Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.02.16. 16:52

A szurkolókat is megemlítette.

Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

Hihetetlen, ollózós gól okozta a legvégén a Ferencváros vesztét Debrecenben. A mérkőzés elemzése videókkal a linkre kattintva érhető el.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője, érthető okokból, nem volt túl boldog a találkozó lefújása után. Beszélt a hiányzó Böde Dániel további sorsáról is, de a játékosai előtt álló fontos feladatra is felhívta a figyelmet a mérkőzés utáni elemzésében:

„Többet érdemeltünk. Hasonló a helyzet sajnos, mint az Újpest ellen volt: vezetést szereztünk, majd „leültünk”. Voltak lehetőségeink, de nem sikerült nyerni. Ugyan veszítettünk, de továbbra is megvan az előnyünk a tabellán. Folytatnunk kell a munkát, miután ezt a mérkőzést kielemeztük. Ha szeretnénk meccset nyerni, akkor nem szabad megállni a vezetőgólnál. Újabb gólokat kell szereznünk a szervezett védekezés mellett. Az elmúlt három meccsen egyaránt megálltunk. A védelemben Blazic megsérült, várjuk, hogy visszatérjen. Böde Dániel az utolsó edzésen ott volt, de előtte sokáig beteg volt, ezért maradt ki. Nagy konkurenciaharc van azon a poszton szerencsére, így ha jobban lesz, a következő meccsen ugyanúgy benne lesz a keretben. Természetes, hogy nem elégedettek a szurkolók, többet várnak tőlünk, de ezzel én is így vagyok. Javítanunk kell, hogy boldoggá tegyük őket”.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13490
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.02.16. 17:05

Jah, csak az összes konkurencia nem ér egy fél Bödét

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 13539
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: B terasz,vendégszektorok,fotel

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2019.02.16. 17:17

alehndr írta:Jah, csak az összes konkurencia nem ér egy fél Bödét
+1
1976.05.15.-2010.09.11 :) Kedvenc számom a 6-os :)

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65756
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.16. 17:30

szerintem most még viszonylag kis buktával tennéd ha hazaballagnál és magadra zárnád a négyes reaktor szarkofágját te kókler
nyáron nagyobb ciki lesz, annyit nem érsz a padon mint egy félőrült Döme vagy Hevesi Tomi, de sorolhatnám Lipcseitől Pajkos Jánoson át Krémer Károlyig a szakmát
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2019.02.17. 10:07

Adamek írta:szerintem most még viszonylag kis buktával tennéd ha hazaballagnál és magadra zárnád a négyes reaktor szarkofágját te kókler
nyáron nagyobb ciki lesz, annyit nem érsz a padon mint egy félőrült Döme vagy Hevesi Tomi, de sorolhatnám Lipcseitől Pajkos Jánoson át Krémer Károlyig a szakmát

dehogy megy.. kubatovék azzal beismernék hogy mellényultak. másrészt meg minek megint edzöcsere utana egy honapig talalgatni ki lesz az uj majd aki jönne annak a fikázása. ö meg ráfogná hogy uj csapat uj rendszer összekell szokni. teljesen ugyanott lennénk
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"

kubatov takarodj !!!

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 44218
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: nyúl » 2019.02.17. 10:12

moszkvicsslusszkulcs írta:
Adamek írta:szerintem most még viszonylag kis buktával tennéd ha hazaballagnál és magadra zárnád a négyes reaktor szarkofágját te kókler
nyáron nagyobb ciki lesz, annyit nem érsz a padon mint egy félőrült Döme vagy Hevesi Tomi, de sorolhatnám Lipcseitől Pajkos Jánoson át Krémer Károlyig a szakmát

dehogy megy.. kubatovék azzal beismernék hogy mellényultak. másrészt meg minek megint edzöcsere utana egy honapig talalgatni ki lesz az uj majd aki jönne annak a fikázása. ö meg ráfogná hogy uj csapat uj rendszer összekell szokni. teljesen ugyanott lennénk

