Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.01.12. 10:35

Juhász válaszolt Vignjevicsnek.

Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr


Elek Ákos elhagyta a kazah Kajrat Almati csapatát, és hét év után igazolt vissza a MOL Vidihez, amellyel ismét bajnokságot szeretne nyerni, és – mint azt a DIGI Sport híradójának elmondta - célja még a BL- vagy az EL-csoportkörbe jutás is az NB I címvédőjével.


 


„Volt közeli országból megkeresésem, de az nem titok, hogy ha nem keresett volna meg a Videoton, akkor nem szerződöm haza, mivel a Diósgyőrtől nem érkezett semmiféle megkeresés” – mondta a Sport24-nek a 48-szoros válogatott középpályás. „Én pedig csak akkor fogok másik magyar csapatban játszani, ha ebben a két klubban nem számítanak rám. Most egyelőre nem cél az, hogy külföldre szerződjek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék motivált, mert itthon még vannak olyan címek, amiket nem értem el, többek között a Magyar Kupa-győzelem, illetve, az az egy bajnoki címem van, amit még itt értem el Fehérváron. Szeretnék ebből többet, és szeretném újra átélni azokat az élményeket, amelyek akkor értek engem. A nagy álom pedig a Bajnokok Ligája- vagy az Európa Liga csoportköre.”


 


De ahhoz, hogy ismét bajnok legyen a Vidi, le kellene dolgoznia ötpontos hátrányát az éllovas Ferencvárossal szemben. Miközben az Újpest hátulról támadna, Nebojsa Vignjevic vezetőedző ugyanis a napokban ezt mondta: „Megpróbáljuk elérni a második helyet, az első már túl távol van, miközben tudjuk, hogy a Vidi is élre szeretne állni.”


 


Juhász Roland, a Vidi védője azonban nem szeretne hátrafelé tekintgetni. „Ők ezt célozták meg, mi ismét a bajnoki címet. Mi inkább előrefelé szeretnénk tekinteni, és nem arra, hogy a mögöttünk lévő üldözők mennyire vannak tőlünk, és minél közelebb szeretnénk férkőzni a Ferencvároshoz.”


 


Juhász úgy véli, az Európa Liga-búcsút követően több energiája maradhat a csapatnak ledolgozni ezt az ötpontos hátrányt. „Ha az egész európai kupaszereplésünket nézzük, az elején, amikor csütörtökön meccset játszottunk, a vasárnapi bajnokikon általában pontot vagy pontokat hullajtottunk. Viszont a végére (ez a kettős terhelés) már elég jól működött. De az, hogy egy meccset kell csak majd játszanunk hetente, biztosan előnyt jelent majd a szezon folyamán.”


 


A felkészülést szombattól a marbellai edzőtáborban folytatja Elek Ákos és a MOL Vidi labdarúgócsapata.


 

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 10:55

szép kis provokatív cím, aminek valószínűleg mifelénk elég sokan be fognak dőlni
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.01.12. 13:51

ManBat írta:szép kis provokatív cím, aminek valószínűleg mifelénk elég sokan be fognak dőlni

Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 13:57

Gunners írta:
ManBat írta:szép kis provokatív cím, aminek valószínűleg mifelénk elég sokan be fognak dőlni

Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!

az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.12. 15:20

ManBat írta:
Gunners írta:
ManBat írta:szép kis provokatív cím, aminek valószínűleg mifelénk elég sokan be fognak dőlni

Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!

az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék

Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.12. 15:29

Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51360
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.01.12. 15:32

SuperDepor írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!

az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék

Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.

leírtatok mindent

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51360
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.01.12. 15:33

SuperDepor írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!

az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék

Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.

leírtatok mindent
ennek ellenére sajnos elbírom képzelni, hogy 37 évesen még elsütik ide, mint "sztárigazolást"

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 15:34

SuperDepor írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Mondjuk azt nem hiszem hogy Diósgyőrből nem keresték, én amúgy elég felesleges igazolásnak érzem, de cáfoljon rám!

az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék

Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.

nem értek egyet, az az őszi interjú őszintén töltött tiszta vizet vele kapcsolatban a pohárba - az már más kérdés, hogy igen sokan képtelenek felfogni, amit mondott
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.12. 16:19

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:az őszi interjúja alapján nem akart visszajönni + igen jó eséllyel már nem fizetnék ki a bérét, szerintem teljesen reális, hogy nem is keresték Tajtiék

Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.

nem értek egyet, az az őszi interjú őszintén töltött tiszta vizet vele kapcsolatban a pohárba - az már más kérdés, hogy igen sokan képtelenek felfogni, amit mondott

Sajnálom, hogy így gondolja. Erre értettem
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
kolo68
Profi
Hozzászólások: 2213
Csatlakozott: 2010.03.25. 15:37
Kapcsolat:

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: kolo68 » 2019.01.12. 17:02

SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant
Hajrá Videoton !

