Oldal: 4 / 7

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 00:24
Szerző: SAW
RC írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.

Szíved joga erőltetettnek tartani, de átélni nincs lehetőséged, az ítéleted, a felesleges (és érvénytelen) összehasonlításokkal megtűzdelve egy kívülálló okoskodása.
Nem hiszem, hogy gyűlölködnék, az realitását veszített acsarkodást jelentene.
Persze nem kedvelem a Ferencvárost, de ha tisztességesebb alapokon nyugodna a működése, elképzelhető, hogy nemzetköziben valamelyest másképp tekintenék rájuk.
De az konkrétan undorító, ahogyan a politika extrém módon dotálja őket.
Szemétdombra hányva mindent ami a sport szellemiségével minimális viszonyban van.
Torz működés, vesszen a picsába.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 00:37
Szerző: SAW
nyúl írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.
Adom.
Kivéve az utolsó előtti sort. Akkor is nekik drukkolok, ha a horvátokat jobban csípem az ukránoknál. De amíg magyar mez van rajtuk, így lesz.

Mennyit ér a mez valójában?
Annyit amennyi mögötte van.
Tegnap másfél órát dumáltam Mohóval, aki tényleg hithű fradista (te is tudod) és ő viszolygott attól amit most Ferencvárosnak hívnak.
Nem akarok az ő véleménye mögé bújni, de figyelemre méltónak tartom.

Mindezektől függetlenül is, az ellenállás toposzán szocializálódott klub jelenleg egy rettenetesen túlárazott politikai termék. Akkor vagyok-e a hazára tekintettel levő érdeklődő, ha benyelem a rákosista sportpropagandát vagy akkor ha lenyelem a hazaáruló bélyeget, de merem kimondani, hogy visszataszító a 8 milliárdhoz közelítő büdzsé másra is felhasználható forrásokból és örülnék ha a teljesítményt díjazó horvát futball arcul csapná ezt a borzalmat?
Hajrá, Dinamo!

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 00:42
Szerző: SAW
Ferencváros // Man Utd írta:
RC írta:
SAW írta:Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.

Fűrész mesternek elég nagy szerencséje, hogy nem 20-30 évvel korábban született, megnézném ezután a kommentje után, hogyan szorítana a kis kedvenceinek :)

Konkrétan tudsz valami relevánsat is hozzátenni?
Mert ez butuska riposzt volt, ócska kibúvó ahelyett, hogy csatlakoznál a helyzet értelmezéséhez.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 09:38
Szerző: ManBat
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

mert a Mamić-maffia üdvöskéje bármivel is tisztább erkölcsileg :lol:

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 16:17
Szerző: Savaria1919

https://www.espn.in/football/dinamo-zag ... ax-evasion
Arcátlanságra a Dinamónál is akad példa, egykori elnöküket nem véletlen ítélték hat és fél évnyi börtönre.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 18:38
Szerző: banok
BEARGRYLLS írta:
John McClane írta:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Riga FC (lett)/HJK (finn)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Nomme Kalju (észt)
Sheriff Tiraspol (moldovai)/AIK (svéd)
Ha kiesünk a Dinamó ellen,akkor az EL playoffban ezeknek a párharcoknak a továbbjutói közül kapunk ellenfelet.
Azt lehet mondani szerencsénk volt,mert a másik ág jóval keményebb
Szutjeszka Niksics (montenegrói)/Linfield FC (északír)
Ludorogec (bolgár)/The New Saints (walesi)
FK Sarajevo (bosnyák)/BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana FK (kazah)/Valletta FC (máltai)
Slovan Bratislava (szlovák)/Dundalk (ír)

Ha átmákolnánk magunkat a zágrábi dinamo-n:

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező
A selejtező playoffkörének kiemelése a sorsolás előtt:
Kiemelt csapatok

PAOK (görög) / Ajax (holland)
CFR Kolozsvár (romániai) / Celtic (skót)
Crvena zvezda (szerb) / København (dán)
GNK Dinamo (horvát) / Ferencváros

Nem kiemelt csapatok

Young Boys (svájci)
APOEL (ciprusi) / Qarabağ (azeri)
Slavia Praha (cseh)
Maribor (szlovén) / Rosenborg (norvég)

Ha itt elkerülnénk a Young Boys és a Slavia csapatát az egy most vagy soha szitu lenne.

