Szombati foci: Fradi-Vidi!

tomi

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: tomi » 2022.08.15. 12:19

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
Szarka írta:Amugy lassan minden kelet-europai liga ilyen lesz? 1 kiemelkedő klub, aki B csapattal is lazán hozza a bajnoki cimet, mert a BLbol jott extra zse, es a helyi politikai hatalom egy szinttel a többiek fölé emelte őket?

Egy rakat európai liga ilyen, ahogy írták is alább.
A Fradi itthoni egyeduralmához azért az is jócskán hozzájárult, hogy nincs ellenfelük itthon. Utoljára a 17/18-as bajnokság volt szoros, amikor még Ferencvárosban a Dolly Roll szólt, Fehérváron meg Marko Nikolics egyesítette Jugoszláviát. A Lazovics-féle balhé óta egyetlen kupagyőzelmet tud felmutatni a Vidi, miközben stadion, pénz és szponzor is van. Félévente cserélik az edzőket, idén még az éremről is lecsúsztak.
A korábbi évek bajnokai közül a Loki csillaga leáldozott, Szimát elüldözték. Most van ez az örmény tulaj, de én nem látok garanciát arra, hogy eredmények tekintetében meg tudják közelíteni a 2005-2014 közötti időszakot.
Győrben a Quaestor bedőlése óta már az NB1 is álom kategória.
Kispesten tegnap az alábbi felirat állt a tábor előtt: "3 év 7 edzőváltás 47 igazolás 0 eredmény". Produkálják mindezt sokkal több pénzből és jobb körülményekből (stadion, akadémia) mint ami Hemi rendelkezésére állt.

a csuti, várdai, kövi projekt elérte a lokális maximumàt, küldetés teljesítve, kis és nagyvezérek kielégülhettek már, nálunk meg kellene már próbálni az önálló lábakat visszaforgatásból, szponzorokból és eladásokból
az így felszabaduló forrás mehetne a Vidihez, Honvédhez, akárhová, főleg a szakmai alapok megújítására teakonyhák helyett, aztán egyszer talán élesedne a harc elől ha nem elégetnék a pénzt
a cseszkó modell és erőszint elfogadható lenne, a sztárgyárak beindítására viszont nem látok esélyt és nem az anyagi források miatt

ilyen nézőszámokkal nem igazán látom esélyesnek a dolgot az előrelépésre állami dotáció nélkül az átlag fiatalt messze nem érdekli az nb1-es átlagmeccs.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.08.15. 12:20

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
Szarka írta:Amugy lassan minden kelet-europai liga ilyen lesz? 1 kiemelkedő klub, aki B csapattal is lazán hozza a bajnoki cimet, mert a BLbol jott extra zse, es a helyi politikai hatalom egy szinttel a többiek fölé emelte őket?

Egy rakat európai liga ilyen, ahogy írták is alább.
A Fradi itthoni egyeduralmához azért az is jócskán hozzájárult, hogy nincs ellenfelük itthon. Utoljára a 17/18-as bajnokság volt szoros, amikor még Ferencvárosban a Dolly Roll szólt, Fehérváron meg Marko Nikolics egyesítette Jugoszláviát. A Lazovics-féle balhé óta egyetlen kupagyőzelmet tud felmutatni a Vidi, miközben stadion, pénz és szponzor is van. Félévente cserélik az edzőket, idén még az éremről is lecsúsztak.
A korábbi évek bajnokai közül a Loki csillaga leáldozott, Szimát elüldözték. Most van ez az örmény tulaj, de én nem látok garanciát arra, hogy eredmények tekintetében meg tudják közelíteni a 2005-2014 közötti időszakot.
Győrben a Quaestor bedőlése óta már az NB1 is álom kategória.
Kispesten tegnap az alábbi felirat állt a tábor előtt: "3 év 7 edzőváltás 47 igazolás 0 eredmény". Produkálják mindezt sokkal több pénzből és jobb körülményekből (stadion, akadémia) mint ami Hemi rendelkezésére állt.

