Oldal: 1 / 10

Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 09:50
Szerző: SuperDepor
A mérkőzés első 15-20 percében (ekkor a vezetést is sikerült megszereznie) és a találkozó hajrájában játszott úgy a Dinamo Zagreb az FTC elleni BL-selejtező első meccsén (1-1 lett a vége), ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. És a zágrábiak vezetőedzője a mérkőzés lefújása után elmondta, nem így és erre készültek. Mármint arra, hogy csak ilyen rövid periódusban lesznek igazán veszélyesek. Nenad Bjelica a következőket válaszolta arra a kérdésre, hogy miért vettek vissza a vezetés után a tempóból:
„Jó kérdés! Nem így terveztük. Egyelőre az okát sem tudom. Az első húsz perc egyértelműen a miénk volt, ám utána hátrébb húzódtunk. Ezt nem kértem a játékosaimtól. A Fradiban is vannak minőségi játékosok, jól járatták a labdát, még akkor is, ha túlzottan veszélyesek nem voltak a kapunkra. A nagyobb helyzeteink nekünk voltak a mérkőzésen.”
A vezetőedző nem értett egyet azokkal, akik számon kérték tőlük a rájuk jellemző agresszív futball

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 09:56
Szerző: SuperDepor
Egyszerű a képlet, tessék hatos anyacsavarral dobálni az ellenfél játékosait és a bírót. Biztonság kedvéért már az elején figyelmeztetni kell a jatekvezetot, hogy ne íteljen büntetőt a horvátok javára, esetleg ha az FTC szabálytalan gólt szerez akkor adja meg, mert ha nagyon mergesek lesznek a szurkolók akkor senki nem tudja a Dinamo és a jatekvezetok biztonsagat garantálni.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 10:11
Szerző: S.O.A.D.
Szerencsére azt hitték, hogy azzal az egy góllal elintézték a meccset. Ez mondjuk majdnem be is jött, mert Sigér gólját leszámítva sok lehetőségünk nem volt. A visszavágón be kell vetni a fekete vikinget, mert Szignyevics súlytalan ilyen szinten, Lanzafame meg úgy játszik, mint egy durcás óvodás.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 10:16
Szerző: Adamek
S.O.A.D. írta:Szerencsére azt hitték, hogy azzal az egy góllal elintézték a meccset. Ez mondjuk majdnem be is jött, mert Sigér gólját leszámítva sok lehetőségünk nem volt. A visszavágón be kell vetni a fekete vikinget, mert Szignyevics súlytalan ilyen szinten, Lanzafame meg úgy játszik, mint egy durcás óvodás.

Szigonyos NB2-es futballista a faszomat már, nagyjából Kundrák szint
én elzavarnám Priskinnel együtt, de mehet velük a hisztis digó is

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 10:23
Szerző: S.O.A.D.
Adamek írta:

Csomagban elküldjük őket Paksra Bödönért cserébe, mellékelve Rebrov bal heréjét, hogy bizonyítsa neki, mennyire megbánta a dolgot.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 10:26
Szerző: Adamek
S.O.A.D. írta:

szerintem előbb hoznák vissza Palkóék Lovrencsics Bazsit vagy Fingóbaszót
de talán még Ferenczi Pistát is

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 18:37
Szerző: SAW
Nem kapott meg a Dinamo egy tizenegyest (Blazic kezezés a 17. perc környékén), kapufára rúgta a horvát Heister majdnem-gólpasszát.
Mindemellett csak magukat okolhatják, ha a vezető gól után még rátesznek egy lapáttal, eldönthették volna.
Így izgalmas lesz a visszavágó, kb. 50-50%-ra saccolom az esélyeket.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 21:48
Szerző: Gunners
SAW írta:Nem kapott meg a Dinamo egy tizenegyest (Blazic kezezés a 17. perc környékén), kapufára rúgta a horvát Heister majdnem-gólpasszát.
Mindemellett csak magukat okolhatják, ha a vezető gól után még rátesznek egy lapáttal, eldönthették volna.
Így izgalmas lesz a visszavágó, kb. 50-50%-ra saccolom az esélyeket.

A Dinamó jóval erősebb mint az FTC ez egyértelmű, akkor van esélye a Fradinak ha elkerülik ezeket a könnyű gólokat amiket ajándékoznak az ellenfélnek. Ez az Olmo gyerek is úgy ment át a védelmen mint fos a libán.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 22:16
Szerző: SAW
Gunners írta:

Nekem is erősebbnek tűnik a Dinamo, de azért a 8 milliárdunkból összevásárolt FTC-ben is van már némi potenciál, főleg, hogy most már edző ül a kispadon.
Rebrov kifejezetten jónak tűnik abban, hogy felismerje a csapata erényeit és a meccs szituációkban ezekre építve eredményt érjen el.
Tudatosan törekszenek a kapu közeli pontrúgások kiharcolására, akár olaszos módszerrel is, lásd Tokmak hasasát a tizenhatos mellett Zágrábban.