Különben is. Kell az ukrán import Magyarországra. Kubatov tudja a kötelességét. Nyáron érkezik még 3-4 ukrán. Talán a Gyinamó nevet is felveszitek.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65756
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.17. 10:26

nyúl írta:

most vannak hárman összesen, Rádió nem ukránokban hanem szovjetekben gondolkodik inkább, ő egy igazi szovjet identitás a maga félukrán-félorosz mivoltában
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 43508
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52
Tartózkodási hely: Internált Server Error
Kapcsolat:

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.02.17. 10:31

Adamek írta:
nyúl írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:dehogy megy.. kubatovék azzal beismernék hogy mellényultak. másrészt meg minek megint edzöcsere utana egy honapig talalgatni ki lesz az uj majd aki jönne annak a fikázása. ö meg ráfogná hogy uj csapat uj rendszer összekell szokni. teljesen ugyanott lennénk

Különben is. Kell az ukrán import Magyarországra. Kubatov tudja a kötelességét. Nyáron érkezik még 3-4 ukrán. Talán a Gyinamó nevet is felveszitek.

most vannak hárman összesen, Rádió nem ukránokban hanem szovjetekben gondolkodik inkább, ő egy igazi szovjet identitás a maga félukrán-félorosz mivoltában

Szovjet állatok!

https://www.youtube.com/watch?v=taQlP8aX1Ow
GYŐZELMÜNK KOVÁCSA
Bástya elvtárs Emlékzenekar és Tánckar előadása, fogadják szeretettel:
https://www.youtube.com/watch?v=QGDoSJmEyMc

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 16593
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: Miskolc, BAZ, Hungary

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.02.17. 10:49

Adamek írta:
nyúl írta:
moszkvicsslusszkulcs írta:dehogy megy.. kubatovék azzal beismernék hogy mellényultak. másrészt meg minek megint edzöcsere utana egy honapig talalgatni ki lesz az uj majd aki jönne annak a fikázása. ö meg ráfogná hogy uj csapat uj rendszer összekell szokni. teljesen ugyanott lennénk

Különben is. Kell az ukrán import Magyarországra. Kubatov tudja a kötelességét. Nyáron érkezik még 3-4 ukrán. Talán a Gyinamó nevet is felveszitek.

most vannak hárman összesen, Rádió nem ukránokban hanem szovjetekben gondolkodik inkább, ő egy igazi szovjet identitás a maga félukrán-félorosz mivoltában

a megtestesült Osztyapenkó
a BL-selejtezőn majd zászlóval a kezében terel mindenkit a Balaton és Bécs felé
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65756
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.17. 10:57

ManBat írta:
Adamek írta:
nyúl írta:Különben is. Kell az ukrán import Magyarországra. Kubatov tudja a kötelességét. Nyáron érkezik még 3-4 ukrán. Talán a Gyinamó nevet is felveszitek.

most vannak hárman összesen, Rádió nem ukránokban hanem szovjetekben gondolkodik inkább, ő egy igazi szovjet identitás a maga félukrán-félorosz mivoltában

a megtestesült Osztyapenkó
a BL-selejtezőn majd zászlóval a kezében terel mindenkit a Balaton és Bécs felé

ha így folytatja szerintem az a zászló előbb lesz a seggében mint a kezében
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: inreallife » 2019.02.17. 16:59

Az ujpest elleni meccs utolso perceiben epp azon gondolkoztam, hogy jatekban is, ha nem vagyunk a legjobb formaban, de legalabb azt lehet ertekelni, hogy mehuzzuk a meccset akkor is, ha szarul jatszunk. Aztan jott az egyenlites. Most megint ugyanez, csak duplan. Nehez mit mondani. Dibuszra viszont egyre inkabb merges vagyok. Minden labdaerintese instant labdavesztes. Ki a tartalek kapusunk?

Petrjak nem volt jobb, mint Varga a sajat helyen. Az uj langaleta csatar vegigjatszotta a meccset, nem tunt meggyozonek. Ezt a Kharitin, vagy hogy hivjak sem latom jobbnak Spironal. Az a neger tokmag viszont jol mozgott. Haris pedig eleg fereg modon jatszott, nem szeretem a torleszteseket, de vartam mar, hogy valaki odarugjon neki. Szerintem mar utaztak ra a masodik felidoben, Lanza meg is tette. Amugy grat a Debrecennek, jo kis fiatal csapatuk van, kiegyenlitett meccsen gyozni a legjobb.
kubatov takarodj!

