Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.20. 21:19

Amikor az 5-0 sem jó.

Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat


Kétgólos előnyre tett szert az FTC a Kisvárda ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, de a szünetre hatalmas füttykoncerttel kísérte be a Fradi Tábor a játékosokat. A fanatikusok a meccs után is kifejezték nemtetszésüket. 


 


A mérkőzésről készült elemzésünkben arra utaltunk, hogy az első félidőben látott FTC-t el kell felejteni (nemcsak a teljesítmény, hanem a hozzáállás miatt is), a másodikban viszont már egy olyan gárda teljesített, mely jó alapja lehetne egy sikeresebb, eredményesebb gárdának, amit a szurkolók is elfogadnak. Most lássuk, mit mondott Szerhij Rebrov vezetőedző a mérkőzés után:


 


„Minden meccs nehéz. Az első félidőben nem játszottunk annyira jól, a másodikban már jobban látszott az akarás a játékosaimon. Jobban is ment a játék. Voltak hibáink, ami benne van a fociban. De nehéz időszak áll előttünk, arra is kell koncentrálnunk.”


 


Kezdőként kapott bizonyítási lehetőséget a brazil Isael, aki 59 percet töltött a pályán. A mutatott teljesítményének az értékelését inkább rábíznánk Rebrovra, ő látja edzeni, ő tudja, hogy milyen állapotban van, mit kért és várt el tőle a mai mérkőzésen. Isael ugye az a futballista, akinek a piaci értékét 2.8 millió euróra becsülik, ezzel ő a magyarországi mezőny valaha volt legértékesebb játékosa.


 


„Ma még nem jött ki neki teljes mértékben a lépés. Annak viszont örülök, hogy már 60 percet tudott játszani. Bízom benne, hogy lesz ez még több is, de ahhoz megfelelő fizikai állapotba kell még kerülnie.”


 


Természetesen Rebrovnak beszélnie kellett a Fradi Tábor és a Groupama Aréna közönségének a reakcióiról is. Kőkemény füttykoncertet kaptak az első félidő végén az öltözőbe vonuló Fradi-játékosok, akik a mérkőzés lefújása után is megkapták a magukét.


 


„Sajnos ez megesik. Nem örülök, ha a csapat veszít vagy döntetlent játszik, ezekben az esetekben viszont lehet ennyire negatív a kritika. Minden más esetben viszont a szurkolóknak a csapat mellé kell állniuk, pláne azért, mert én is és a csapatom is nyitott feléjük. Amikor Szaúd-Arábiában voltam, megnyertünk egy meccset 5-0-ra. Akkor azt kérdezték tőlem, miért játszottunk ilyen unalmasan. Nem tudunk mindenkinek a kedvére lenni. Vannak, akik szerint jobban és többet kellene támadnunk, mások szerint a védekezésre kellene jobban odafigyelnünk. Az, ami látható a csapattól, az áll hozzám közel, erről gondolom azt, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk.”


 


Tudott dolog a labdarúgásról, hogy a győzelmek el szokták csitítani az elégedetlen hangokat. Az FTC bejelentései szerint viszont kimagasló játékosok érkeztek a klubhoz. Az egy dolog, hogy őket valóban, előbb fel kell építeni, majd be kell építeni a csapatba, de a szurkolói lélektan ennél gyorsabban működik: azonnal akarja a győzelmeket.


 


Szemet gyönyörködtető játékokkal!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.20. 21:29

tarka rongy
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.20. 22:19

Nem tűnik szerencsés dolognak, ha meg akarja szabni a szurkolóknak, hogyan reagáljanak.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

extex
Aranylabdás
Hozzászólások: 19502
Csatlakozott: 2011.03.30. 08:11
Tartózkodási hely: IV. ; XIX. ; XXII.

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: extex » 2019.02.20. 22:28

Kurva jó kis retro nap kerekedett ebből.