a csuti, várdai, kövi projekt elérte a lokális maximumàt, küldetés teljesítve, kis és nagyvezérek kielégülhettek már, nálunk meg kellene már próbálni az önálló lábakat visszaforgatásból és eladásokból
az így felszabaduló forrás mehetne a Vidihez, Honvédhez, akárhová, főleg a szakmai alapok megújítására teakonyhák helyett, aztán egyszer talán élesedne a harc elől ha nem elégetnék a pénzt
a cseszkó modell és erőszint elfogadható lenne, a sztárgyárak beindítására viszont nem látok esélyt és nem az anyagi források miatt

Vidinél meg Kispesten most sincs gond szerintem a pénzzel, csak kezdeni nem tudnak vele semmit. Félévente cserélgetik az edzőket, keretekbe is alaposan belenyúlnak, a kedvenc szavuk a koncepcióváltás.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96287
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2022.08.15. 13:17

Savaria1919 írta:A korábbi évek bajnokai közül a Loki csillaga leáldozott, Szimát elüldözték. Most van ez az örmény tulaj, de én nem látok garanciát arra, hogy eredmények tekintetében meg tudják közelíteni a 2005-2014 közötti időszakot.

Szimát valóban elhajtották, de azért árnyaltabb a kép, évről-évre szűkültek a lehetőségeink, a félkarú rablók kinyírása óta neki is leáldozóban volt, egyszerűen nem volt elég pénze vagy akarata a klub finanszírozására, a büdzsé szinten tartása is óriási gondokat okozott. Nem vetem a szemére, a központi pénzpumpával nem lehetett versenyezni, csak ezt nem igazán akarta belátni, így erővel távolították el, csak az a gond, hogy akik ezt nagy pofával elvégezték, szintén semmilyen forrást nem tudtak prezentálni, felsültek.
A mostaniaknak az előéletéről vannak hírmorzsák, amik nem biztatók, mindenképp van ok aggódni, de hát nem álltak sorban a jelöltek, márpedig pénz kellett azonnal, mert rövid időn belül csődközeli helyzet állt volna elő. Ez még most is megtörténhet, mindenki attól fosik, hogy ezek is adósságot halmoznak fel, majd lelécelnek, de elvileg több garancia vagy fék áll a másik oldalon, pl. a városnak visszavásárlási joga van, a papíron tulaj felesége magyar, van magyarországi lakhelye, a befektetők EU-s állampolgárok, egyikük konkrétan magyar. Az eredmények kérdése odébb van, bármi is hangzik el, egyelőre örüljünk annak, ha valóban életben tartják a klubot, és nem esünk ki.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 34900
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Szarka » 2022.08.15. 14:01

Javier Arizmendi írta:a 2010-es évek, a Loki uralmának vége felé egy kegyelmi állapot volt, amikor az ETO, Vidi, Kispest is bajnok tudott. valszeg sose lesz ilyen már. a hozzánk hasonló méretű nyugati országokban is hajlamos kiépülni a Fradi féle dominancia (Ajax, Celtic, Rosenborg, Basel, Red Bull, vagy délen az Olympiakosz is nyert vagy 18-at az elmúlt 20 évben, aztán meg is lehet nézni, hogy szerepelnek idén a görög csapatok nemzetköziben).

én már annak is örülnék, ha a hozzánk hasonló adottságú cseheket le tudnánk követni, 16 csapatos bajnokság, 3 igen jó csapat (Slavia, Sparta, Viktoria), elég sok hazai játékossal, a középmezőnyben és az alvégen is elfogadható csapatok (azért a Liberec és a Jablonec is be-bejut a csoportkörbe Európában), egész jó nézőszámokkal (Banik, Brno, Bohemians stb).

Ajax, Celtic nem jó példa, előbbi közel sem egyeduralkodó, mégha a liga kiemelkedő bajnokcsapata is, azért PSV, Feyenoord bajnoki címek is születtek az elmúlt években. A Celtic meg azért lett egyeduralkodó, mert a Rangers csődbe ment, de amióta visszajöttek, megint legalább kétszereplős a liga. A Basel 2017-ben volt utoljára bajnok, azelőtt valóban durva menetelése volt, de jelenleg a svájci liga is eléggé többesélyes.

