Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35672
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.07. 10:46

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:nem mondtam hogy kurva szar a helyzetünk, de a fiatal magyar gerinc nem igazán izgat, inkább legyen 11 harmincöt éves színész levezető Lazovićunk és legyünk bajnokok

Ezekkel a motivalatlan, idegbeteg vén bolondokkal semmit nem nyernenk. Nem tudom, hogy hány ezer Diósgyőr szurkoló van, de gyanítom, hogy egyedül vagy ezzel az elképzeléseddel.

a Vidi mégis nyert egy bajnoki címet és egy EL (majdnem BL) csoportkört nem is olyan rég, pedig motiválatlan, idegbeteg vén jugoszláv bolondok adták a csapat gerincét

"Picivel" erősebb játékoskerettel, "picivel" több anyagi és egyéb lehetőséggel, vezetőségi motivációval, ambícióval, tegyük hozzá. Pl ex-Hali játékosokkal, akik egy jó középszerre voltak jók, bocs, de nem fog menni. El vagy egy kicsit tévedve, ez már sok esetben kiderült. Mindegy, majd Cselszky szurkol nektek, neki úgyse baj, ha a diósgyőriek el vannak szállva :P.
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17131
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.07. 11:15

RC írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Ezekkel a motivalatlan, idegbeteg vén bolondokkal semmit nem nyernenk. Nem tudom, hogy hány ezer Diósgyőr szurkoló van, de gyanítom, hogy egyedül vagy ezzel az elképzeléseddel.

a Vidi mégis nyert egy bajnoki címet és egy EL (majdnem BL) csoportkört nem is olyan rég, pedig motiválatlan, idegbeteg vén jugoszláv bolondok adták a csapat gerincét

"Picivel" erősebb játékoskerettel, "picivel" több anyagi és egyéb lehetőséggel, vezetőségi motivációval, ambícióval, tegyük hozzá. Pl ex-Hali játékosokkal, akik egy jó középszerre voltak jók, bocs, de nem fog menni. El vagy egy kicsit tévedve, ez már sok esetben kiderült. Mindegy, majd Cselszky szurkol nektek, neki úgyse baj, ha a diósgyőriek el vannak szállva :P.

na épp ez az, hogy erősebb játékoskeret kellene - nem az kellene hogy legyen a cél, hogy fiatal magyarok legyenek a keretben, hanem olyanok, akik megvernek mindenkit, az egyetlen szimpatikus csapat a nyertes csapat
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36982
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2020.02.07. 11:21

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:nem mondtam hogy kurva szar a helyzetünk, de a fiatal magyar gerinc nem igazán izgat, inkább legyen 11 harmincöt éves színész levezető Lazovićunk és legyünk bajnokok

Ezekkel a motivalatlan, idegbeteg vén bolondokkal semmit nem nyernenk. Nem tudom, hogy hány ezer Diósgyőr szurkoló van, de gyanítom, hogy egyedül vagy ezzel az elképzeléseddel.

a Vidi mégis nyert egy bajnoki címet és egy EL (majdnem BL) csoportkört nem is olyan rég, pedig motiválatlan, idegbeteg vén jugoszláv bolondok adták a csapat gerincét

2-3 jugó volt általában a kezdőben és ritka egy ellenszenves csapat volt, pont ilyet nem szeretnék Miskolcra
athéni szél és spártai eső

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36982
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2020.02.07. 11:26

ManBat írta:
RC írta:
ManBat írta:a Vidi mégis nyert egy bajnoki címet és egy EL (majdnem BL) csoportkört nem is olyan rég, pedig motiválatlan, idegbeteg vén jugoszláv bolondok adták a csapat gerincét

"Picivel" erősebb játékoskerettel, "picivel" több anyagi és egyéb lehetőséggel, vezetőségi motivációval, ambícióval, tegyük hozzá. Pl ex-Hali játékosokkal, akik egy jó középszerre voltak jók, bocs, de nem fog menni. El vagy egy kicsit tévedve, ez már sok esetben kiderült. Mindegy, majd Cselszky szurkol nektek, neki úgyse baj, ha a diósgyőriek el vannak szállva :P.

