Oldal: 1 / 1

Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.21. 23:19
Szerző: nb1.hu12
Fontos dolgokban kell fejlődnünk.

Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

A papírformának megfelelően sajnos Szlovákia nyerte meg a Magyarország elleni Eb-selejtezőt, méghozzá 2-1-re. Mint írtuk, Rossi a Kispestről ismert taktikáját hozta, ám a megvalósításában lassúak voltunk, de azt is jeleztük, hogy alapból nem kezdtük ijedten a meccset, a második félidőben meg voltak helyzeteink. A meccs után Marco Rossi szövetségi kapitány a következőket nyilatkozta.

„Nem voltunk rosszak, helyzeteink is voltak a második félidőben a hazaiak vezető gólja után. A szlovákoknak sem volt sok ziccerük, ám berúgták őket. Ez volt az egyik legnagyobb különbség, hogy hatékonyak voltak. A középpályán nagyon jól játszottak, elől gyorsak és technikásak. A két hibánk a góljaik előtt megnehezítette a dolgunkat, ráadásul ezeken nehezen tettük túl magunkat, ami így eléggé kihatott az önbizalmunkra. Nem féltünk vagy rettegtünk tőlük alapból, de több öntudatra, egyéniségre lett volna szükségünk. Ezek nagyon fontos tényezők az ilyen jellegű mérkőzéseken. A ki nem kényszerített hibák terén is nagyon sokat kell fejlődnünk, könnyen nem adhatjuk oda a labdákat az ellenfélnek. A taktika szerintem rendben volt, helyzeteink is voltak a fordulás után.”

Élő közvetítés az egész napos készülődésről, a szurkolók kalandjairól képekkel és videókkal a linkre kattintva érhető el

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 00:16
Szerző: Cselszky
Ki lőtte a gólunkat? A végét már nem láttam.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 01:26
Szerző: Trinidad
Mondj le. Ennyi, nem kell a suketeles...

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 01:27
Szerző: Trinidad
Cselszky írta:Ki lőtte a gólunkat? A végét már nem láttam.

Sajnos azt senki sem latta, hogy golt rugtunk volna...

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 06:37
Szerző: SuperDepor
Ez olyan volt, mint egy Diósgyőr meccs.
Számomra a legszembetűnőbb különbség a két csapat csatárjátéka volt, egyik oldalon Szalai reménytelen birkózása, a másik oldalon Rusnak és Duda futballistákra emlékeztető megmozdulásai. Pedig ez a tót válogatott az európai középmezőny alján van. A vereségtől sokkal bosszantóbb volt amit a csapat előadott.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 06:50
Szerző: Adamek
a kettő-egy nem olyan rossz eredmény, én sima gól nélküli resztlit vártam
a hibáinkról viszont felesleges beszélni, gyakorlatilag csőd minden poszton, a kapustól a centerig rohad az egész, kispados kiskirályok és ügyetlen iparos segédmunkások gyülekezete
persze van olyan szakember aki svejci háromból verbuvált amatőrökből is kihoz valami rombolásra épülő lelkes szart, Rossi sajnos még nincs ezen a szinten sem, éles eszével kiküld egy 3 törpéből meg egy cérnabélából álló középpályát amin úgy rohantak át a nyuggerek sebességével közlekedő tótok mint romlott szusi a vékonybélrendszeren
a két balfasz szélső bekk és a három belső védőből a két született magyar is nagy móka volt, volt idő amikor az ilyeneket azonnal felmentették tesiből
a világklasszis Gula által benézett rövid sarkos gurítás is nagy jelenet volt, de a bagaméri-díj mindenképpen a szögletvariációké

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 07:02
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:a kettő-egy nem olyan rossz eredmény, én sima gól nélküli resztlit vártam
a hibáinkról viszont felesleges beszélni, gyakorlatilag csőd minden poszton, a kapustól a centerig rohad az egész, kispados kiskirályok és ügyetlen iparos segédmunkások gyülekezete
persze van olyan szakember aki svejci háromból verbuvált amatőrökből is kihoz valami rombolásra épülő lelkes szart, Rossi sajnos még nincs ezen a szinten sem, éles eszével kiküld egy 3 törpéből meg egy cérnabélából álló középpályát amin úgy rohantak át a nyuggerek sebességével közlekedő tótok mint romlott szusi a vékonybélrendszeren
a két balfasz szélső bekk és a három belső védőből a két született magyar is nagy móka volt, volt idő amikor az ilyeneket azonnal felmentették tesiből
a világklasszis Gula által benézett rövid sarkos gurítás is nagy jelenet volt, de a bagaméri-díj mindenképpen a szögletvariációké

nekem az első gól is tetszett, igazi futsalos megoldás volt, bepassz majd bokából kapuba gurítani

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 09:30
Szerző: Gunners
Miért nem képzünk jó északi módra igazi erőfutballistákat ? A magyaros technika rovására már nem fog menni, ugyanis olyan már rég nem létezik. Akkor legalább fizikálisan megálnánk a helyünket és nem pattannának le a játékosaink az elelnfélről mint a kavics. Legyen egy baszott iparos csapat aki ledarál mindenkit, ennél az is jobb.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 13:53
Szerző: RC
"Na csak megint nem egy újabb blama???!! Már megint mentek a fogadkozások, hogy így verjük a szlovákokat, úgy verjük a szlovákokat, aztán láttuk mi lett belőle!! Zseléshajú macskajancsikból nem lehet ütőképes csapatot csinálni Ha már nem tudunk futballozni, akkor harcosokat neveljünk, akik már az első percben felrúgják Hamsíkot a lelátóra, hogy tudja, mi merre hány méter. Ezt az eredményt bármelyik magyar edző hozta volna a pályának háttal állva is!!! De nem baj, épüljenek csak a csodaszép stadionok a legkisebb falukba is, a képzés meg maradjon a jelenlegi szar... Rossika is megmutatta mennyit ér valójában, Csányi úr megint beleválasztott"

