Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35664
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.11. 16:41

Ideje elkezdeni szállítani a győzelmeket.

Nem tétlenkedik a Szombathelyi Haladás decemberben kinevezett ügyvezető igazgatója, Séllei Árpád.

Elődje, Tóth Miklós november végén, közös megegyezéssel távozott posztjáról, és az egyetlen jelöltként induló Séllei kapta azt a feladatot, hogy a klub alkalmazottjaival együtt ne engedjék megesni azt a szégyent, hogy a hatalmas tradíciókkal bíró Haladás, két év alatt két osztályt is zuhanjon, és az NB III-ban találja magát a nyártól.

Az ügyvezető igazgató első lépésben megköszönte Desits Szilárd munkáját, és helyette Mátyus Jánost nevezte ki vezetőedzőnek, majd sorban érkeztek az erősítések a vasi gárdához.

Vasárnap az nb2.hu beszámolt róla, hogy a korábban a Dinamo Kijevben is futballozó Farkas Balázs a bajnokság végéig aláírt Szombathelyen.

Ezzel Devecseri Szilárd, Verpecz István, Schimmer Szabolcs, Rácz Ferenc és Tóth Barna után a 31 éves játékos lett a zöldek hatodik téli igazolása. A Soroksárról érkező Farkas egyébként a bajnokság végéig írta alá kontraktusát Szombathelyen.

A volt Fradi-kedvenc Mátyusnak nem volt egyszerű dolga, mert mint a Savaria Fórumnak elmondta:

"Vegyesek a benyomásaim, de inkább több a pozitívum. Egyrészt kezdem megismerni Szombathelyt, amit eddig láttam belőle, lenyűgöző, igazi hangulatos kisváros. A klub, a tradíció, a létesítmény ugyancsak fantasztikus, ugyanakkor a csapatot körülvevő hangulat pesszimizmust sugároz. Amikor bementem először az öltözőbe, sokkoló látvány fogadott: csupa leszegett fejű futballista ült a padon. Na, ezen kell villámgyorsan változtatni".

Természetesen, a legjobb gyógyír és hangulatjavítók a győztes meccsek lennének a Hali játékosai számára.

Mátyus a 18., kieső helyen vette át a Szombathely gárdáját, és a két tavaszi fordulóban, két gól nélküli döntetlennel nyitott: otthon a Szeged, illetve a közvetlen rivális Szolnok ellen játszott 0-0-t együttese idegenben.

Természetesen, idő kell az egykori védőnek, hogy megismerje és kellőképpen formálja csapatát, illetve az újak beépítése sem megy egyik napról a másikra, de hamarosan el kell kezdenie a Haladásnak győzelmeket szállítani, mert ugyan csak 5 pont a hátrányuk a már bennmaradó Szolnok mögött, a Tisza-partiak egy meccsel kevesebbet játszottak. Igaz, a Tiszakécske a Szolnokhoz hasonlóan szintén 22 pontot gyűjtött eddig, ugyanannyi meccset játszva, mint a Haladás.

Szerdán Magyar Kupa találkozó is vár Devecseriékre, akik a fővárosba látogatnak, és az egyre jobb formába lendülő Kispest ellen jutnának a legjobb nyolc közé, az idén még az oda-visszavágós kupameccsek során.

A két kupatalálkozó között, otthon fogadják a Csákvár gárdáját, akik kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint a zöldek, nem lesz tehát könnyű dolga a Mátyus vezette szakmai stábnak, akiknek 14 NB II-es meccsük maradt, hogy a 15. is a másodosztályba érje a nagy múltú Szombathelyi Haladást.
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.11. 20:09

Köszi, RC!

A második félidőre fogok csak odaérni. Adok 1%-nyi esélyt a továbbjutásunknak.
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35664
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.11. 21:34

Savaria1919 írta:Köszi, RC!

A második félidőre fogok csak odaérni. Adok 1%-nyi esélyt a továbbjutásunknak.

A Netovább sörözőben majd lehet inni a kispestiekkel :)
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 7423
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2020.02.11. 22:29

Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)
HAJRÁ HALI!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35664
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.11. 22:58

kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

Én nem leszek ott, csak szomjoltási helyszínt javasoltam :P
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.11. 23:18

RC írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

Én nem leszek ott, csak szomjoltási helyszínt javasoltam :P

Az Ádám és Éva presszó közelebb van :)
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35664
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.12. 11:07

Savaria1919 írta:
RC írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

Én nem leszek ott, csak szomjoltási helyszínt javasoltam :P

Az Ádám és Éva presszó közelebb van :)

Ja, hogy az Illovszkyban lesz...
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.12. 12:00

RC írta:
Savaria1919 írta:
RC írta:Én nem leszek ott, csak szomjoltási helyszínt javasoltam :P

Az Ádám és Éva presszó közelebb van :)

Ja, hogy az Illovszkyban lesz...

