Oldal: 1 / 2

Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 10:31
Szerző: nb1.hu12
Voltak játékosok, akik előre, írásba adták a kiesést.

Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának


Honlapunk is már napok óta foglalkozik a nehéz anyagi helyzetben lévő Haladással. A kiesés elől menekülő szombathelyi csapat óriási adósságot görget maga előtt, a játékosok fizetése is akadozik. Tóth Miklós elismerte, hogy vannak likviditási gondok, mivel a szponzori pénzek és támogatások nem érkeztek meg. Az ügyvezető hozzátette, szerdán tulajdonosi taggyűlést tartottak, amelyen úgy döntöttek, hogy megpróbálják megoldani a helyzetet.


 


A magyarnemzet.hu is foglalkozik a Hali helyzetével. A portál úgy értesült, hogy a Vas megyeiek tartozása fél milliárd forint. Állítólag Tóth Miklós néhány hete azt is kilátásba helyezte, hogy a szombathelyiek nem tudják befejezni a bajnokságot. Kérdéses, hogy a gárda tudja-e teljesíteni a licencfeltételeket, ha nem, akkor a megyei bajnokságba is visszazuhanhat az egylet.


 


A magyarnemzet.hu cikke szerint a problémák akkor kezdődtek, amikor a HALLMILL Kft. (az ügyvezető Illés Béla)lett a csapat többségi tulajdonosa, mivel Illés Béláéknak nem volt elegendő pénzük arra, hogy színvonalasan működjön a Hali. Sokaknak az is szúrja a szemét, hogy Illés havi fizetése milliós nagyságrendű. 


 


Egyébként a csapat gyenge szereplése a rutinos játékosokat nem lepte meg, többen írásba adták, hogy ezzel a kerettel valószínűleg búcsúzik az élvonaltól a Haladás. 


 


A Hali a hétvégén egyébként a Puskás Akadémiát fogadja, valószínűleg a drukkerek hangot adnak majd elégedetlenségüknek. 


 

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 12:28
Szerző: kristof98.haladas
Ők nyugodtak lehetnek,csak nekünk számít,hogy lesz-e legalább NB2-es csapat Szombathelyen.:(

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 14:45
Szerző: nick2005
Ez megint egy semmiről sem szóló cikk. Az is hülyeség, hogy a bajok akkor kezdődtek, amikor Illésék átvették a csapatot. 12 évig azért működött a dolog NB I-es szinten.
Azt nem tudni, hogy az Illés Akadémia éppen hogy áll anyagilag. Ott is gondok vannak, vagy csak a profi csapatnál? Az is érdekes, hogy ha ilyen gondok vannak, és gondolom már voltak februárban is, akkor minek (és hogyan?) igazolt a csapat bolgár válogatott játékost?

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 16:29
Szerző: Reginald McFreez
kristof98.haladas írta:Ők nyugodtak lehetnek,csak nekünk számít,hogy lesz-e legalább NB2-es csapat Szombathelyen.:(

Mi közvélekedés? NyEReséges lesz jövőre a klub?

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 16:33
Szerző: kristof98.haladas
Reginald McFreez írta:
kristof98.haladas írta:Ők nyugodtak lehetnek,csak nekünk számít,hogy lesz-e legalább NB2-es csapat Szombathelyen.:(

Mi közvélekedés? NyEReséges lesz jövőre a klub?

Nagyon zavaros a sztori. Jó eséllyel nagyban befolyásolhatja a fejleményeket, hogy mi lesz az önkormányzati box vége.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 18:54
Szerző: Cselszky
kristof98.haladas írta:
Reginald McFreez írta:
kristof98.haladas írta:Ők nyugodtak lehetnek,csak nekünk számít,hogy lesz-e legalább NB2-es csapat Szombathelyen.:(

Mi közvélekedés? NyEReséges lesz jövőre a klub?

