Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.03.20. 13:42

Hivatalos bejelentés.

Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa


A Red Bull Salzburg a hivatalos honlapján bejelentette, hogy, magyar tehetsége, Szoboszlai Dominik 2022. május 31-ig meghosszabbította a szerződését.


 


Szoboszlai 2017-ben került a klubhoz, kezdésként az U18-as csapatnál pallérozódhatott, majd a második vonalban szereplő FC Lieferingnél játszott, 46-szor bizonyíthatta a képességeit, 16 góllal és 11 gólpasszal tette le a névjegyét a remek játéka mellett.


 


Tavaly nyáron felkerült a Salzburg első csapatához, a nagyon között eddig 11-szer lépett pályára. Az osztrák kupában kétszer, a bajnokságban egyszer volt eredményes. A nemzetközi kupában is villogott már, a Napoli elleni El-visszavágón gólpasszt adott. A visszavágót 3-1-re megnyerte az osztrák csapat, ám az odavágón 3-0-ra kikaptak, így kiestek a sorozatból


 




Szoboszlairól Christoph Freund sportigazgató a következőket mondta:


 


„Dominik nagyszerűen fejlődött, amióta nálunk játszik, az elmúlt hónapban viszont még óriásibb lett a fejlődése a pályán és azon kívül is. Elképesztő tehetség, rendkívül profi a mentalitása. Fontos, hogy a fejlődése töretlen maradjon, ehhez minden segítséget megadunk.”


 


Mint ismeretes, Szoboszlai pályafutása során először tagja a magyar válogatott keretének, a mieink a Szlovákia és Horvátország elleni Eb-selejtezőkre készülnek.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74932
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.20. 14:06

elegáns ahogy a villantós órás pasas beint
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.03.20. 14:32

A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74932
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.20. 14:34

Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

aztán két év múlva meg Lipcseihez
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34451
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: cain » 2019.03.20. 14:35

Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

úgy legyen!!!
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
S.O.A.D.
Sztár
Hozzászólások: 4975
Csatlakozott: 2006.04.14. 22:25
Tartózkodási hely: Zemplén/Zemplín

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: S.O.A.D. » 2019.03.20. 14:39

cain írta:
Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

úgy legyen!!!

nagyon korai lenne az még. előbb játsszon már le legalább egy teljes felnőttszezont a Salzburgban.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.03.20. 14:40

Adamek írta:
Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

aztán két év múlva meg Lipcseihez

Peter Leipziger, Cheftrainer, RB Leipzig?
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74932
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.03.20. 15:17

Cselszky írta:
Adamek írta:
Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

aztán két év múlva meg Lipcseihez

Peter Leipziger, Cheftrainer, RB Leipzig?

FC. Schorokschaar
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.03.20. 15:29

Adamek írta:
Cselszky írta:
Adamek írta:aztán két év múlva meg Lipcseihez

Peter Leipziger, Cheftrainer, RB Leipzig?

FC. Schorokschaar

VfB Reihenschlamm
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Slash777
BL-menõ
Hozzászólások: 7197
Csatlakozott: 2008.04.10. 15:04
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Slash777 » 2019.03.20. 16:58

Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

Nagyon remelem, hogy nem.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.03.20. 19:32

Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

Következő lépcsőfoknak nem lenne rossz szerintem.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.03.20. 19:38

S.O.A.D. írta:
cain írta:
Cselszky írta:A kommentek között megy a viccelődés, hogy nyáron úgyis Lipcsébe kerül.

úgy legyen!!!

nagyon korai lenne az még. előbb játsszon már le legalább egy teljes felnőttszezont a Salzburgban.

Szerintem nem. Ez csak a csudabuta magyar nézet, hogy a fiatalokat simogatni kell. Lófaszt. Ezért vagyunk tele középszerrel. Bebaszni a mélyvízbe, azt' aki megfullad, az lubickoljon az NB1-ben. Le kell ezt rendezni mihamarabb, felesleges várni 22-23 éves korukig. Aki klasszis profinak lett teremtve (ahogy Szoboszlairól feltételezik), az megállja a helyét. Ha meg nem, akkor annyit is ér. A labdarúgó nem a család kicsi kincse, hanem egy gép, egy termék, bánjunk úgy vele! Ha olyan, akkor traktorhúzó versenyre való, de ha nem, akkor hordja csak a ganét a szántásra...

