A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: RC » 2019.07.16. 15:50

Hamarosan a FIFA elé kerülhet Lacina Traoré ügye. Az elefántcsontparti csatár februárban szerződött az Újpest FC-hez,kilenc NB I-es mérkőzésen mindössze három gólt szerzett. Bár a klubnál hosszabb távra terveztek vele, a csatár nem tért vissza a felkészülés kezdetére mert „megüzente”, ne is várják, ugyanis Franciaországban szeretné folytatni karrierjét. A klub jogi útra tereli az ügyet, igaz, a FIFA malmai meglehetősen lassan őrölnek, csakhogy az átigazolási piac augusztus 31-én a tagállamok többségében bezár.

„Az ilyenkor szokásos protokoll szerint jártunk el, az első felszólítás után a másodikat is elküldtük a játékosnak és az ügynökének” – mondta a Nemzeti Sportnak Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. – „Hétfőn lejárt a válaszadás határideje, a játékos pedig egyik levelünkre sem reagált, különböző játékosügynökökön keresztül üzenget nekünk. Mi minden lehetséges formában próbáltuk elérni: klasszikus, postán feladott levélben, e-mailen keresztül, az összes létező üzenetküldő alkalmazást bevetettük. Magyarul, angolul és franciául is felszólítottuk, hogy jelenjen meg az edzésen, a technikai vezetőnk időben átküldte neki a felkészülés pontos programját. Mivel a támadó a második felszólításra sem reagált, a FIFA segítségét kérjük. A mostani helyzetben az lenne a legjobb, ha jelentkezne egy klub,amely hajlandó kivásárolni Lacina Traorét a szerződéséből. Nem filléres tétel volt a csatár megszerzése, azt vártuk tőle, hogy a segítségével elérjük az Európa-liga-selejtezős helyet. Azt egyelőre megtippelni sem tudom, mikor kerül pont az ügy végére.”
SABARIA 1926

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.07.18. 18:46

Már megjött a barma, csak edzésre nem ment még.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.07.18. 19:14

SAW írta:Már megjött a barma, csak edzésre nem ment még.

Tahóság, remélem lesznek következményei a viselkedésének.

Rocchi jut erről eszembe, aki több mint 100 Serie A-s gól után eljött egy évre a Haladásba. Akkor (is) végnapjainkat éltük, de az edzéseken és a meccseken ő dolgozott a legtöbbet, és nagyra tartotta a szurkolókat. Még az idegenbeli meccsek után is odajött hozzánk, megköszönte angolul és olaszul, hogy elkísértük és buzdítottuk a csapatot.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.07.18. 19:44

Savaria1919 írta:

Egészen más személyiség volt.
Traoréban semmi alázatot nem láttam, azért jött, hogy újra mozgásba lendüljön, de nem érdekelte igazán az egész.

Roderick reakciójára vagyok kíváncsi, mert lóvét szagolva hozta ide a tovább értékesítés reményében.
Ebben a helyzetben viszont a büntetés és a kirúgás lenne az ésszerű (észszerű?) reakció.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.07.18. 19:53

SAW írta:

Kevés Újpest meccset láttam tavasszal, de a mutatóit elnézve csak a testmagasságával emelkedett ki a mezőnyből.

Szankcionálni kell a magatartását, majd megpróbálni eladni.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.07.18. 20:30

Savaria1919 írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Tahóság, remélem lesznek következményei a viselkedésének.

Rocchi jut erről eszembe, aki több mint 100 Serie A-s gól után eljött egy évre a Haladásba. Akkor (is) végnapjainkat éltük, de az edzéseken és a meccseken ő dolgozott a legtöbbet, és nagyra tartotta a szurkolókat. Még az idegenbeli meccsek után is odajött hozzánk, megköszönte angolul és olaszul, hogy elkísértük és buzdítottuk a csapatot.

Egészen más személyiség volt.
Traoréban semmi alázatot nem láttam, azért jött, hogy újra mozgásba lendüljön, de nem érdekelte igazán az egész.