Nagyon zavaros a sztori. Jó eséllyel nagyban befolyásolhatja a fejleményeket, hogy mi lesz az önkormányzati box vége.

Illéséknek nem lesz más választása, mint hanyatt-homlok menekülni.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 19:08
Szerző: ETO FC
lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 19:18
Szerző: Adamek
minden szennynek maga felé hajlik a keze

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 19:20
Szerző: Reginald McFreez
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Ennyi. Lesz az igazi bajnokság a másodosztályban, felette meg dübörög a NERier League

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 19:33
Szerző: Savaria1919
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Két emelettel lejjebb kerülhetünk jelen állás szerint.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 20:00
Szerző: ryanmckane
Reginald McFreez írta:
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Ennyi. Lesz az igazi bajnokság a másodosztályban, felette meg dübörög a NERier League


először jót röhögtem ezen a NERier League-n, de hamar lefagyott a mosoly az arcomról...

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 20:38
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Két emelettel lejjebb kerülhetünk jelen állás szerint.

jövőre nb3 osztályozó a REAC-cal

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.29. 21:11
Szerző: Savaria1919
Adamek írta:
Savaria1919 írta:
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

Két emelettel lejjebb kerülhetünk jelen állás szerint.

jövőre nb3 osztályozó a REAC-cal

Az se rossz, bár egy Szabad Föld-kupa döntőnek a Multi-Rocco ellen jobban örülnék

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.30. 09:39
Szerző: RC
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

:)
Még aktív szurkolói korszakomból csak egy dolgot sajnálok, hogy nem jutottam el a régi ETO-stadionba. Ez a mostani nem nyerte el a tetszésemet.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.31. 08:52
Szerző: BSTH
Az Illés-relytéj. Főszereplő: Béla Bourne.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.31. 09:46
Szerző: MindigÚjpest
RC írta:
ETO FC írta:lejöttök az nb2-be játszunk jó kis meccseket, ezt a majomparádé nb1et meg haggyuk a falusi csapatoknak, ennyi

:)
Még aktív szurkolói korszakomból csak egy dolgot sajnálok, hogy nem jutottam el a régi ETO-stadionba. Ez a mostani nem nyerte el a tetszésemet.
Nem voltál elég aktív.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.31. 10:43
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Savaria1919 írta:Két emelettel lejjebb kerülhetünk jelen állás szerint.

jövőre nb3 osztályozó a REAC-cal

Az se rossz, bár egy Szabad Föld-kupa döntőnek a Multi-Rocco ellen jobban örülnék

http://www.tempofradi.hu/1993-vii-feren ... zomerkozes

azon a héten kerültem hozzájuk (az ifi és a tartalék csapathoz) és 97-ig voltam ott
kurva jó volt abban az évben a felnőtt csapat

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.03.31. 13:11
Szerző: Savaria1919
https://www.youtube.com/watch?v=LEgawNf6NEI
Kiküldtük a fizetési felszólítást.

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.04.01. 10:24
Szerző: Shimu
mintha a góóól-ban már ' homlokos ' mezt láttam volna a halin... Lehet csak ' rásegítettek ' egy kellemetlen info megszellőztetésével Béláéknak; hogy szignózzanak - vagy már rég(ebb) óta szponzor?

Re: Haladás-balhé: Illés Béla rengeteget fizet Illés Bélának

Elküldve: 2019.04.01. 10:54
Szerző: krisztian
A havi 500.000 Ft az rengeteg? Egy ügyvezetőnek?

Hogy mik vannak...

És ahogy lentebb is írták, Illésék hosszú évek óta tulajdonosok, eddig semmi gond nem volt. Ja hogy nem jönnek a szponzori meg egyéb pénzek? Gondolom NER közeli vállalkozások, vagy utasításra szponzorkodók, nekik szólnak, pár hónapig ne utaljanak és máris meg van fogva a töke Béláéknak.

Hányinger ez a rendszer na.