Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.03.24. 21:54

Dzsudzsákról elárulta a lényeget.

Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről


Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legnagyobb győzelmének nevezte, hogy a magyar válogatott vasárnap 2-1-re nyert a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.


 


 "A futball a szurkolókért van, ezért boldogok vagyunk, hogy ma örömet tudtunk szerezni nekik, ezek a győzelem pillanatai" - mondta az olasz szakvezető. Hozzátette, számára a magyar kapitányi poszt nem a kezdetet, hanem a célba érkezést jelenti, éppen ezért abban a pillanatban, amikor a drukkerek vagy a szövetség vezetői nem akarják a válogatott élén látni, akkor ő ennek nem lesz akadálya.


    


Az 54 éves tréner azzal az újságírói felvetéssel nem értett egyet, hogy olyan volt a nemzeti együttes, mintha kicserélték volna a három nappal ezelőtt Szlovákia vendégeként elszenvedett 2-0-s vereséghez képest. Úgy vélte, ha válogatott bármi módon 3-2-re kikapott volna, akkor most arról faggatnák, miként lehetett volna máshogy játszani, mert a legtöbben csak a végeredmény alapján ítélkeznek.


    


"Én és a játékosok is saját zsebünkből fizetnénk, hogy bárcsak fordítva lett volna az eredmény a két meccsen. Csütörtök óta háromszor néztem végig a nagyszombati találkozót, és egyre inkább az a véleményem, ott elpártolt tőlünk a szerencse, pedig egyenrangú partnerei voltunk a szlovákoknak, ezúttal viszont a Fortuna istenasszony mellénk szegődött. Ez volt a különbség a két mérkőzés között" - mondta Rossi, akit taps fogadott a sajtótájékoztatón. A másik különbséget abban látta, hogy ezúttal a kezdetektől nagyon pozitív volt a futballisták hozzáállása, ami nem mondható el a szlovákiai rangadóról, de hozzátette, azon dolgoznak, hogy ez a jövőben lehetőleg minden meccsen így legyen.


    




Rossi az MTI érdeklődésére kifejtette, nem a játékrendszer a fontos, hanem a koncepció, a játékfelfogás. Elárulta, most azért nem a kedvenc, három belső védős szisztémát választotta, mert a 4-2-3-1-es felállást látta a legmegfelelőbbnek, illetve az is hozzájárult ehhez, hogy a két találkozó között egyetlen tréning volt, így túl nagy taktikai "csavart" nem lehetett átadni a játékosoknak.


    


"Dzsudzsák Balázs jó játékos, de bizonyítania kellett, hogy fizikálisan készen áll a feladatokra. Most jobb állapotban van, mint novemberben. Csak azért küldök pályára valakit, mert hasznára van a válogatottnak" - mondta a 100. válogatottságát két gólpasszal ünneplő 32 éves szélsőről.


 


A magyarok június 8-án Azerbajdzsán vendégeként folytatják az Eb-selejtezőket, három nappal később pedig Wales gárdáját fogadják.


 

Trinidad
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2554
Csatlakozott: 2006.04.23. 21:27
Tartózkodási hely: Death Valley

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Trinidad » 2019.03.25. 05:01

A hulyeseget meg mindig nyomja... Aruld mar el Korhut Misi mi a faxert jatszott az elmult meccsen. O mikor bizonyitott neked??? Altalaban 2 golt szoktunk rola kapni merkozesenkent. (Szlovak, Portugal) Es Dzsu mi a faxert nem jatszott vegig a totok ellen??? Hogy Lang kimaradt az sem hatrany, mintha bennunket olvasott volna az olasz. Kalmar minek lett becserelve??? Persze volt malac a horvatok ellen, de a totok ellen borzalmas volt a teljesitmeny, ott nem lehet Fortunat emlegetni, be kellett volna Dzsuzsakot es Szboszlait tenni sokkal hamarabb es Miskat elfelejteni OROKRE!!!
Csak a Debrecen es a LOKI!!!

manderel
Légiós
Hozzászólások: 6649
Csatlakozott: 2011.10.14. 18:35
Tartózkodási hely: Gyirmót-B közép

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: manderel » 2019.03.25. 05:27

Trinidad írta:A hulyeseget meg mindig nyomja... Aruld mar el Korhut Misi mi a faxert jatszott az elmult meccsen. O mikor bizonyitott neked??? Altalaban 2 golt szoktunk rola kapni merkozesenkent. (Szlovak, Portugal) Es Dzsu mi a faxert nem jatszott vegig a totok ellen??? Hogy Lang kimaradt az sem hatrany, mintha bennunket olvasott volna az olasz. Kalmar minek lett becserelve??? Persze volt malac a horvatok ellen, de a totok ellen borzalmas volt a teljesitmeny, ott nem lehet Fortunat emlegetni, be kellett volna Dzsuzsakot es Szboszlait tenni sokkal hamarabb es Miskat elfelejteni OROKRE!!!

Kalmár becserélésével mondjuk most pont nem nyúlt mellé, meglepően jól szállt be a srác. Szoboszlai és ő, jó váltótársai lesznek egymásnak. A többivel egyetértek.
GYIRMÓT

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2019.03.25. 08:52

1. Rivalizálás ide vagy oda de miért is cserélné el a két meccs végeredményét?
2. Pátkai szerint még a szlovák meccs után is az öt védős rendszert gyakorolták tehát még mindig nem látja be, hogy nem fog működni?
3. Ha háromszor megnézte a szlovák meccset és ezek után is a szerencsére fogja a zakót az aggasztó a jövőre nézve.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66580
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.25. 09:18

azt a szlovákok elleni taktikát nem lehet megmagyarázni, ha igaz, hogy közvetlen a horvát meccsig azt gyakoroltatta a csapattal akkor ott valami nincs rendben
felőlem bármikor mehet ha azt a felállást komolyan gondolja
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66580
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.25. 09:19

manderel írta:
Trinidad írta:A hulyeseget meg mindig nyomja... Aruld mar el Korhut Misi mi a faxert jatszott az elmult meccsen. O mikor bizonyitott neked??? Altalaban 2 golt szoktunk rola kapni merkozesenkent. (Szlovak, Portugal) Es Dzsu mi a faxert nem jatszott vegig a totok ellen??? Hogy Lang kimaradt az sem hatrany, mintha bennunket olvasott volna az olasz. Kalmar minek lett becserelve??? Persze volt malac a horvatok ellen, de a totok ellen borzalmas volt a teljesitmeny, ott nem lehet Fortunat emlegetni, be kellett volna Dzsuzsakot es Szboszlait tenni sokkal hamarabb es Miskat elfelejteni OROKRE!!!

Kalmár becserélésével mondjuk most pont nem nyúlt mellé, meglepően jól szállt be a srác. Szoboszlai és ő, jó váltótársai lesznek egymásnak. A többivel egyetértek.

15-20 perdekre elég lehet VUK, több nincs benne (és a pontrúgások közelébe sem szabad engedni)
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 91790
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.03.25. 09:25

BEARGRYLLS írta:1. Rivalizálás ide vagy oda de miért is cserélné el a két meccs végeredményét?
2. Pátkai szerint még a szlovák meccs után is az öt védős rendszert gyakorolták tehát még mindig nem látja be, hogy nem fog működni?
3. Ha háromszor megnézte a szlovák meccset és ezek után is a szerencsére fogja a zakót az aggasztó a jövőre nézve.

Hogy a szerencsefaktornak tudja be a nagyszombati vereséget, az tényleg meghökkentő, igaz, nem néztem vissza háromszor a meccset, elég volt egyszer végigkínlódni.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 91790
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.03.25. 10:00

Trinidad írta:A hulyeseget meg mindig nyomja... Aruld mar el Korhut Misi mi a faxert jatszott az elmult meccsen. O mikor bizonyitott neked??? Altalaban 2 golt szoktunk rola kapni merkozesenkent. (Szlovak, Portugal) Es Dzsu mi a faxert nem jatszott vegig a totok ellen??? Hogy Lang kimaradt az sem hatrany, mintha bennunket olvasott volna az olasz. Kalmar minek lett becserelve??? Persze volt malac a horvatok ellen, de a totok ellen borzalmas volt a teljesitmeny, ott nem lehet Fortunat emlegetni, be kellett volna Dzsuzsakot es Szboszlait tenni sokkal hamarabb es Miskat elfelejteni OROKRE!!!

Misit nyugodtan elfelejthetjük, tisztában lehetünk vele, hogy mi jellemzi, a szorgalma miatt kerülhetett az izraeli és a görög bajnokságba, nem a kiváló kvalitásai miatt. Biztos elfogult is vagyok vele, bevallom, kedvelem, de ezt megszűrve is kicsit erősnek érzem, hogy mindenki az ő "anyját szidja" Nagyszombat miatt. Nyilvánvaló, hogy mindkét gólban sáros volt (az elsőben Kleinnel és a belül ácsorgó védőkkel együtt, a másodikban talán Lovre adta el a labdát, amiből átforgattak, lekontráztak minket, Misit megverték, a lövés szerintem védhető lett volna), de az is nyilvánvaló kellett volna legyen, hogy a kinti felálláshoz teljesen alkalmatlan. Ha Bödét berakom kontrajátékhoz sprintelni, majd rendre lefutják, akkor persze lehet őt bűnbakká tenni, csak hülyeség. Egyértelmű, hogy Korhut a négyes hátsó alakzat esetén is max. csere balbekknek jó, jobb híján.
Visszatérve Rossi szerencsével kapcsolatos nyilatkozatára, ha egyszer elmondja, hogy a nagyszombati felállás begyakorlásához 3-4 hétre van szükség, akkor nem értem, hogy miért azt játszottuk 3 napnyi edzés után, hozzátéve, hogy a pótos IFA Kalmár és a párharc-képtelen Kovács kezdőbe jelölése is vakvágánynak bizonyult.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 28874
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Szarka » 2019.03.25. 10:04

Adamek írta:azt a szlovákok elleni taktikát nem lehet megmagyarázni, ha igaz, hogy közvetlen a horvát meccsig azt gyakoroltatta a csapattal akkor ott valami nincs rendben
felőlem bármikor mehet ha azt a felállást komolyan gondolja

Kétlem, hogy azt gyakorolták volna, akkor miért álltak fel mégis 4 védővel. Szerintem csak nem akarja kimondani, hogy a saját hibája miatt lett elbarmolva az első meccs.
Newcastle
Howay the lads! Allez las Lads!
Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 66580
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Marco Rossi elmondta, mikor és miért távozna a válogatott éléről

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.25. 10:07

Szarka írta:
Adamek írta:azt a szlovákok elleni taktikát nem lehet megmagyarázni, ha igaz, hogy közvetlen a horvát meccsig azt gyakoroltatta a csapattal akkor ott valami nincs rendben
felőlem bármikor mehet ha azt a felállást komolyan gondolja

Kétlem, hogy azt gyakorolták volna, akkor miért álltak fel mégis 4 védővel. Szerintem csak nem akarja kimondani, hogy a saját hibája miatt lett elbarmolva az első meccs.

ebben az esetben is mehet felőlem bármikor
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 12 vendég