Oldal: 1 / 2

Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 10:52
Szerző: SuperDepor
Hivatalos bejelentés.

Íme, a Vidi bejelentése:

"Klubunk az 1941-es alapítás óta hosszú és sikeres utat járt be: a régiós bajnokságokból stabil NB I-es csapattá nőtte ki magát, jöttek a dobogós helyezések, majd a felejthetetlen 1984-1985-ös UEFA-menetelés. Természetesen ugyanilyen örömmel idézzük fel a 2006-os kupagyőztes, vagy a 2011-es, 2015-ös és 2018-as bajnokcsapatokat, és a 2012-es és 2018-as Európa Liga-csoportkörös szerepléseket is!

A csapat mellett jóban-rosszban, nagy győzelmek, de fájdalmas kudarcok idején is ott álltak a fehérvári emberek, valamint Székesfehérvár is. Városunk nem véletlenül a „Bajnokok városa”, hiszen együttesünk sikerei mellett számos más csapat- és egyéni sportágban is magas színvonalon szerepelnek a versenyzők.

A tavalyi év végén klubunkat azzal a felvetéssel kereste meg Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, hogy több fehérvári egyesülethez hasonlóan a klub és labdarúgóink is viseljék büszkén a címerben városunk nevét. Vezetőségünk egyetértett abban, hogy ezzel a lépéssel még szorosabbra fűzhetjük a város és a klub kapcsolatát, így a 2019-2020-as szezontól a klub csapatait MOL Fehérvár FC néven szerepeltetjük, és címerünk is ennek megfelelően változik 2019. július 1-től.



A klub címerében csak a név változik meg, a szín- és formavilág, illetve a hagyományos címerelemek változatlanul maradnak. A Vidi név sem tűnik el, a klub kommunikációs felületein, a stadionban és a VidiShop termékein továbbra is megjelenik majd.

Hamarosan minden olyan felületen, ahol a klub neve és címere megjelenik, már a megváltozott állapottal találkozhatnak szurkolóink, ugyanakkor természetesen kell idő ahhoz is, hogy ez a változás teljes körűen végig fusson. A változások átvezetése a következő szezonig, és annak elkezdését követően is, folyamatosan történik majd meg."

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 11:53
Szerző: Wegry
Röhej hogy ilyen tornából felmentett faszszopók átbevezgetnek tradcionális csapatokat

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 12:27
Szerző: kristof98.haladas
Akkor visszatér az RBD?
Amúgy ez jobb, a Vidi elég idétlen volt. De amúgy a MOL Videoton is mehetne jogilag, csak valamiért nem akarják.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 13:13
Szerző: ManBat
kibaszottul szégyen, amit csinálnak

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 13:15
Szerző: ManBat
kristof98.haladas írta:Akkor visszatér az RBD?
Amúgy ez jobb, a Vidi elég idétlen volt. De amúgy a MOL Videoton is mehetne jogilag, csak valamiért nem akarják.

nyilván a Mol nem osztozni akar, hanem az új cégnévből derivált focicsapat szerepe a hosszútávú cél, lesz még itt MOL FC is simán, zöld-piros idegenbeli szerkóval

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 13:30
Szerző: BSTH
Lesz még Farmföl FC is.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 13:35
Szerző: Maradonapoli
Ezután minden bizonnyal özönleni fognak az ultrák és a szurkerek.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 13:50
Szerző: Adamek
a Videoton HI-FI erősítőm forog a sírjában
pedig még tök jól üzemel szegény

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 14:32
Szerző: Gunners
kristof98.haladas írta:Akkor visszatér az RBD?
Amúgy ez jobb, a Vidi elég idétlen volt. De amúgy a MOL Videoton is mehetne jogilag, csak valamiért nem akarják.

Mehetne, mivel van MOL-Pick Szeged is, és igen visszatér az RBD is.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 15:24
Szerző: kristof98.haladas
Gunners írta:
kristof98.haladas írta:Akkor visszatér az RBD?
Amúgy ez jobb, a Vidi elég idétlen volt. De amúgy a MOL Videoton is mehetne jogilag, csak valamiért nem akarják.

Mehetne, mivel van MOL-Pick Szeged is, és igen visszatér az RBD is.

Meg Falco Vulcano Energia KC Szombathely is.:)

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 15:47
Szerző: Savaria1919
A Vadásztölténygyári SK volt a legmenőbb nevük.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 17:18
Szerző: Reginald McFreez
ManBat írta:kibaszottul szégyen, amit csinálnak

Ez a klub többször lett átnevezve, mint mint Cordozar Calvin Broadus, Jr. ... most plusz egy vagy nem... nem sokat számít. Persze a szurkolókat sajnálom, hogy néhány évente el kell viselniük egy páros lábbal lrácsúszást az identitásukra, de mindig feláűllnak, nem olyanok, mint a futballkurvák, akiknek szurkolnak (és akiknek szurkolunk országszerte - tisztelet a kivételnek, és várjuk a képeslapot, amikor költöznek).

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 17:41
Szerző: Gunners
Reginald McFreez írta:
ManBat írta:kibaszottul szégyen, amit csinálnak

Ez a klub többször lett átnevezve, mint mint Cordozar Calvin Broadus, Jr. ... most plusz egy vagy nem... nem sokat számít. Persze a szurkolókat sajnálom, hogy néhány évente el kell viselniük egy páros lábbal lrácsúszást az identitásukra, de mindig feláűllnak, nem olyanok, mint a futballkurvák, akiknek szurkolnak (és akiknek szurkolunk országszerte - tisztelet a kivételnek, és várjuk a képeslapot, amikor költöznek).

Igazából ez a MOL Fehérvár FC még mindig jobb mint ez a nevetséges MOL Vidi FC, bár az tény hogy szarnak szar mindkettő. No mindegy! A meccseken úgy is mindenki a hajrá Vidit nyomja. :)

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 21:34
Szerző: Avalon
engem személy szerint az jobban zavar, hogy Kalmárt is átparancsolja a főni

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 21:34
Szerző: Avalon
engem személy szerint az jobban zavar, hogy Kalmárt is átparancsolja a főni

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 21:36
Szerző: Avalon
engem személy szerint az jobban zavar, hogy Kalmárt is átparancsolja a főni

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 21:51
Szerző: SAW
Nem a MOL megjelenése volt a szurkolók gondja a klub nevében?
Mert az maradt.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 22:34
Szerző: ManBat
SAW írta:Nem a MOL megjelenése volt a szurkolók gondja a klub nevében?
Mert az maradt.

a Videoton eltűnése volt a bajuk

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 22:37
Szerző: SAW
ManBat írta:
SAW írta:Nem a MOL megjelenése volt a szurkolók gondja a klub nevében?
Mert az maradt.

a Videoton eltűnése volt a bajuk

Az most sincs.
Nem akarok az ő dolgukban okoskodni, de nem látok lényegi változást.

Re: Vidi - újból megváltozott a klub neve

Elküldve: 2019.05.17. 22:55
Szerző: Adamek
Avalon írta:engem személy szerint az jobban zavar, hogy Kalmárt is átparancsolja a főni

jó lesz az, hagy gyengüljenek