Oldal: 1 / 1

Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.28. 19:22
Szerző: nb1.hu12
A főnök nyilatkozott.

Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Magyarországra is ellátogatott és megtartotta biztonságtechnikai konferenciáját, amelyen ezúttal a fő téma a pirotechnika szerepe volt a labdarúgásban. Michael van Praag, az UEFA Biztonsági Bizottságának elnöke beszélt a programról és a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeiről az M4 Sportnak.

„Az incidensek száma növekszik. Tegnap például a Lille – Olympique Marseille mérkőzésen a játékvezetőnek fél órára félbe kellett szakítania a találkozót, mert Kevin Strootmant – aki egyébként épp holland – majdnem eltalálta egy ilyen pirotechnikai eszköz, ami utána mellette robbant fel. Ez egy komoly probléma. Láthattuk, hogy számos játékost eltaláltak már ilyen eszközökkel, a nézőkről nem is beszélve. Ráadásul a mérgező füst sem kedvez, szóval meg akarunk szabadulni tőlük” – mondta a holland szakember, majd hozzátette, megvizsgálnak egyéb lehetőségeket annak érdekében, hogy a szurkolók másképpen is kimutathassák rajongásukat kedvenc csapatuk iránt.

Az előadások fő célja meggyőzni a résztvevőket, hogy a pirotechnikai eszközök használata veszélyes, továbbá tanácsokkal látják el a klubokat, a rendőrséget és a helyi hatóságokat, miként kezelhetik a problémát.

Van Praag attól fél, először valami tragikusnak kell történnie ahhoz, hogy az emberek észrevegyék, valamit tenni kell ez ellen. Hozzátette, Hollandiában már bűnténynek minősül eldobni egy pirotechnikai eszközt, de 10-15 évnek kellett eltelnie, hogy meggyőzzék a szövetségeket ennek a veszélyeiről.

„Van például felvételünk arról, hogy itt Magyarországon egy édesapa a 4-5 éves kisfia kezébe adott egy pirotechnikai eszközt, ami aztán felrobbant a kezében, a fiú pedig megsérült. Mennyire vagyunk őrültek, hogy ezt megcsináljuk? Ezek az eszközök meghibásodhatnak, és akkor felrobbannak. Ezért nagyon veszélyesek.”

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.28. 22:56
Szerző: 1912_2012
Jellemzően egy papucsos hollandus "fanatikus" nyilatkozik az ügyben, aki jó esetben talán tv-ben látott már ilyen "eszközt". Vajon miért nem egy belevaló digó, hellén vagy latinamerikai az ottani pogácsazabáló bizottság fejese, aki kölyökként a kanyarban görög- és bengáli tüzek, valamint füstbombák illatával nőtt fel? Költői kérdés...

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 06:24
Szerző: moszkvicsslusszkulcs
menj már a kurva anyádba .. komolyan korán reggel ezt kell olvasni..még megvizsgálná hogyan szurkoljanak az emberek..

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 06:47
Szerző: Adamek
hej, amikor Maradonapolival a Mekong felett helikopterről lőttük bazookával a népet, mindegy is volt sárga vagy jenki csak lőttünk, aztán lekúrtuk a napalmot, hogy biztosra menjünk

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 07:24
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:hej, amikor Maradonapolival a Mekong felett helikopterről lőttük bazookával a népet, mindegy is volt sárga vagy jenki csak lőttünk, aztán lekúrtuk a napalmot, hogy biztosra menjünk

atomotok nem volt ?

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 08:33
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:
Adamek írta:hej, amikor Maradonapolival a Mekong felett helikopterről lőttük bazookával a népet, mindegy is volt sárga vagy jenki csak lőttünk, aztán lekúrtuk a napalmot, hogy biztosra menjünk

atomotok nem volt ?

dehogynem, mindannyian abból épülünk fel, emberatomokból, másnéven humániumból
a Mengele-féle periódusos rendszerben a nemesgázok és a halottgének között található, közvetlenül a toportyánium után

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:04
Szerző: BSTH
Sose izgattak ezek az eszközök, látványelemként se érdekeltek. Meg már meccsre se járok, de pl a szilveszteri durrogtatást is baromságnak tartom.

