Az teljesen egyértelmű, hogy a fradistáknak – legyen szó szurkolóról, játékosról, vezetőről – az Újpest elleni mérkőzés jelenti a Derbit, nem kell megmagyarázni, hogy miért. Ám ha kizárólag szakmai szempontból vizsgáljuk a dolgokat, akkor bizony előfordul, hogy vannak olyan mérkőzések, melyek nagyobb szakmai téttel bírnak adott pillanatban.
Most is hasonló lesz a helyzet, hiszen a harmadik MTK lesz majd a zöld-fehérek ellenfele, méghozzá az Örökrangadón. „Teljesen mindegy, ki az ellenfél, az összes találkozónkon százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk. Hat bajnokink van még hátra az őszi szezonból, ezeken a meccseken is ilyen szellemben kell majd pályára lépnünk” – mondta Szerhij Rebrov vezetőedző az nb1.hu-nak.
A Fradi legutóbbi bajnokiján Böde Dániel tarthatatlan volt, három gólt szerzett Miskolcon, adja magát a kérdés, mennyi esélye van arra, hogy ismét kezdő legyen a Fradiban vagy arra, hogy visszakerüljön a magyar válogatotthoz. „Megvolt a találkozóm Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, akivel viszont Böde Dánielről nem beszélgettünk külön. Gera Zoltán ugyanis a válogatott stábjának is a tagja, így pontosan tudja, milyen állapotban van. Dani egyébként olyan teljesítményt nyújtott legutóbb, és az edzéseken is úgy dolgozik, ami feljogosítja arra, hogy akár újra a kezdőcsapat tagja legyen.”
Az MTK stílusos, sokat és jól passzoló csapat, de Rebrov szerint nem ez a legfontosabb. „Nem az a lényeg, kinél van többet a labda, hanem az, hogy ki rúg több gólt. Egyébként nemcsak a támadójátékunkra koncentrálunk, hanem arra is, hogy egyensúly legyen a védekezésünk és a támadásunk között. Hozzá kell tennem, az MTK teljesen megérdemelten áll a harmadik helyen.”
Rebrov 2 hónapja a Fradi edzője, mint mondta, olyannak ismerte meg a játékosait, akik szeretnek fejlődni. „Örülök, hogy ilyen csapatnál, ilyen stábbal dolgozhatok. Ha egy év múlva még itt leszek, akkor tudjuk meg pontosan, mire jutottam a játékosokkal. Azokkal a játékosokkal, akik szeretnek fejlődni, és elsajátították azt a struktúrát, amit kigondoltam. Több játékrendszer is van a fejemben, idővel lesz rá lehetőség, hogy többet is kipróbáljunk belőlük.”
Az ukrán vezetőedző hazája és a magyar bajnokságról is szívesen beszélt. „Erős a magyar liga, amit bizonyít, hogy például a Puskás Akadémia ellen a legerősebbnek gondolt csapatok szenvedtek vereségeket. Megkérdezte egy ukrán újságíró, mi a különbség az ukrán és a magyar bajnokság között. Azt mondtam neki, a magyar miniszterelnök miatt nagyon fejlődik az itteni pontvadászat, míg az ukrán semmilyen támogatást nem kap meg.”