A Fradi és az NB1 helyzete inkább hajaz a Ludogorec, Qarabag, BATE vonalra, ahol az országnak és a ligának van egy zászlóshajója, atöbbiek pedig csak statisztálnak évek óta. De ahogy egyre inkább nézem, még ezek közül is kilóg a Fradi, mert már a BATE-nak is van versenytársa,
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2799
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2022.08.15. 20:27

Szarka írta:Ajax, Celtic nem jó példa, előbbi közel sem egyeduralkodó, mégha a liga kiemelkedő bajnokcsapata is, azért PSV, Feyenoord bajnoki címek is születtek az elmúlt években. A Celtic meg azért lett egyeduralkodó, mert a Rangers csődbe ment, de amióta visszajöttek, megint legalább kétszereplős a liga. A Basel 2017-ben volt utoljára bajnok, azelőtt valóban durva menetelése volt, de jelenleg a svájci liga is eléggé többesélyes.

A Fradi és az NB1 helyzete inkább hajaz a Ludogorec, Qarabag, BATE vonalra, ahol az országnak és a ligának van egy zászlóshajója, atöbbiek pedig csak statisztálnak évek óta. De ahogy egyre inkább nézem, még ezek közül is kilóg a Fradi, mert már a BATE-nak is van versenytársa,

Dinamo is totál egyeduralkodó Kroátban, az elmúlt 17 bajnokságból 16-ot nyertek...
Hollandia kapcsán tévedsz, a Fradi monopolium alatt az Ajax nyerte az összes végigment bajnokságot, amelyik félbeszakadt, ott is holtversenyben vezetett az Alkmaarral, a másik kettő régi gigász le volt maradva. A Feyenoord és a PSV akkor nyert utoljára bajnokságot, amikor a Kispest és a Videoton bármilyen néven. Ja a Rosenborgot és a Baselt azért is hoztam példaként, hogy akár 10 évig is tarthat a monopólium, de egyszer véget ér talán. Mondjuk a Baselt egy négy éves Young Boys dinasztia váltott le, az úgy mingyá jobb. Vagy nem.
ETO

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2799
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2022.08.15. 20:36

tomi írta:ilyen nézőszámokkal nem igazán látom esélyesnek a dolgot az előrelépésre állami dotáció nélkül az átlag fiatalt messze nem érdekli az nb1-es átlagmeccs.

a cseheknél, svédeknél, belgáknál, osztrákoknál, norgéknél, miért érdekli jobban? ezek akkora országok mint mi, nem sokkal jobb klubfutballal... szándékosan nem a szintén 10 milliós porikkal jövök, ahol azért van 4-5 komoly csapat. mondjuk amig a Vidi a Pakssal játszik helyettünk, a ZTE a Kisvárdával a Hali helyett, a Debrecen a Felcsúttal a Nyíregy helyett, Diósgyőr lenn retveszt a másodikban, addig nem várok sokat. igen, fellegvár fóbiás vagyok a falvakkal szemben.
ETO

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.08.15. 21:21

Javier Arizmendi írta:

Tegnapelőtt jöttem haza Prágából, különleges tapasztalatokkal és élményekkel gyarapodva. Maradva a focinál, már az érdekes volt, hogy a stadionok környékén a megállók az adott klub nevét viselik: Sparta, Viktoria Zizkov, Bohemians. Mintha nálunk a 14-es villamos a Frangepán utca helyett Vasast mondana be.
Ezúttal a Bohemians pályáját kerestem fel, simán be lehetett sétálni egészen a játéktérig, még a kispadra is le lehetett ülni. Azt sajnáltam egyedül, hogy a shop nem volt nyitva, de különben tetszett maga a létesítmény. Angol stílus, jó közel van a lelátó, az egyik hosszanti oldal fedett, a másik csak néhány soros, a kapu mögött az ultráknak állóhely jut. Ódon hangulatú, úgy őrzi meg a múltat, hogy közben nincs lelakva és lerohadva.
Szóval több tekintetben is előbbre járnak a cseszkók, mint mi.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96287
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2022.08.15. 23:43