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 17:52
Szerző: BSTH
Gunners írta:Miért nem képzünk jó északi módra igazi erőfutballistákat ? A magyaros technika rovására már nem fog menni, ugyanis olyan már rég nem létezik. Akkor legalább fizikálisan megálnánk a helyünket és nem pattannának le a játékosaink az elelnfélről mint a kavics. Legyen egy baszott iparos csapat aki ledarál mindenkit, ennél az is jobb.

Egyetértek.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 17:52
Szerző: BSTH
RC írta:"Na csak megint nem egy újabb blama???!! Már megint mentek a fogadkozások, hogy így verjük a szlovákokat, úgy verjük a szlovákokat, aztán láttuk mi lett belőle!! Zseléshajú macskajancsikból nem lehet ütőképes csapatot csinálni Ha már nem tudunk futballozni, akkor harcosokat neveljünk, akik már az első percben felrúgják Hamsíkot a lelátóra, hogy tudja, mi merre hány méter. Ezt az eredményt bármelyik magyar edző hozta volna a pályának háttal állva is!!! De nem baj, épüljenek csak a csodaszép stadionok a legkisebb falukba is, a képzés meg maradjon a jelenlegi szar... Rossika is megmutatta mennyit ér valójában, Csányi úr megint beleválasztott"

Honnan idéztél? Kitől?

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 18:35
Szerző: RC
BSTH írta:

Fiktív Urbán gondolatok :)

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 18:38
Szerző: BSTH
RC írta:

Szövetségi kapitány akar lenni. Fasza. Egyébként van igazsága.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 19:17
Szerző: RC
BSTH írta:
RC írta:
BSTH írta:Honnan idéztél? Kitől?

Fiktív Urbán gondolatok :)

Szövetségi kapitány akar lenni. Fasza. Egyébként van igazsága.

Majd ha a Jobbik választást nyer, Sneider kinevezi :)

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 19:22
Szerző: Savaria1919
RC írta:
BSTH írta:
RC írta:"Na csak megint nem egy újabb blama???!! Már megint mentek a fogadkozások, hogy így verjük a szlovákokat, úgy verjük a szlovákokat, aztán láttuk mi lett belőle!! Zseléshajú macskajancsikból nem lehet ütőképes csapatot csinálni Ha már nem tudunk futballozni, akkor harcosokat neveljünk, akik már az első percben felrúgják Hamsíkot a lelátóra, hogy tudja, mi merre hány méter. Ezt az eredményt bármelyik magyar edző hozta volna a pályának háttal állva is!!! De nem baj, épüljenek csak a csodaszép stadionok a legkisebb falukba is, a képzés meg maradjon a jelenlegi szar... Rossika is megmutatta mennyit ér valójában, Csányi úr megint beleválasztott"

Honnan idéztél? Kitől?

Fiktív Urbán gondolatok :)

Mondd, nyártól nem akarod átvenni a Hali irányítását? Nem kellenek ide holmi licenszek, ez a nyilatkozat több mint meggyőző.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 19:27
Szerző: BSTH
RC írta:
BSTH írta:
RC írta:Fiktív Urbán gondolatok :)

Szövetségi kapitány akar lenni. Fasza. Egyébként van igazsága.

Majd ha a Jobbik választást nyer, Sneider kinevezi :)

Sneider kapitány fasza gyerek. Ismerem. Kár, hogy minden kötőszava is hazugság. :-) Pont Che Box volt a lakhelyem Egerben, mikor igen aktívan verték a cigányokat. Nem egy akciót láttam, lenyűgöző volt mind. Igen elszánt és kemény arccal járkáltak az ifjak, időnként megjelentek németek is motorokkal, a gépek hátuljára akkora halálfejes zászlót tűzve, mint egy kézilabdapálya. Akkoriban nagyon nyomultak a szkinek és ok nélkül vertek
cigány embereket. Egyszer én is összeakadtam egy Dagadt Peti nevűvel, aki csak azért jött az asztalunkhoz (a barátnőmmel ücsörögtünk), mert kicsit hosszabban rájuk néztem. Nem mondom, hogy nem volt beszarós a dolog. Mondjuk az íkú se tengett túl.
-Mit lesel, miva'?
Kábé.

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 19:27
Szerző: BSTH
Savaria1919 írta:
RC írta:
BSTH írta:Honnan idéztél? Kitől?

Fiktív Urbán gondolatok :)

Mondd, nyártól nem akarod átvenni a Hali irányítását? Nem kellenek ide holmi licenszek, ez a nyilatkozat több mint meggyőző.

Beférne... :D

Re: Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Elküldve: 2019.03.22. 19:33
Szerző: RC
Savaria1919 írta:
RC írta:
BSTH írta:Honnan idéztél? Kitől?

Fiktív Urbán gondolatok :)

Mondd, nyártól nem akarod átvenni a Hali irányítását? Nem kellenek ide holmi licenszek, ez a nyilatkozat több mint meggyőző.

A kérdés csak az, hogy meg tudnak-e fizetni. Na meg ragaszkodom a piros-fehér-bordó-aranyszínű edzőmelegítőhöz.