Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.07.19. 09:21

"Elkényelmesedésről szó sem lehet, hiszen az már az első meccsen is kiderült, jó csapat a Kukësi”
Az idézet Herczeg Andrástól, a Loki mesterétől származik, aki a 3-0-s hazai siker után sem győzte hangsúlyozni a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón is, hogy hiába tűnik könnyűnek a Loki helyzete, nem az, mert az albánok az első meccsen is bizonyították, tudnak veszélyesek lenni.
Ennek szellemében kezdték is el a mérkőzést a hazaiak, próbáltak dominálni, de a debreceniek nem voltak megijedve. Mégis viszonylag korán, már a 17. percben megszerezték a vezetést az albánok, miután Ethemi, 8 méterről, bal belsővel a jobb felsőbe lőtt (1-0).
De a Loki hátrányban sem ijedt meg (összesítve ekkor 3-1 volt a magyaroknak), amit jelzett, hogy Tőzsér szabadrúgásból tüzelt életveszélyesen, de sajnos csak a lécre…
Fordulásig itt és ott is volt egy-két lehetőség, majd a szünet után 13. perccel elkönyvelhettük a Loki egyenlítő gólját, az üresen hagyott Szatmári érdekes körülmények között talált a kapuba (1-1)
A hajrára úgy fordultak rá a felek, hogy Nagy Sándornak két bravúrt is be kellett mutatnia. Végéig maradt a küzdelem, újabb gól már nem volt. A két meccs alapján megérdemelten jutott tovább a Debrecen (még ha többször volt nehéz periódusa a 180 perc alatt, akkor is) a régi vágásúak idejét megidéző környezetben.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.20. 08:00

Freudi genitália osztag... a technika csak egy pont egyszerű ópusz.

Ami a fiziikai... és a hós... ami a hús.

De ki a papucs....
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.07.20. 09:47

Reginald McFreez írta:Freudi genitália osztag... a technika csak egy pont egyszerű ópusz.

Ami a fiziikai... és a hós... ami a hús.

De ki a papucs....

elesdé?
el hát
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.20. 15:55

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Freudi genitália osztag... a technika csak egy pont egyszerű ópusz.

Ami a fiziikai... és a hós... ami a hús.

De ki a papucs....

elesdé?
el hát

Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.07.20. 18:14

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Freudi genitália osztag... a technika csak egy pont egyszerű ópusz.

Ami a fiziikai... és a hós... ami a hús.

De ki a papucs....

elesdé?
el hát

Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 08:19

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:elesdé?
el hát

Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Xanax és kannás bor.

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 08:20

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:elesdé?
el hát

Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Xanax és kannás bor.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.21. 13:18

BSTH írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Xanax és kannás bor.

Abban az a jó(?), hogy kedd van oszmán hirtelen péntek.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 13:52

Reginald McFreez írta:
BSTH írta:
Adamek írta:akkor mi? prozac+hígító?

Xanax és kannás bor.

Abban az a jó(?), hogy kedd van oszmán hirtelen péntek.

Nincsen ebben semmi jó.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.21. 14:05

BSTH írta:
Reginald McFreez írta:
BSTH írta:Xanax és kannás bor.

Abban az a jó(?), hogy kedd van oszmán hirtelen péntek.

Nincsen ebben semmi jó.

Előnye kevesebb van. De van.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 14:15

Reginald McFreez írta:
BSTH írta:
Reginald McFreez írta:Abban az a jó(?), hogy kedd van oszmán hirtelen péntek.

Nincsen ebben semmi jó.

Előnye kevesebb van. De van.

Milyen előnye van?

