ManBat írta:Reginald McFreez írta:ManBat írta:hogy ha nincs NB1-es csapat, akkor az pont annyit ér, mintha nem lenne csapat, mert az NB2 nem labdarúgóbajnokság
Németországtól keletre az összes alsóbb osztályú ligát és csapatot be lehetne szántani, és senki nem venné észre a különbséget
Ó, ez egy nagyon leegyszerűsített perspektíva, reméltem, hogy nem ezzel jössz elő. Ne legyél már divatdrukker bazmeg. A valóság az, hogy az NB2-ből minden évben két csapat feljut az NB1-be, és az NB1-ből minden évben két csapat kiesik az NB2-be. Szóval elég erős a kapocs.
Biztos vagyok benne, hogy az átlagos DVTK szurkoló nem így gondolkodik, és (amennyiben előfordul a sajnálatos esemény, és jól kidühöngi magát) olyan erőkkel fog szurkolni a csapatnak a másodvonalban, mint amilyennel az NB1-ben, vagy még jobban.
Tulajdonosok jönnek-mennek-, de a DVTK (Loki, Fradi, Milan, stb.) örök.
az átlagos DVTK szurkoló olyan, hogy 2010 őszén 3 számjegyű nézősereg előtt volt lejátszva kb. minden meccs, ami nem a Nyíregy ellen volt
Akkor meg kérem mellőzni a jövőben a "mi fasza szurkolótáborunk" (nem tőled, általában) érvet. Ha ennyi, akkor ennyi. Jól kell megválasztani a klubokat, akiknek szurkolsz.
Az évszám kábé '89, az egyik kapu a kerítés egy szakasza (kb. 2 méter, ezt védték a "gyengék", akik voltak tízenpáran), a másik kapu pedig a távolugró gödör vonala (szintén kb. 2 méter, az "erősek" kapuja, akik hárman voltunk). Luxi, Bocz, meg én. Mind Milan szurkolók. Mondjuk az nem szurkolás volt, inkább megérinthetetlen istenítés. Bele voltunk szédülve a hollandokba, akik istenekké váltak Olaszországban. Mi voltunk hárman ők. Azokká akartunk válni. Ha véletlen a tévében elkaptunk egy másodpercet róluk, napokig róluk beszéltünk, aki épp nem látta, az is azt hazudta, hogy mégis, annyira, hogy pár nap múlva már tényleg elhitte. Közben a négy az évek alatt hétre bővült, Pöcivel, Gyuróval (valahogy biztos becéztük, én nem tudom, fura volt a srác, mindig tiszteltem) és Ákossal.
Aztán amikor jött a serdülő válogató a megye 1-ből (Szövetkezetek SE High Definidion), úgy toltuk a kispályán, mint akinek azon múlik az élete. Kurvára Gullitokká meg Rijkaardokká szerettünk volna válni. A tehetségünk ugyan nem volt meg, de akkor is, szartunk bele! És beszédülve tapasztaltuk, hogy a lánysuliban
[(annak idején két suli volt, a fiúsuli és a lánysuli, időnkben mindkettő koedukált volt, csak rajtu(n)k ragadt a név)
] mennyire kurva jól tolják... vesztettünk is, mint a fos. De nagyon durván.
Ellenben pár nap múlva bejött egy csóka a tesiórára, és hármónkat (Luxi, Bocz és én) meghívott a serdülőbe. Durva volt megérkezni tizenvalahány másik srác közé a másik iskolából. De klassz volt. Felvenni az egyenmezt, igazi edzésen részt venni... mint egy megvalósult álom. Fél éven belül cséká voltam, nem túl gólerős csatárként.
Mit is akartam ezzel mondani... ja igen... amikor épp nincs a csúcson a csapat, akkor a drukker nem túl hangos. Amikor meg szárnyal, a drukker is hangosabb. Sőt, még olyan is van, hogy sikertelenség esetén másfelé keres menedéket. De ha lángol a láng, ott a lángtámogató. Ilyen a drukker. Ilyen a divatdrukker. Fél attól, hogy kiesik a csapata. Megasatöbbi. Te is csak divatdrukker vagy.