Európa-liga: hiába volt előnyben a Honvéd ellenfele - reakciók

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 36661
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Európa-liga: hiába volt előnyben a Honvéd ellenfele - reakciók

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.07.19. 09:15

1:1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd a Zalgiris Vilnius otthonában tegnap, így a kispestiek 4–2-es összesítéssel jutott tovább az Európa-ligában, és a második selejtezőkörben a román Craiova lesz az ellenfelük. A Honvéd edzője megemlítette, amit az nb1.hu, a hazaiak előnyben voltak bizonyos szempontból.

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a körülményekre és a jó erőkből álló ellenfélre is fel kellett készülnünk. Azért jöttünk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, és ez sikerült – mondta Giuseppe Sannino a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Korábban is beszéltünk már erről, hogy a Zalgiris játékban van, hónapok óta tart Litvániában a bajnokság, mi pedig alig egy hónapja készülünk együtt. Kemény munkát végeztünk, ráadásul nemcsak a nemzetközi kupára, hanem a bajnokságra megfelelő állapotba akarunk kerülni.”A szakvezető újságírói kérdésre elmondta, örül, hogy Kesztyűs Barna győztes meccsen mutatkozott be az együttesben. A középpályás nemrég érkezett, de jól beilleszkedett, a mester azonban hangsúlyozta, nem szeretne senkit sem kiemelni, hiszen az egész csapat hatalmasat küzdött, végig szervezetten futballozott, és egy pillanatra sem adta fel.
athéni szél és spártai eső

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 14 vendég