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 17:08

SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Az az interjú nem kellett volna.
A megkeresés meg oda vissza működik. Amikor eldöntötte, h eljön a kazahoktól a menedzsere elkezdte keresni a kapcsolatokat a lehetséges klubokkal. Minden bizonnyal ezek között nem volt ott a DVTK. Valószínűleg azért, mert Elek nem akarta, h közte legyen.

nem értek egyet, az az őszi interjú őszintén töltött tiszta vizet vele kapcsolatban a pohárba - az már más kérdés, hogy igen sokan képtelenek felfogni, amit mondott

Sajnálom, hogy így gondolja. Erre értettem

én is, ugyanakkor elgondolkodtató és célba trafáló volt amiket mond
amikor a Fradinál a fél lelátó fejeket követel a Vidi elleni vereség után, miközben van 5 pontos előnyük és egy pár milliójuk euróban hogy ellensúlyozzák, akkor itt a sorozatban harmadik kiesés ellen vívott szezonban vagy fájó lemondást látni szurkolói részről, vagy hurráoptimizmust amiért elkalapáltuk az nb1 3 legbundásabb csapatát és képesek voltunk nem kikapni a két alattunk levőtől, miközben 1 pontra a vonal és frissen vagyunk túl a DVTK holtversenyben valaha volt leghosszabb vereségsorozatán
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 17:09

kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Gunners » 2019.01.12. 17:11

kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

Erősítés lenne ha nem sérülne meg mindig, de így tényleg csak többen vagyunk vele. Inkább rehabilitálták volna Stefánt, fingom nincs mi bűne lehet szerencsétlennek.
Go Gunners Hajrá Videoton

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: John McClane » 2019.01.12. 17:11

kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

Szerintem egy próbát megér,anyagilag belefér,ha nem is kezdöként,csereként meccseket dönthet el és azt talán a lába is bírja,meg amúgyis lehet az nb1-et alapból bírja majd,gyakorlatilag csak a Diósgyőrben nem volt komolyabb sérülése.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
kolo68
Profi
Hozzászólások: 2213
Csatlakozott: 2010.03.25. 15:37
Kapcsolat:

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: kolo68 » 2019.01.12. 17:13

ManBat írta:
kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok


Fél éve nem is játszott
Hajrá Videoton !

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.12. 17:17

kolo68 írta:
ManBat írta:
kolo68 írta:Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok


Fél éve nem is játszott

azért egy horvát gólkirály aligha felejt el focizni fél év alatt, sztem simán formába lendül seperc alatt, ha meg mégse, akkor ingyen jött és pénzért lehet elpasszolni
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Kegyetlen
Világsztár
Hozzászólások: 11326
Csatlakozott: 2005.08.17. 06:48

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Kegyetlen » 2019.01.12. 21:59

ManBat írta:
kolo68 írta:
ManBat írta:erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok


Fél éve nem is játszott

azért egy horvát gólkirály aligha felejt el focizni fél év alatt, sztem simán formába lendül seperc alatt, ha meg mégse, akkor ingyen jött és pénzért lehet elpasszolni

Academica bármilyen Vidis levetettet közpénzből kifizet.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: John McClane » 2019.01.12. 22:10

ManBat írta:
kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok

Valamiért csak nem kapott szerződést fél éven keresztül sehol,pedig végigházalta a fél világot mielőtt hazasomfordált...
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74933
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Elek: csak a Vidi és a Diósgyőr

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.01.12. 22:24

ManBat írta:
kolo68 írta:
SuperDepor írta:Pár napja Futács menedzsere nyilatkozta, h Márkónak magyar klub nem opció. Ezek szerint a Videoton nem magyar klub.

Nem is értem minek igazolták le , félig rokkant

erről Dzsonmekklén kincstári határozottsággal megírt hozzászólásain kívül sok infónk nincs, ellenben van egy gólerős csatárotok, ami után fél éve sírtok

talán egy kicsit Dzsonit támogatják a tények, miszerint Futrinka a világ négyszázadik legerősebb bajnokságának gólkirályként nem kell gyakorlatilag senkinek ahol a foci irama meghaladja a nyuggerek reggeli Teszkós flangálásának sebességét
a jó térd a harmadik legfontosabb tartozéka a labda és a belőtt séró után a futballmeccseknek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 155 vendég