Potenciális debreceni kezdő:
Megyeri - Baranyai, Romancsuk, Dreskovics, Manrique - Lagator, Neofytidis - Kyziridis, Horváth, Loukili - Olawale
:)
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 46279
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: nyúl » 2022.08.16. 08:04

Savaria1919 írta:
Javier Arizmendi írta:
tomi írta:ilyen nézőszámokkal nem igazán látom esélyesnek a dolgot az előrelépésre állami dotáció nélkül az átlag fiatalt messze nem érdekli az nb1-es átlagmeccs.

a cseheknél, svédeknél, belgáknál, osztrákoknál, norgéknél, miért érdekli jobban? ezek akkora országok mint mi, nem sokkal jobb klubfutballal... szándékosan nem a szintén 10 milliós porikkal jövök, ahol azért van 4-5 komoly csapat. mondjuk amig a Vidi a Pakssal játszik helyettünk, a ZTE a Kisvárdával a Hali helyett, a Debrecen a Felcsúttal a Nyíregy helyett, Diósgyőr lenn retveszt a másodikban, addig nem várok sokat. igen, fellegvár fóbiás vagyok a falvakkal szemben.

Tegnapelőtt jöttem haza Prágából, különleges tapasztalatokkal és élményekkel gyarapodva. Maradva a focinál, már az érdekes volt, hogy a stadionok környékén a megállók az adott klub nevét viselik: Sparta, Viktoria Zizkov, Bohemians. Mintha nálunk a 14-es villamos a Frangepán utca helyett Vasast mondana be.
Ezúttal a Bohemians pályáját kerestem fel, simán be lehetett sétálni egészen a játéktérig, még a kispadra is le lehetett ülni. Azt sajnáltam egyedül, hogy a shop nem volt nyitva, de különben tetszett maga a létesítmény. Angol stílus, jó közel van a lelátó, az egyik hosszanti oldal fedett, a másik csak néhány soros, a kapu mögött az ultráknak állóhely jut. Ódon hangulatú, úgy őrzi meg a múltat, hogy közben nincs lelakva és lerohadva.
Szóval több tekintetben is előbbre járnak a cseszkók, mint mi.
Jó élmény lehetett.
Csak az fejelte volna meg, ha Panenkával rúghatsz pár 11-est.

tomi

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: tomi » 2022.08.16. 09:52

mert jobban a középosztályi kultúra része, mint itthon

itthon max. a válogatott meccsre járás az, ami valahogy azért kinőtte magát erre a szintre, de ennyi

nyilván nem állítasz túl meredeket azzal, hogy egy 157 ezres város (Miskolc) nagyobb eséllyel fog több nézőt és érdeklődést adni, mint egy 16.500-as város (Kisvárda)

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.08.16. 10:45

nyúl írta:
Savaria1919 írta:
Javier Arizmendi írta:a cseheknél, svédeknél, belgáknál, osztrákoknál, norgéknél, miért érdekli jobban? ezek akkora országok mint mi, nem sokkal jobb klubfutballal... szándékosan nem a szintén 10 milliós porikkal jövök, ahol azért van 4-5 komoly csapat. mondjuk amig a Vidi a Pakssal játszik helyettünk, a ZTE a Kisvárdával a Hali helyett, a Debrecen a Felcsúttal a Nyíregy helyett, Diósgyőr lenn retveszt a másodikban, addig nem várok sokat. igen, fellegvár fóbiás vagyok a falvakkal szemben.

