Adamek írta:zaggar írta:Ritkán szoktam vitatkozni 11-eseken vagy piros lapokon, de ez a Karakó a baromságával alaposan kivett a nyugalomból. Kíváncsi lennék, mit írtak a jegyzőkönyvbe, pl: Csobothnak nincs a tarkóján szeme--piros lappal büntetendő!! vagy mi a rossebbet..
szerintem is tévedés volt, de annyiban védeném a bírót, hogy bevezették (elvileg) az időkorlátot a döntéseknél és gondolom így nagyobb a nyomás a döntéseken, a mozdulatban meg ha nem az egész akciót nézzük tényleg van egy olyan mozdulat ami félreérthető, nyilván aki játszott már és volt ilyen helyzetben az tudja, hogy nem szándákos taposás volt ez
most jön majd az, hogy a szövetségben van e annyi futballszakmai érzék, hogy utólag törlik a piros után járó minimális eltiltást is, mert azt kellene
a liláknak meg gratula, az eddig látott hat csapatból eddig ők fociztak egyedül
Úgy mondanám, hogy ha Csoboth nem jobbra fordítaná a fejét a mozdulat közben, akkor szvsz egyértelműen jogos lenne a piros (függetlenül attól, hogy a fehérvári nem sérült meg). Így meg hitvitát lehet folytatni, hogy hát nem is látta, nem akarta. Azért ha kockánkét léptetjük a felvételt, akkor meg lehet kérdezni, miért emelte indokolatlanul magasra a térdét, hogy aztán eleresszen egy határozott mozdulatot, ami itt történetesen lábat talált. Nekem kicsit életszerűtlen mozdulatsor volt ez, ha nem volt benne az égvilágon semmi szándék. Egyfajta eshetőleges szándékot vagy tudatos gondatlanságot érzek ebben, oké, nem oda néz, de felhúzza a lábát, majd rongyol egyet, vagy van ott valaki vagy nem alapon, minimum felelőtlennek mondanám. Nemigen lehetett jó döntést hozni, ha sárga vagy semmi, azt is lehetne vitatni. Más kérdés, hogy ha nem szól közbe a VAR, nem is igen maradt volna meg a szitu így, hogy a védő felpattant.
Szvsz nem volt egy teljesen védhetetlen döntés, hogy ilyen alapon töröljék a pirosat, de a minimál 1 meccsnél több irreális lenne.