Tegnap ígért valamit a Ludogorec, rákérdeztünk, miért nem jött össze

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40668
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Tegnap ígért valamit a Ludogorec, rákérdeztünk, miért nem jött össze

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.07.11. 08:14

Beszélt a Fradi Táborról is a szakvezető.



2-1-re nyerte meg az FTC a Ludogorec elleni BL-selejtező első mérkőzését. A találkozó után Sztojcso Sztoev, a vendégek edzője a következőképpen értékelte a találkozót.

„Amint tegnap is mondtam, nehéz meccs vár ránk komoly ellenféllel szemben. Ez bebizonyosodott, ráadásul megtapasztaltuk, hogy tényleg csodálatos közönsége van a Fradinak. Ez a párharc viszont még nem ért véget. A visszavágón sem lesz könnyű dolgunk, de mindent megteszünk a továbbjutásért.”

A tréner beszélt az idegenbeli gól fontosságáról is:

„A 2-1 jó eredménynek számít, de nem vagyok elégedett, mert vesztettünk.”


A Fradi mindkét félidő elején sokkal jobb volt, erről a következőket mondta:

„Az elsőben az volt az ok, hogy a Fradi otthon játszott, tényleg nem játszottunk jól, a második félidő elejét én sem tudom megmagyarázni. Nem szabad átengednünk a kezdeményezést.”

A bolgárok tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy felkészültek a Fradiból, azt mondták, a magyar csapat távolról szeret kapura lőni és a szélről a kapu elé beadni. Ennek ellenére utóbbi szituációból kaptak két gólt.

„Azért, mert tudjuk, hogyan játszanak, még nem jelenti azt, hogy ki is tudjuk védekezni őket” – mondta a szakvezető az nb1.hu kérdésére válaszolva.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Döglégy
Légiós
Hozzászólások: 5526
Csatlakozott: 2010.03.23. 00:15

Re: Tegnap ígért valamit a Ludogorec, rákérdeztünk, miért nem jött össze

HozzászólásSzerző: Döglégy » 2019.07.12. 00:18

Minden szava arany, de ez különösen:

"Az elsőben az volt az ok, hogy a Fradi otthon játszott, tényleg nem játszottunk jól, a második félidő elejét én sem tudom megmagyarázni."

Szakértő
BSTH szövegei semmivel sem erősebbek adrenalinénál.
BSTH tiltása kettős mérce.
BSTH tiltása nevetséges, oldjátok fel!

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Tegnap ígért valamit a Ludogorec, rákérdeztünk, miért nem jött össze

HozzászólásSzerző: inreallife » 2019.07.12. 01:32

Döglégy írta:Minden szava arany, de ez különösen:

"Az elsőben az volt az ok, hogy a Fradi otthon játszott, tényleg nem játszottunk jól, a második félidő elejét én sem tudom megmagyarázni."

Szakértő

Na ja, Rebrov is integetett, hogy basszak mar elore a lasztit, megis hatul ment a gurigazas. Pontosabban a labdatol szabadulas a masik kontojara. A golt is ugy kaptuk, hogy nem sikerult a vkp-knak valamelyik tamadohoz passzolniuk, akik egybol lefordultak a labdaval es mar faultoltak is oket. Tocmac egy csomoszor megcsinalta ezt, Priska meg Zubkov is. Csak azt a kurva labdat kene nekik odatenni, nem Dvalinak es Blazicnak hatul novelni a passz szamat. A lenyeg, amit mondani akartam, hogy kerhet az edzo barmit, ha nem valositjak meg a palyan. Amugy erdekes, hogy magyar nincs mar a fradiban, megis ilyenkor pont ugyanugy szarja tele a gatyajat az osszes legios, mintha az utolso 30 ev magyar sztarja lenne. Szerintem a levegoben van valami...
kubatov takarodj!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Tegnap ígért valamit a Ludogorec, rákérdeztünk, miért nem jött össze

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.07.13. 22:29

inreallife írta:
Döglégy írta:Minden szava arany, de ez különösen:

"Az elsőben az volt az ok, hogy a Fradi otthon játszott, tényleg nem játszottunk jól, a második félidő elejét én sem tudom megmagyarázni."

Szakértő

Na ja, Rebrov is integetett, hogy basszak mar elore a lasztit, megis hatul ment a gurigazas. Pontosabban a labdatol szabadulas a masik kontojara. A golt is ugy kaptuk, hogy nem sikerult a vkp-knak valamelyik tamadohoz passzolniuk, akik egybol lefordultak a labdaval es mar faultoltak is oket. Tocmac egy csomoszor megcsinalta ezt, Priska meg Zubkov is. Csak azt a kurva labdat kene nekik odatenni, nem Dvalinak es Blazicnak hatul novelni a passz szamat. A lenyeg, amit mondani akartam, hogy kerhet az edzo barmit, ha nem valositjak meg a palyan. Amugy erdekes, hogy magyar nincs mar a fradiban, megis ilyenkor pont ugyanugy szarja tele a gatyajat az osszes legios, mintha az utolso 30 ev magyar sztarja lenne. Szerintem a levegoben van valami...

ja, nehéz a levegöű, magas a fű és fellocsolták a pályát, az véletlenül sem fordulhat elő hogy az ide jutó B-kategóriás légiós ugyanazokkal, de legalábbis nagyon hasonló hátrányokkal rendelkezik, mint az itthoni anyag, és ezért került ide a bundás vagy a digó liga helyett
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 18 vendég