Tegnapelőtt jöttem haza Prágából, különleges tapasztalatokkal és élményekkel gyarapodva. Maradva a focinál, már az érdekes volt, hogy a stadionok környékén a megállók az adott klub nevét viselik: Sparta, Viktoria Zizkov, Bohemians. Mintha nálunk a 14-es villamos a Frangepán utca helyett Vasast mondana be.
Ezúttal a Bohemians pályáját kerestem fel, simán be lehetett sétálni egészen a játéktérig, még a kispadra is le lehetett ülni. Azt sajnáltam egyedül, hogy a shop nem volt nyitva, de különben tetszett maga a létesítmény. Angol stílus, jó közel van a lelátó, az egyik hosszanti oldal fedett, a másik csak néhány soros, a kapu mögött az ultráknak állóhely jut. Ódon hangulatú, úgy őrzi meg a múltat, hogy közben nincs lelakva és lerohadva.
Szóval több tekintetben is előbbre járnak a cseszkók, mint mi.
Jó élmény lehetett.
Csak az fejelte volna meg, ha Panenkával rúghatsz pár 11-est.

Közben Karel Gott dalolt volna a hangszórókból.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.08.16. 11:10

tomi írta:
Javier Arizmendi írta:
tomi írta:ilyen nézőszámokkal nem igazán látom esélyesnek a dolgot az előrelépésre állami dotáció nélkül az átlag fiatalt messze nem érdekli az nb1-es átlagmeccs.

a cseheknél, svédeknél, belgáknál, osztrákoknál, norgéknél, miért érdekli jobban? ezek akkora országok mint mi, nem sokkal jobb klubfutballal... szándékosan nem a szintén 10 milliós porikkal jövök, ahol azért van 4-5 komoly csapat. mondjuk amig a Vidi a Pakssal játszik helyettünk, a ZTE a Kisvárdával a Hali helyett, a Debrecen a Felcsúttal a Nyíregy helyett, Diósgyőr lenn retveszt a másodikban, addig nem várok sokat. igen, fellegvár fóbiás vagyok a falvakkal szemben.

mert jobban a középosztályi kultúra része, mint itthon

itthon max. a válogatott meccsre járás az, ami valahogy azért kinőtte magát erre a szintre, de ennyi

nyilván nem állítasz túl meredeket azzal, hogy egy 157 ezres város (Miskolc) nagyobb eséllyel fog több nézőt és érdeklődést adni, mint egy 16.500-as város (Kisvárda)

Érdekes téma ez, mert nem hiszem, hogy nálunk arányaiban kevésbé szeretné a nép a focit, mint a cseheknél, lengyeleknél, osztrákoknál, horvátoknál. Biztosan szerepet játszik az is, hogy nálunk a nagy hagyományokkal és jelentős szurkolótáborral rendelkező vidéki csapatok az utóbbi években, évtizedben hanyatlásnak indultak. Az ETO 2015-ben járt utoljára az első osztályban, mi sorozatban a negyedik NB2-es szezonunkat kezdtük, a ZTE hét keserves év után tért vissza az élvonalba, Pécsett se tegnap rendeztek NB1-es bajnokit és a sort még bőven lehetne folytatni a Dunától keletre.
A kilátástalan alsóvonalbeli lét, meg az, hogy a szurkoló nem tudja magáénak érezni a klubot, szerintem alaposan el tudja venni a kedvet a meccsre járástól.
Persze nem kizárólag magyar sajátosság a fellegvár-döglődés, mert bőven találni rá példákat a csehszlovákoknál (Brno, Kassa), lengyeleknél (Wisła Krakkó, Polonia Bytom, Polonia Varsó), és persze náluk is feltűnnek a múltnélküli brigádok, csak arrafelé nem annyira látványos a jelenség, mint nálunk, ahol a 12 élvonalbeli csapat egyharmada fővárosi, másik egyharmada meg kisvárosi.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2022.08.16. 13:40

Savaria1919 írta:
nyúl írta:
Savaria1919 írta:Tegnapelőtt jöttem haza Prágából, különleges tapasztalatokkal és élményekkel gyarapodva. Maradva a focinál, már az érdekes volt, hogy a stadionok környékén a megállók az adott klub nevét viselik: Sparta, Viktoria Zizkov, Bohemians. Mintha nálunk a 14-es villamos a Frangepán utca helyett Vasast mondana be.
Ezúttal a Bohemians pályáját kerestem fel, simán be lehetett sétálni egészen a játéktérig, még a kispadra is le lehetett ülni. Azt sajnáltam egyedül, hogy a shop nem volt nyitva, de különben tetszett maga a létesítmény. Angol stílus, jó közel van a lelátó, az egyik hosszanti oldal fedett, a másik csak néhány soros, a kapu mögött az ultráknak állóhely jut. Ódon hangulatú, úgy őrzi meg a múltat, hogy közben nincs lelakva és lerohadva.
Szóval több tekintetben is előbbre járnak a cseszkók, mint mi.
Jó élmény lehetett.
Csak az fejelte volna meg, ha Panenkával rúghatsz pár 11-est.

