DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.01.03. 12:37

Csapatokat térképeztek fel.

DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket


Egészségügyi vizsgálattal és a játékosok fizikai állapotának felmérésével megkezdte a felkészülést a február 2-án rajtoló tavaszi szezonra a DVTK labdarúgócsapata csütörtökön.


 


Fernando Fernández, az együttes spanyol vezetőedzője a diósgyőri stadionban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy rögtön megyei rangadóval, a Mezőkövesd elleni mérkőzéssel kezdődik a tavasz.


    


A bajnokság közepén vagyunk, most olyan lehetőségünk van, hogy akik az őszi idényt sérülten fejezték be, felépültek, és újból rendelkezésre állnak - mondta Fernández, hozzátéve: a kezdésig egy törökországi edzőtábor következik, amelyen felkészülhetnek a bajnokság második szakaszára.


    


A pihenő időszakra két programot írt elő a szakvezető: akik sérülésekkel bajlódtak, mindent tegyenek meg a regenerálódásért, a többiek pedig tartsák szinten magukat. Úgy érzi, hogy ennek eleget tettek - mondta. 


    


A vezetőedző szerint nehéz mérkőzések várnak a csapatra, a Mezőkövesd után a Videotonhoz mennek, majd Miskolcra jön a Honvéd. 


    


A cél nem változott, az NBI-ben maradás, miközben ezt tűzte ki maga elé a Kisvárda, a Puskás Akadémia és a Haladás is. Kétségtelenül nehéz félszezon következik - jegyezte meg.


    


Hozzátette: a jelenlegi 23 fős keret erre alkalmas, ugyanakkor a védelmet erősíteni kell, több másodosztályú csapatot "feltérképeztek", "vannak kiszemelt játékosok" ugyanakkor tisztában kell lenni a klub költségvetésével. Jelezte, a kerettel készül a DVTK sportakadémia sok fiatalja is.


 


Mint ismeretes, január elsején közzétettünk egy elemzést arról, melyik csapatrészbe kell erősítenie a DVTK-nak, a vezetőedző az abban írtakat erősítette ma meg.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.03. 14:57

inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74918
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.01.03. 15:04

SuperDepor írta:inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége

nálunk Lovrencsics Öcskös jött onnan mint NB2 gólkirálya, azóta is egy gólnál jár a srác
viszont mi igazoltunk Blasz2-ből is már
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.03. 15:52

SuperDepor írta:inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége

Vagy a nagy gólvágó Vernes Ricsóka
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51349
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.01.03. 16:30

SuperDepor írta:inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége

Szabó Viktor már smafu? :cool:

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.03. 16:35

Mevoungou jön Kövesdrol vissza
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.01.03. 16:38

SuperDepor írta:Mevoungou jön Kövesdrol vissza

először Menougong-ot olvastam

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.03. 16:41

alehndr írta:
SuperDepor írta:Mevoungou jön Kövesdrol vissza

először Menougong-ot olvastam

Még az is megtortenhet
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: alehndr » 2019.01.03. 16:45

Adamek írta:
SuperDepor írta:inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége

nálunk Lovrencsics Öcskös jött onnan mint NB2 gólkirálya, azóta is egy gólnál jár a srác
viszont mi igazoltunk Blasz2-ből is már

Felipe Félix - Alison Silva duó is büntetett.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.01.03. 18:39

alehndr írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:inkább a környező országokból, mint az NB2-ből, legutoljára Tóth Barna jött onnan, mint a másodosztály egyik legnagyobb reménysége

nálunk Lovrencsics Öcskös jött onnan mint NB2 gólkirálya, azóta is egy gólnál jár a srác
viszont mi igazoltunk Blasz2-ből is már

Felipe Félix - Alison Silva duó is büntetett.

