Oldal: 1 / 2

BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.15. 22:49
Szerző: nb1.hu12
Európa – Az Atlético rutinból hozta a továbbjutást.

BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

AS Monaco–Manchester City 3–1

A franciák már az első perctől kezdve világossá tették, hogy komolyan gondolják a kétgólos hátrány ledolgozását. A Radamel Falcao nélkül rohamozó franciák a kezdő sípszó után egyből rohamra indultak. A 7. percben Willy Caballero még óriási bravúrral hárította Kylian Mbappé ziccerét, egy perccel később viszont már tehetetlen volt, amikor egy szélről belőtt labdát belsőzött a kapuba a 18 éves támadó (1-0). A 29. perce ledolgozta a hátrányát és már továbbjutásra állt a Monaco. Mbappé tartotta meg a labdát egy 40 méteres sprint után, majd az akciót követő Mendy centerezett középre balról, és a második hullámban érkező Fabinho magabiztosan a kapuba belsőzött (2-0).

A második félidőt, ahogyan az várható volt a City kezdte aktívabban. Az első komoly helyzetre az 57. percig kellett várni: De Bruyne remek kiugratása után Sterling került ziccerbe, viszont éles szögből nem vállalta a befejezést, inkább Agüerónak passzolt, azonban az utolsó pillanatban mentettek az argentin csatár elől. A 62. percben Leroy Sané húzott el a baloldalon, betört a büntetőterületre, majd a középen érkező Agüeróhoz centerezett, azonban a City támadója hat méterről jócskán fölé pörgetett. A 65. percben David Silva átadása után került ziccerbe Agüero, de a Monaco kapusa, Subasic lábbal hárítani tudott.

A 71. percben góllá érlett a City fölé: Sterling húzott befelé jobb oldalról, majd ballal a hosszú alsóba tekert, Subasic védeni tudott, de az érkező Sané közelről a léc alá belsőzött (2-1). A 77. percben ismét továbbjutást érő gólt szerzett a Monaco: Lemar jobbról elvégzett szabadrúgására Bakayoko robbant be és védhetetlenül fejelt a kapu bal oldalába (3-1). Az utolsó húsz percben a Manchester City becsülettel hajtott a továbbjutásért, de Pep Guardiola tanítványai már nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. Ezzel megszületett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése: a világ egyik leggazdagabb csapata, a tavalyi elődöntős Manchester City búcsúzott a sorozattól.

AS Monaco–Manchester City 3–1 (Továbbjutott a Monaco 6-6-os összesítéssel, idegenben rúgott góllal)

G.: Mbappé (8.), Fabinho (29.), Bakayoko (77.) ill. Sané (71.)

Monaco: Subasic - Sidibé, Jemerson, Raggi (Touré, 70.), Mendy - Silva, Bakayoko, Fabinho, Lemar – Germain (Dirar, 90.), Mbappé (Moutinho, 81.).

Manchester City: Caballero - Sagna, Stones, Kolarov, Clichy (Iheanacho, 84.) - Fernandinho, Sterling, Silva, De Bruyne, Sané - Agüero.

Sárga lap: Bakayoko (59.), Germain (89.), Lemar (90+2.), ill. Sagna (11.), De Bruyne (58.), Sterling (75.)

Kína helyett Dárdait választotta a BL-győztes támadó

A szerdai nap másik nyolcaddöntőjén az Atlético Madrid 0-0-s döntetlent játszott a Leverkusennel a Vicente Calderón Stadionban, így 4-2-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

Atlético Madrid–Bayer Leverkusen 0–0 (Továbbjutott az Atlético 4-2-es összesítéssel)

Atlético: Oblak - Vrsaljko, Godín, Giménez, Lucas - Saúl, Thomas, Koke, Carrasco (Savic, 71.) – Griezmann, Correa (Gaintan, 65.).

Leverkusen: Leno - Hilbert, Jedvaj, Dragovic, Wendell - Baumgartlinger, Kampl - Bellarabi, Volland (Aranguiz, 88.), Brandt (Bailey, 78.) – Chicharito (Mehmedi, 81.).

Sárga lap: Gimenez (66.), Gaitan (89.), ill. Jedvaj (64.), Baumgartlinger (71.)

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 01:50
Szerző: BlancoAgilon38
Királyság, hogy kiesett a City. A Leverkusent sajnálom, de a Madrid jobb csapat.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 07:34
Szerző: Pető
Kár, hogy kiesett a City, jobb lett volna ha továbbmennek, mert lényegesen gyengébb csapat, mint a Monaco :(

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 07:35
Szerző: BlancoAgilon38
Pető írta:Kár, hogy kiesett a City, jobb lett volna ha továbbmennek, mert lényegesen gyengébb csapat, mint a Monaco :(

Lóóóó-faszt Pisti!

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 07:44
Szerző: Pető
BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:Kár, hogy kiesett a City, jobb lett volna ha továbbmennek, mert lényegesen gyengébb csapat, mint a Monaco :(

Lóóóó-faszt Pisti!