Közben Karel Gott dalolt volna a hangszórókból.

Krtek már szart ér?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.08.16. 14:43

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
nyúl írta:Jó élmény lehetett.
Csak az fejelte volna meg, ha Panenkával rúghatsz pár 11-est.

Közben Karel Gott dalolt volna a hangszórókból.

Krtek már szart ér?

dehogy, a legolcsóbb kulcstartós változat kétszáz korona a dél-koreaiak által működtetett szuvenír- és kannabisz shopokban. De van emberméretű is, plüssből.
A legmenőbb árucikk a villogó-beszélő tátra villamos: https://www.youtube.com/watch?v=zNfSE9f2Fok
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

tomi

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: tomi » 2022.08.18. 18:00

Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka – Besic, Laidouni – Auzqui, Tokmac, Traoré – R. Mmaee

Vegre legalabb latom, hogy mi az elkepzeles, meg a vegen kiderul, hogy Csercse tud ugyanazon a 13 jatekoson kivul mashoz is nyulni, bar Markinnyosz meg mindig kerdojel nekem, ahogy Tokmac helyett siman mehetne Merci csoki is.

A vedelem bator, de jogos, Thelander serult es rossz is, Kovacevic rossz es apa lett, fejben inkabb ott jarjon, Mmaee serult. Auzqui kell Bingo ele, mert csoro nem tud vedekezni vedokent. A Besic-Esitit is ertem.

Kerdes, hogy bejon-e hogy nem az o fizikai, brusztolos focijukat akarjuk nyomni, hanem a foldon megverni oket…

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4144
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: dingo » 2022.08.19. 20:54

Ott van b+ :D
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40664
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2022.08.19. 22:04

Kecskemét az első az mb1ben, csoda, hogy nem jutottunk fel?
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: sznot » 2022.08.19. 22:41

Néger akadémista, az bazmeg.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74815
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2022.08.20. 09:35

tomi írta:Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka – Besic, Laidouni – Auzqui, Tokmac, Traoré – R. Mmaee

Vegre legalabb latom, hogy mi az elkepzeles, meg a vegen kiderul, hogy Csercse tud ugyanazon a 13 jatekoson kivul mashoz is nyulni, bar Markinnyosz meg mindig kerdojel nekem, ahogy Tokmac helyett siman mehetne Merci csoki is.

A vedelem bator, de jogos, Thelander serult es rossz is, Kovacevic rossz es apa lett, fejben inkabb ott jarjon, Mmaee serult. Auzqui kell Bingo ele, mert csoro nem tud vedekezni vedokent. A Besic-Esitit is ertem.

Kerdes, hogy bejon-e hogy nem az o fizikai, brusztolos focijukat akarjuk nyomni, hanem a foldon megverni oket…

nálam a széle egyértelműen Botka, Pászka előttük Auzqui, Traore
Auzqui kurva jó kis spíler, pengés de harcos is egyben, homály, hogy hova tartogatták eddig, első meccsén látszott anno az MTK ellen, hogy pár fokozattal gyorsabb ligában edződött
télen visszarendelném Csontost és Iyinbort, az északi jegenyéknek és a bosnyák partizánoknak megköszönném, hogy hiánytalanul leadják a szerelést
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 34900
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Szarka » 2022.08.20. 11:40

SuperDepor írta:Kecskemét az első az mb1ben, csoda, hogy nem jutottunk fel?

Még a végén bentmaradnak :)
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot], Szarka valamint 33 vendég