Oldal: 1 / 2

Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.24. 14:48
Szerző: SuperDepor
Még egy trófeát kap a győztes.

A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd vezetőedzője is jó hangulatot, egyben nehéz mérkőzést vár szombat este a Groupama Arénában, ahol a két együttes a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében találkozik egymással.

A 78. hazai kupadöntő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, több mint 10 ezer jegy már elkelt, a magyar szövetség (MLSZ) ugyanakkor minden érdeklődőt arra buzdít, hogy lehetőleg elővételben váltsa meg belépőjét a 19.30-kor kezdődő fináléra. Marko Nikolic, a MOL Vidi FC vezetőedzője azt mondta, kiemelten fontos mérkőzés lesz számukra a kupadöntő, mivel ezt a trófeát eddig csak egyszer sikerült megnyernie a csapatnak.

"Megkoronázhatnánk ezzel az egyébként nagyon jól sikerült szezonunkat, amelynek része volt az Európa-liga-menetelés, a második hely a bajnokságban, és a hazai kupasorozatban a döntőbe jutás" - jelentette ki a szerb szakember, aki dicsérte az ellenfelet, kiemelve, hogy a Honvéd mindig kellemetlen rivális, amelynek ráadásul az OTP Bank Liga egyik gólkirálya, Holender Filip is a tagja.

"Hasonlóan készültünk erre a találkozóra, mint az El-meccsekre, ugyanakkor ki kell emelnem, hogy január óta most először fordul elő, hogy sérültünk és eltiltottunk sincs, így a legerősebb csapatunkkal tudunk majd pályára lépni" - mondta Nikolic. Külön hangsúlyozta: sikerült a fehérvári ultrákkal is egyezségre jutniuk, így a keménymag is a helyszínen buzdítja majd az együttest.

"Az utolsó négy bajnokinkon már a kupadöntőre készültünk, hiszen biztos volt, hogy másodikként zárunk a bajnokságban. Hiszek a csapatomban, mint mindig, meg akarjuk nyerni a kupát" - tette még hozzá a szerb vezetőedző.

10. perctől indul a sajtótájékoztató

A Honvédot irányító Supka Attila azt mondta, teljesen másképpen készültek a kupasorozat fináléjára, mint a bajnoki meccsekre.

"Az elsőszámú célunkat, a nemzetközi kupaindulás kiharcolását elértük, és az elmúlt héten a következő cél, a Magyar Kupa megnyerése lebegett a szemünk előtt, ennek megfelelően végeztük el az edzésmunkát" - mondta az 56 éves tréner, aki 2007-ben már nyert Magyar Kupát, éppen a Honvéddal.

"Úgy gondolom, egy ilyen sorozat döntőjében nincs esélyes, vagy kevésbé esélyes csapat. A bajnokságban három meccsen háromszor kaptunk ki a Viditől, de azt gondolom, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk, most itt a kiváló alkalom, hogy visszavágjunk a bajnoki vereségekért" - jelentette ki Supka.

A sajtótájékoztatón Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője bejelentette, hogy az idei évtől a győztes csapat nemcsak a Magyar Kupa vándorserlegét, hanem annak egy méretarányosan mindenben megegyező, kicsinyített mását is megkapja, de ez utóbbit meg is tarthatja.

A szombat esti döntőn az év játékvezetőjének választott Iványi Zoltán fújja majd a sípot.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.24. 22:20
Szerző: SAW
A szimpátiám a Honvédhoz húz, de a Vidit tartom esélyesebbnek.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.25. 22:21
Szerző: Slash777
Hat erdekes meccs volt. Stopira repülese nem tudom, hogy nem e volt e inkabb piros.
Persze utana (elvileg) löttek egy szabalyos golt, de arrol pont lemaradtam, videot meg nem talalok.
De ez a pirosgyanus eset volt elöbb, raadasul azt a golt pont Stopira rugta.
Amugy meg gusztustalan, hogy tud Huszti meg Juhasz pofazni hihetetlen. Ha egy Honvedos gyerek repült volna igy, tuti leorditottak volna a biro fejet, de igy is reklamaltak, hogy miert sarga. :D Pofam leszakad kategoria.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.25. 22:29
Szerző: ZotyeszKB
Vidi hivatalos oldalán: Iványi Honvéd - MOL Vidi 1-2

Azért hivatalos oldalon elég merész ilyet kiírni..

