Oldal: 1 / 5

Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.18. 18:47
Szerző: SuperDepor
Csütörtökön megkezdi szereplését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, amely első mérkőzését az Espanyol vendégeként vívja Barcelonában. Az FTC legendás alakja, a Digi Sport híradójának nyilatkozó Nyilasi Tibor optimista a rajtot megelőzően, míg a klub korábbi kapusa, Szűcs Lajos úgy véli, a nemzetközi porondon Gróf Dávidnak meg kellene kapnia a lehetőséget a bizonyításra.
„INNENTŐL KEZDVE FELSZABADULTAN KELL JÁTSZANI, MERT HA BEGÖRCSÖLNEK, ÉS MEGINT ÚGY JÁRNAK, MINT A VÁLOGATOTT, AKKOR BAJ LEHET – DE ÉN OPTIMISTA VAGYOK” – KEZDTE A FERENCVÁROS 1992-ES BAJNOKCSAPATÁNAK VEZETŐEDZŐJE, NYILASI TIBOR.
„Jó csapat, erős csapat a Fradi, de a Dinamo Zagreb elleni meccs bebizonyította, hogy még tanulási folyamatban voltak a játékosok, hiszen, valljuk be őszintén, sem a kevés magyar, de a többi külföldi sem szerepelt még sorozatosan a nemzetközi kupaporondon. Ez az időszak elmúlt, most bekerült a Fradi az Európa-ligába, neki kell menni, mert nincs olyan kimagasló topcsapat az ellenfelek között, amelyre azt mondhatnánk, jobb, ha ellene ki sem állunk” – tette hozzá Nyilasi.A zöld-fehérek kapuját a legutóbbi főtáblás nemzetközi kupaszereplés alkalmával Szűcs Lajos védte, szerinte nagy kérdés, ki áll majd most a Fradi kapujában.
„KÉT HASONLÓ KÉPESSÉGŰ KAPUSA VAN A FERENCVÁROSNAK. AMIBEN AZ EGYIKŐJÜK ESETLEG JOBB, ABBAN A MÁSIK GYENGÉBB, ÉS UGYANÍGY FORDÍTVA. EDDIG – A NEMZETKÖZI KUPÁBAN – DIBUSZ DÉNES VÉDTE A FERENCVÁROS KAPUJÁT, DE ÚGY GONDOLOM, NEMZETKÖZI SZINTEN MINDENKÉPPEN MEG KELLENE ADNI A LEHETŐSÉGET GRÓF DÁVIDNAK IS” – FOGALMAZOTT A SPORT24-NEK SZŰCS.
A szintén volt FTC-kapus Szeiler József ugyanakkor nem változtatna Szerhij Rebrov vezetőedző helyében.„Dénesre szerintem jó hatással volt ez a helyzet, mert most összeszedettebben, jobban véd, mint az elmúlt bajnoki idényben. Én nem cserélnék, mert most nagyon fontos lenne, hogy a kapus kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson, bár azt hiszem, erre Gróf is képes lenne.”A Ferencváros már megérkezett Barcelonába, a csütörtöki Európa-liga-mérkőzés helyszínére. Ellenfele, az Espanyol két vereség és egy döntetlen után a mögöttünk hagyott hétvégén szerezte meg első győzelmét (Eibar, 2–1) az új spanyol bajnoki idényben.
„AZ ESPANYOL TÖRTÉNETE LEGROSSZABB FORMÁJÁBAN VAN, MIÉRT NE LEHETNE MEGCSÍPNI!? AZ OROSZ CSAPATTAL EDZŐMECCSEKEN IS JÁTSZOTTUNK MÁR, ÉS ÚJRA ITT VAN A LUDOGOREC, A BOLGÁROK KAPTAK MÁR KÉT FÜLEST, MOST JÖHET A HARMADIK” – JEGYEZTE MEG NYILASI.
Az nb1.hu a helyszínről tudósítja a találkozót és annak körülményeit

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 08:43
Szerző: Reginald McFreez
lol

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 10:37
Szerző: Adamek
Nyíl túlzásba vitte a bódító hatású hajfesték használatát

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 11:50
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Fura pont Nyíltól ilyen nyilatkozatot hallani. Nála 10-15 éve konstans a "jajj, senkit se sértsünk meg" mindenkihez/mindenhova/mindenre simulékony véleményformálási politika. Itthon is képes az összes ügyetlen, favágó szar hentesbrigádot dicsőíteni a jól ismert "szimpatikus, küzdő csapat" varázsformulával.

