Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.03.14. 20:31

Beváltotta a kapitánya az ígéretét.

Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban


A Kisvárda hivatalos honlapja számolt be róla, hogy Gheorghe Grozav mikor a csapatba igazolt, azt az ígéretet kapta a román szövetségi kapitánytól, Cosmin Contrától, hogy ha jóformába lendül, akkor számít a játékára. Úgy tűnik, ezt sikerült elérnie a játékosnak, és a kapitány is szavatartó, hiszen Grozav megkapta a behívót a Svédország és Feröer elleni Eb-selejtezőkre.


 


 – Nagyon boldog vagyok, hogy újra meghívást kaptam a válogatottba – fogalmazott a Kisvárda játékosa a csapat csütörtöki edzést követően. – Azért is vagyok boldog, mert amikor Kisvárdára igazoltam, akkor elhatároztam, hogy visszanyerem a helyem a nemzeti csapat keretében. Ez most megtörtént. Többször is, legutóbb két hete beszéltem Cosmin Contrával, aki biztosított arról, hogy figyeli és figyelteti a teljesítményemet, és a jelek szerint alkalmasnak talált arra, hogy tagja legyek a válogatottnak.


 


De nem elégszik meg mindössze a keret tagsággal Grozav, de még csak a csereként kapott percekkel sem. Tovább küzd azért, hogy kezdőként léphessen pályára román mezben.


 


– Szeretném megragadni az esélyt, hogy akár a kezdő csapatban is kiharcoljam a helyem, az edzéseken igyekszem mindezt bizonyítani – folytatta. – Bárhol és bárhogy is számít rám a kapitány, az a fontos, hogy jól szerepeljünk a svédek és a feröeriek elleni mérkőzéseken.


 


A játékos már a csapat hétvégi, Újpest elleni találkozója után Bukarest felé veszi az irányt.


 

Döglégy
Légiós
Hozzászólások: 5172
Csatlakozott: 2010.03.23. 00:15

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Döglégy » 2019.03.14. 20:36

Valahol szürreális ez a sztori azért. Kisvárdából a román válogatottba, wtf

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21602
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.03.14. 20:40

Döglégy írta:Valahol szürreális ez a sztori azért. Kisvárdából a román válogatottba, wtf

Az egész Várda szürreális ezzel az ukrán-brazil-román légióval.
Go Gunners Hajrá Videoton

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 91218
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2019.03.14. 20:43

Döglégy írta:Valahol szürreális ez a sztori azért. Kisvárdából a román válogatottba, wtf

A románok leépülését is jelzi.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21602
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.03.14. 20:47

Cselszky írta:
Döglégy írta:Valahol szürreális ez a sztori azért. Kisvárdából a román válogatottba, wtf

A románok leépülését is jelzi.

Szarok mint az állat de még így is előttünk vannak ez a baj.
Go Gunners Hajrá Videoton

Tesoro
Tartalék
Hozzászólások: 1193
Csatlakozott: 2009.08.15. 22:04
Tartózkodási hely: Debrecen

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Tesoro » 2019.03.14. 21:13

Gunners írta:
Cselszky írta:
Döglégy írta:Valahol szürreális ez a sztori azért. Kisvárdából a román válogatottba, wtf

A románok leépülését is jelzi.

Szarok mint az állat de még így is előttünk vannak ez a baj.


Rég voltunk ilyen közel hozzájuk szerintem, habár ami szomorú, hogy inkább ők süllyedtek le a mi szintünkre mind klub, mind pedig a válogatott terén.

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21602
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Kezdő lenne a kisvárdai a román válogatottban

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.03.14. 21:15

Tesoro írta:
Gunners írta:
Cselszky írta:A románok leépülését is jelzi.

Szarok mint az állat de még így is előttünk vannak ez a baj.


Rég voltunk ilyen közel hozzájuk szerintem, habár ami szomorú, hogy inkább ők süllyedtek le a mi szintünkre mind klub, mind pedig a válogatott terén.

Pontosan, az is árulkodó hogy most egy darab csapatuk nem ért el csoportkört sem az EL-ben sem a BL-ben.
Go Gunners Hajrá Videoton


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: beroka, PTi valamint 27 vendég