Oldal: 1 / 1

Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 19:29
Szerző: nb1.hu12
Méghozzá Torinóban.

Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről


A Puskás Akadémia közleményét változtatás nélkül közöljük:


 


"Az olasz rekordbajnoknál, a Juventusnál tett látogatása során a két klub szakmai együttműködéséről tárgyalt a Puskás Akadémia Takács Mihály igazgató vezette küldöttsége.


A kétnapos látogatáson akadémiánkat Takács Mihály mellett Papp Bence nemzetközi igazgató képviselte, s velük tartott korábbi korosztályos sikeredzőnk, Vincze István, aki jelenleg a révkomáromi FC Komárno szakmai igazgatója – a Lecce egykori kiváló labdarúgója a púliai együttes színeiben annak idején a Juventus kapuját is bevette. Küldöttségünket Juve jelenleg is aktív ikonja, Giorgio Chiellini öccse, Claudio Chiellini fogadta, aki a „zebrák” nemrégiben létrehozott B-csapatának szakmai sportigazgatója. A két klub közötti kapcsolat két évvel ezelőtt létesült, s szándékaink szerint a Real Madridhoz és a Bayern Münchenhez hasonlóan szoros szakmai együttműködés alakulhat ki.


 


„Óriási megtiszteltetés volt, hogy egy olyan klubnál tehettük tiszteletünket, ahol az első két tréner – Károly Jenő és Viola József – magyar volt, s ahol 1951 és 53 között Sárosi György is edzősködött. Vincze Istvánt is nagy örömmel fogadták, hiszen a Lecce színeiben ő is letette a névjegyét az olasz futballban – aki a Juvénak gól tud rúgni, azt mindenhol elismerés övezi. A Juventusnál járva identitásuk – amelynek kialakításban természetesen óriási szerepet játszik az Agnelli-család – hangsúlyozása lépten-nyomon tetten érhető, testközelből érezni azt a fajta kisugárzást, amely tradíció és a klubimázs tudatos építésének elegyéből ered. Akadémiájuk igazgatójával, Massimiliano Scagliával megállapodásra jutottunk arról is, hogy a jövőben korosztályos csapataink a Juventus fiataljaival is összemérik erejüket” – tájékoztatott Takács Mihály.


 


 




null



null





 


Küldöttségünk a rendelkezésünkre álló két nap alatt bepillantást nyerhetett a Juventus utánpótlás-nevelési struktúrájába, illetve létesítményeibe is.


 


„A Puskás Akadémia elrendezése és kialakítása egyedi a világon, de a Juventusnál is van hatvanöt bentlakó akadémista, akiket a campuson oktatnak a tanárok. A korosztályos csapatok szakmai felépítése teljesen hasonló a miénkhez, náluk is nagyon komoly hangsúlyt fektetnek a kondicionális képzésre és a futball sporttudományos aspektusaira” – mondta akadémiánk igazgatója.


 


A torinói út során nem maradhatott ki a meccslátogatás sem: intézményünk képviselői két Juventus–Valencia mérkőzésen jártak, délután az UEFA Youth League-meccset, este a „nagyok” BL-összecsapását tekintették meg.


 


„A Puskás Akadémia nemzetközi megítélésében fontos szerepet játszó torinói látogatásunk során jártunk a Juventus első csapatának főhadiszállásán is, de a vinovói edzőközpontban tett látogatásunk, illetve a Claudio Chiellinivel folytatott szakmai eszmecsere azért volt különösen fontos, mert az általa vezetett együttes egész Olaszországban egyedülálló módon nem az utánpótlás-bajnokságban, a Primaverában, hanem a harmadosztályban szerepel, ott játszatják a legtehetségesebb fiatalokat – emelte ki Papp Bence. – A mi NB III-as csapatunknál kísértetiesen hasonló a helyzet, hiszen tehetségeink játékosérettségi fázisaként itt ismerkednek meg a felnőtt futballal. A második csapatunkkal az idén kijelölt és megvalósított irány tehát nemzetközi szinten is helytálló, és van létjogosultsága.”

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 19:47
Szerző: SAW
Szívesebben olvastam volna más klub kapcsán Piluról.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 20:06
Szerző: Adamek
hátha itt fejezi be Roncsi 42 évesen az akadémiát

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 20:53
Szerző: Reginald McFreez
Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:12
Szerző: SAW
Reginald McFreez írta:Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:14
Szerző: Reginald McFreez
SAW írta:
Reginald McFreez írta:Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

Az milyen törvényt sért?

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:19
Szerző: SAW
Reginald McFreez írta:
SAW írta:
Reginald McFreez írta:Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

Az milyen törvényt sért?

Cégjogit mindenképp, mert a kisebbségi tulajdonos (UTE) nem járult hozzá és a társasági szerződés rögzíti ehhez való jogát.
Másodfokú bírósági döntés van ezzel kapcsolatban az UTE javára, csak a belga leszarja.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:27
Szerző: Savaria1919
SAW írta:
Reginald McFreez írta:Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

én azt inkább csak logónak nevezném (mármint a jelenlegit). remélem, valahogy sikerül rákényszeríteni a belgára a bírósági ítélet végrehajtását

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:29
Szerző: SAW
Savaria1919 írta:
SAW írta:
Reginald McFreez írta:Újpesthez jobban illenének ezzel a kettétört vécéülőkével...

Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

én azt inkább csak logónak nevezném (mármint a jelenlegit). remélem, valahogy sikerül rákényszeríteni a belgára a bírósági ítélet végrehajtását

Nem sok hajlandóságot mutat sajnos és a jogi csűrés-csavaráshoz van elég pénze.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:32
Szerző: ManBat
SAW írta:
Savaria1919 írta:
SAW írta:Az Újpest FC jelenlegi, törvénysértő címeréhez. Legfeljebb.

én azt inkább csak logónak nevezném (mármint a jelenlegit). remélem, valahogy sikerül rákényszeríteni a belgára a bírósági ítélet végrehajtását

Nem sok hajlandóságot mutat sajnos és a jogi csűrés-csavaráshoz van elég pénze.

Az utolsó stádiumnál van, a Kúriánál feljebb nem viheti. Kérdés, ott meddig húzódik az ügy.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 21:54
Szerző: Maradonapoli
ManBat írta:
SAW írta:
Savaria1919 írta:én azt inkább csak logónak nevezném (mármint a jelenlegit). remélem, valahogy sikerül rákényszeríteni a belgára a bírósági ítélet végrehajtását

Nem sok hajlandóságot mutat sajnos és a jogi csűrés-csavaráshoz van elég pénze.

Az utolsó stádiumnál van, a Kúriánál feljebb nem viheti. Kérdés, ott meddig húzódik az ügy.

Struccburg?

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 22:07
Szerző: ManBat
Maradonapoli írta:
ManBat írta:
SAW írta:Nem sok hajlandóságot mutat sajnos és a jogi csűrés-csavaráshoz van elég pénze.

Az utolsó stádiumnál van, a Kúriánál feljebb nem viheti. Kérdés, ott meddig húzódik az ügy.

Struccburg?

Egy ilyen piszlicsáré ügyet aligha fognak ott befogadni.
Viszont a jogi csűrés-csavarásba ölt pénzből is látszik, hogy nem a pénzbevétel volt az igazi ok a cserére.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.29. 22:08
Szerző: krisztian
Maradonapoli írta:
ManBat írta:
SAW írta:Nem sok hajlandóságot mutat sajnos és a jogi csűrés-csavaráshoz van elég pénze.

Az utolsó stádiumnál van, a Kúriánál feljebb nem viheti. Kérdés, ott meddig húzódik az ügy.

Struccburg?

Az emberi jogok bírósága.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 07:03
Szerző: Reginald McFreez
ManBat írta:
Maradonapoli írta:
ManBat írta:Az utolsó stádiumnál van, a Kúriánál feljebb nem viheti. Kérdés, ott meddig húzódik az ügy.

Struccburg?

Egy ilyen piszlicsáré ügyet aligha fognak ott befogadni.
Viszont a jogi csűrés-csavarásba ölt pénzből is látszik, hogy nem a pénzbevétel volt az igazi ok a cserére.

Valami oka biztos volt rá, nem hiszem, hogy puszta baszakodásból változtatta meg.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 09:14
Szerző: Mrs.Dolcetti
Reginald McFreez írta:
ManBat írta:
Maradonapoli írta:Struccburg?

Egy ilyen piszlicsáré ügyet aligha fognak ott befogadni.
Viszont a jogi csűrés-csavarásba ölt pénzből is látszik, hogy nem a pénzbevétel volt az igazi ok a cserére.

Valami oka biztos volt rá, nem hiszem, hogy puszta baszakodásból változtatta meg.

Valami olyasmi volt elvileg,hogy mindenféle szurkolói meg egyéb cuccra rákerült a címer és nem fizettek neki érte.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 09:58
Szerző: MindigÚjpest
Mrs.Dolcetti írta:
Reginald McFreez írta:
ManBat írta:Egy ilyen piszlicsáré ügyet aligha fognak ott befogadni.
Viszont a jogi csűrés-csavarásba ölt pénzből is látszik, hogy nem a pénzbevétel volt az igazi ok a cserére.

Valami oka biztos volt rá, nem hiszem, hogy puszta baszakodásból változtatta meg.

Valami olyasmi volt elvileg,hogy mindenféle szurkolói meg egyéb cuccra rákerült a címer és nem fizettek neki érte.
Ezt meg szinte senki se veszi. Nagy biznisz.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 10:03
Szerző: ryanmckane
pfejjj, visszamennyé'

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 10:10
Szerző: ManBat
Reginald McFreez írta:
ManBat írta:
Maradonapoli írta:Struccburg?

Egy ilyen piszlicsáré ügyet aligha fognak ott befogadni.
Viszont a jogi csűrés-csavarásba ölt pénzből is látszik, hogy nem a pénzbevétel volt az igazi ok a cserére.

Valami oka biztos volt rá, nem hiszem, hogy puszta baszakodásból változtatta meg.

Hogy kikerüljön az UTE a címerből.

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 10:19
Szerző: MindigÚjpest
ryanmckane írta:pfejjj, visszamennyé'
:)

Re: Tárgyaltak a Puskás Akadémia Juventus együttműködésről

Elküldve: 2018.11.30. 11:03
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Látom magam előtt, ahogy ifjabb Chiellini 2 perccel a megbeszélt időpont előtt a telefonján sűrű "ki a tököm ezek??" mormogása közepette keresgél a google-n meg az emailek között, hogy legalább fél mondatnyi fogalma legyen a kedves vendég kilétéről.