Szerintem szintet léptek a tintás keletnémethez képest, össze is vásárolták a - jobbára vadkeleti - spílereket ehhez.

Nem áll rosszul a NER projekt, persze, ha ettől, egyébként egészséges értékrend mentén undorodsz, akkor jönnek a jelzők, mindegy, én elbírom.
Azért remélem, hogy a horvát jut tovább és nem a minden hazai versenysemlegességet felrúgó, arcátlan módon túltámogatott, fenntarthatatlan és igazságtalan modellt képviselő FTC.

(Azon kuncogok olykor, hogy mit össze dózsáznak, mit szenvednek, amikor egy játékosuk a legnagyobb hazai riválishoz távozik, mekkora összeesküvéseket tudnak vizionálni, ha nem nekik jön ki a lépés, de ha ilyenkor megemlíted, hogy nem tudsz szimpatizálni a pártállam csapatával, akkor minimum hazaáruló vagy. Miközben a hazaáruló a hazát árulja el, nem a hazafiasság jelszavával hazudott hazafiatlan hazugságot.)

Szóval, úgy állunk, hogy mi mindenképp fizetjük azt a túlárazott politikai projektet, én úgy gondolom hitelesen képviselni az ezzel kapcsolatos kritikámat, hogy nem drukkolok neki.
Mert az hazugság lenne.
Aki tud és / vagy akar ehhez asszisztálni: tegye.
Filozofálhat hozzá hátteret is akár.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 22:19
Szerző: ManBat
SAW írta:

ha egészséges értékrend miatt undorodsz a Fraditól (amit egyébként nem csak, hogy nem ítélek el, de át is érzek), akkor undorodsz a Dinamotól is

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 22:24
Szerző: SAW
ManBat írta:
SAW írta:
Gunners írta:A Dinamó jóval erősebb mint az FTC ez egyértelmű, akkor van esélye a Fradinak ha elkerülik ezeket a könnyű gólokat amiket ajándékoznak az ellenfélnek. Ez az Olmo gyerek is úgy ment át a védelmen mint fos a libán.

Az FTC projekt a bőrömre megy.
A Dinamo ebben az összevetésben "csak" ellenfél. A belső dolgaikat dolgozzák fel a horvátok.
Itt számomra az a kérdés, abban vagyok érintett, hogy a NER FTC-projekje sikerre jut-e vagy sem. Ez érint.
Ennek megfelelő a szimpátiám a párharcban.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.07. 22:44
Szerző: ManBat
SAW írta:
ManBat írta:
SAW írta:Nekem is erősebbnek tűnik a Dinamo, de azért a 8 milliárdunkból összevásárolt FTC-ben is van már némi potenciál, főleg, hogy most már edző ül a kispadon.
Rebrov kifejezetten jónak tűnik abban, hogy felismerje a csapata erényeit és a meccs szituációkban ezekre építve eredményt érjen el.
Tudatosan törekszenek a kapu közeli pontrúgások kiharcolására, akár olaszos módszerrel is, lásd Tokmak hasasát a tizenhatos mellett Zágrábban.

Szerintem szintet léptek a tintás keletnémethez képest, össze is vásárolták a - jobbára vadkeleti - spílereket ehhez.

Nem áll rosszul a NER projekt, persze, ha ettől, egyébként egészséges értékrend mentén undorodsz, akkor jönnek a jelzők, mindegy, én elbírom.
Azért remélem, hogy a horvát jut tovább és nem a minden hazai versenysemlegességet felrúgó, arcátlan módon túltámogatott, fenntarthatatlan és igazságtalan modellt képviselő FTC.

(Azon kuncogok olykor, hogy mit össze dózsáznak, mit szenvednek, amikor egy játékosuk a legnagyobb hazai riválishoz távozik, mekkora összeesküvéseket tudnak vizionálni, ha nem nekik jön ki a lépés, de ha ilyenkor megemlíted, hogy nem tudsz szimpatizálni a pártállam csapatával, akkor minimum hazaáruló vagy. Miközben a hazaáruló a hazát árulja el, nem a hazafiasság jelszavával hazudott hazafiatlan hazugságot.)

Szóval, úgy állunk, hogy mi mindenképp fizetjük azt a túlárazott politikai projektet, én úgy gondolom hitelesen képviselni az ezzel kapcsolatos kritikámat, hogy nem drukkolok neki.
Mert az hazugság lenne.

ha egészséges értékrend miatt undorodsz a Fraditól (amit egyébként nem csak, hogy nem ítélek el, de át is érzek), akkor undorodsz a Dinamotól is

Az FTC projekt a bőrömre megy.
A Dinamo ebben az összevetésben "csak" ellenfél. A belső dolgaikat dolgozzák fel a horvátok.
Itt számomra az a kérdés, abban vagyok érintett, hogy a NER FTC-projekje sikerre jut-e vagy sem. Ez érint.
Ennek megfelelő a szimpátiám a párharcban.

most pont úgy hangzol, mint a külföldi Orbán-fanok, akik csak a migránsozást látják az egész munkásságából, és így éltetik
kibicnek semmi se drága

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 09:12
Szerző: RC
Továbbra is tartom, hogy büntetőpárbaj lesz, talán a Fradi felé billen majd a mérleg nyelve. A Dinamo játékosok azért azt ritkán tapasztalják meg, milyen, amikor a kapu mögött közvetlenül fütyül sokezer ember a 11-eseik elvégzése előtt (Splitben ugye kanyarok vannak a kapuk mögött, így a Torcida pfújolása azért sokkal szolidabb, Eszéken meg az oldallelátón van a köménymag).

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 09:47
Szerző: Adamek
ManBat írta:
SAW írta:
Gunners írta:A Dinamó jóval erősebb mint az FTC ez egyértelmű, akkor van esélye a Fradinak ha elkerülik ezeket a könnyű gólokat amiket ajándékoznak az ellenfélnek. Ez az Olmo gyerek is úgy ment át a védelmen mint fos a libán.

Nekem is erősebbnek tűnik a Dinamo, de azért a 8 milliárdunkból összevásárolt FTC-ben is van már némi potenciál, főleg, hogy most már edző ül a kispadon.
Rebrov kifejezetten jónak tűnik abban, hogy felismerje a csapata erényeit és a meccs szituációkban ezekre építve eredményt érjen el.
Tudatosan törekszenek a kapu közeli pontrúgások kiharcolására, akár olaszos módszerrel is, lásd Tokmak hasasát a tizenhatos mellett Zágrábban.

Szerintem szintet léptek a tintás keletnémethez képest, össze is vásárolták a - jobbára vadkeleti - spílereket ehhez.

Nem áll rosszul a NER projekt, persze, ha ettől, egyébként egészséges értékrend mentén undorodsz, akkor jönnek a jelzők, mindegy, én elbírom.
Azért remélem, hogy a horvát jut tovább és nem a minden hazai versenysemlegességet felrúgó, arcátlan módon túltámogatott, fenntarthatatlan és igazságtalan modellt képviselő FTC.

(Azon kuncogok olykor, hogy mit össze dózsáznak, mit szenvednek, amikor egy játékosuk a legnagyobb hazai riválishoz távozik, mekkora összeesküvéseket tudnak vizionálni, ha nem nekik jön ki a lépés, de ha ilyenkor megemlíted, hogy nem tudsz szimpatizálni a pártállam csapatával, akkor minimum hazaáruló vagy. Miközben a hazaáruló a hazát árulja el, nem a hazafiasság jelszavával hazudott hazafiatlan hazugságot.)

Szóval, úgy állunk, hogy mi mindenképp fizetjük azt a túlárazott politikai projektet, én úgy gondolom hitelesen képviselni az ezzel kapcsolatos kritikámat, hogy nem drukkolok neki.
Mert az hazugság lenne.

ha egészséges értékrend miatt undorodsz a Fraditól (amit egyébként nem csak, hogy nem ítélek el, de át is érzek), akkor undorodsz a Dinamotól is

hát persze fiatal fórumtársam
csak annyit kellene írnia, hogy az ellenségem ellen még az ördöggel is eljárom a násztáncot, ennyi és hiteles lenne, még azt is megkockáztatom, hogy korrekt lenne
de ezek a tanmesék az erkölcsről, saját bőrről meg a pillanatnyi állapotokról (meg valami üldöztetéssel kapcsolatos rögeszmével amit nem is értek kin kér számon ebben a kb 10 fős fradista társaságban, szerintem saját agyszülemény lehet) annyira hitelesek mint egy kínai, féllábú öregasszony Tarzan szerepében, ami nem is olyan nagy baj mert bevallom kurva jól szórakozom ezen a vergődésen
szerintem ezzel jobban lejáratja magát mint Igi és Döglégy együttesen a csapatkeringőikkel, Regi szórakoztató, humoros utálkozásával szemben ez egy utálatalapú eperoham, amivel a hamis papolásai nélkül amúgy semmi probléma nem lenne
én gyűlölöm a klubom vezetését, működési formáját és jelenlegi filozófiáját, nem kértem a helyzetet és nem tettem érte semmit, ellene is kevés vagyok, próbálok szatyorban élni és csak a játékra öszpontosítani, na ez a közös bennünk, a szatyorban való létezés amiken szerencsére más a címer