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2019.02.20. 23:19

Hát én régen röhögtem ennyit hazai meccsünkön, mint ma.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.21. 06:46

extex írta:Kurva jó kis retro nap kerekedett ebből.

hát ja, mintha újra megszálltak volna minket a szovjet erők
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: imici » 2019.02.21. 08:18

Adamek írta:
extex írta:Kurva jó kis retro nap kerekedett ebből.

hát ja, mintha újra megszálltak volna minket a szovjet erők

Most szólok hogy nincs karórám, ami van az csak a csalfa nyugat becsapására való.
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.21. 09:06

imici írta:
Adamek írta:
extex írta:Kurva jó kis retro nap kerekedett ebből.

hát ja, mintha újra megszálltak volna minket a szovjet erők

Most szólok hogy nincs karórám, ami van az csak a csalfa nyugat becsapására való.

nekem is csak részlegesen teljesül, a karó megvan belőle
pont ezért hívnak Tepesnek a parasztok, szóval az itteniek is megtehetik bátran
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: imici » 2019.02.21. 09:11

Adamek írta:
imici írta:
Adamek írta:hát ja, mintha újra megszálltak volna minket a szovjet erők

Most szólok hogy nincs karórám, ami van az csak a csalfa nyugat becsapására való.

nekem is csak részlegesen teljesül, a karó megvan belőle
pont ezért hívnak Tepesnek a parasztok, szóval az itteniek is megtehetik bátran

Románozni ne ér
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd

Avalon
Aranylabdás
Hozzászólások: 21186
Csatlakozott: 2005.07.01. 20:23
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Avalon » 2019.02.21. 09:25

Ez is hülye volt, amikor azt hitte hogy a Gyinamó kispadján kívül máshol is érti a dolgát.
"A magyar klubfutballnak is kell egy-két zászlóshajó, a Ferencvárosnak ott kellene lenni mindig a legjobbak között és lehetőleg még egy klubnak."

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: inreallife » 2019.02.21. 14:03

En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.
kubatov takarodj!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 37821
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: SAW » 2019.02.21. 20:47

inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Akkor 4-et javaslok.
Sok gól, jó eredmény.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2019.02.22. 02:00

inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.22. 06:51

Ferencváros // Man Utd írta:
inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.

ezek a középszerű vagy még annál is gyérebb edzők akik az utóbbi 10-15 évben megfordultak nálunk valahogy mindig elkezdték magukat körülbástyázni a fajtáikkal vagy régi lerobbant játékosaikkal, gyakorlatilag mindegyikkel ott fordult rosszra a szitu
ezt csinálta Doll a keretekből száműzött bundásligásokkal, Mongúz a befogadott és valódi hollandokkal, Gatyás a töméntelen angol negyedosztályú félamatőrrel, de még Puki is a kaposvári resztlivel, talán Döme nem hozott magával semmilyen csókos brigádot, de neki nem is nagyon maradtak haverjai akik közül csemegézhetett volna
ezek a cimbik aztán jó ha 10-20%-ban beválnak valamilyen szinten, de legalább az addigi egységet (ha volt)
szétverik
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2019.02.22. 07:11

Ferencváros // Man Utd írta:
inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.

Akkor Doll molylepkéjét trenírozta. Csak késik Rebrov teremtménye, egyelőre a hernyócskát látjátok. Ez lesz egész tavasszal, a bajnokság így is meg lesz. Aztán nyáron, mint szivárványszínű sasmadár kel ki bábjából az Állat, amivel leigázzátok a világot.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.22. 08:42

Reginald McFreez írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.

Akkor Doll molylepkéjét trenírozta. Csak késik Rebrov teremtménye, egyelőre a hernyócskát látjátok. Ez lesz egész tavasszal, a bajnokság így is meg lesz. Aztán nyáron, mint szivárványszínű sasmadár kel ki bábjából az Állat, amivel leigázzátok a világot.

valahol megértem a kétségbeesésből fakadó kényszer optimizmusodat Palikám, de hidd el ez is csak egy a trendnek tökéletesen megfelelő melléfogás volt a részletekről
várom a következő, még tutibb csapásirányt, brazil, uruguayi és digó vonal pl. még nem volt
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: inreallife » 2019.02.22. 09:36

Adamek írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
inreallife írta:En is csalodott vagyok. Ne tegyunk ugy, mintha csak 3 meccs utan szolna a kritika. Itt volt o mar osszel is, Dollal ugyanezt tudta volna produkalni a csapat. Kozben a troger vezetok allandoan tavaszra igertek a "Rebrov csapatat". Itt a tavasz, es kurvagyenge. Azt en is eszrevettem, hogy kemenyebbek a passzok es jobbak a labdakezelesek, de azon kivul semmi.

Engem meg lehet olni ezzel a kapusnak hazaguritgatott labdakkal, plane, ha azt dibusz egybol az ellenfelhez rugdalja. Valaki arulja mar el nekem, hogyha ennyire latszik, hogy nem lyuk, hanem szakadeknyi hezag van, akkor ezt a jatekelemet miert nem uzzuk a picsaba a repertoarbol? Szarok a trendekre, meccsenkent 3 rugott golt szeretnek latni, mindegy mennyit kapunk hatul.

Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.

ezek a középszerű vagy még annál is gyérebb edzők akik az utóbbi 10-15 évben megfordultak nálunk valahogy mindig elkezdték magukat körülbástyázni a fajtáikkal vagy régi lerobbant játékosaikkal, gyakorlatilag mindegyikkel ott fordult rosszra a szitu
ezt csinálta Doll a keretekből száműzött bundásligásokkal, Mongúz a befogadott és valódi hollandokkal, Gatyás a töméntelen angol negyedosztályú félamatőrrel, de még Puki is a kaposvári resztlivel, talán Döme nem hozott magával semmilyen csókos brigádot, de neki nem is nagyon maradtak haverjai akik közül csemegézhetett volna
ezek a cimbik aztán jó ha 10-20%-ban beválnak valamilyen szinten, de legalább az addigi egységet (ha volt)
szétverik

Ebben van valami. Ugye meg korabban nyilatkozta szolipali, hogy Moniznak tul szabad kezet adtak, ove volt a jatekospolitika is.
Meg azt, hogy tobbet ilyen nem lesz. Ahhoz kepest mintha ugyanaz menne. Tok mindegy, hogy az edzo "igazol", vagy csak az ismeretsege reven, eleve azokat a jatekosokat nezik meg, az eredmeny nem valtozott. Monjuk azon meglepodtem, amikor Doll kibokte, hogy idehoztak egy delamerikait, akirol azt se tudta ki. Gondolom ez volt az egyetlen kivetel, mert tobbet is emlitett volna. Az meg szolipali utazasai miatt kellett, mert valamivel igazolni kellett, hogy milyen fasza kapcsolatrendszer epitett ki, amig a tengerparton hevereszett.

Meg mindig nincs nalunk egy normalis sportigazgato, pedig legalabb olyan fontos lenne, mint egy edzo, hiszen edzok jonnek mennek, a klubnak megis valahogy tovabb kell elnie. Hajnal Tomi is inkabb csak disznek van ott, az o nevevel adjak el a szovjet hordat. A budos eletben nem talalkozott szerintem az azsiai tersegbol senkivel, jo esetben, ismerve a focistak muveltseget, meg a terkepen sem talalna meg.
kubatov takarodj!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74928
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.22. 09:50

inreallife írta:
Adamek írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Az a fura, hogy a Dolltól megörökölt játékosokkal és helyzettel ennél nagyságrenddel jobb játékot produkált élvezhető támadójátékkal, mindössze 2-3-4 hét közös edzés után. Most meg, amikor elvileg az ő kiszemeltjeivel van tele a kezdő, és ő csinálhatott végig egy téli felkészülést, jön ez az értelmezhetetlen valami.

ezek a középszerű vagy még annál is gyérebb edzők akik az utóbbi 10-15 évben megfordultak nálunk valahogy mindig elkezdték magukat körülbástyázni a fajtáikkal vagy régi lerobbant játékosaikkal, gyakorlatilag mindegyikkel ott fordult rosszra a szitu
ezt csinálta Doll a keretekből száműzött bundásligásokkal, Mongúz a befogadott és valódi hollandokkal, Gatyás a töméntelen angol negyedosztályú félamatőrrel, de még Puki is a kaposvári resztlivel, talán Döme nem hozott magával semmilyen csókos brigádot, de neki nem is nagyon maradtak haverjai akik közül csemegézhetett volna
ezek a cimbik aztán jó ha 10-20%-ban beválnak valamilyen szinten, de legalább az addigi egységet (ha volt)
szétverik

