Haladás:változások lesznek télen

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.12.04. 17:07

Lesznek akik jönnek, lesznek akik mennek.

Haladás:változások lesznek télen

A Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós szerint az együttes többre képes annál, mint amit eddig produkált. A Hali jelenleg utolsó, de a vezetőség mindent elkövet, hogy elkerüljenek a kiesőzónából. A játékosok mentális felkészültségén szeretnének javítani. Tóth a klub honlapjának nyilatkozott.

– A legnagyobb gondnak azt látom, hogy a játékosok nem azt nyújtják, amire képesek, nem hozzák ki magukból a maximumot – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Sokat beszélgetünk erről az edzői stábbal, ők is próbálják feloldani a gátakat, ami az eredménytelenség miatt a játékosokban kialakult. Noha a közelmúltban legyőztük a Fradit, ez kevés volt ahhoz, hogy a görcsösség elmúljon, még több sikerélményre és arra lenne szükségük, hogy végre elkerüljenek az utolsó helyről. Másrészt a Haladásnak valamiért sosem ment idegenben, a mostani bajnokságra pedig ez hatványozottan igaz. Az idegenbeli mérlegünkön tehát mindenképpen javítanunk kell. Tudom, sokan a légiósok teljesítményét is számon kérik, én azonban nem tennék különbséget külföldi és magyar között. Az egész keret tudása alatt teljesít, ennek pedig – ahogy említettem is – elsősorban pszichés okai vannak. Úgy gondolom, az együttes ennél többre képes, többet tud. A keretben télen lesznek változások, akadnak, akiktől elköszönünk, és szeretnénk igazolni is.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16594
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.12.04. 19:40

Mickey, ezt minden átigazolási szezonban elmondjátok. Aztán csak nem sikerül megerősíteni a keretet, a szerzett újak többsége rövid időn belül továbbáll.
Ezt a dán srácot, akinek most közös megegyezéssel felbontották a szerződését, okosabb lett volna megnézni próbajátékon, aztán dönteni a sorsáról.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2018.12.04. 19:50

Egyetértek, hogy körültekintőbben kellene igazolni. A dán srác szerződtetését az első perctől kezdve nem értettem. Priskin jó vételnek tűnt és az elején jól is indult, rúgott pár gólt, de aztán teljesen beleszürkült. Tavaly amikor Rabusicot leigazoltuk örültem, hogy végre hoztak egy focistát. Ezt még most is így gondolom, mert úgy érzem, hogy Rambo minden megmozdulásán látszik, hogy sokkal magasabb szinten is képes (lenne) űzni ezt a játékot. Sajnos a lábtörése után nehezen tudott visszatérni, az idei szezonban pedig a lehetőséget sem nagyon kapja meg. Így sok értelme nincs. Priskint és Rabusicot (pedig őt nagyon bírom) együtt odaadnám egy Williamsért. Nyilván ő nem fog visszajönni, de jó lenne kifogni egy hasonló kalibert.
Hátul sem jobb a helyzet. A kieső csapatok védelméből - Habovda, Benes, Tamás - próbáltunk összelegózni valamit. Eleve halálra volt ítélve, de gondolom erre volt büdzsé. Mindhármat odaadnám Wilsért cserébe. Persze rá még annyi esély sincs, mint az ausztrálra, hiszen Stef abbahagyta a labdarúgást.
Mivel ilyen sz.rul állunk nincs más lehetőség, mint a hazardírozás, Horváth Feri amúgy is olyan alkat, aki szeret 19-re lapot húzni. Szóval szerintem dobjunk ki 8 embert és hozzunk helyettük 4 normálisat. Tudom, hogy így nem lesz meg a keret, éppen ez benn a hazárdjáték. Ha sérülés vagy eltiltás lesz, akkor meg nyúljunk a tavalyi bajnok U19-es csapat egy-két játékosához.
########################
HAJRÁ HALI!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16594
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.12.04. 20:10