Hát kb...

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 18:40
Szerző: banok
SAW írta:A Dinamonak fogok drukkolni.

Én sosem lennék képes magyar csapat ellen drukkolni. Soha.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 19:43
Szerző: ManBat
banok írta:
SAW írta:A Dinamonak fogok drukkolni.

Én sosem lennék képes magyar csapat ellen drukkolni. Soha.

nem beszélve arról, hogy az egész zágrábi áramfejlesztő fc egy akkora erkölcsi fekély és undorkeltő bagázs, hogy azt Kubatov és Garancsi szerelemgyerekének is nehéz lenne felülmúlni, pl. csak arra tartanak egy másik csapatot is (Lokomotiva Zágráb), hogy fű alatt leadja a pontokat a Dinamonak amikor egymás ellen játszanak

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.04. 19:49
Szerző: Reginald McFreez
ManBat írta:
banok írta:
SAW írta:A Dinamonak fogok drukkolni.

Én sosem lennék képes magyar csapat ellen drukkolni. Soha.

nem beszélve arról, hogy az egész zágrábi áramfejlesztő fc egy akkora erkölcsi fekély és undorkeltő bagázs, hogy azt Kubatov és Garancsi szerelemgyerekének is nehéz lenne felülmúlni, pl. csak arra tartanak egy másik csapatot is (Lokomotiva Zágráb), hogy fű alatt leadja a pontokat a Dinamonak amikor egymás ellen játszanak

És?

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 10:27
Szerző: extex
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

A gyomrom fordulna fel, ha magyar csapat ellen szurkolnèk a nemzetközi porondon. De persze mindenkinek szíve joga. Biztos volt bőven zöld is, aki anno a Steaua-nak drukkolt.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 12:06
Szerző: kristof98.haladas
extex írta:

Ez a jele annak, hogy valamit jól csináltok. Bár ha szarok lennétek, akkor azért menne a mocskolódáscunami (mi ennek vagyunk jelenleg szenvedő alanyai, sajnos főleg a saját városunkban).

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 12:25
Szerző: Adamek
Mari Bori/Rozsika győztese lesz az ellenség ha továbbnyomulunk
jobban örültem volna a két erősebbnek (cseszkók/svejciak), minél jobbakat csapunk ki annál könnyebben verjük majd a főtáblás Barcelonákat meg Poolokat

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 12:29
Szerző: John McClane
extex írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

A gyomrom fordulna fel, ha magyar csapat ellen szurkolnèk a nemzetközi porondon. De persze mindenkinek szíve joga. Biztos volt bőven zöld is, aki anno a Steaua-nak drukkolt.

A gyomrom fordulna fel,ha fűrész valaha a Fradinak drukkolna,én is csak és kizárólag a Steaua ellen drukkoltam az Újpestnek.
Teljesen beteg elvárás az ellenfelek drukkereitől,hogy a Fradinak szurkoljanak,egyértelműem nem érdeke egyik hazai riválisnak sem,hogy a Fradi bejusson a BL-be.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 12:44

én nem mondom azt, hogy ez soha nem esett meg velem, de nagyon-nagyon ritka, a Vardar-Veszprém az egyetlen, amit kapásból fel tudnék idézni
de bemesélt erkölcsi normák alapján egy azokat a Fradihoz képest is sokszorosan áthágó egyletnek drukkolni a hazád ellen szimplán szánalmas

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 13:56
Szerző: Adamek
a horvátok meg a köcsög makkabeusokal mennek majd a szar EL-ért
lúzerek

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 15:16
Szerző: MindigÚjpest
RC írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