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.21. 14:18

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:elesdé?
el hát

Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Az általad leírt kombónak nincsen különösebb együttes hatása. Legfeljebb annyi, hogy álmodban bepisálsz. illetve ha a Prozacot (és általában az SSRI-ket (szelektív szerotonin visszavétel gátlókat)) túltolod, az meg tudja kattintani az embert, a pánik és a felhőtlen boldogság sajátos elegyét szolgáltatja - összességében nem túl kellemes élmény. Ha ezt még felhúzod három liter borral, az behugyozás - viszont a szedatív hatásának megfelelően könnybb elviselni azt az időszakot, amíg el nem alszol - és be nem pisálsz.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 14:21

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Az általad leírt kombónak nincsen különösebb együttes hatása. Legfeljebb annyi, hogy álmodban bepisálsz. illetve ha a Prozacot (és általában az SSRI-ket (szelektív szerotonin visszavétel gátlókat)) túltolod, az meg tudja kattintani az embert, a pánik és a felhőtlen boldogság sajátos elegyét szolgáltatja - összességében nem túl kellemes élmény. Ha ezt még felhúzod három liter borral, az behugyozás - viszont a szedatív hatásának megfelelően könnybb elviselni azt az időszakot, amíg el nem alszol - és be nem pisálsz.

Minden függőség szar. A gyógyszer és alkohol kombi nagyon.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.21. 15:09

Highly maxima adom.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.07.21. 15:10

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Az LSD olyan, mintha elektrosokk terápia közben tizenheten szopnák a faszod.

akkor mi? prozac+hígító?

Az általad leírt kombónak nincsen különösebb együttes hatása. Legfeljebb annyi, hogy álmodban bepisálsz. illetve ha a Prozacot (és általában az SSRI-ket (szelektív szerotonin visszavétel gátlókat)) túltolod, az meg tudja kattintani az embert, a pánik és a felhőtlen boldogság sajátos elegyét szolgáltatja - összességében nem túl kellemes élmény. Ha ezt még felhúzod három liter borral, az behugyozás - viszont a szedatív hatásának megfelelően könnybb elviselni azt az időszakot, amíg el nem alszol - és be nem pisálsz.

benzedrin + terpentin?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.21. 15:12

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:akkor mi? prozac+hígító?

Az általad leírt kombónak nincsen különösebb együttes hatása. Legfeljebb annyi, hogy álmodban bepisálsz. illetve ha a Prozacot (és általában az SSRI-ket (szelektív szerotonin visszavétel gátlókat)) túltolod, az meg tudja kattintani az embert, a pánik és a felhőtlen boldogság sajátos elegyét szolgáltatja - összességében nem túl kellemes élmény. Ha ezt még felhúzod három liter borral, az behugyozás - viszont a szedatív hatásának megfelelően könnybb elviselni azt az időszakot, amíg el nem alszol - és be nem pisálsz.

benzedrin + terpentin?

A benzedrint kipróbálnám, szólj, ha hozzzájutsz
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BSTH

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: BSTH » 2019.07.21. 20:04

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Az általad leírt kombónak nincsen különösebb együttes hatása. Legfeljebb annyi, hogy álmodban bepisálsz. illetve ha a Prozacot (és általában az SSRI-ket (szelektív szerotonin visszavétel gátlókat)) túltolod, az meg tudja kattintani az embert, a pánik és a felhőtlen boldogság sajátos elegyét szolgáltatja - összességében nem túl kellemes élmény. Ha ezt még felhúzod három liter borral, az behugyozás - viszont a szedatív hatásának megfelelően könnybb elviselni azt az időszakot, amíg el nem alszol - és be nem pisálsz.

benzedrin + terpentin?

A benzedrint kipróbálnám, szólj, ha hozzzájutsz

Harcolnod kellett volna Koreában vagy Vietnámban.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Európa-liga: Herczeg Andrásnak a szocreál árnyékában is igaza lett

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.07.21. 22:32

BSTH írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:benzedrin + terpentin?

A benzedrint kipróbálnám, szólj, ha hozzzájutsz

Harcolnod kellett volna Koreában vagy Vietnámban.

ahogy mi tettük
nem sok hulla úszta meg, hogy kiraboljuk
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 118 vendég