Hivatalos bejelentés.
A klub vasárnap jelentette be, hogy a 43 éves horvát-német szakember, Ante Covic foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner helyét. A kétszeres válogatott ex-kapus jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik vonalban szerepel. "Ő a következő igazi herthás, aki bekerül a profi szférába. Minden más jelöltnél jobban ismeri a csapat DNS-ét" - méltatta Michael Preetz menedzser az új trénert.
Michael Preetz menedzser korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.
Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.
Megvan Dárdai utódja
Megvan Dárdai utódja
SABARIA 1926
Re: Megvan Dárdai utódja
Csodálom, hogy André Villas-Boas neve is szóba került, a Zenitnél és Kínában is majdnem nyolc számjegyű eurót kapott évente, a Hertha meg köztudottan nem a legtehetősebb német klubok egyike.
SABARIA 1926
- Adamek
- Flegma
- Hozzászólások: 75193
- Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
- Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája
Re: Megvan Dárdai utódja
van neve is a pasasnak vagy mindneki csak így hívja "a 43 éves ausztrál"?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi
- imici
- Aranylabdás
- Hozzászólások: 17925
- Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
- Tartózkodási hely: Tengeri fõd
Re: Megvan Dárdai utódja
Szerintem az ausztrál névrokona lesz az edző, ő meg horvát-német
https://en.wikipedia.org/wiki/Ante_%C4%8Covi%C4%87_(Croatian_footballer)
https://en.wikipedia.org/wiki/Ante_%C4%8Covi%C4%87_(Croatian_footballer)
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd
DePower, minden másra ott a Mászterkárd
- Adamek
- Flegma
- Hozzászólások: 75193
- Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
- Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája
Re: Megvan Dárdai utódja
imici írta:Szerintem az ausztrál névrokona lesz az edző, ő meg horvát-német
https://en.wikipedia.org/wiki/Ante_%C4%8Covi%C4%87_(Croatian_footballer)
ráadásul középpályás és nem kapus
jó kis tréfa volt az első bejegyzés
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi
Re: Megvan Dárdai utódja
Adamek írta:imici írta:Szerintem az ausztrál névrokona lesz az edző, ő meg horvát-német
https://en.wikipedia.org/wiki/Ante_%C4%8Covi%C4%87_(Croatian_footballer)
ráadásul középpályás és nem kapus
jó kis tréfa volt az első bejegyzés
Aki folyamatosan fúrja, majd elfoglalja Pali helyét, megérdemli, hogy megalázzák.
SABARIA 1926
- ManBat
- Aranylabdás
- Hozzászólások: 21627
- Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
- Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják
Re: Megvan Dárdai utódja
kb. novemberig, aztán a 17. helyen kaparászva majd keresnek valami új balekot
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél
НИКОГАШ СЕВЕРНА!
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél
НИКОГАШ СЕВЕРНА!
- Adamek
- Flegma
- Hozzászólások: 75193
- Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
- Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája
Re: Megvan Dárdai utódja
ManBat írta:kb. novemberig, aztán a 17. helyen kaparászva majd keresnek valami új balekot
van még egy halom U-s csapatuk, mire végigpróbálják az összes edzőt már a Dárdai gyerekek is edzőkorba lépnek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi
- ManBat
- Aranylabdás
- Hozzászólások: 21627
- Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
- Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják
Re: Megvan Dárdai utódja
Adamek írta:ManBat írta:kb. novemberig, aztán a 17. helyen kaparászva majd keresnek valami új balekot
van még egy halom U-s csapatuk, mire végigpróbálják az összes edzőt már a Dárdai gyerekek is edzőkorba lépnek
Tártáj Pauhlkau hilft uns
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél
НИКОГАШ СЕВЕРНА!
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél
НИКОГАШ СЕВЕРНА!
-
- Aranylabdás
- Hozzászólások: 60312
- Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
- Tartózkodási hely: Szombat
Re: Megvan Dárdai utódja
Remélem az Union Berlin feljut,ők meg kiesnek a gecibe.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer
- Maradonapoli
- Aranylabdás
- Hozzászólások: 51618
- Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52
Re: Megvan Dárdai utódja
RC írta:Csodálom, hogy André Villas-Boas neve is szóba került, a Zenitnél és Kínában is majdnem nyolc számjegyű eurót kapott évente, a Hertha meg köztudottan nem a legtehetősebb német klubok egyike.
gondolom a berliniek szerint az adta volna a dolog realitását ötlet szintjén, hogy Villás Boa visszatérhetett volna egy nívós európai bajnokságba és vérkeringésbe általuk, ha két zacsi szotyiért bevállalja, de ezek szerint nem vállalta
"Gyémánt alakzatban kezdtünk, ahogy eddig is játszottunk. Nehéz most ezt mondani, de jól játszottunk ebben a rendszerben...' - Vladimir Radenkovics az Újpest elleni 7:0-ás vereség után. :DDDDDDDDDDDDDD
Nersevik bűnözők, takarodjatok Diósgyőrből!!!
Nersevik bűnözők, takarodjatok Diósgyőrből!!!
- MindigÚjpest
- fanatikus
- Hozzászólások: 14806
- Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
- Tartózkodási hely: otthon,munkahely
Re: Megvan Dárdai utódja
Barom.John McClane írta:Remélem az Union Berlin feljut,ők meg kiesnek a gecibe.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 169 vendég