Szíved joga, én ezt a nagy Fradi-Újpest ellentétet mindig erőltetettnek tartottam, mondjuk egy Ajax-Feyenoord vagy egy Celtic-Rangers fényében. Olyan gyűlölettel vagytok néhányan egymás (csapata) iránt, mintha az őseitek egymást nyírkálták volna valami polgárháborúban.
Nem erőltetett hidd el,persze mit tudod te ezt nagykabátfalván.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 15:25
Szerző: MindigÚjpest
Savaria1919 írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Fehérvár az EL főtáblát követő évben látványosat botlik. Bamgboyét pályára küldhette volna a tréner, egy gólt összehozott volna. Korábban úgy nézett ki, hogy jól tudnak igazolni, de mostanság néhány húzásuk a Burcsa-érát idézi.
A Honvéd jól tette, hogy megóvta, hátha egyszer nekünk kedvező döntés születik. Az új kopaszolasz maestronak fel van adva a lecke, remélem lehetőséget ad majd egykori szomszédomnak, az ifjú Temesvárinak, hogy letehesse névjegyét az élvonalban.
A Lokinál legalább megint sokan voltak, és legalább rúgtak gólt. Szimpatikus gárda, Haliwoodban is követhetnék ezt a példát, ehelyett megint hozunk olyan csatárokat, akik szökőévente rúgnak gólt, míg az ügyesebb akadémistákat szétszórjuk kölcsönbe.
A Fradi verje meg a Dinamót. Ők mégis magyarok, mégha hazai játékost csak nyomokban tartalmazhatnak.

Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

https://www.espn.in/football/dinamo-zag ... ax-evasion
Arcátlanságra a Dinamónál is akad példa, egykori elnöküket nem véletlen ítélték hat és fél évnyi börtönre.
És ez mennyiben érint minket vagy a ződek bármelyik hazai riválisát?

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 15:29
Szerző: MindigÚjpest
John McClane írta:
extex írta:
SAW írta:A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

A gyomrom fordulna fel, ha magyar csapat ellen szurkolnèk a nemzetközi porondon. De persze mindenkinek szíve joga. Biztos volt bőven zöld is, aki anno a Steaua-nak drukkolt.

A gyomrom fordulna fel,ha fűrész valaha a Fradinak drukkolna,én is csak és kizárólag a Steaua ellen drukkoltam az Újpestnek.
Teljesen beteg elvárás az ellenfelek drukkereitől,hogy a Fradinak szurkoljanak,egyértelműem nem érdeke egyik hazai riválisnak sem,hogy a Fradi bejusson a BL-be.
Ennyi és még a belétek öntött pénz sem kell hozzá hivatkozási alapnak.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 16:38
Szerző: Savaria1919
MindigÚjpest írta:
Savaria1919 írta:
SAW írta:Mi erkölcsileg égtünk meg a Vaduz ellen, a Vidi futballszakmailag.
A Honvédnak drukkoltam, de az olasz foci legalávalóbb kliséit idézte a játékuk. A botrány miatt esélyesnek érzem, hogy kizárják az ellenfelüket.
A Lokit nem láttam, de az erőviszonyokat ismerve nem meglepetés ami történt.
A Dinamonak fogok drukkolni.
Minden határon túlmenő arcátlanság, ahogyan a Fradiba önti a pénzt a NER.

https://www.espn.in/football/dinamo-zag ... ax-evasion
Arcátlanságra a Dinamónál is akad példa, egykori elnöküket nem véletlen ítélték hat és fél évnyi börtönre.
És ez mennyiben érint minket vagy a ződek bármelyik hazai riválisát?

Semennyire, csak megjegyeztem, hogy arcátlanságra az ellenfélnél is akadt példa.

Re: Valletta-FTC: a máltaiaknak még soha nem sikerült

Elküldve: 2019.08.05. 17:14
Szerző: MindigÚjpest
Savaria1919 írta:
MindigÚjpest írta:
Savaria1919 írta:https://www.espn.in/football/dinamo-zag ... ax-evasion
Arcátlanságra a Dinamónál is akad példa, egykori elnöküket nem véletlen ítélték hat és fél évnyi börtönre.
És ez mennyiben érint minket vagy a ződek bármelyik hazai riválisát?

Semennyire, csak megjegyeztem, hogy arcátlanságra az ellenfélnél is akadt példa.
Hát jól van,köszönjük az infót.