na épp ez az, hogy erősebb játékoskeret kellene - nem az kellene hogy legyen a cél, hogy fiatal magyarok legyenek a keretben, hanem olyanok, akik megvernek mindenkit, az egyetlen szimpatikus csapat a nyertes csapat

Szólj Viktornak, h nálunk is legyenek 20 ezer eurós bérek és akkor lesz. Jó lenne neked pár év a 2010 előtti időszakból amikor egyszerre két csapatunk volt, és helyén tudnád kezelni azt ami most van. Mellesleg még visszatérhet az is.
athéni szél és spártai eső

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17131
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.07. 11:28

SuperDepor írta:
ManBat írta:
RC írta:"Picivel" erősebb játékoskerettel, "picivel" több anyagi és egyéb lehetőséggel, vezetőségi motivációval, ambícióval, tegyük hozzá. Pl ex-Hali játékosokkal, akik egy jó középszerre voltak jók, bocs, de nem fog menni. El vagy egy kicsit tévedve, ez már sok esetben kiderült. Mindegy, majd Cselszky szurkol nektek, neki úgyse baj, ha a diósgyőriek el vannak szállva :P.

na épp ez az, hogy erősebb játékoskeret kellene - nem az kellene hogy legyen a cél, hogy fiatal magyarok legyenek a keretben, hanem olyanok, akik megvernek mindenkit, az egyetlen szimpatikus csapat a nyertes csapat

Szólj Viktornak, h nálunk is legyenek 20 ezer eurós bérek és akkor lesz. Jó lenne neked pár év a 2010 előtti időszakból amikor egyszerre két csapatunk volt, és helyén tudnád kezelni azt ami most van. Mellesleg még visszatérhet az is.

a két csapatos időnkben a Vidi is majdnem megszűnt, azóta mégis ellentétes pályát járt be a két csapat
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35672
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.07. 11:34

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:na épp ez az, hogy erősebb játékoskeret kellene - nem az kellene hogy legyen a cél, hogy fiatal magyarok legyenek a keretben, hanem olyanok, akik megvernek mindenkit, az egyetlen szimpatikus csapat a nyertes csapat

Szólj Viktornak, h nálunk is legyenek 20 ezer eurós bérek és akkor lesz. Jó lenne neked pár év a 2010 előtti időszakból amikor egyszerre két csapatunk volt, és helyén tudnád kezelni azt ami most van. Mellesleg még visszatérhet az is.

a két csapatos időnkben a Vidi is majdnem megszűnt, azóta mégis ellentétes pályát járt be a két csapat

Sokat számít, hogy egy kényszerből kinevezett tulaja van-e egy klubnak, vagy egy fideszes netán Fidesz-közeli ember az, aki nem mellesleg rajong is az adott csapatért.
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66109
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2020.02.07. 11:36

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:nem mondtam hogy kurva szar a helyzetünk, de a fiatal magyar gerinc nem igazán izgat, inkább legyen 11 harmincöt éves színész levezető Lazovićunk és legyünk bajnokok

Ezekkel a motivalatlan, idegbeteg vén bolondokkal semmit nem nyernenk. Nem tudom, hogy hány ezer Diósgyőr szurkoló van, de gyanítom, hogy egyedül vagy ezzel az elképzeléseddel.

a Vidi mégis nyert egy bajnoki címet és egy EL (majdnem BL) csoportkört nem is olyan rég, pedig motiválatlan, idegbeteg vén jugoszláv bolondok adták a csapat gerincét

abban a bajnokcsapatban három ex-jugó volt igazán gerinctag, abból kettő harminc alatti volt akkor még
így nézett ki a gerinc: Kovácsik (32), Stopira (31), Nego (31)Juhász (29),A. Hadzic (28), Pátkai (28), M. Scepovic (26), Fiola (25), Lazovic (25), Varga (25), Kovács (20) Henty (15) Vinicius (15) a többiek nem érték el a 15 meccset sem, 34/20 alatt nem igazán nevezhetőek gerincnek a játékosok
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36982
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2020.02.07. 11:36