Pölöskey Petya is elég jó playa volt, tőlünk vitte el a Fradi
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
beroka
Aranylabdás
Hozzászólások: 20769
Csatlakozott: 2005.08.02. 20:46
Tartózkodási hely: Tatabánya

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: beroka » 2019.01.03. 18:41

Savaria1919 írta:
alehndr írta:
Adamek írta:nálunk Lovrencsics Öcskös jött onnan mint NB2 gólkirálya, azóta is egy gólnál jár a srác
viszont mi igazoltunk Blasz2-ből is már

Felipe Félix - Alison Silva duó is büntetett.

Pölöskey Petya is elég jó playa volt, tőlünk vitte el a Fradi

Nálunk is volt Pölő.
Isten adta tehetség volt :))

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74918
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.01.03. 19:30

beroka írta:
Savaria1919 írta:
alehndr írta:Felipe Félix - Alison Silva duó is büntetett.

Pölöskey Petya is elég jó playa volt, tőlünk vitte el a Fradi

Nálunk is volt Pölő.
Isten adta tehetség volt :))

de most végre megtalálta a helyét Budafokon, már hatot vágott ebben a kiélezett szezonban
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51349
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2019.01.03. 19:31

Ti elemeztétek először, ezt tegyük hozzá! Elismerésem!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.03. 19:34

Adamek írta:
beroka írta:
Savaria1919 írta:Pölöskey Petya is elég jó playa volt, tőlünk vitte el a Fradi

Nálunk is volt Pölő.
Isten adta tehetség volt :))

de most végre megtalálta a helyét Budafokon, már hatot vágott ebben a kiélezett szezonban

A tesójával mi lett? Pár éve még ő volt az MTK szuperteheccsége aki bárkinek bevarrja negyvenről.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74918
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.01.03. 19:43

ManBat írta:
Adamek írta:
beroka írta:Nálunk is volt Pölő.
Isten adta tehetség volt :))

de most végre megtalálta a helyét Budafokon, már hatot vágott ebben a kiélezett szezonban

A tesójával mi lett? Pár éve még ő volt az MTK szuperteheccsége aki bárkinek bevarrja negyvenről.

te tényleg nem olvasol csak gépelsz, mai hír volt
viewtopic.php?f=20&t=14237
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.03. 20:03

Adamek írta:
ManBat írta:
Adamek írta:de most végre megtalálta a helyét Budafokon, már hatot vágott ebben a kiélezett szezonban

A tesójával mi lett? Pár éve még ő volt az MTK szuperteheccsége aki bárkinek bevarrja negyvenről.

te tényleg nem olvasol csak gépelsz, mai hír volt
viewtopic.php?f=20&t=14237

Öt perc? Zseniális.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74918
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.01.03. 20:15

ManBat írta:
Adamek írta:
ManBat írta:A tesójával mi lett? Pár éve még ő volt az MTK szuperteheccsége aki bárkinek bevarrja negyvenről.

te tényleg nem olvasol csak gépelsz, mai hír volt
viewtopic.php?f=20&t=14237

Öt perc? Zseniális.

na de azt azért meghajtotta mint cigó a piros ezerkecsót
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.03. 20:26

Adamek írta:
ManBat írta:
Adamek írta:te tényleg nem olvasol csak gépelsz, mai hír volt
viewtopic.php?f=20&t=14237

Öt perc? Zseniális.

na de azt azért meghajtotta mint cigó a piros ezerkecsót

A jóságot nem percben hanem minőségben mérik
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2019.01.03. 20:29

gondolom ezzel is lesz valami bajod Manbat
http://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk/fut ... bYJh8OXY0A
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: DVTK: Fernando megerősítette az átigazolási elemzésünket

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.01.03. 20:30

SuperDepor írta:gondolom ezzel is lesz valami bajod Manbat
http://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk/fut ... bYJh8OXY0A

Már belinkeltem egy pár órája dettó ugyanezt a cikket a Futácsos topikba, ennek teljesen örülök, és már szeptember óta ezt a hírt vártam
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 101 vendég