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:21
Szerző: Maradonapoli
SuperDepor írta:
Adamek írta:hej, amikor Maradonapolival a Mekong felett helikopterről lőttük bazookával a népet, mindegy is volt sárga vagy jenki csak lőttünk, aztán lekúrtuk a napalmot, hogy biztosra menjünk

atomotok nem volt ?

kedvenc bordélyházaink is hatókörön belül estek volna

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:23
Szerző: Adamek
BSTH írta:Sose izgattak ezek az eszközök, látványelemként se érdekeltek. Meg már meccsre se járok, de pl a szilveszteri durrogtatást is baromságnak tartom.

én is így vagyok vele
de a pénztárgépszalag visszajöhetne a divatba

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:24
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
Adamek írta:hej, amikor Maradonapolival a Mekong felett helikopterről lőttük bazookával a népet, mindegy is volt sárga vagy jenki csak lőttünk, aztán lekúrtuk a napalmot, hogy biztosra menjünk

atomotok nem volt ?

kedvenc bordélyházaink is hatókörön belül estek volna

soha többet lerobbantott fejű ribancokat

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:25
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:atomotok nem volt ?

kedvenc bordélyházaink is hatókörön belül estek volna

soha többet lerobbantott fejű ribancokat

ja, nem is nyögnek közben

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:33
Szerző: BSTH
Adamek írta:
BSTH írta:Sose izgattak ezek az eszközök, látványelemként se érdekeltek. Meg már meccsre se járok, de pl a szilveszteri durrogtatást is baromságnak tartom.

én is így vagyok vele
de a pénztárgépszalag visszajöhetne a divatba

Vigyünk ki egy rangadóra 100 tekercs lopott budipapírt.

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:34
Szerző: Adamek
BSTH írta:

használtat?

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:35
Szerző: BSTH
Adamek írta:
BSTH írta:
Adamek írta:én is így vagyok vele
de a pénztárgépszalag visszajöhetne a divatba

Vigyünk ki egy rangadóra 100 tekercs lopott budipapírt.

használtat?

Naná! Nem szarral wc-papír-gurigázunk.

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 10:38
Szerző: Adamek
BSTH írta:
Adamek írta:
BSTH írta:Vigyünk ki egy rangadóra 100 tekercs lopott budipapírt.

használtat?

Naná! Nem szarral wc-papír-gurigázunk.

ez tetszeni fog SD-nek és MN-nak

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 11:12
Szerző: PTi
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:kedvenc bordélyházaink is hatókörön belül estek volna

soha többet lerobbantott fejű ribancokat

ja, nem is nyögnek közben

De a mélytorok könnyebb

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 15:06
Szerző: MindigÚjpest
PTi írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:soha többet lerobbantott fejű ribancokat

ja, nem is nyögnek közben

De a mélytorok könnyebb
Elképzeltem,hogy beletolod a farkadat egy fej nélküli vérző kráterba,csak mert így könnyebb. Bravo! :)

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.29. 17:22
Szerző: PTi
MindigÚjpest írta:
PTi írta:
Maradonapoli írta:ja, nem is nyögnek közben

De a mélytorok könnyebb
Elképzeltem,hogy beletolod a farkadat egy fej nélküli vérző kráterba,csak mert így könnyebb. Bravo! :)

Csak a szilánkokkal kell vigyázni :(

Re: Végső hadüzenet a pirotechnikának?

Elküldve: 2019.01.30. 09:55
Szerző: Javier Arizmendi
1912_2012 írta:Jellemzően egy papucsos hollandus "fanatikus" nyilatkozik az ügyben, aki jó esetben talán tv-ben látott már ilyen "eszközt". Vajon miért nem egy belevaló digó, hellén vagy latinamerikai az ottani pogácsazabáló bizottság fejese, aki kölyökként a kanyarban görög- és bengáli tüzek, valamint füstbombák illatával nőtt fel? Költői kérdés...

https://www.youtube.com/watch?v=0hJCbFSrmzU