Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.12.16. 13:06

Tizenegy év után távozik.

Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai


 



Az Újpest elleni mérkőzést követően tartotta szezonzáró vacsoráját a Budapest Honvéd FC, amelyen George F. Hemingway tulajdonos és a csapattársak elbúcsúztatták Baráth Botondot - jelezte hivatalos közleményében a Honvéd. 



A válogatott védő tizenegy évet töltött a Honvédnál, a Magyar Futball Akadémián kezdte pályafutását, 2012. augusztus 5-én, a DVTK ellen mutatkozott be az NB I-ben, s összesen 159 NB I-es mérkőzést játszott klubunk színeiben. Baráth Botond szerződése december 31-én lejár, ő pedig úgy döntött, hogy új kihívásra van szüksége, így fájó szívvel, de távozik a Honvédtól.



"Az Újpest ellen is úgy léptem pályára, mintha az az első meccsem lenne, nem arra gondoltam, hogy ez a búcsú, hogy egyelőre ez az utolsó mérkőzésem a Honvédban. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő. Remélem, hogy egyszer még visszatérhetek ide" - fogalmazott. 


Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.12.16. 13:15

Az nb1.hu elsőként tiszta véletlenül nem értesül arról, hogy hova igazol?
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.12.16. 14:22

Reginald McFreez írta:Az nb1.hu elsőként tiszta véletlenül nem értesül arról, hogy hova igazol?

Kólafoci szerint Izrael
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.12.16. 15:49

ManBat írta:
Reginald McFreez írta:Az nb1.hu elsőként tiszta véletlenül nem értesül arról, hogy hova igazol?

Kólafoci szerint Izrael
Ott elvileg focizni is tudni kell.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.12.16. 15:58

MindigÚjpest írta:
ManBat írta:
Reginald McFreez írta:Az nb1.hu elsőként tiszta véletlenül nem értesül arról, hogy hova igazol?

Kólafoci szerint Izrael
Ott elvileg focizni is tudni kell.

Korhut is eléldegél ott
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.12.16. 16:00

ManBat írta:
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:Kólafoci szerint Izrael
Ott elvileg focizni is tudni kell.

Korhut is eléldegél ott
Ő jobb is nála.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Külföldre igazol a Honvéd válogatottja, íme a búcsúszavai

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2018.12.16. 18:24

ManBat írta:
Reginald McFreez írta:Az nb1.hu elsőként tiszta véletlenül nem értesül arról, hogy hova igazol?

Kólafoci szerint Izrael

Tegnap már az amcsi bajnokságról is lehetett hallani.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Mech valamint 58 vendég