Hát nekem úgy tűnt. Már az első meccsen is, ha Falcao belövi a büntetőt 1-3, lehet ott eldőlt volna. A második meccsen a Citynek 3 értelmes passza nem volt egymás után az első félidőben. Másodikban feljavultak, jöttek a helyzetek is, de a 3. gól után megint nem tudtak 1 támadást sem kialakítani. Számomra a két meccs alapján jobb csapat a Monaco! ;)

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 07:47
Szerző: BlancoAgilon38
Pető írta:
BlancoAgilon38 írta:
Pető írta:Kár, hogy kiesett a City, jobb lett volna ha továbbmennek, mert lényegesen gyengébb csapat, mint a Monaco :(

Lóóóó-faszt Pisti!

Hát nekem úgy tűnt. Már az első meccsen is, ha Falcao belövi a büntetőt 1-3, lehet ott eldőlt volna. A második meccsen a Citynek 3 értelmes passza nem volt egymás után az első félidőben. Másodikban feljavultak, jöttek a helyzetek is, de a 3. gól után megint nem tudtak 1 támadást sem kialakítani. Számomra a két meccs alapján jobb csapat a Monaco! ;)

Ja, jobbak, de én örülök, hogy kiesett a City, erre utaltam. :)

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 08:44
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Ejha, a Leicester menti meg Anglia becsületét.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 09:28
Szerző: Adamek
ez meggyőző foci volt, volt benne valami amiért megszerettem ezt a drogot

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 11:28
Szerző: Nesi
első percekben egyértelmű volt, hogy fizikálisan semmi esélye a Citynek a középpályán, Yaya-t meg padoztatja. örülök, hogy bukott végre, mindig beleül a tutiba, szánalmas. menjen a Celtichez ott tuti nyer bajnokságot és izgulnia sem kell...

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 12:45
Szerző: Pető
Nesi írta:első percekben egyértelmű volt, hogy fizikálisan semmi esélye a Citynek a középpályán, Yaya-t meg padoztatja. örülök, hogy bukott végre, mindig beleül a tutiba, szánalmas. menjen a Celtichez ott tuti nyer bajnokságot és izgulnia sem kell...

Azért ezzel lehetne vitatkozni. Ezt mondják rá, hogy beül a tutiba. De hol volt a tuti???

Mikor a Barcat átvette romokban voltak. Majdnem 20 (!!!) pontot vert rájuk a Real a bajnokságban, BL-ben és a kupában sem sikerült a csúcsra érni. Aztán jött Pep és rendet tett, Ronaldinhot, Decot és Zambrottat is leselejtezte, s új csapatot épített. Minden volt ez a Barcelonai kezdés egy 37 éves nulla tapasztalattal rendelkező edző részére csak nem tuti.

Aztán átvette a Bayernt egy triplázó szezon után. Ez miért tuti? Ebből hogy jössz ki jól? Csak akkor érsz el valamit, ha megnyered mind a 3 sorozatot még egyszer, s akkor is "csak" a szintet tartod. 11 trófeára volt lehetősége Münchenben ebből 7-et megnyert, még is bukott edzőnek tartják sokan. Hol van még olyan csapat a világon ahol nyersz 3 év alatt 7 trófeát és megbuksz???

Majd most jött a City. Hát ott is vannak bőven gondok, 0 koncepcióval megáldott zsoldoshadsereg. Ezekből ütőképes csapatot csinálni szintén nem egyszerű feladat, még Anglián belül sem, nem hogy a BL-ben. Ami viszont a szerencséje, hogy ott van pénz, és bárkit megkaphat kb, mert az biztos, hogy nyáron a fél keretet el is fogja zavarni.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 12:55
Szerző: cain
Ferencváros // Man Utd írta:Ejha, a Leicester menti meg Anglia becsületét.

jövőre egyszeres bajnokok, és kétszeres bl-győztesek lesznek. :D

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 13:04
Szerző: Littbarski
zseniális a Monaco, ilyen tempbóban fosni a gólokat, még Falcao hiánya sem (nagyon) érződött. kérdés, mennyire kapják szét őket a nyáron, elvileg eddig is jól adtak el horror árakon (James, Martial stb) de ha igazak a hírek akkor a tulaj már nincs akkora bajban, mint amikor a neje vitte a fele vagyonát, ami nagyon nem mindegy, hiszen a projekt nem úgy indult eredetileg, hogy ez egy olyan klub lenne, ami abból élne, hogy évről-évre eladja a legjobbjait.

remélem megkapják a Leicestert, ott nem állnak meg 6 gólnál 2 meccsen. :) a legrosszabb opció az Atletico lenne számukra.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 13:17
Szerző: cain
Littbarski írta:zseniális a Monaco, ilyen tempbóban fosni a gólokat, még Falcao hiánya sem (nagyon) érződött. kérdés, mennyire kapják szét őket a nyáron, elvileg eddig is jól adtak el horror árakon (James, Martial stb) de ha igazak a hírek akkor a tulaj már nincs akkora bajban, mint amikor a neje vitte a fele vagyonát, ami nagyon nem mindegy, hiszen a projekt nem úgy indult eredetileg, hogy ez egy olyan klub lenne, ami abból élne, hogy évről-évre eladja a legjobbjait.