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:na épp ez az, hogy erősebb játékoskeret kellene - nem az kellene hogy legyen a cél, hogy fiatal magyarok legyenek a keretben, hanem olyanok, akik megvernek mindenkit, az egyetlen szimpatikus csapat a nyertes csapat

Szólj Viktornak, h nálunk is legyenek 20 ezer eurós bérek és akkor lesz. Jó lenne neked pár év a 2010 előtti időszakból amikor egyszerre két csapatunk volt, és helyén tudnád kezelni azt ami most van. Mellesleg még visszatérhet az is.

a két csapatos időnkben a Vidi is majdnem megszűnt, azóta mégis ellentétes pályát járt be a két csapat

Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.
athéni szél és spártai eső

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10997
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.07. 12:55

Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül űberelni tudják a balmazújvárosi Vác-Budaörs meccset, de mégis megtörtént: az Újpest Szegeden fogadja a Videotont a Kupában.
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66109
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2020.02.07. 13:01

Savaria1919 írta:Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül űberelni tudják a balmazújvárosi Vác-Budaörs meccset, de mégis megtörtént: az Újpest Szegeden fogadja a Videotont a Kupában.

aztakurta
mennyi kupára alkalmas pálya lehet egy szegedi rádiuszon belül, 50-100 körül?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17131
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.07. 13:36

SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Szólj Viktornak, h nálunk is legyenek 20 ezer eurós bérek és akkor lesz. Jó lenne neked pár év a 2010 előtti időszakból amikor egyszerre két csapatunk volt, és helyén tudnád kezelni azt ami most van. Mellesleg még visszatérhet az is.

a két csapatos időnkben a Vidi is majdnem megszűnt, azóta mégis ellentétes pályát járt be a két csapat

Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.

nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10997
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.07. 14:23

Adamek írta:
Savaria1919 írta:Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül űberelni tudják a balmazújvárosi Vác-Budaörs meccset, de mégis megtörtént: az Újpest Szegeden fogadja a Videotont a Kupában.

aztakurta
mennyi kupára alkalmas pálya lehet egy szegedi rádiuszon belül, 50-100 körül?

Dunaújvárosban nemrég végeztek a rekonstrukcióval. Fölcsút Békéscsabán játszik, a Paks Pécsen szóval azok is lehetnének. Budán oké a Kerület pálya, esetleg a budafoki katlan. Pesten szabad a Groupama, Soroksár. Kecskeméten játszott 4 éve az Újpest, az lila és közelebb is lenne.
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66109
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2020.02.07. 14:48

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Savaria1919 írta:Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül űberelni tudják a balmazújvárosi Vác-Budaörs meccset, de mégis megtörtént: az Újpest Szegeden fogadja a Videotont a Kupában.

aztakurta
mennyi kupára alkalmas pálya lehet egy szegedi rádiuszon belül, 50-100 körül?

Dunaújvárosban nemrég végeztek a rekonstrukcióval. Fölcsút Békéscsabán játszik, a Paks Pécsen szóval azok is lehetnének. Budán oké a Kerület pálya, esetleg a budafoki katlan. Pesten szabad a Groupama, Soroksár. Kecskeméten játszott 4 éve az Újpest, az lila és közelebb is lenne.

az eredeti időpontban, 11.-én semmi más meccsel nem ütköztek volna, de szerintem bármelyik nb3 vagy megye1-re alkalmas stadion/pálya elég lett volna, nem hiszem, hogy hétköznap egy ezresnél több nézővel kellene számolni semleges helyszínen
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 35672
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: RC » 2020.02.07. 15:56

Savaria1919 írta:Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül űberelni tudják a balmazújvárosi Vác-Budaörs meccset, de mégis megtörtént: az Újpest Szegeden fogadja a Videotont a Kupában.

