Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.11.19. 16:47

Elmesélte a távozásának eddig is sejtett okát.

Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt


Mint jeleztük, ma megtartották Marco Rossi könyvbemutatóját. A remekművet, amit Ch. Gáll Andrásnak, az nb1.hu korábbi főszerkesztőjének, a Magyar Idők jelenlegi, kiváló tollú sportújságírójának a segítségével írt meg. Az összejövetelen azonban más dolgokról is szó esett.


 


Az összejövetelen az nb1.hu a következő, összetett kérdést tette fel, a videóban 22. perc 24 másodperctől tekinthető meg. A leirat elolvasása után is érdemes megnézni, Rossi reakciói miatt, főleg a legutolsó gesztusa árulkodó!


 




null



null





nb1.hu: „András először tőled kérdeznék: a Marcót már akkor is elfogadta a közvélemény és a szurkolók is klubhovatartozás nélkül, amikor először volt a Kispest edzője. Szerinted, miért? A Marcótól pedig azt kérdezném, volt-e olyan pillanat, amikor megbánta, hogy mindig a frankót mondja?”


 


Ch Gáll András: „Megadtad a választ az utolsó mondatoddal, mert nekem az volt a legrokonszenvesebb a Marcóban, hogy nem hadovált, mindig megmondta a frankót, hogy a te szavaidat idézzem. És az eredmények jöttek. Persze voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek is a Honvédnál eltöltött majdnem öt év alatt. Volt egy kis szünet is, amikor eltávozott, majd visszatért, de a tulajdonos nem véletlenül hívta vissza a Marcót. Alapvetően tudta, hogy vele fog a csapat kilábalni a hullámvölgyből. Ki is lábalt. És szerintem az, hogy 2017-ben meg is nyerte a Honvéd a bajnokságot, az a magyar futball százvalahány éves történelmének egyik legnagyobb csodája.”


 


A szövetségi kapitány nem feltétlenül a kérdésünkre válaszolt, hanem ismét elmondta a frankót, ami végül kegyetlen kemény sztorit adott ki.


 


 



null



null




 


Marco Rossi: „Nem egy könnyű kérdés. Az első év elteltével, amikor megszereztük a harmadik helyet, ami huszonvalahány év után a legjobb eredménye volt a Honvédnak, akkor átalakítottuk a csapatot, Nagyon sok játékost felhoztunk az U19-es csapatból. A Bobál-ikreket, Holender Filipet, Prosser Danit, Lőrinczy Attilát. Akkor azt kértem a tulajdonostól, mert volt két hét szünet, hogy egyelőre ne igazoljanak senkit, mert meg akarom nézni, meg akarok bizonyosodni róla, hogy a fiatalok hogyan teljesítenek. De sajnos érkeztek olyan játékosok, akiket én nem kértem. Idegen külföldi játékosok. És akkor sajnos a csapat nem volt ugyanazon a hullámhosszon, mint én. Ennek ellenére, elég tisztességes eredményt értünk el. És amikor sorozatban elszenvedett öt vereség után elhagytam a klubot, akkor a Honvéd a nyolcadik volt a tizenhatos mezőnyben, nem fenyegette a kiesés. Április vége volt, nem volt semmi gond. De akkor úgy éreztem, hogy nem tudunk előrelépni a jövőben. És én olyan vagyok, hogy mindig nyerésre játszom. És ha nem látom a lehetőséget, akkor nem akarok evickélni a langyos vízben. Nem láttam a jövőt, nem volt jövőkép. És ez volt az oka, hogy akkor lemondtam. Amikor nyolc hónap múlva visszatértem, akkor volt egy sajtóértekezlet Kispesten. Soha annyi újságírót nem láttam még addig egy helyen. Mindenki azt kérdezte tőlem, hogy megbolondultál, visszajössz egy kieső csapathoz? De akkor elkezdtük felépíteni azt a csapatot, amelyik 2017 májusában bajnok lett. Olyan csapatot, mely mindenekelőtt az akadémián nevelkedett játékosokra épült és magyar játékosokra. Persze, szükség volt olyan játékosokra is, akik a különbséget jelentették a többi csapathoz képest, mint például Lanzafame. De ő nem egyedül jelentette a különbséget, a többi fiatal, saját nevelésű játékossal együtt jelentette. Mert azt tudni kell, hogy a bajnoki mérkőzéseken mindig más és más volt a kulcsjátékos. Hét-nyolc kulcsjátékosa volt a csapatnak abban a bajnokságban.”


 


Tehát, ha a távozása előtt Hemingway nem nyúl át Rossi feje fölött, amikor elkezdte tesztelni a későbbi mag játékosait, akkor már előbb sikeresebb lehetett volna a Honvéd.


 


Marco Rossi a kérdésünkre adott válasza után ránk kacsintott…


 



Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.11.19. 16:50

nb1.hu12 írta:nb1.hu: „András először tőled kérdeznék: a Marcót már akkor is elfogadta a közvélemény és a szurkolók is klubhovatartozás nélkül, amikor először volt a Kispest edzője. Szerinted, miért? A Marcótól pedig azt kérdezném, volt-e olyan pillanat, amikor megbánta, hogy mindig a frankót mondja?”

A Marcótól? Szép. Magyar újságírás 2018.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

BSTH

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.11.19. 17:50

ManBat írta:
nb1.hu12 írta:nb1.hu: „András először tőled kérdeznék: a Marcót már akkor is elfogadta a közvélemény és a szurkolók is klubhovatartozás nélkül, amikor először volt a Kispest edzője. Szerinted, miért? A Marcótól pedig azt kérdezném, volt-e olyan pillanat, amikor megbánta, hogy mindig a frankót mondja?”

A Marcótól? Szép. Magyar újságírás 2018.

Ráadásul írásban. Legalja.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.11.19. 17:52

Döbbenetes. Nálunk Kiss Tomit Illésék Hipp tudta nélkül adták el a nyáron.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.11.19. 17:55

BSTH írta:
ManBat írta:
nb1.hu12 írta:nb1.hu: „András először tőled kérdeznék: a Marcót már akkor is elfogadta a közvélemény és a szurkolók is klubhovatartozás nélkül, amikor először volt a Kispest edzője. Szerinted, miért? A Marcótól pedig azt kérdezném, volt-e olyan pillanat, amikor megbánta, hogy mindig a frankót mondja?”

A Marcótól? Szép. Magyar újságírás 2018.

Ráadásul írásban. Legalja.

Élő szóban is kerülöm, bár ott nem feltétlenül olyan zavaró. Írásban viszontlátni viszont szörnyű.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.11.19. 20:24

Hányok ettől a honlaptól, amivé lett.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: sznot » 2018.11.19. 20:48

Várom a következő döbbenetes sztorit.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74931
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.11.19. 21:28

az semmi de velem sem egyeztetett
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

manderel
Légiós
Hozzászólások: 6649
Csatlakozott: 2011.10.14. 18:35
Tartózkodási hely: Gyirmót-B közép

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: manderel » 2018.11.19. 22:05

Reginald McFreez írta:Hányok ettől a honlaptól, amivé lett.

A "híreket" már el sem olvasom. Csak a címeiket, aztán jövök kommenteket olvasni.
GYIRMÓT

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: gw » 2018.11.19. 22:17

ManBat írta:
BSTH írta:
ManBat írta:A Marcótól? Szép. Magyar újságírás 2018.

Ráadásul írásban. Legalja.

Élő szóban is kerülöm, bár ott nem feltétlenül olyan zavaró. Írásban viszontlátni viszont szörnyű.


basszuk arccal lefele, bar elo szoban az sem olyan zavaro...
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.11.19. 22:18

gw írta:
ManBat írta:
BSTH írta:Ráadásul írásban. Legalja.

Élő szóban is kerülöm, bár ott nem feltétlenül olyan zavaró. Írásban viszontlátni viszont szörnyű.


basszuk arccal lefele, bar elo szoban az sem olyan zavaro...

No de nem is vagyok újságíró, aki abból éljen, amit leír.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: gw » 2018.11.19. 22:20

ManBat írta:
gw írta:
ManBat írta:Élő szóban is kerülöm, bár ott nem feltétlenül olyan zavaró. Írásban viszontlátni viszont szörnyű.


basszuk arccal lefele, bar elo szoban az sem olyan zavaro...

No de nem is vagyok újságíró, aki abból éljen, amit leír.


binaris kodok 0.0.0.0.-ra route-olva, nincsenek kulonbsegek
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51355
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.11.19. 22:34

Szólok srácok: a Föld is forog - nem szédültök?

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.11.19. 22:39

gw írta:
ManBat írta:
gw írta:
basszuk arccal lefele, bar elo szoban az sem olyan zavaro...

No de nem is vagyok újságíró, aki abból éljen, amit leír.


binaris kodok 0.0.0.0.-ra route-olva, nincsenek kulonbsegek

A bankszámlámon van különbség
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2825
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2018.11.20. 12:24

BSTH írta:
ManBat írta:
nb1.hu12 írta:nb1.hu: „András először tőled kérdeznék: a Marcót már akkor is elfogadta a közvélemény és a szurkolók is klubhovatartozás nélkül, amikor először volt a Kispest edzője. Szerinted, miért? A Marcótól pedig azt kérdezném, volt-e olyan pillanat, amikor megbánta, hogy mindig a frankót mondja?”

A Marcótól? Szép. Magyar újságírás 2018.

Ráadásul írásban. Legalja.

a leirat szerint Ch. Gáll, a kiváló tollú újságíró, az internet korában ugyanígy válaszolt...
ETO

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74931
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.11.20. 12:43

Maradonapoli írta:Szólok srácok: a Föld is forog - nem szédültök?

tegye fel egyszerre mindenki a kezeit, ezzel belassíthatjuk
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2018.11.20. 12:47

Hűha,micsoda döbbenet. De azért Rossinak nem fájt annyira,ha mégis vissza jött Hemihez dolgozni.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 125 vendég