remélem megkapják a Leicestert, ott nem állnak meg 6 gólnál 2 meccsen. :) a legrosszabb opció az Atletico lenne számukra.

azért annyira nem kell hasra esni tőlük. idegenben lőtt góllal mentek tovább, nem kettős győzelemmel, meg 10-0ás gólkülönbséggel.
az első meccsen látványosan elfáradtak, és a visszavágón is megvoltak a citynek a helyzetei, hogy behúzza a továbbjutást. egy city képességű, fizikálisan jobban felkészített csapat ellen maccsuk sincs. júve, bvb, real, bayern, barca, tico náluk mind jobbak.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 13:47
Szerző: zodd
UCL Quarterfinalists by country over last 5 Seasons: Spain 15, Germany 9, France 6, England 4, Italy 3, Portugal 2, Turkey 1

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 15:39
Szerző: Littbarski
cain írta:
Littbarski írta:zseniális a Monaco, ilyen tempbóban fosni a gólokat, még Falcao hiánya sem (nagyon) érződött. kérdés, mennyire kapják szét őket a nyáron, elvileg eddig is jól adtak el horror árakon (James, Martial stb) de ha igazak a hírek akkor a tulaj már nincs akkora bajban, mint amikor a neje vitte a fele vagyonát, ami nagyon nem mindegy, hiszen a projekt nem úgy indult eredetileg, hogy ez egy olyan klub lenne, ami abból élne, hogy évről-évre eladja a legjobbjait.

remélem megkapják a Leicestert, ott nem állnak meg 6 gólnál 2 meccsen. :) a legrosszabb opció az Atletico lenne számukra.

azért annyira nem kell hasra esni tőlük. idegenben lőtt góllal mentek tovább, nem kettős győzelemmel, meg 10-0ás gólkülönbséggel.
az első meccsen látványosan elfáradtak, és a visszavágón is megvoltak a citynek a helyzetei, hogy behúzza a továbbjutást. egy city képességű, fizikálisan jobban felkészített csapat ellen maccsuk sincs. júve, bvb, real, bayern, barca, tico náluk mind jobbak.

nem feltétlenül erre a meccsre hegyeztem ki amit írtam, így hasból is kb 120 gólnál járnak ebben az idényben, március idusán, érted... a hatból amit írtál 3 ellen legalább 50%, de egy Umtiti féle félhülyékkel védekező Barcát is simán meg tudnának lepni.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 15:47
Szerző: Adamek
Littbarski írta:

nem akarok egy szentimentális vén buzinak látszani, mint Maradonapoli, de ezek a kamufranciák tényleg úgy játszottak mint amit anno megszerettem kisklambó korszakomban, komolyan mintha újra focit láttam volna a BL-ben és nem gladiátor parádét

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 16:07
Szerző: Littbarski
Adamek írta:
Littbarski írta:
cain írta:azért annyira nem kell hasra esni tőlük. idegenben lőtt góllal mentek tovább, nem kettős győzelemmel, meg 10-0ás gólkülönbséggel.

így van és ez idén szinte minden meccsükre igaz, már külön keresem is, mikor játszanak. nagyon szórakoztató idén a Ligue1, a Lyon is parádés... kár azért a PSG blamáért (nekik), Emery bátyó feldugta a hüvelykujját az egész bajnokság megítélésének a seggébe.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 16:17

hát a barca legutóbb pont azt bizonyította, hogy még 4 simára kikapva is képes hozni a továbbjutást, még egy Umtiti féle félhülyékkel védekezve is. :]

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 17:03

Monaco jobb csapat sokkal, mint a PSG.

Re: BL: Guardioláék karót kaptak franciából – VIDEÓ

Elküldve: 2017.03.16. 17:13
Szerző: Nesi
Littbarski írta:
Adamek írta:
Littbarski írta:
nem feltétlenül erre a meccsre hegyeztem ki amit írtam, így hasból is kb 120 gólnál járnak ebben az idényben, március idusán, érted... a hatból amit írtál 3 ellen legalább 50%, de egy Umtiti féle félhülyékkel védekező Barcát is simán meg tudnának lepni.

nem akarok egy szentimentális vén buzinak látszani, mint Maradonapoli, de ezek a kamufranciák tényleg úgy játszottak mint amit anno megszerettem kisklambó korszakomban, komolyan mintha újra focit láttam volna a BL-ben és nem gladiátor parádét

így van és ez idén szinte minden meccsükre igaz, már külön keresem is, mikor játszanak. nagyon szórakoztató idén a Ligue1, a Lyon is parádés... kár azért a PSG blamáért (nekik), Emery bátyó feldugta a hüvelykujját az egész bajnokság megítélésének a seggébe.

odament Mario és kész a jó bajnokság