HozzászólásSzerző: ManBat » 2022.05.20. 22:42
akkor én is tartanék egy kis értékelést, bár itt inkább csapatomról volna szó a történetben
a szezont, mint az közismert, Pinyővel kezdtük, két évvel ezelőtt ősszel egy tökutolsó, erőnlétileg és morálisan is padlót fogott csapatott vett át Kuttortól - az akkori tapasztalatok alapján óva inteném a Vasas-drukkereket a nagy reményektől -, amit gatyábarázott, helyenként tök ötletes játékkal felkúsztunk a tabellán, és egy hajrábeli MTK-gólon múlott csak a felsőházi végeredmény; nem csoda hát, hogy nyáron reménykedő hangulat várta Matyóföldön ezt a szezont
Pintér és Tóth Laci közismerten nem szeretik egymást, így exbőcsi sportigazgatónk csúfan hátrakerült a csapat kialakításának kérdéskörében, nyáron gyakorlatilag Pintér kényére-kedvére érkeztek a játékosok, ami retrospektíve kijelenthető, hogy az idei borzalom első melegágya volt: Szappanos eligazolása után rögeszmésen gyűjteni kezdte a kapusokat, 5(!) portás volt a keretünkben a szezon során, és ebből csupán Rjabenko volt az, aki már korábban is a keret tagja volt, ehelyett igazoltunk két srácot Romániából (Bősz, Tordai - ekkor még mindkettejükre csak háttérszereplőként számítottunk), egy olasz kapust, Piscitellit valahonnan Portugáliából, illetve a frissen kiesett Diósgyőr legendás potyakapusát, Antalt, akivel Pintér mester elsőszámú kapusként kívánt számolni; ezenkívül is voltak érdekességek az igazoláspolitikában, a teljesség igénye nélkül szintén Miskolcról érkezett a 3 évvel ezelőtt kiváló szezont futó, Kínába igazolása óta viszont önmagát nem találó Dražić, a paksi keret parkolópályájáról az örökifjú Vági Andris, a csákvári depóból Madarász, az MTK-ból kiutált Cseke, Kocsis Gergő az Ég tudja csak, honnan, Márton Gabi szerelme, Szépe a Zetéből, illetve az exújpesti Kál kán, szintén valahonnan Romániából - nem épp veretes névsor, pláne, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy az igazolások nem feltétlen posztra történtek minden esetben, inkább névre, pl. a kevés meghatározó távozóból a csapat legjobb hátvédje, Meszhi nem került rendesen pótlásra
a szezont két győzelemmel kezdtük, Pakson, majd hazai pályán a Zete ellen is 3:2-re győzedelmeskedtünk, ám már itt is komoly gondok adódtak, mindkétszer elherdáltunk kétgólos előnyt, és csak az utolsó 15 perces szerencsének, illetve az egerszegiek ellen egy vitathatóan elvett Koszta-gólnak - őt is hogy elherdáltuk - köszönhetően győztünk; ezek után viszont nagyon komoly lejtőbe kezdett a csapat, képtelenek voltunk meccset nyerni, még a Gyirmót is nagy falatnak bizonyult hazai pályán, a játékosok látványosan beleszartak - különösen a magyarok, ami elszomorító -, teljes volt a fejetlenség, Pintér mester már feloldhatatlan játékoskonfliktusokat teregetett ki az interjúiban, a végső döfést pedig, bár végül csak a Felcsút elleni vereség után rúgták ki, valószínűleg az MTK otthonában elszenvedett vereség adta meg, amikor a már akkor is leggyengébb játékot produkáló fővárosiak megvertek minket, egy számunkra agyonnyerhető mérkőzésen
ezután érkezett Supka, a 10. helyen átvéve a csapatot - folytatjuk az Attila-szekvenciát, nem is tudom, van-e még lehetőség Satyesz kirúgása utánra -, aki jó szokásához híven óvatos, már-már túlzottan is defenzív focival rukkolt elő, ez azonban az adott helyzetben teljesen érthető volt; a kötelezők hozásával, illetve pár döntetlennel stabilizáltuk is a helyünk az ősz végére, december végén a 6. helyen leparkolva, 12 pontra a dobogótól, ismerve a vezetőség téli erősítési terveit abszolúte úgy tűnt, még a dobogó is simán realitás lehet - aztán az élet máshogy hozta