Ebben van valami. Ugye meg korabban nyilatkozta szolipali, hogy Moniznak tul szabad kezet adtak, ove volt a jatekospolitika is.
Meg azt, hogy tobbet ilyen nem lesz. Ahhoz kepest mintha ugyanaz menne. Tok mindegy, hogy az edzo "igazol", vagy csak az ismeretsege reven, eleve azokat a jatekosokat nezik meg, az eredmeny nem valtozott. Monjuk azon meglepodtem, amikor Doll kibokte, hogy idehoztak egy delamerikait, akirol azt se tudta ki. Gondolom ez volt az egyetlen kivetel, mert tobbet is emlitett volna. Az meg szolipali utazasai miatt kellett, mert valamivel igazolni kellett, hogy milyen fasza kapcsolatrendszer epitett ki, amig a tengerparton hevereszett.

Meg mindig nincs nalunk egy normalis sportigazgato, pedig legalabb olyan fontos lenne, mint egy edzo, hiszen edzok jonnek mennek, a klubnak megis valahogy tovabb kell elnie. Hajnal Tomi is inkabb csak disznek van ott, az o nevevel adjak el a szovjet hordat. A budos eletben nem talalkozott szerintem az azsiai tersegbol senkivel, jo esetben, ismerve a focistak muveltseget, meg a terkepen sem talalna meg.

persze, szerintem csak a zigótáknak nem egyértelmű, hogy ez a szovjet horda Rebrov és bandájának a műve, Hajnal kapott egy kamu sportállást, talán néha elmegy egy jutalomutazásra Dél-Amerikába vagy kap pár bundesliga meccsbelépőt ahol elbratyizgat valamelyik régi csapattárssal és ír egy kétsoros jellemzést valamelyik tartalékról akit látott bemelegíteni és akit meg tudnánk fizetni
aztán az is lehet, hogy ő halál komolyan veszi a melóját csak szarnak bele mit mond, Rebrov a főnök és Hajnal hozhatna ide akármilyen és akármennyi csiszolatlan gyémántot ha egyszer kiröhögi az ukrán tolmács is
az is egy nagy faszság, hogy a hazai piacról teljesen lemondunk, mert drágák a magyarok, baz'meg ha egyszer besül 10 olcsó külföldiből 9 az az egyetlen, látszólag a tartalékba vett magyar meg bevállt (mint pl. Sügér) akkor most mi a drágább?
öt éve idehoztuk volna a fél Paksot edzőstől már szerintem fényévekkel jobb csapatunk lenne mint ez a színes kavalkád ami negyedévente teljesen megújul
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: inreallife » 2019.02.22. 11:01

Kurvara ezt latom en is. A Sigert nem tudom ki nezte ki, de talan Bode ota nem volt ilyen jo igazolasunk, megkockaztatom, hogy meg nala is jobb. Lat a palyan, van jatekintelligenciaja, a posztjat kivaloan megoldja es maximalisan csapatjatekos, tamogatja a tobbieket, ahol tudja. En mar a csk karszalagot is neki adnam.

Vajon mi faszt csinalt a magyar footballtarsadalom, hogy ez az ember 28 evig kallodot szanaszet? Nem biztos, hogy delamerikaba kene kuldeni azokat a jatekosmegfigyeloket. Egy oreg sivar a lelatorol hamarabb kiszurja az alsobb osztalyokbol, hogy melyik kolokbol lesz focista, mint a hivatasos szakertoink.
kubatov takarodj!

Avatar
zaggar
Tartalék
Hozzászólások: 1689
Csatlakozott: 2015.04.09. 16:10
Tartózkodási hely: Ország gyöngye-aranya

Re: Rebrov válaszolt a kritikus szurkolóknak és értékelte a legdrágábbat

HozzászólásSzerző: zaggar » 2019.02.22. 11:08

Adamek írta:öt éve idehoztuk volna a fél Paksot edzőstől már szerintem fényévekkel jobb csapatunk lenne mint ez a színes kavalkád ami negyedévente teljesen megújul


Szerintem is, ezért nem baj, h nem tettétek meg.
Újpest-Munkás
Serie A iránt érdekl?d? (Milan és a többiek)

"Az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható f?hatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéreteimet számon tartja, maga a megváltó Krisztus."


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek valamint 130 vendég