Csertőiék már-már elhitték, aztán jött a feketeleves

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Csertőiék már-már elhitték, aztán jött a feketeleves

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.12.09. 15:50

Kissé csalódott volt a mester.

Csertőiék már-már elhitték, aztán jött a feketeleves


 



A Paksi FC a 94. percben bukta el győzelmét szombaton, az NB I 17. fordulójában: a Puskás Akadémia Arabuli találatának köszönhetően egyenlített, igaz, Benczés Miklósnak mégis távoznia kellett. A vendégek trénere, Csertői Aurél értékelt a klubhonlapnak a lefújás után.



 



"Azt kell mondanom, hogy az elmúlt hetek hibáinak jó részét sikerült kijavítanunk, illetve kiküszöbölnünk. Úgy léptünk pályára, hogy látszott rajtunk, nyerni jöttünk Felcsútra. Helyenként és időnként igazán jó játékot mutattunk, voltak helyzeteink, amiből egyet sikerült is értékesítenünk. A második félidő elején növelhettük volna az előnyünket, és akkor minden bizonnyal el is dőlt volna a mérkőzés. Sajnos helyette jött egy kiállítás. Utána nagy nyomás nehezedett ránk, és amikor már azt hihettük, hogy megvan a meccs, kiegyenlített a Puskás Akadémia. Összességében jól játszottunk, és mégse jött az eredmény" - fogalmazott. 


BSTH

Re: Csertőiék már-már elhitték, aztán jött a feketeleves

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.12.10. 13:23

Ilyenek ezek az arab bulik. A végén van gáz.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51168
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Csertőiék már-már elhitték, aztán jött a feketeleves

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.12.10. 13:56

Azt hitték a bab is hús!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 93 vendég