Jaja, MTK pálya foglalt
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17129
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.12. 17:19

kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36981
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2020.02.12. 17:24

ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként

Diósgyőr meccsre nem szoktál járni?
athéni szél és spártai eső

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17129
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.12. 17:36

SuperDepor írta:
ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként

Diósgyőr meccsre nem szoktál járni?

a hétvégéim sose szabadok kb, ide is azért jutottam ki mert hétközi meg Szombathelyen is
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17129
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.12. 21:49

ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként

másfél percen múlt a meglepetés eredmény, de legalább összehaverkodtam a vendégszektort velem megosztó úriemberrel, egy Szabolcs nevű sráccal, aki szegről-végről kollégám is végzettségileg
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.12. 22:10

ManBat írta:
kristof98.haladas írta:Örülök, hogy 3-an már biztos leszünk a vendégben. :)

jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként

A jobb félidőről lemaradtam. Kb ennyire számítottam, próbálgattunk előre menni, de a támadásaink vérszegények voltak. A védelmünk egyszer hibázott, azt meg is büntette a Honvéd. Lanza szabadrúgását szépen kiszedte Gyurján, kb ez lehetett a meccs legszebb jelenete. A legizgalmasabb meg a lefújás utáni csetepaté.
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17129
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.12. 22:18

itt igazából egy sírhantra hasonlított az egész, mi ketten végig dumáltunk a vendégben, a hazai oldalon meg a ~600 néző kukán ült/állt - az egyetlen vicces az volt, amikor bekiabáltak a 60. perc környékén a hazaiaktól, hogy "mi van Ádám Martin", aztán öt percre rá befejelte a vezető kaposvári gólt :D
aztán két kerülhető hazai gól, egy szögletből csúsztatás és egy távoli lövés amibe belepaskolt Slahta kapus (ez utóbbi a 92. percben, mikor máskor), de így szerda esti fagyoskodásnak pont jó volt, pláne váratlan társaságban + a büfésnénitől kaptunk egy-egy Kövesd-hűtőmágnest azért cserébe hogy ugyanazt a műanyag poharat hordoztuk vissza
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ManBat 2020.02.12. 22:19-kor.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.12. 22:18

Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10993
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.12. 22:21

ManBat írta:
Savaria1919 írta:
ManBat írta:jó szórakozást az uraknak, én a nyári Hali-Siófok óta görgetett meccsínségemet ismét egy teljesen irreleváns mérkőzéssel enyhítem, a Kövesd-Kaposvár (jó eséllyel egyetlen) vendégszektoros nézőjeként

A jobb félidőről lemaradtam. Kb ennyire számítottam, próbálgattunk előre menni, de a támadásaink vérszegények voltak. A védelmünk egyszer hibázott, azt meg is büntette a Honvéd. Lanza szabadrúgását szépen kiszedte Gyurján, kb ez lehetett a meccs legszebb jelenete. A legizgalmasabb meg a lefújás utáni csetepaté.

itt igazából egy sírhantra hasonlított az egész, mi ketten végig dumáltunk a vendégben, a hazai oldalon meg a ~600 néző kukán ült/állt - az egyetlen vicces az volt, amikor bekiabáltak a 60. perc környékén a hazaiaktól, hogy "mi van Ádám Martin", aztán öt percre rá befejelte a vezető kaposvári gólt :D
aztán két kerülhető hazai gól, egy szögletből csúsztatás és egy távoli lövés amibe belepaskolt Slahta kapus (ez utóbbi a 92. percben, mikor máskor), de így szerda esti fagyoskodásnak pont jó volt, pláne váratlan társaságban + a büfésnénitől kaptunk egy-egy Kövesd-hűtőmágnest azért cserébe hogy ugyanazt a műanyag poharat hordoztuk vissza

Ha másért nem, hát a meccshangulatért és a kapcsolatépítésért megérte
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17129
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.12. 22:37

Savaria1919 írta:
ManBat írta:
Savaria1919 írta:A jobb félidőről lemaradtam. Kb ennyire számítottam, próbálgattunk előre menni, de a támadásaink vérszegények voltak. A védelmünk egyszer hibázott, azt meg is büntette a Honvéd. Lanza szabadrúgását szépen kiszedte Gyurján, kb ez lehetett a meccs legszebb jelenete. A legizgalmasabb meg a lefújás utáni csetepaté.

itt igazából egy sírhantra hasonlított az egész, mi ketten végig dumáltunk a vendégben, a hazai oldalon meg a ~600 néző kukán ült/állt - az egyetlen vicces az volt, amikor bekiabáltak a 60. perc környékén a hazaiaktól, hogy "mi van Ádám Martin", aztán öt percre rá befejelte a vezető kaposvári gólt :D
aztán két kerülhető hazai gól, egy szögletből csúsztatás és egy távoli lövés amibe belepaskolt Slahta kapus (ez utóbbi a 92. percben, mikor máskor), de így szerda esti fagyoskodásnak pont jó volt, pláne váratlan társaságban + a büfésnénitől kaptunk egy-egy Kövesd-hűtőmágnest azért cserébe hogy ugyanazt a műanyag poharat hordoztuk vissza

Ha másért nem, hát a meccshangulatért és a kapcsolatépítésért megérte

hiányzott már, ez tény - lehetne gyakrabban valami hétközi forduló
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 7423
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2020.02.12. 22:42

Savaria1919 írta:https://www.facebook.com/392016870930528/videos/127681151872936/
Sutyerák talján.

Az... Egyáltalán nem volt ez olyan paprikás hangulatú meccs, hogy erre magyarázatot lehessen adni.
HAJRÁ HALI!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 7423
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2020.02.12. 22:45

Az az igazság, hogy arra számítottam, hogy kapunk egy 4-est. Ehhez képest meglepően partiban tudtunk maradni. Nem fogunk továbbjutni, de a bajnokságban erre lehet építeni. Vasárnap most már nyerjünk végre!
HAJRÁ HALI!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35664
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.13. 10:09

kristof98.haladas írta:
Savaria1919 írta:https://www.facebook.com/392016870930528/videos/127681151872936/
Sutyerák talján.

Az... Egyáltalán nem volt ez olyan paprikás hangulatú meccs, hogy erre magyarázatot lehessen adni.

Nem hiszem, hogy a 17 éves Szekér verbálisan vagy épp fizikálisan aprította volna Lanzafamét, de hallgattassék meg a másik fél is.
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég