Védőt igazolt a Honvéd

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Védőt igazolt a Honvéd

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.01.21. 19:35

Hivatalos bejelentés.

Védőt igazolt a Honvéd


Íme, a kispestiek közleménye:


 


"A múlt héten szerződtetett grúz Zaka Beglarishvili mellett a próbajátékon szereplő belga(-algériai) Mohamed Mezghrani is elutazott a Budapest Honvéd törökországi edzőtáborába. Mezghrani leigazolása már fél évvel korábban is felvetődött, a Honvéd megfigyelői pedig több korábbi mérkőzését is látták, s ennek ismeretében tartott az edzőtáborba a klubbal. A Belgiumban nevelkedő jobb oldali védő aztán élőben is – a Ludogorec elleni felkészülési mérkőzésen, illetve az edzéseken – jó benyomást tett a szakmai stábra, s miután a klubvezetés is egyezségre jutott a labdarúgóval, Mezghrani fél+kétéves szerződést kötött a Honvéddal.


 


A 24 esztendős futballista Belgiumban született, és ott is kezdett focizni, az FC Brüsszelben nevelkedett, majd a Standard Liége korosztályos, illetve tartalékcsapatában szerepelt. A folytatásban a KV Turnhout, aztán a KFC Duffel játékosa volt, később pedig Hollandiába szerződött, az RKC Waalwijk együtteséhez. Az őszi szezont az algériai USM Alger csapatánál töltötte, s szabadon igazolhatóként érkezett a Honvédhoz.


 


Mezghranit szeretettel köszönjük klubunknál, és sok sikert kívánunk neki a honvédos karrierjéhez!


 


Mohamed MEZGHRANI


Született:1994. június 2.


Magasság/súly:178 cm/69 kg


Poszt:jobb oldali védő


Klubjai:FC Brüsszel, Standard Liége, KV Turhout, KFC Duffel (mind belga), RKC Waalwijk (holland), USM Alger (algériai)"

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google Adsense [Bot] valamint 102 vendég