télen már az erősítés is felemás érzeteket hozott: ahogy Pinyőnek a kapusok, úgy a pozícióját frissen visszakapott Tóth Lacinak a védők, ill. védekező szellemű játékosok lettek a rögeszméi; hozta a két albánt, Qakát és Bilalit, Lukićot (aki sajnos nem az ekkoriban még szárnyaló kispesti csatár, hanem usztasa druszája), Bese hosszas, és sikertelen csábítása után (csak a Vidi tudta megadni a bérigényét, pedig a fél ligát körbeturnézta utánunk) az Ostrava fiatal közepesen-szuper-tehetségét, Granečnýt, illetve teljesen érthetetlen módon a hosszú évek óta önmaga árnyékát nyújtó, mára abszolúte NB2 szintűre degradálódott Ikenne-Kinget, miközben a támadószekcióba csupán két játékos érkezett, a később rangon alulinak bizonyuló Tomislav Kiš, illetve a Zetések által okkal elhessegetett Babati; bár az ismert gólínségünk közepette már ez is fejvakarásra késztetett, az igazi csapást a felkészülés hozta: valamelyik siptár suhanc behozta az ekkor még egy utolsót fellángoló Kovi-vírust a keretbe, gyakorlatilag mindenkin átment a cucc a keretben, a teljes felkészülési programunk odalett, az MLSZ és az MTK által is elutasított halasztási kérelmünk eredményeképp pedig a zimankós szezonnyitóra egy teljesen kondi nélküli csapat állt ki - az már a Márton-féle MTK kritikája, hogy még így is jobban játszottunk az egész meccsen a libásoknál, és csak egy olyan góllal vittek el egy pontot Borsodból, amit egy csúnyán benézett szabálytalanság előzött meg Granečnývel szemben
a döcögősen induló tavaszt tehát még volt mire fogni az erőnlétünkkel és az összeszokatlanságunkkal, és valóban, voltak olyan momentumok, amikor úgy tűnt, kezd a csapat összeállni, mint az azzal a bizonyos fluidummal átitatott női alsónemű, Debrecenben csodás játékkal sikerült egy négyessel gálázni, viszont ami utána jött, az minősíthetetlen: hosszú-hosszú, talán rekordméretű gólínség, az Újpest elleni Cseri-tizit leszámítva - és ott sem volt semmi esélyünk - február 12-től április elsejéig, több, mint másfél hónapon keresztül gólképtelenek maradtunk, és erre az időszakra esett a legarcpirítóbb vereségünk is, egy sima négyes Pakson, benne egy röhejes Tordai-öngóllal; mi tagadás, márciusban a Gyirmót addigra halványodó, de mégiscsak meggyőző télvégi teljesítménye okán az egyik legfőbb kiesőjelöltté léptünk elő, Supka alatt viszont minden eltérő pletyka ellenére nem inogott meg a pad, és azon a kora áprilisi didergős péntek éjszakán, ha nem is átszakadt, de legalább egy ponton megfoszlott a gólzsák: Cseri a három évvel ezelőtti énjét egy pillanatra újra megidézve forintos labdával ugratta Jurinát, aki bevágta a kötelezőt - borzalmas játékkal, de hosszú idő után ismét 3 pont ütötte a markunk, kezdhettünk fellélegezni egy kicsit, pláne az egy hétre rá esedékes kisvárdai meglepetésgyőzelmünkkel
a szezon vége megintcsak amorfra sikerült, volt benne egy érdemtelen vereség a Vidi ellen, ahol abszolúte jobban játszottunk, egy gálagyőzelem a Nyóckerben, amivel akkor úgy tűnt, már ott végérvényesen a második vonalba lökjük a libásokat, hogy aztán már azelőtt leeresszen a csapat, hogy matematikailag bebiztosodott volna a bentmaradás, az utolsó 4 meccsen mindössze 1 pont jött össze, az utolsó két meccsben pedig az egész szezonunk benne volt: a retekszar formában lévő Kispest otthonában meddőn küszködtünk, még emberelőnyben sem voltunk képesek gólt rúgni a térden hugyozó ellenfélnek, az Újpest elleni szezonzárón pedig kicsit jobban kieresztettük a gőzt, még a vezetést is megszereztük valami csoda folytán, erre 15 perc alatt összeomlottunk egy hármassal, és nem tudtunk már felállni belőle; olyanok lettünk a végére a tizedik hellyel, mint a Diósgyőr két éve, még egy forduló, és mi esünk ki, pedig nem így indult
szezon csúcspontja? talán október vége, november eleje, amikor Supka székfoglalása után a Kispestet hátrányból, a szarráhypeolt Paksot otthon ikszről vertük, és minden úgy tetszett, egyenesbe fog jönni
szezon mélypontja: a ligában mindenképp a paksi négyes, de én inkább a csúfos szögedi kupakiesésünk jelölném meg, mindig gáz alsóbb osztályúak ellen kizúgni
edző(k) értékelése: Pinyőt nehéz értékelni, nem lett szarabb edző, mint egy éve volt, viszont a játékosok nem voltak hajlandók egy csónakban evezni vele; Supka megbízása szépen indult, rendbetette a védelmet, illetve Pinyő kedvence, Antal helyett a szerintem abszolúte NB1-felsőpolcos Piscitellit, majd az ő hosszútávú sérülése (amiről semmit nem kommunikált a klub) után a néha kellemes meglepetés, néha kellemetlen szégyenkezés Tordait preferálta; tavasszal azonban nem tudta az új igazolásokat beépíteni, az edző ellen játszás néha ismét megjelent a csapat részéről, nem engedett a kis területről felépített kontrás szélsőjátékából, holott ehhez nyomokban sem voltak meg a játékosok - árulkodó, hogy február-márciusban Ikenne-Kingből próbált (sikertelenül) jobbszélsőt faragni; a semleges embereket nem lep meg, hogy nem tudjuk magunknak megnyerni, de ebben azért az sem segít, hogy a négy 0:0 mellett 7 egygólos meccset játszottunk, tehát a 33 meccsünk harmada jellemzően a nézhetetlenség határát súrolta
jók a szezonban: kevés ilyen volt, a harmadik számú kapusság nehéz sorsából előugró Tordai okozott pár szép pillanatot, főleg Tallo tizijénél; Pillár a védelmünk alappillára (hehe), aki főleg Supkánál sikeresen vette át a hátsó szervezési feladatokat Meszhitől; illetve megemlíteném még Andrej Lukićot, akinek ugyan se bűze, se szaga, de az egyetlen a tavaszi igazolások közül, aki alapemberré vált, mind a 12 meccsén kezdő volt
szarok a szezonban: a csapat nagyrésze ide lenne sorolható, külön kiemelnék azonban pár embert: Cseri arca egyre kevésbé arányos a teljesítményével, az elmúlt másfél évben egyre inkább csak momentumai vannak, miközben a pályáról vagy pillekönnyen leveszik, vagy borzalmas megoldásokhoz folyamodik, mint valami megyeegyes kiskirály; Jurina, Dražić, és tavasszal Kiš is, akik a csapat fő gólfelelősei lennének, ehhez képest borzalmasan gyenge szezont produkáltak mindhárman, az idő többségében olyanok voltak, mintha pályán se lettek volna, a támadószekciónk nulla volt az esetek többségében; és mindenki a tavaszi igazolások közül, akit nem Andrej Lukićnak hívnak, Babatitól Qakáig mind-mind megbuktak
összességében erre a szezonra 10-es skálán kb. 3,5-et tudok adni, a néhány szép pillanatot csúfosan elhomályosította a rengeteg gyötrődés - az a hír járja, hogy minden ellenkező jel ellenére Supkának mégis bizalmat szavaznak jövőre, nagyon remélem, hogy egy komolyabb lélegzetvételű vérátömlesztéssel, és egy Holenderhez hasonló kaliberű csatárral reprodukálni tudja nekünk a 2019-es Kispest-szezonját
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél
НИКОГАШ СЕВЕРНА!