#magyarfutball2020
Roma Aeterna
Pannonia Aeterna
Savaria Aeterna

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 44406
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: nyúl » 2020.02.07. 18:13

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:a két csapatos időnkben a Vidi is majdnem megszűnt, azóta mégis ellentétes pályát járt be a két csapat

Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.

nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna

Talán az Ajax.

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10997
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.07. 19:54

nyúl írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.

nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna

Talán az Ajax.

Hajduk Split.
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36982
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2020.02.07. 19:55

nyúl írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.

nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna

Talán az Ajax.

nem is az utánpótlásképzés a lényeges, hanem az, h miből áll össze a hatalmas költségvetés
athéni szél és spártai eső

Avatar
Savaria1919
Világsztár
Hozzászólások: 10997
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2020.02.07. 19:57

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
Adamek írta:aztakurta
mennyi kupára alkalmas pálya lehet egy szegedi rádiuszon belül, 50-100 körül?

Dunaújvárosban nemrég végeztek a rekonstrukcióval. Fölcsút Békéscsabán játszik, a Paks Pécsen szóval azok is lehetnének. Budán oké a Kerület pálya, esetleg a budafoki katlan. Pesten szabad a Groupama, Soroksár. Kecskeméten játszott 4 éve az Újpest, az lila és közelebb is lenne.

az eredeti időpontban, 11.-én semmi más meccsel nem ütköztek volna, de szerintem bármelyik nb3 vagy megye1-re alkalmas stadion/pálya elég lett volna, nem hiszem, hogy hétköznap egy ezresnél több nézővel kellene számolni semleges helyszínen

Az szurkolóbarátabb döntés lett volna, olyanra nem érdemes számítani.

Velünk néhány éve megesett, hogy a Vác Dunaújvárosban fogadott minket, holott koradélután kezdődött a meccs, holott a vácinál rosszabb állapotú pályákon vívtak aznap meccseket (pl megye I-es ellenfelek esetében).
Zeng a dalunk
Győzni fogunk
Harcoljunk együtt
A Hali mi vagyunk

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17131
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.07. 20:31

SuperDepor írta:
nyúl írta:
ManBat írta:nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna

Talán az Ajax.

nem is az utánpótlásképzés a lényeges, hanem az, h miből áll össze a hatalmas költségvetés

könnyű Vityára mutogatni, de Garancsi már akkor Fehérváron volt amikor még Fletó be se fejezte az első ciklusát, és MSZP-kormány alatt nyert kupát és ligakupát, bajnokságot is egy olyan csapattal először aminek már évek óta megvolt a gerince
eközben nálunk az ország legnagyobb balos oligarchája csücsül akinek a mai napig top5 vagyona van a magyar klubtulajdonosok közt, de a feljutás utáni két szezont leszámítva egy túlélési sóherbajnokságot tol le semmire, vagy még arra sem elég játékosokkal
lehet örömködni Feczkón és az ötödik helyen, de a történelem csak az érmesekre emlékszik, akire pedig nem emlékszik a történelem, az olyan mintha nem is létezett volna
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 17131
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Szombati foci: kezdődik a második kör az NB I-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2020.02.07. 20:31

nyúl írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Igen, mert nekik kiváló az utánpótlásképzesuk, jobbnál jobb fiatalokat neveltek ki akik ma meghatározó emberei a felnőttcsapatnak és nem utolsó sorban szigorúan piaci alapon olyan gazdasági hátteret hoztak létre ami lehetővé teszi a 20 - 25 ezer eurós bérek kifizetését. De lehet hogy tévedek.

nem mintha bármelyik sikeres csapat a 21. században ezen alapulna

Talán az Ajax.

őket is kipicsázta egy szedett-vedett nagybritán gárda egy közepesen szar argentin edzővel, majd ennek örömére szétkapták őket a kontinens minden végéből
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég