Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.03.23. 09:34

Keményen fogalmazott a tréner.

Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott


Ahogyan azt tegnap jeleztük, a DVTK csapata felkészülési mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett a Vác ellen pénteken kora délután. Fernando együttesének méltó ellenfele volt a vendéggárda, itt is, ott is akadtak helyzetek, ám gólt csak a Vác tudott szerezni.


 


Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője keményen fogalmazott a látottakkal kapcsolatban a klub honlapjának, de reményét fejezte ki, meg lesz a kemény munka eredménye. Arra mindenképp jó volt a találkozó, hogy rámutatott az eddig is sejtett problémájukra.


 


– Sokat dolgoztunk a héten, és kiválóan illeszkedett a mai találkozó a heti munkába. Ma azok is megmutathatták tudásukat, akik a bajnokságban valamilyen okból kevesebb lehetőséget kaptak – kezdte Fernando. – Ez a találkozó is rámutatott arra, hogy hiába alakítunk ki sok helyzetet, ha azokat nem tudjuk értékesíteni, nem normális, ha egy ilyen meccset lőtt gól nélkül zárunk. Rengeteget kell még dolgoznunk, de meg lesz az eredménye. Sok sikert kívánok a váciaknak a bajnokságban!


 


A DVTK nehéz helyzetből várja a folytatást. Jelenleg éppen csak a kieső zóna előtt állnak, két ponttal a Kisvárda előtt, de az is igaz, hogy se a Puskás, se a Paks-MTK páros, de még csak a Mezőkövesd sincs beérhetetlen távolságra számukra. Mindössze öt pont választja el őket a 6. Kövesdtől. 


 

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.03.23. 09:59

szerintem se normális amiket láttam
kezdésnek pl. ezt a faszt a kispadon
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.03.23. 12:45

"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13655
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.03.23. 16:17

SuperDepor írta:"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább

“a vereség ellenére azért láttam pozitív dolgokat is”

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.23. 16:24

SuperDepor írta:"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább

az ilyen mondatokból amúgy logikusan az jön le, hogy a beszélő szerint egyetlen másik csapatnál sem dolgoznak keményen
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Döglégy
Légiós
Hozzászólások: 5526
Csatlakozott: 2010.03.23. 00:15

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: Döglégy » 2019.03.23. 17:59

Nézem a kezdõt: Rados... Tovább nem is olvastam.
BSTH szövegei semmivel sem erősebbek adrenalinénál.
BSTH tiltása kettős mérce.
BSTH tiltása nevetséges, oldjátok fel!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51168
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.03.23. 21:20

SuperDepor írta:"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább

megyünk előre lehajtott fejjel

Kegyetlen
Világsztár
Hozzászólások: 11326
Csatlakozott: 2005.08.17. 06:48

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: Kegyetlen » 2019.03.24. 07:48

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább

megyünk előre lehajtott fejjel

Teszik becsülettel a dolgukat

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74822
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Nem normális, amit Fernando a DVTK edzőmeccsén látott

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.24. 10:00

Kegyetlen írta:
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:"meglesz a kemény munkának az eredménye..."
nem hiszem, h ettől idegesítőbb mondat elhagyhatja egy edző száját, talán az, hogy dolgozunk tovább

megyünk előre lehajtott fejjel

Teszik becsülettel a dolgukat

profik vagyunk, csak előre nézünk
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 150 vendég