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.25. 22:37
Szerző: challo
Slash777 írta:Hat erdekes meccs volt. Stopira repülese nem tudom, hogy nem e volt e inkabb piros.
Persze utana (elvileg) löttek egy szabalyos golt, de arrol pont lemaradtam, videot meg nem talalok.
De ez a pirosgyanus eset volt elöbb, raadasul azt a golt pont Stopira rugta.
Amugy meg gusztustalan, hogy tud Huszti meg Juhasz pofazni hihetetlen. Ha egy Honvedos gyerek repült volna igy, tuti leorditottak volna a biro fejet, de igy is reklamaltak, hogy miert sarga. :D Pofam leszakad kategoria.

nálam narancssárga volt, a meg nem adott gól viszont érthetetlen.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.25. 22:52
Szerző: Slash777
challo írta:

Vegülis mar oly mindegy, amugy a Honved kiakarta bekkelni a meccset, rafaztak. De nem is nagyon birtak erövel.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 04:49
Szerző: Milito
Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 04:50
Szerző: Milito
Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 07:13
Szerző: Adamek
durva volt a sebesség difi a germán döntővel párhuzamosan, kapcsolgatva nézve
ha a két csapat döntőig vezető útját nézem akkor megérdemelt a kutas győzelem, de az ilyen Juhász meg Huszti jetiktől sajnálja a semleges drukker még a tiszta mezt is nem a kupát
teljesen ostoba módon állt be az előny birtokában a Honvéd bekkelni, ezt nem lehetett így megcsinálni, szerintem ez alapvető taktikai balfaszkodás volt

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 09:05
Szerző: MindigÚjpest
szak

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 09:37
Szerző: ManBat
Milito írta:Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

ti kaptatok egy ajándék tizit, ők megúsztak egy pirosat

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 12:57
Szerző: Cselszky
A tizi szerintem inkább az volt, mint nem; fújható. A belépő erősen narancsos, szerintem a piros is mehetett volna, de vállalható a sárga. A meg nem adott gól nekem érthetetlen, Iványi nem vacakolt volna szerintem, de a zászlós jelzett valamit, az nso szerint vagy azt, hogy rossz helyről végezték el, vagy azt, hogy mozgott a labda. Komolytalan ítéletnek tűnt. Összességében megérdemelték a fehérváriak, pedig kb. 50 percig momentumuk nem volt.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 13:12
Szerző: redblueheart
Cselszky írta:A tizi szerintem inkább az volt, mint nem; fújható. A belépő erősen narancsos, szerintem a piros is mehetett volna, de vállalható a sárga. A meg nem adott gól nekem érthetetlen, Iványi nem vacakolt volna szerintem, de a zászlós jelzett valamit, az nso szerint vagy azt, hogy rossz helyről végezték el, vagy azt, hogy mozgott a labda. Komolytalan ítéletnek tűnt. Összességében megérdemelték a fehérváriak, pedig kb. 50 percig momentumuk nem volt.

"de a zászlós jelzett valamit"

Az a gond, hogy az asszisztens végig lent tartotta a zászlóját, nem jelzett semmit. Ez a drónfelvételen tisztán látszik: https://youtu.be/oc8uAzNjch4?t=506

Teljesen érthetetlen, hogy miért fújta vissza Iványi a szabadrúgást, miután közelről végig figyelte az akciót, egészen a gólig.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 14:11
Szerző: Cselszky
redblueheart írta:

Jelzés alatt értem azt is, hogy rászólt Iványira a fülesen.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 14:19
Szerző: redblueheart
Cselszky írta:

Nem valószínű, hogy rászólt a fülesen, mert akkor nem nézte volna végig az egész akciót guggolva, feszülten figyelve Iványi. Már csak a gól után kaphatott valamilyen jelzést Iványi.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 14:55
Szerző: Adamek
redblueheart írta:
Cselszky írta:
redblueheart írta:"de a zászlós jelzett valamit"

Bástya elvtárs telefonálhatott rá az ítélettel

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 15:02
Szerző: Cselszky
redblueheart írta:
Cselszky írta:
redblueheart írta:"de a zászlós jelzett valamit"

Az a gond, hogy az asszisztens végig lent tartotta a zászlóját, nem jelzett semmit. Ez a drónfelvételen tisztán látszik: https://youtu.be/oc8uAzNjch4?t=506

Teljesen érthetetlen, hogy miért fújta vissza Iványi a szabadrúgást, miután közelről végig figyelte az akciót, egészen a gólig.

Jelzés alatt értem azt is, hogy rászólt Iványira a fülesen.

Nem valószínű, hogy rászólt a fülesen, mert akkor nem nézte volna végig az egész akciót guggolva, feszülten figyelve Iványi. Már csak a gól után kaphatott valamilyen jelzést Iványi.

A gól után, igen, és párszor visszanézve gyanítom is, hogy miért. Huszti 2-3 méterrel előbbről és beljebbről végezte el, de másodjára már jó helyről. Érteni vélem.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 18:25
Szerző: Gunners
Milito írta:Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

Természetesen Iványinak köszönhető az egész siker.

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 19:22
Szerző: PTi
Gunners írta:
Milito írta:Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

Természetesen Iványinak köszönhető az egész siker.

Karate Kid mondjuk hazavihette volna magával a piroslapot

Re: Kupadöntő: Nikolics vs. Supka

Elküldve: 2019.05.26. 19:26
Szerző: Gunners
PTi írta:
Gunners írta:
Milito írta:Nem láttam sajnos a meccset. Nagyon csaltak a Vidinek vagy csak közepesen?

Természetesen Iványinak köszönhető az egész siker.

Karate Kid mondjuk hazavihette volna magával a piroslapot

Nem volt szép eset valóban, de azért szerintem nem fújt nekünk itt ez a hülye.