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 11:53
Szerző: S.O.A.D.
Ferencváros // Man Utd írta:Fura pont Nyíltól ilyen nyilatkozatot hallani. Nála 10-15 éve konstans a "jajj, senkit se sértsünk meg" mindenkihez/mindenhova/mindenre simulékony véleményformálási politika. Itthon is képes az összes ügyetlen, favágó szar hentesbrigádot dicsőíteni a jól ismert "szimpatikus, küzdő csapat" varázsformulával.

Hazai ellenfeleknél továbbra is ez van, de tisztában van vele, hogy a spanyoloknál a kutya sem foglalkozik azzal, hogy mit nyilatkozik ő az esélyekről. Most végre elszabadulhatott.

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 11:58
Szerző: Ferencváros // Man Utd
S.O.A.D. írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Fura pont Nyíltól ilyen nyilatkozatot hallani. Nála 10-15 éve konstans a "jajj, senkit se sértsünk meg" mindenkihez/mindenhova/mindenre simulékony véleményformálási politika. Itthon is képes az összes ügyetlen, favágó szar hentesbrigádot dicsőíteni a jól ismert "szimpatikus, küzdő csapat" varázsformulával.

Hazai ellenfeleknél továbbra is ez van, de tisztában van vele, hogy a spanyoloknál a kutya sem foglalkozik azzal, hogy mit nyilatkozik ő az esélyekről. Most végre elszabadulhatott.

Ezt még lehetett volna fokozni, pl. "egy spanyolok elleni várható siker önbizalmat adhat az Iváncsa elleni, cseppet sem könnyűnek ígérkező összecsapás előtt".

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 12:38
Szerző: RAUL7
Az Espanyol nincs történelmi mélységben, hülyeségeket beszélsz, Tíbor. Akkor voltak abban, amikor kiestek.
A selejtezőt elég könnyedén hozták, szerintem 2-3 góllal nyernek majd. Meglepne, ha szorosabb lenne.

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 16:21
Szerző: BSTH
Valaki megfut valakit fogócska közben. Hazaira fogadtam.

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 16:38
Szerző: Adamek
lesz erről a bohózatról valami sztrím?

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 18:38
Szerző: BSTH
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

M4 Nemanja?

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:07
Szerző: PTi
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

én innen szoktam
http://www.sport365.live/en/home

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:22
Szerző: Adamek
PTi írta:
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

én innen szoktam
http://www.sport365.live/en/home

danke, fiatal fórumtársam

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:24
Szerző: Adamek
BSTH írta:
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

M4 Nemanja?

a Sport1 tolja, szerencsére megússza a nép ifj. Krézi Jenőt

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:25
Szerző: BSTH
PTi írta:
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

én innen szoktam
http://www.sport365.live/en/home

Jó minőségű?

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:28
Szerző: BSTH
Adamek írta:
BSTH írta:
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

M4 Nemanja?

a Sport1 tolja, szerencsére megússza a nép ifj. Krézi Jenőt

Ja, tényleg. Sport Tífau spílfilm. Dasz nójíszte Jency von der Krézy.

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 19:50
Szerző: PTi
BSTH írta:
PTi írta:
Adamek írta:lesz erről a bohózatról valami sztrím?

én innen szoktam
http://www.sport365.live/en/home

Jó minőségű?

változó, de általában van HD link is

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 21:12
Szerző: beroka
Szépen berugta saját kapujába... :))

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 21:12
Szerző: RAUL7
Eddig jo

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 21:13
Szerző: PTi
Okosan eltette a kapus mellett :D

Re: Fradi: a klublegenda szerint elkaphatják az Espanyolt

Elküldve: 2019.09.19. 21:25
Szerző: BSTH
Kurva életbe. Ha ezen megy el a mixem, beszarok a röhögéstől.