nick2005 írta:Egyetértek, hogy körültekintőbben kellene igazolni. A dán srác szerződtetését az első perctől kezdve nem értettem. Priskin jó vételnek tűnt és az elején jól is indult, rúgott pár gólt, de aztán teljesen beleszürkült. Tavaly amikor Rabusicot leigazoltuk örültem, hogy végre hoztak egy focistát. Ezt még most is így gondolom, mert úgy érzem, hogy Rambo minden megmozdulásán látszik, hogy sokkal magasabb szinten is képes (lenne) űzni ezt a játékot. Sajnos a lábtörése után nehezen tudott visszatérni, az idei szezonban pedig a lehetőséget sem nagyon kapja meg. Így sok értelme nincs. Priskint és Rabusicot (pedig őt nagyon bírom) együtt odaadnám egy Williamsért. Nyilván ő nem fog visszajönni, de jó lenne kifogni egy hasonló kalibert.
Hátul sem jobb a helyzet. A kieső csapatok védelméből - Habovda, Benes, Tamás - próbáltunk összelegózni valamit. Eleve halálra volt ítélve, de gondolom erre volt büdzsé. Mindhármat odaadnám Wilsért cserébe. Persze rá még annyi esély sincs, mint az ausztrálra, hiszen Stef abbahagyta a labdarúgást.
Mivel ilyen sz.rul állunk nincs más lehetőség, mint a hazardírozás, Horváth Feri amúgy is olyan alkat, aki szeret 19-re lapot húzni. Szóval szerintem dobjunk ki 8 embert és hozzunk helyettük 4 normálisat. Tudom, hogy így nem lesz meg a keret, éppen ez benn a hazárdjáték. Ha sérülés vagy eltiltás lesz, akkor meg nyúljunk a tavalyi bajnok U19-es csapat egy-két játékosához.

Ugyanarról beszélünk. Polgárt kár volt elkótyavetyélni, Bolla Geri simán tudná azt a szintet hozni, amit a Kolcák/Benes/Tamás. Kovalovszki Mátét jobb játékosnak tartom mint a grúz tanksapkást.
3 minőségi játékos kellene: egy belső védő, egy kreatív középpályás, meg egy Williams-pótló támadó. Bő a keret, lehet bőven faragni belőle, és a mennyiség helyett a minőséget előtérbe helyezni
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: inreallife » 2018.12.05. 13:02

Februar elejere kiderul, hogy mit sikerult. En egyebkent szkeptikus vagyok igazolas teren, telen csak a szamkivetetettekbol lehet kukazni, kivasarolni meg nyilvan nem a hali fog. A keretcserenek, frissitesnek meg igazabol nincs tetje, ennel rosszabb mar nem lehet, barkit elereszthetnek. Nagyon szar a helyzet, HF tavaszra azert kikalapalja a csapatot, de felek addig mar olyan hendikep lesz, hogy mar minden mindegy lesz, csak a tisztesseges bucsu marad. A felcsutot utnotok kellett volna, es nem volt szep az sem, hogy a diokkal egymastol elvettetek a pontokat, egyiknek sem lett tole jobb...
kubatov takarodj!

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.12.05. 13:41

Nem bízom már meg bennetek. Ezt most nagyon elcsesztétek, pedig azt hittem idén egész jó évünk lehet.
HAJRÁ HALI!

Török
Serdülõ
Hozzászólások: 290
Csatlakozott: 2008.09.15. 17:45
Tartózkodási hely: Debrecen

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Török » 2018.12.06. 11:23

Savaria1919 írta:Mickey, ezt minden átigazolási szezonban elmondjátok. Aztán csak nem sikerül megerősíteni a keretet, a szerzett újak többsége rövid időn belül továbbáll.
Ezt a dán srácot, akinek most közös megegyezéssel felbontották a szerződését, okosabb lett volna megnézni próbajátékon, aztán dönteni a sorsáról.

Teljesen jogos a siránkozás tökutolsóként, de a nevetséges az, hogy a bajnokság felénél tartva még mindig lőtávolságon belül van a bennmaradást jelentő pozíció is. Azaz a másik két jómadár is ugyanúgy botladozik. Elég akár csak egy jól elkapott pár forduló, hogy a Puskás is előzhető legyen. A Hali pedig legendásan jó indokolatlan fellángolásokban (ld. FTC idén és tavaly év végén is). Szóval heads up, én a bennmaradásra fogadnék az elmúlt évek tapasztalatai alapján.

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2018.12.06. 17:01

Török írta:
Savaria1919 írta:Mickey, ezt minden átigazolási szezonban elmondjátok. Aztán csak nem sikerül megerősíteni a keretet, a szerzett újak többsége rövid időn belül továbbáll.
Ezt a dán srácot, akinek most közös megegyezéssel felbontották a szerződését, okosabb lett volna megnézni próbajátékon, aztán dönteni a sorsáról.

