Fernando köszönete az első után

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.17. 17:28

Dzsotti írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Nagy kár, hogy a direkt riválisok ellen nem sikerült nyerni, de amúgy az utolsó 5 meccs mérlege kiváló. A Kisvárda sajnos csak nem akar leszakadni. Még az is elképzelhető, hogy a Kövesd-Paks-Csút trió beérése lesz a megoldás, pedig ez még pár fordulóval ezelőtt is szinte lehetetlennek tűnt. Leisztinek most kellene kicsit zsebbe nyúlni.

Na igen, h a direkt riválisokat is legyőzzük, akkor öt győztes meccsel zárjuk az őszt :) Persze szívesen elcserélném a Loki, MTK legyőzését a Haladás és Kisvárda ikszre, bár az csak 1-1 pontot jelentene velük szemben.
Nem akkora kókler ez a Fernando, mint nyáron gondolták, a Shesztakov - Szabó - Tajti - Márkvárt - Juhar középpálya összerakásával és Hasani előretolásával egész jól összerakta a csapat közepét. Ami nagyon kéne, hátra Tamás helyett egy jó védő, előre pedig Hasani mellé egy jó csatár és a bent is maradnánk. Nem értem, h miért nem használják ki a spanyol vonalat, Gallardo a Sevilla másodedzője, bolondul a DVTK-ért, kizárt, h nem tudna a LaLiga 2-ből két használható és megfizethető spílert ajánlani. Visszatérve Fernandora gyümölcsözőbbnek tűnik a magyar futballban a csendben, türelmesen végzett munka, mint a Bódog, Szivics féle tűz és víz edzők, a cirkuszolásaikkal, a lelátóra mászkálással.

Olvasva ezt az elégedett, gyümölcsöző stb. hozzászólást, ránéztem a tabellára, hogy biztos én emlékeztem-e rosszul. De sajnos nem. :(

Ahogy indult az ősz a nullakilometeres edzővel és az nb1 legolcsobb keretevel és ahogy sikerült az idény utolsó harmadát lehozni (15 pontból 11) annak tükrében nem tartom túlzásnak amit írtam. Októberben fogadtam volna arra, h a téli szünetben 6-7 ponttal lemaradva leszünk az utolsók. Nem EL helyet várok, hanem nyugodt bent maradast. És igen, nekem szimpatikusabb amit Fernando csinál, mint amit Bódog csinált.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.12.17. 17:30

SuperDepor írta:
Dzsotti írta:
SuperDepor írta:Na igen, h a direkt riválisokat is legyőzzük, akkor öt győztes meccsel zárjuk az őszt :) Persze szívesen elcserélném a Loki, MTK legyőzését a Haladás és Kisvárda ikszre, bár az csak 1-1 pontot jelentene velük szemben.
Nem akkora kókler ez a Fernando, mint nyáron gondolták, a Shesztakov - Szabó - Tajti - Márkvárt - Juhar középpálya összerakásával és Hasani előretolásával egész jól összerakta a csapat közepét. Ami nagyon kéne, hátra Tamás helyett egy jó védő, előre pedig Hasani mellé egy jó csatár és a bent is maradnánk. Nem értem, h miért nem használják ki a spanyol vonalat, Gallardo a Sevilla másodedzője, bolondul a DVTK-ért, kizárt, h nem tudna a LaLiga 2-ből két használható és megfizethető spílert ajánlani. Visszatérve Fernandora gyümölcsözőbbnek tűnik a magyar futballban a csendben, türelmesen végzett munka, mint a Bódog, Szivics féle tűz és víz edzők, a cirkuszolásaikkal, a lelátóra mászkálással.

Olvasva ezt az elégedett, gyümölcsöző stb. hozzászólást, ránéztem a tabellára, hogy biztos én emlékeztem-e rosszul. De sajnos nem. :(

Ahogy indult az ősz a nullakilometeres edzővel és az nb1 legolcsobb keretevel és ahogy sikerült az idény utolsó harmadát lehozni (15 pontból 11) annak tükrében nem tartom túlzásnak amit írtam. Októberben fogadtam volna arra, h a téli szünetben 6-7 ponttal lemaradva leszünk az utolsók. Nem EL helyet várok, hanem nyugodt bent maradast. És igen, nekem szimpatikusabb amit Fernando csinál, mint amit Bódog csinált.

A szimpátiánál objektívebb mérce a pontszám
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.17. 17:37

ManBat írta:
SuperDepor írta:
Dzsotti írta:Olvasva ezt az elégedett, gyümölcsöző stb. hozzászólást, ránéztem a tabellára, hogy biztos én emlékeztem-e rosszul. De sajnos nem. :(

Ahogy indult az ősz a nullakilometeres edzővel és az nb1 legolcsobb keretevel és ahogy sikerült az idény utolsó harmadát lehozni (15 pontból 11) annak tükrében nem tartom túlzásnak amit írtam. Októberben fogadtam volna arra, h a téli szünetben 6-7 ponttal lemaradva leszünk az utolsók. Nem EL helyet várok, hanem nyugodt bent maradast. És igen, nekem szimpatikusabb amit Fernando csinál, mint amit Bódog csinált.

A szimpátiánál objektívebb mérce a pontszám

Nem akarok belerondítani a nagy romancba, de arra emlékszel, hogy tavasszal a Felcsút elleni vereség után, hogy álltunk?
Az objektívitas érdekében a múlt őszi csapatot - a válogatottba bekerulo Ugraival, Nonoval, Velaval - ne hasonlítsd az ideihez, mert óriási különbség.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.12.17. 17:58

SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Ahogy indult az ősz a nullakilometeres edzővel és az nb1 legolcsobb keretevel és ahogy sikerült az idény utolsó harmadát lehozni (15 pontból 11) annak tükrében nem tartom túlzásnak amit írtam. Októberben fogadtam volna arra, h a téli szünetben 6-7 ponttal lemaradva leszünk az utolsók. Nem EL helyet várok, hanem nyugodt bent maradast. És igen, nekem szimpatikusabb amit Fernando csinál, mint amit Bódog csinált.

A szimpátiánál objektívebb mérce a pontszám

Nem akarok belerondítani a nagy romancba, de arra emlékszel, hogy tavasszal a Felcsút elleni vereség után, hogy álltunk?
Az objektívitas érdekében a múlt őszi csapatot - a válogatottba bekerulo Ugraival, Nonoval, Velaval - ne hasonlítsd az ideihez, mert óriási különbség.

Bódog kirúgásakor a vonal felett voltunk 2 ponttal.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.17. 18:52

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:A szimpátiánál objektívebb mérce a pontszám

Nem akarok belerondítani a nagy romancba, de arra emlékszel, hogy tavasszal a Felcsút elleni vereség után, hogy álltunk?
Az objektívitas érdekében a múlt őszi csapatot - a válogatottba bekerulo Ugraival, Nonoval, Velaval - ne hasonlítsd az ideihez, mert óriási különbség.

Bódog kirúgásakor a vonal felett voltunk 2 ponttal.

Most eggyel vagyunk felette.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.12.17. 19:30

SuperDepor írta:
ManBat írta:
SuperDepor írta:Nem akarok belerondítani a nagy romancba, de arra emlékszel, hogy tavasszal a Felcsút elleni vereség után, hogy álltunk?
Az objektívitas érdekében a múlt őszi csapatot - a válogatottba bekerulo Ugraival, Nonoval, Velaval - ne hasonlítsd az ideihez, mert óriási különbség.

Bódog kirúgásakor a vonal felett voltunk 2 ponttal.

Most eggyel vagyunk felette.

Az 100%-os romlás, és mínusz egy hely
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Fernando köszönete az első után

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.12.17. 19:32

ManBat írta:
SuperDepor írta:
ManBat írta:Bódog kirúgásakor a vonal felett voltunk 2 ponttal.

Most eggyel vagyunk felette.

Az 100%-os romlás, és mínusz egy hely

így már én is sajnálom, mert vele meglenne az áhított EL hely
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 148 vendég