Roderick reakciójára vagyok kíváncsi, mert lóvét szagolva hozta ide a tovább értékesítés reményében.
Ebben a helyzetben viszont a büntetés és a kirúgás lenne az ésszerű (észszerű?) reakció.

Kevés Újpest meccset láttam tavasszal, de a mutatóit elnézve csak a testmagasságával emelkedett ki a mezőnyből.

Szankcionálni kell a magatartását, majd megpróbálni eladni.

Belőtt négyből három büntetőt, mást nem csinált. Ami leginkább szembetűnő volt, hogy nem is igyekezett, alázatnak a magvát sem lehetett rajta felfedezni.
Erre jött ez a mostani sztori.
Nem tudom, hogy hogyan lehetne így eladni és kinek.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.07.18. 20:40

SAW írta:
Savaria1919 írta:
SAW írta:Egészen más személyiség volt.

Nemzeti Sport szerint a Kolozsvári Vasutas vinné: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb ... ir-2712125
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.07.18. 20:45

SAW írta:
Savaria1919 írta:
SAW írta:Egészen más személyiség volt.
Traoréban semmi alázatot nem láttam, azért jött, hogy újra mozgásba lendüljön, de nem érdekelte igazán az egész.

Roderick reakciójára vagyok kíváncsi, mert lóvét szagolva hozta ide a tovább értékesítés reményében.
Ebben a helyzetben viszont a büntetés és a kirúgás lenne az ésszerű (észszerű?) reakció.

Kevés Újpest meccset láttam tavasszal, de a mutatóit elnézve csak a testmagasságával emelkedett ki a mezőnyből.

Szankcionálni kell a magatartását, majd megpróbálni eladni.

Belőtt négyből három büntetőt, mást nem csinált. Ami leginkább szembetűnő volt, hogy nem is igyekezett, alázatnak a magvát sem lehetett rajta felfedezni.
Erre jött ez a mostani sztori.
Nem tudom, hogy hogyan lehetne így eladni és kinek.

Haliban beférne.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.07.18. 20:57

Savaria1919 írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:Kevés Újpest meccset láttam tavasszal, de a mutatóit elnézve csak a testmagasságával emelkedett ki a mezőnyből.

Szankcionálni kell a magatartását, majd megpróbálni eladni.

Belőtt négyből három büntetőt, mást nem csinált. Ami leginkább szembetűnő volt, hogy nem is igyekezett, alázatnak a magvát sem lehetett rajta felfedezni.
Erre jött ez a mostani sztori.
Nem tudom, hogy hogyan lehetne így eladni és kinek.

Nemzeti Sport szerint a Kolozsvári Vasutas vinné: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb ... ir-2712125

Ez főnyeremény lenne Rodericknek, még ha aprópénzért is.
Persze, minden ilyen hírt érdemes tartással kezelni, mert Rodi szava egy hajítófát sem ér, csak az aláírt papír kötelezi (már amikor, mert az Újpest FC-t működtető cég társasági szerződését például semmibe veszi).
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: A FIFA-hoz fordul az Újpest a támadója miatt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.07.18. 21:19

SAW írta:
Savaria1919 írta:
SAW írta:Belőtt négyből három büntetőt, mást nem csinált. Ami leginkább szembetűnő volt, hogy nem is igyekezett, alázatnak a magvát sem lehetett rajta felfedezni.
Erre jött ez a mostani sztori.
Nem tudom, hogy hogyan lehetne így eladni és kinek.

Nemzeti Sport szerint a Kolozsvári Vasutas vinné: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb ... ir-2712125

Ez főnyeremény lenne Rodericknek, még ha aprópénzért is.
Persze, minden ilyen hírt érdemes tartással kezelni, mert Rodi szava egy hajítófát sem ér, csak az aláírt papír kötelezi (már amikor, mert az Újpest FC-t működtető cég társasági szerződését például semmibe veszi).

Win-win szituáció lenne a belgának és Traorénak. Az Újpestnek csak akkor, ha abból a pénzből hozna egy jó csatárt
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 146 vendég