Rebrov meglepődött

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.12.27. 08:49

Megvan, mikor tér vissza a Fradihoz.

Rebrov meglepődött


A trénert augusztus végén – a német Thomas Doll (52) menesztése után – nevezték ki az együttes élére, és hamar rájött, hogy nagyon profi klubnál dolgozhat.


 


– Az első hetek még az ismerkedéssel teltek, de már jó képet kaptam a magyar ligáról. Jó volt a saját bőrömön is tapasztalni, hogy milyen nagyszerű együtteshez érkeztem – mondta a Fradi Tv karácsonyi adásában Szerhij Rebrov, aki három éven át ült a Dinamo Kijev kispadján. – A Ferencváros sikerekben gazdag történelmével már érkezésem előtt is tisztában voltam, de kellemes meglepetésként ért az első napokban, hogy sokkal jobb körülmények között dolgozhatok, mint Ukrajnában. Aztán a mérkőzéseken a nagyszerű szurkolótáborunk által teremtett hangulatot is megismerhettem. Nagyon örülök, hogy itt dolgozhatok, és nem- csak a csapat fejlődik, hanem én magam is előrébb léphetek.


 


Az ukrán szakember nyolc győzelemmel, két döntetlennel, három vereséggel zárta első NB I-es félévét, s csapata a tabella élén, ötpontos előnnyel várhatja a tavaszi idényt - emlékeztetett a Blikk.


 


– Nagyon fontos, hogy a többiek a hátunkat nézik, ez azt mutatja, hogy jól végezzük a munkánkat. Viszont az is igaz, hogy ez még csak félmunka, a koncentráció nem veszhet el a tavaszra sem – folytatta a tréner, aki az új évet családjával, Kijevben kezdi meg, s január 8-án tér vissza Budapestre.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74922
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.12.27. 09:33

maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2018.12.27. 11:49

Adamek írta:maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni

Pinyő kell oda .
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74922
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.12.27. 12:11

Mrs.Dolcetti írta:
Adamek írta:maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni

Pinyő kell oda .

legyen inkább oda és akkor válthatnál júzernevet Tuloknére
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: John McClane » 2018.12.27. 12:22

Őszintén megmondva én meg Rebrovon lepődtem meg...Én elsőre azt gondoltam,hogy még jó is lehet,a Dinamónál jó munkát végzett,Doll meg annyira szétesett a végére,hogy gyakorlatilag lehetetlennek tűnt az,hogy bárkivel rosszul süljön el a váltás...erre jelentősen visszaesett a játekunk az érkezése óta...hihetetlen,de igaz
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: RC » 2018.12.27. 12:24

Mrs.Dolcetti írta:
Adamek írta:maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni

Pinyő kell oda .

Mészöly Géza vagy Art-NER.
SABARIA 1926

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.12.27. 12:41

RC írta:
Mrs.Dolcetti írta:
Adamek írta:maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni

Pinyő kell oda .

Mészöly Géza vagy Art-NER.

Horváth az igazi Art-NER. Művészi, ahogy végighaknizza az NB1-et, melyhez elvileg a befolyásos haveri köre nyújt segítő kezet.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36786
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: RC » 2018.12.27. 12:59

Savaria1919 írta:
RC írta:
Mrs.Dolcetti írta:Pinyő kell oda .

Mészöly Géza vagy Art-NER.

Horváth az igazi Art-NER. Művészi, ahogy végighaknizza az NB1-et, melyhez elvileg a befolyásos haveri köre nyújt segítő kezet.

Horváth és Benczés. Urbán meg mindig egy jobbik választás lesz.
SABARIA 1926

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.12.27. 13:00

Adamek írta:
Mrs.Dolcetti írta:
Adamek írta:maradj nyugodtan otthon Szergej, semmi pluszt nem tudsz te se ehhez itt hozzáadni

Pinyő kell oda .

legyen inkább oda és akkor válthatnál júzernevet Tuloknére
:D
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.27. 13:24

ha kivesszük a Sahtart és a Kijevet nem nagy meglepetés, h jobbak Magyarországon a körülmények, Ukrajna egyike azoknak az európai országoknak ahol a legalacsonyabb az életszínvonal
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
BEARGRYLLS
Sztár
Hozzászólások: 4657
Csatlakozott: 2011.01.02. 19:52
Tartózkodási hely: Mainz

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: BEARGRYLLS » 2018.12.27. 13:48

John McClane írta:Őszintén megmondva én meg Rebrovon lepődtem meg...Én elsőre azt gondoltam,hogy még jó is lehet,a Dinamónál jó munkát végzett,Doll meg annyira szétesett a végére,hogy gyakorlatilag lehetetlennek tűnt az,hogy bárkivel rosszul süljön el a váltás...erre jelentősen visszaesett a játekunk az érkezése óta...hihetetlen,de igaz

Egy nyarat azért várjunk.
Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér...
FK Anzsi Mahacskala

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2820
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2018.12.27. 14:22

SuperDepor írta:ha kivesszük a Sahtart és a Kijevet nem nagy meglepetés, h jobbak Magyarországon a körülmények, Ukrajna egyike azoknak az európai országoknak ahol a legalacsonyabb az életszínvonal

mondjuk így se igaz.
http://www.worldstadiums.com/europe/cou ... aine.shtml
ETO

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Rebrov meglepődött

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.27. 14:38

Javier Arizmendi írta:
SuperDepor írta:ha kivesszük a Sahtart és a Kijevet nem nagy meglepetés, h jobbak Magyarországon a körülmények, Ukrajna egyike azoknak az európai országoknak ahol a legalacsonyabb az életszínvonal

mondjuk így se igaz.
http://www.worldstadiums.com/europe/cou ... aine.shtml

mi nem igaz ? a stadionok nagysága nem jelenti azt, h jobbak a körülmények (a 12 csapatos nb1-ben csak a Kispestnek és az Újpestnek nincs új stadionja)
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 84 vendég