Oldal: 1 / 1

Zakózott a Vidi - Fernando előre megmondta

Elküldve: 2019.02.09. 20:32
Szerző: nb1.hu12
Fernando megemlítette a szurkolókat is.

Zakózott a Vidi - Fernando előre megmondta


Mint megírtuk, meglepetésre odahaza kapott ki a MOL Vidi, ezúttal a DVTK intézte el Marko Nikolics gárdáját - holott az elején még a hazai fehérváriak vezettek. Már a harmadik percben megszerezte az összecsapás első gólját a Vidi, Scepovic talált be, de még az első félidőben sikerül fordítani a Diósgyőrnek. Mihajlovic a 28., Karan a 33. percben vette be a hazaik kapuját. A mérkőzésen több gól nem esett.


 


- Amikor egy ilyen erős csapat ellen játszol, mint a Vidi, amit remek játékosok alkotnak, akik más célokért küzdenek, mint mi, arra a három dologra van szükség a győzelemhez, amit a meccs előtt mondtam. Vagyis hatékony támadójátékra, az ellenfél gyenge napjára és a szerencsére. Mindegyik megvolt ma és meg is szereztük a három pontot. Múlt héten akkor kaptuk a gólt, amikor a legjobban játszottunk, de nem estünk össze. Ma megint az ellenfél szerzett vezetést, de nyugodtak maradtunk, azt játszottuk, amire készültünk, ez azt jelenti, hogy mentálisan erősek vagyunk. Megvoltak a helyzetei a Vidinek, rúghattak volna még gólt, de mi is betalálhattunk volna. A legfontosabb a hit volt, hittek a játékosaim a sikerben, a munkában, persze a tizenegyesnél szerencsénk is volt, de vesztes állásból fordítottunk, ezért gratulálok a csapatnak. Hónapok óta jó teljesítményt nyújtunk, most pedig már az eredmények is jönnek. Önbizalmat adhat ez a győzelem. Kezdjük elérni, amit szeretnénk, vagyis szervezett csapatunk van. Néha gyengébben játszunk, néha jobban, de van tartásunk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy elkísértek ilyen messzire is bennünket és támogattak, - nyilatkozta a mérkőzést követően Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője.


 


Gólok története, videók, összeállítások a linkre kattintva érhetőek el. 


 


Mol Vidi FC–Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)


G.: Scepovic (3.), ill. Mihajlovic (28.), Karan (33.)