Oldal: 2 / 2

Re: Horváth Ferenc kiakadt: „Kislányokat nevelünk a bírók által”

Elküldve: 2019.03.17. 14:30
Szerző: dingo
Adamek írta:
dingo írta:
Reginald McFreez írta:Akárhogy is nézem, hülye volt, és csak magával (meg a csapattal) baszott ki, mert nem tudta kordában tartani az igazságérzetét. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy az állhatatosságnak alkalmanként ára van. Észrevette, hogy a bíró hibázott, ezt szóvá tette, amire a bíró sárgát adott neki reklamálásért. Ezzel egyértelműen jelezte, hogy nem értenek egyet, és a továbbiakban nem tolerálja a reklamálást. Törvényszerű, hogy amennyiben tovább folytatja, le fogják küldeni. Elmondta, amit el akart mondani és megkapta, amit ezért szükségszerűen meg kellett kapnia. Egyszerű.

Az igazsagerzetet nem kell kordaban tartani. En megertem. Sokkal jobb megmondani egy faszfeinek,hogy faszfej,mint magadban tartani.

az igazságérzet már ott kordában van tartva, illetve ott torz az egész, hogy a pályán mindenkiből csak egyfajta, a saját érdekére hasznos igazságérzet akar kitódulni a habzó pofáján át, szóval ez nem is igazságérzet hanem valami sokkal kevésbé magasztos akármi, talán még szó sincs rá, hogy mi

Kiralyrol beszelunk,nem alatalnossagban a focistakrol

Re: Horváth Ferenc kiakadt: „Kislányokat nevelünk a bírók által”

Elküldve: 2019.03.17. 15:20
Szerző: nyúl
dingo írta:
Adamek írta:
dingo írta:Az igazsagerzetet nem kell kordaban tartani. En megertem. Sokkal jobb megmondani egy faszfeinek,hogy faszfej,mint magadban tartani.

az igazságérzet már ott kordában van tartva, illetve ott torz az egész, hogy a pályán mindenkiből csak egyfajta, a saját érdekére hasznos igazságérzet akar kitódulni a habzó pofáján át, szóval ez nem is igazságérzet hanem valami sokkal kevésbé magasztos akármi, talán még szó sincs rá, hogy mi

Kiralyrol beszelunk,nem alatalnossagban a focistakrol
Az a kérdés, vajon szólt volna, ha a téves ítélet a Haladásnak kedvez? Aligha.
Nem igazságérzet ez.

Re: Horváth Ferenc kiakadt: „Kislányokat nevelünk a bírók által”

Elküldve: 2019.03.17. 15:55
Szerző: Reginald McFreez
nyúl írta:
dingo írta:
Adamek írta:az igazságérzet már ott kordában van tartva, illetve ott torz az egész, hogy a pályán mindenkiből csak egyfajta, a saját érdekére hasznos igazságérzet akar kitódulni a habzó pofáján át, szóval ez nem is igazságérzet hanem valami sokkal kevésbé magasztos akármi, talán még szó sincs rá, hogy mi

Kiralyrol beszelunk,nem alatalnossagban a focistakrol
Az a kérdés, vajon szólt volna, ha a téves ítélet a Haladásnak kedvez? Aligha.
Nem igazságérzet ez.

Amúgy tényleg nem. Megszokott sportolói attitűd. Ha valaki szembemegy vele, azt rendesen fairplay díjjal jutalmazzák. Groteszk.

Re: Horváth Ferenc kiakadt: „Kislányokat nevelünk a bírók által”

Elküldve: 2019.03.17. 16:02
Szerző: Rockiton
Megmosolyogtató, hogy Horváth Feri mennyire beleéli magát a jelenlegi helyzetbe. Ő, aki évente kap a segge alá kispadot xy NB1-es csapatnál, köszönhetően a pápaszemes haverjának.
Amúgy erről a szarról nem lenne két cikknél több, ha például a Mezőkövesd ellen történik a kiállítás meg az állítólagos lesgól, sőt, vélhetőleg le sem szarná senki, csak most lehet Fradizni meg bírózni.

Végül erről az őszinte, csupaszív kapusról annyit, hogy neki igazán lesülhetne a képéről a bőr, kezdve az ominózus máltai meccsel, aztán Halmosi csicskásaként kirúgatta Mészölyt, majd az, hogy negyvenhárom évesen gallyra vágta/vágja nála fiatalabb, jobb kapusok sorsát a azzal, hogy ő véd, mert érdekeltsége van a klubnál. Az volt az egyetlen szerencséje válogatottként is, hogy neki jobb volt a sajtója és jobban is feküdt az MLSZ-nél, mint mondjuk Babos, aki százszor jobb kapus volt nála.