Avatar
zaggar
Ifista
Hozzászólások: 536
Csatlakozott: 2015.04.09. 16:10
Tartózkodási hely: Ország gyöngye-aranya

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: zaggar » 2019.02.17. 22:32

inreallife írta:Az ujpest elleni meccs utolso perceiben epp azon gondolkoztam, hogy jatekban is, ha nem vagyunk a legjobb formaban, de legalabb azt lehet ertekelni, hogy mehuzzuk a meccset akkor is, ha szarul jatszunk. Aztan jott az egyenlites. Most megint ugyanez, csak duplan. Nehez mit mondani. Dibuszra viszont egyre inkabb merges vagyok. Minden labdaerintese instant labdavesztes. Ki a tartalek kapusunk?

Petrjak nem volt jobb, mint Varga a sajat helyen. Az uj langaleta csatar vegigjatszotta a meccset, nem tunt meggyozonek. Ezt a Kharitin, vagy hogy hivjak sem latom jobbnak Spironal. Az a neger tokmag viszont jol mozgott. Haris pedig eleg fereg modon jatszott, nem szeretem a torleszteseket, de vartam mar, hogy valaki odarugjon neki. Szerintem mar utaztak ra a masodik felidoben, Lanza meg is tette. Amugy grat a Debrecennek, jo kis fiatal csapatuk van, kiegyenlitett meccsen gyozni a legjobb.

Nem basztatásképpen, de sose értettem, h milyen meggondolás alapján vittétek el Pécsről. Ott sem volt jobb egy átlagos nb1-es kapusnál, tőle sokkal jobbak is vannak akiket simán meg tudna venni a fradi. Persze nem mondom, nagyon nem zavar, h nálatok van :)
Újpest-Munkás
Serie A iránt érdekl?d? (Milan és a többiek)

"Az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható f?hatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéreteimet számon tartja, maga a megváltó Krisztus."

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 65756
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: vadiúj fórummotor

Re: Böde további sorsáról is beszélt Rebrov a vereség után

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.02.17. 23:09

zaggar írta:
inreallife írta:Az ujpest elleni meccs utolso perceiben epp azon gondolkoztam, hogy jatekban is, ha nem vagyunk a legjobb formaban, de legalabb azt lehet ertekelni, hogy mehuzzuk a meccset akkor is, ha szarul jatszunk. Aztan jott az egyenlites. Most megint ugyanez, csak duplan. Nehez mit mondani. Dibuszra viszont egyre inkabb merges vagyok. Minden labdaerintese instant labdavesztes. Ki a tartalek kapusunk?

Petrjak nem volt jobb, mint Varga a sajat helyen. Az uj langaleta csatar vegigjatszotta a meccset, nem tunt meggyozonek. Ezt a Kharitin, vagy hogy hivjak sem latom jobbnak Spironal. Az a neger tokmag viszont jol mozgott. Haris pedig eleg fereg modon jatszott, nem szeretem a torleszteseket, de vartam mar, hogy valaki odarugjon neki. Szerintem mar utaztak ra a masodik felidoben, Lanza meg is tette. Amugy grat a Debrecennek, jo kis fiatal csapatuk van, kiegyenlitett meccsen gyozni a legjobb.

Nem basztatásképpen, de sose értettem, h milyen meggondolás alapján vittétek el Pécsről. Ott sem volt jobb egy átlagos nb1-es kapusnál, tőle sokkal jobbak is vannak akiket simán meg tudna venni a fradi. Persze nem mondom, nagyon nem zavar, h nálatok van :)

a hangja tetszett meg Paliéknak anno
közepes kapus szó se róla, bravúrok a vonalon, hajmeresztő kijövetelek
a tartaléka pedig az a Holczer aki minden bántás nélkül másodosztályú szint, nem véletlen, hogy több nb2-es meccse van mint nb1-es
asszem az edző után rögtön egy kapust kell majd vennünk, aztán persze mehet a szovjet erők kivonása is
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 17 vendég