Unom már az amatőr hozzáállást.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34451
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: cain » 2019.03.21. 13:13

Reginald McFreez írta:
S.O.A.D. írta:
cain írta:úgy legyen!!!

nagyon korai lenne az még. előbb játsszon már le legalább egy teljes felnőttszezont a Salzburgban.

Szerintem nem. Ez csak a csudabuta magyar nézet, hogy a fiatalokat simogatni kell. Lófaszt. Ezért vagyunk tele középszerrel. Bebaszni a mélyvízbe, azt' aki megfullad, az lubickoljon az NB1-ben. Le kell ezt rendezni mihamarabb, felesleges várni 22-23 éves korukig. Aki klasszis profinak lett teremtve (ahogy Szoboszlairól feltételezik), az megállja a helyét. Ha meg nem, akkor annyit is ér. A labdarúgó nem a család kicsi kincse, hanem egy gép, egy termék, bánjunk úgy vele! Ha olyan, akkor traktorhúzó versenyre való, de ha nem, akkor hordja csak a ganét a szántásra...

Unom már az amatőr hozzáállást.

az igazából eldől nyárig, hogy bírja az osztrák ligát. ha megy neki, és lipcsében is lesz üresedés, akkor inkább menjen, mert az lesz fél-egy év, amire ott is bekerül a csapatba. keita, upamecano és a többiek is hasonló utat jártak be, ők sem kerültek be egyből a lipcse kezdőbe.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28198
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2019.03.21. 15:08

cain írta:
Reginald McFreez írta:
S.O.A.D. írta:nagyon korai lenne az még. előbb játsszon már le legalább egy teljes felnőttszezont a Salzburgban.

Szerintem nem. Ez csak a csudabuta magyar nézet, hogy a fiatalokat simogatni kell. Lófaszt. Ezért vagyunk tele középszerrel. Bebaszni a mélyvízbe, azt' aki megfullad, az lubickoljon az NB1-ben. Le kell ezt rendezni mihamarabb, felesleges várni 22-23 éves korukig. Aki klasszis profinak lett teremtve (ahogy Szoboszlairól feltételezik), az megállja a helyét. Ha meg nem, akkor annyit is ér. A labdarúgó nem a család kicsi kincse, hanem egy gép, egy termék, bánjunk úgy vele! Ha olyan, akkor traktorhúzó versenyre való, de ha nem, akkor hordja csak a ganét a szántásra...

Unom már az amatőr hozzáállást.

az igazából eldől nyárig, hogy bírja az osztrák ligát. ha megy neki, és lipcsében is lesz üresedés, akkor inkább menjen, mert az lesz fél-egy év, amire ott is bekerül a csapatba. keita, upamecano és a többiek is hasonló utat jártak be, ők sem kerültek be egyből a lipcse kezdőbe.

Az első mondatban a lényeg. Ha az osztrák bundásban nem tud stabil kezdővé válni, akkor felesleges nagy álmokat szövögetni. (Kivéve azt az esetet, ha olyan szituba kerülne a labancoknál, hogy az edzőbának nem volt szimpi és ezért nem játszatja. De ilyen nem nagyon szokott előfordulni a fiainkkal.)
Egyébként szurkolok neki, valóban tehetséges titánnak tűnik - remélhetőleg fog tudni élni a neki osztott tudással.

A Némóval készített indexes interjút ajánlom olvasásra Szoboszlainak is.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Salzburg: eldőlt Szoboszlai sorsa

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.03.21. 15:19

Reginald McFreez írta:
S.O.A.D. írta:
cain írta:úgy legyen!!!

nagyon korai lenne az még. előbb játsszon már le legalább egy teljes felnőttszezont a Salzburgban.

Szerintem nem. Ez csak a csudabuta magyar nézet, hogy a fiatalokat simogatni kell. Lófaszt. Ezért vagyunk tele középszerrel. Bebaszni a mélyvízbe, azt' aki megfullad, az lubickoljon az NB1-ben. Le kell ezt rendezni mihamarabb, felesleges várni 22-23 éves korukig. Aki klasszis profinak lett teremtve (ahogy Szoboszlairól feltételezik), az megállja a helyét. Ha meg nem, akkor annyit is ér. A labdarúgó nem a család kicsi kincse, hanem egy gép, egy termék, bánjunk úgy vele! Ha olyan, akkor traktorhúzó versenyre való, de ha nem, akkor hordja csak a ganét a szántásra...

Unom már az amatőr hozzáállást.
10/10
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Szarka valamint 93 vendég