Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: RC » 2019.08.27. 15:28

Bénes László is a keretben.


Pavel Hapal szövetségi kapitány kihirdette a horvátok és a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő szlovák labdarúgó-válogatott keretét, amelyben helyet kapott többek között a dunaszerdahelyi születésű Bénes László is.


A szakember 25 főt nevezett meg, köztük négy kapust. Elmondása szerint többen kisebb sérüléssel bajlódnak, néhány játékosnak pedig az első, jövő pénteki mérkőzésen vigyáznia kell, mert újabb sárga lap esetén nem léphetnek pályára három nappal később a Groupama Arénában. Hapal úgy vélte, a csoport rendkívül kiegyenlített annak is köszönhetően, hogy még nem volt döntetlen.


A szlovákok szeptember 6-án, Nagyszombaton fogadják a világbajnoki ezüstérmes horvátokat, majd három nappal később a magyarok vendégei lesznek. A csoportot Magyarország vezeti három ponttal megelőzve Szlovákiát és Horvátországot, de egy mérkőzéssel többet játszott riválisainál.


A szlovák válogatott kerete (a szövetség honlapja alapján):


Kapusok:

Martin Dúbravka (Newcastle United), Matús Kozácik (Viktoria Plzen), Marek Rodák (Fulham), Dominik Greif (Slovan Bratislava)


Védők:

Peter Pekarík (Hertha BSC), Ąubomír Satka (Lech Poznan), Milan Skriniar (Internazionale), Denis Vavro (SS Lazio), Martin Valjent (Real Mallorca), Dávid Hancko (Sparta Praha), Róbert Mazán (Tenerife)


Középpályások:

Stanislav Lobotka (Celta Vigo), Patrik Hrosovsky (Genk), Ján Gregus (Minnesota United), Juraj Kucka (Parma), Matús Bero (Vitesse), Marek Hamsík (Talien Jifang), Ondrej Duda (Hertha BSC), Bénes László (Borussia Mönchengladbach), Albert Rusnák (Real Salt Lake), Róbert Mak (Zenit), Lukás Haraslín (Lechia Gdansk)


Támadók:

Pavol Safranko (Sepsi OSK), Róbert Bozeník (MSK Zilina), Michal Duris (Anorthosis Famagusta)
SABARIA 1926

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.08.27. 18:22

Jó ez a keret a támadósort kivéve, de azt ellensúlyozzák a nagyon erős kp sorral.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.27. 20:00

teljesen mind1, mi nyerünk
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BSTH

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.08.27. 20:10

Adamek írta:teljesen mind1, mi nyerünk

Persze. 2-1.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.08.27. 20:23

BSTH írta:
Adamek írta:teljesen mind1, mi nyerünk

Persze. 2-1.

ennyike, Orbi és Pátkaigenyó érkezik
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BSTH

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.08.27. 20:43

Adamek írta:
BSTH írta:
Adamek írta:teljesen mind1, mi nyerünk

Persze. 2-1.

ennyike, Orbi és Pátkaigenyó érkezik

Jó páros.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13655
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.09.09. 12:41

kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.09.09. 12:56

alehndr írta:kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

reméljük, hogy a múltheti négyes zakó nem feltüzeli hanem megborítja az ellenséget
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Sanyeey
Világsztár
Hozzászólások: 10378
Csatlakozott: 2009.03.01. 18:16
Tartózkodási hely: Magyarország
Kapcsolat:

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Sanyeey » 2019.09.09. 13:10

alehndr írta:kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

Ilyenkor szokott lenni egy büdös nagy 0-0. Remélem nem így lesz és nyerünk.
DEBRECENI VSC

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.09.09. 13:43

Sanyeey írta:
alehndr írta:kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

Ilyenkor szokott lenni egy büdös nagy 0-0. Remélem nem így lesz és nyerünk.
0-0,1-1,1-0,2-1 eredményeket tudom elképzelni. Úgy kell a győzelem,mint egy falat kenyér!
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.09.09. 14:42

Sanyeey írta:
alehndr írta:kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

Ilyenkor szokott lenni egy büdös nagy 0-0. Remélem nem így lesz és nyerünk.

így hogy a horvátok megtörték a vendégségi átkot, mi meg elkaptuk a kockásokat, így az x se tragédia, de nyerni kéne
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2019.09.09. 15:22

Küzdelmes meccsen 1:0 ide.
HAJRÁ HALI!

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Milito » 2019.09.09. 15:24

Valaki mem tud esetleg valami jó streamet a meccshez?
CS.A.K.

BSTH

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.09.09. 16:57

Milito írta:Valaki mem tud esetleg valami jó streamet a meccshez?

Mediaklikk.hu

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Milito » 2019.09.09. 17:00

BSTH írta:
Milito írta:Valaki mem tud esetleg valami jó streamet a meccshez?

Mediaklikk.hu

Az nem játszik külföldről
CS.A.K.

Avatar
banok
Aranylabdás
Hozzászólások: 29037
Csatlakozott: 2005.03.20. 03:08
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: banok » 2019.09.09. 17:21

Milito írta:Valaki mem tud esetleg valami jó streamet a meccshez?


www.sport247.live

BSTH

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.09.09. 18:25

Milito írta:
BSTH írta:
Milito írta:Valaki mem tud esetleg valami jó streamet a meccshez?

Mediaklikk.hu

Az nem játszik külföldről

Nem tudtam. Akkor passz.

Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: moti77 » 2019.09.09. 18:45

MindigÚjpest írta:
Sanyeey írta:
alehndr írta:kicsit tartok azért a mai meccstől.
mikor ennyire megy a fogadkozás meg akarás, akkor egy telibeszart zokni a produktum általában.
bízom benne, hogy ma nem így lesz.

Ilyenkor szokott lenni egy büdös nagy 0-0. Remélem nem így lesz és nyerünk.
0-0,1-1,1-0,2-1 eredményeket tudom elképzelni. Úgy kell a győzelem,mint egy falat kenyér!

dönci a tippem

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 34901
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Szarka » 2019.09.09. 19:16

Kidrukkoljuk a győzelmet, Hajrá Magyarország!
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Magyarország-Szlovákia: íme a szlovákok kerete

HozzászólásSzerző: Milito » 2019.09.09. 19:36

BSTH írta:
Milito írta:
BSTH írta:Mediaklikk.hu

Az nem játszik külföldről

Nem tudtam. Akkor passz.

Azért köszönöm
CS.A.K.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 136 vendég