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 09:55
Szerző: Adamek
RC írta:Továbbra is tartom, hogy büntetőpárbaj lesz, talán a Fradi felé billen majd a mérleg nyelve. A Dinamo játékosok azért azt ritkán tapasztalják meg, milyen, amikor a kapu mögött közvetlenül fütyül sokezer ember a 11-eseik elvégzése előtt (Splitben ugye kanyarok vannak a kapuk mögött, így a Torcida pfújolása azért sokkal szolidabb, Eszéken meg az oldallelátón van a köménymag).

szerintem két ellentése félidő lesz megint, egy játéktörő első és egy építőjellegű második, tartani kell a 0:0-t a félidőig aztán csak fellazulnak ha égeti őket az eredmény, ha sokgólos adok-kapok lesz az nagyon ruszkirulett nekünk a gólgazdag döntetlen esélye miatt, szóval talán a játéktördelés lesz a járhatóbb út

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 10:05
Szerző: Slambuc
RC írta:Továbbra is tartom, hogy büntetőpárbaj lesz, talán a Fradi felé billen majd a mérleg nyelve. A Dinamo játékosok azért azt ritkán tapasztalják meg, milyen, amikor a kapu mögött közvetlenül fütyül sokezer ember a 11-eseik elvégzése előtt (Splitben ugye kanyarok vannak a kapuk mögött, így a Torcida pfújolása azért sokkal szolidabb, Eszéken meg az oldallelátón van a köménymag).

seggünkön vesszük a levegőt a 60. perctől, ha jön a hosszabbítás, be fognak egyet gyötörni a horvátok, 120 percet nem bírnak Tökmagék, 75-öt se

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 11:29
Szerző: S.O.A.D.
Slambuc írta:

Ezt nem is értem. Egy szovjet iskolán szocializálódott edzőtől azt várnám, hogyha valamit, akkor a kondíciót biztos rendbe rakja. Ehhez képest már a Valletta elleni első meccs után arról beszélt Rebrov, hogy néhány játékos elfáradt a végére. Vicc...

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 11:33
Szerző: kristof98.haladas
RC írta:Továbbra is tartom, hogy büntetőpárbaj lesz, talán a Fradi felé billen majd a mérleg nyelve. A Dinamo játékosok azért azt ritkán tapasztalják meg, milyen, amikor a kapu mögött közvetlenül fütyül sokezer ember a 11-eseik elvégzése előtt (Splitben ugye kanyarok vannak a kapuk mögött, így a Torcida pfújolása azért sokkal szolidabb, Eszéken meg az oldallelátón van a köménymag).

Szerintem most Rijekában is az oldallelátón van a tábor, amióta a Rujevicában játsszák a meccseiket.

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 11:59
Szerző: Adamek
S.O.A.D. írta:
Slambuc írta:
RC írta:Továbbra is tartom, hogy büntetőpárbaj lesz, talán a Fradi felé billen majd a mérleg nyelve. A Dinamo játékosok azért azt ritkán tapasztalják meg, milyen, amikor a kapu mögött közvetlenül fütyül sokezer ember a 11-eseik elvégzése előtt (Splitben ugye kanyarok vannak a kapuk mögött, így a Torcida pfújolása azért sokkal szolidabb, Eszéken meg az oldallelátón van a köménymag).

seggünkön vesszük a levegőt a 60. perctől, ha jön a hosszabbítás, be fognak egyet gyötörni a horvátok, 120 percet nem bírnak Tökmagék, 75-öt se

Ezt nem is értem. Egy szovjet iskolán szocializálódott edzőtől azt várnám, hogyha valamit, akkor a kondíciót biztos rendbe rakja. Ehhez képest már a Valletta elleni első meccs után arról beszélt Rebrov, hogy néhány játékos elfáradt a végére. Vicc...

pedig most nyáron VB-meccseket se néztek a srácok amiben durván el lehet fáradni

Re: Dinamo Zagreb-FTC: nem ezt tervezték

Elküldve: 2019.08.08. 12:09
Szerző: BSTH
Adamek írta:
S.O.A.D. írta:
Slambuc írta:
seggünkön vesszük a levegőt a 60. perctől, ha jön a hosszabbítás, be fognak egyet gyötörni a horvátok, 120 percet nem bírnak Tökmagék, 75-öt se

Ezt nem is értem. Egy szovjet iskolán szocializálódott edzőtől azt várnám, hogyha valamit, akkor a kondíciót biztos rendbe rakja. Ehhez képest már a Valletta elleni első meccs után arról beszélt Rebrov, hogy néhány játékos elfáradt a végére. Vicc...

pedig most nyáron VB-meccseket se néztek a srácok amiben durván el lehet fáradni

Lanzafame megy vissza Kispestre.