Teljesen jogos a siránkozás tökutolsóként, de a nevetséges az, hogy a bajnokság felénél tartva még mindig lőtávolságon belül van a bennmaradást jelentő pozíció is. Azaz a másik két jómadár is ugyanúgy botladozik. Elég akár csak egy jól elkapott pár forduló, hogy a Puskás is előzhető legyen. A Hali pedig legendásan jó indokolatlan fellángolásokban (ld. FTC idén és tavaly év végén is). Szóval heads up, én a bennmaradásra fogadnék az elmúlt évek tapasztalatai alapján.

Én is ebben bízom. Sokszor fordult már elő, hogy nagyon izmos tavaszt futottunk.
HAJRÁ HALI!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16594
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.12.06. 18:20

http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cik ... ay_A-xYGZk
Elkészült Király Gábor sportcentrumának egy újabb fejlesztése, ma volt az átadója Végösszege egymilliárd forint volt, aminek felét a magyar kormány biztosította. Épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.

Elnézve ezt a képet, azon gondolkodom, hogy az egységes narancslé, Tóth Miki ügyv. igazgatónk (szélén, farmerben) őszintén lelkes arca, vagy Horváth Feri öltönye a trendibb:
Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51596
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.12.06. 19:28

Savaria1919 írta:http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/uj_kiraly_komplexum?fbclid=IwAR0PI6qIneoEwVxe8Jp2Xsu4NhaiMtF23FD_sBw0D6xP7G3UTay_A-xYGZk
Elkészült Király Gábor sportcentrumának egy újabb fejlesztése, ma volt az átadója Végösszege egymilliárd forint volt, aminek felét a magyar kormány biztosította. Épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.

Elnézve ezt a képet, azon gondolkodom, hogy az egységes narancslé, Tóth Miki ügyv. igazgatónk (szélén, farmerben) őszintén lelkes arca, vagy Horváth Feri öltönye a trendibb:
Kép

Feri épp bekakkantott?
"Gyémánt alakzatban kezdtünk, ahogy eddig is játszottunk. Nehéz most ezt mondani, de jól játszottunk ebben a rendszerben...' - Vladimir Radenkovics az Újpest elleni 7:0-ás vereség után. :DDDDDDDDDDDDDD

Nersevik bűnözők, takarodjatok Diósgyőrből!!!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 75151
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.12.06. 20:27

Savaria1919 írta:http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/uj_kiraly_komplexum?fbclid=IwAR0PI6qIneoEwVxe8Jp2Xsu4NhaiMtF23FD_sBw0D6xP7G3UTay_A-xYGZk
Elkészült Király Gábor sportcentrumának egy újabb fejlesztése, ma volt az átadója Végösszege egymilliárd forint volt, aminek felét a magyar kormány biztosította. Épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.

Elnézve ezt a képet, azon gondolkodom, hogy az egységes narancslé, Tóth Miki ügyv. igazgatónk (szélén, farmerben) őszintén lelkes arca, vagy Horváth Feri öltönye a trendibb:
Kép

Ferkó enyhén spicces beállása a teleszart gatyaszárral és a villantós, vásári búvárórával mindent visz
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BSTH

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.12.08. 04:52

Adamek írta:
Savaria1919 írta:http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/cikk/uj_kiraly_komplexum?fbclid=IwAR0PI6qIneoEwVxe8Jp2Xsu4NhaiMtF23FD_sBw0D6xP7G3UTay_A-xYGZk
Elkészült Király Gábor sportcentrumának egy újabb fejlesztése, ma volt az átadója Végösszege egymilliárd forint volt, aminek felét a magyar kormány biztosította. Épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.

Elnézve ezt a képet, azon gondolkodom, hogy az egységes narancslé, Tóth Miki ügyv. igazgatónk (szélén, farmerben) őszintén lelkes arca, vagy Horváth Feri öltönye a trendibb:
Kép

Ferkó enyhén spicces beállása a teleszart gatyaszárral és a villantós, vásári búvárórával mindent visz

Plusz a bal kezében a kábelköteg...

BSTH

Re: Haladás:változások lesznek télen

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.12.08. 04:53

BSTH írta:

Szerintem az vodkarancs volt. Jobb az úgy.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 219 vendég