Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.10.04. 22:57

Rosszindulat lenne a fanyaglás!

Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta



EURÓPA-LIGA


CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ


L-CSOPORT


CHELSEA (angol)–VIDI FC 1–0 (Morata 70.)



 


Minden elismerést megérdemelnek a fehérváriak!


 


Azok is, akik a pályán küzdöttek és azok is, akik a lelátón tettek meg mindent a magyar sikerért. Mert bizony olyan meccset játszott a Chelsea ellen a Vidi, amelyik után tényleg rosszindulat a fanyaglás.


 


Többen nem voltak ott a londoniaktól a megszokott kezdőcsapatukból, de erre senki nem kérte őket. Az első félidő elejét ettől függetlenül nagyon megnyomták a londoniak, voltak is helyzeteik bőven, ám a befejezéssel hadilábon álltak. Mert nem voltak kellően motiváltak. Azt lehetett érezni, úgy vannak vele a hazaiak, hogy valahogy majd úgyis megnyerik a meccset, az angolok meg úgysem fognak erről a találkozóról beszélni túl sokáig.


 


Na, erre a hanyag hozzáállásra érzett rá a nagyon fegyelmezett Vidi, még bátrabbak lettek a játékosai, mely abban mutatkozott meg a leginkább, hogy Negónak két helyzete is volt a szünet előtt.


 


Fordulás után sem játszottak alárendelt szerepet Juhász Rolandék. Az említett mondjuk pont lemaradt Moratáról a mindent eldöntő gól előtt, de Hazard beállítása után sem került padlóra a Vidi.


 


Marko Nikolics csapatának is bőven megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, ezáltal a pontszerzésre is.


 


Lehet, a Chelsea híveinek nem nagy szám, hogy megverték a Vidit, mert ennél sokkal nagyobb és fontosabb meccsekkel foglalkoznak, de a Vidi játékosai, illetve a varázslatosan buzdító szurkolóik mind nagyon büszkék lehetnek magukra.


 


A Vidi hívei egészen konkrétan leszurkolták a Chelsea bőven túlerőben lévő szurkolótáborát.


 

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: alehndr » 2018.10.04. 22:58

“most kell szerénynek lenni mert most van mire”

Avatar
Slash777
BL-menõ
Hozzászólások: 7197
Csatlakozott: 2008.04.10. 15:04
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Slash777 » 2018.10.04. 23:07

Kovacs-ot mar az elejetöl jatszatni kellett volna Huszti helyett.
Szabi csak a szokasos sargajaert volt fent a palyan. Labdaba alig ert, futni nem akart, telen siman elzavarnam a helyükben, a büdzsenek se tenne rosszat. Na jo most beugrott, hogy adott egy forintos labdat...deee nehez kerdes, hogy csak ezert fenttartanam e a palyan.
Meg Scepovics helyett kellene valami mast kitalalni, igazabol tök mindegy kit, csak ne öt.

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: seco » 2018.10.04. 23:07

na ez korrekt cikkre sikeredett
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.10.04. 23:15

Szép volt srácok! Remélem a PAOK ellen sikerül nyerni.
Go Gunners Hajrá Videoton

challo
Tartalék
Hozzászólások: 1902
Csatlakozott: 2007.08.06. 13:57

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: challo » 2018.10.04. 23:20

Slash777 írta:Kovacs-ot mar az elejetöl jatszatni kellett volna Huszti helyett.
Szabi csak a szokasos sargajaert volt fent a palyan. Labdaba alig ert, futni nem akart, telen siman elzavarnam a helyükben, a büdzsenek se tenne rosszat. Na jo most beugrott, hogy adott egy forintos labdat...deee nehez kerdes, hogy csak ezert fenttartanam e a palyan.
Meg Scepovics helyett kellene valami mast kitalalni, igazabol tök mindegy kit, csak ne öt.

kovács egy labdatemető

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.10.04. 23:24

Gunners írta:Szép volt srácok! Remélem a PAOK ellen sikerül nyerni.
Arra van zsugám. :)
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Mantequilla
Aranylabdás
Hozzászólások: 28691
Csatlakozott: 2007.10.02. 17:59
Tartózkodási hely: El Pollo Loco

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Mantequilla » 2018.10.05. 08:04

Gunners írta:Szép volt srácok! Remélem a PAOK ellen sikerül nyerni.

Ilyen helyzetkihasználással biztos nem. Milanovra és Negora neheztelek kicsit, nagyon rossz megoldásokat választottak tiszta helyzetekben. Kurva nagy kár érte.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."

VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!

Bejg Lee
Sztár
Hozzászólások: 4493
Csatlakozott: 2007.04.02. 11:39
Tartózkodási hely: DIMMU BORGIR koncert elsõ sor

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Bejg Lee » 2018.10.05. 08:37

Ha pontot nem is szerez a Vidi, remélem 1-2 gólt azért tud lőni ....
"When the Priest killed a Maiden in the Metal Church - Armored Saints and Warlocks watched the Slaughter
Rage of the Slayer forced the Pretty Maids - To Kiss the Queen in Crimson Glory" - SABATON

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: laller89 » 2018.10.05. 09:06

Es akkor a valosag

https://www.uefa.com/uefaeuropaleague/s ... ml?iv=true

1 megnemitelt chealsea tizi azert azt irmom mert az volt elöbb igen a vidinek is volt megnemadott.

Gyava jatek köszönhetöen az edzönek pedig biztam annyira benne hogy meg akar a masodik feliböbe tudodott volna valtozatani , mivel
neki is latni kelett hogy az ellenfel vedelme egy faek egyszerü.

Inakbb lett egy bunker foci 1-0 mint egy jo mecs 5-2 , bele lehet törödni hogy ugyan annyi pontot er, söt ettöl meg rosszab lett
a magyar foci megitelese is.

Sok sikert idegnebe a vidinek ilyen taktikaval egy Paok ellen.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: laller89 » 2018.10.05. 09:27

Vagy akkor ki kell mondani hogy Nikolocs ennyit tud ez a taktika amit vezet , a selejtetzöbe eleg volt de ez mar nem a seljtezö itt mutani is
kell valamit.

Nincs ezzel semmi gond kiderült hogy europa liga csoportkörbe mar elfogy a tudomanya.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96335
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.10.05. 09:41

laller89 írta:Es akkor a valosag

https://www.uefa.com/uefaeuropaleague/s ... ml?iv=true

1 megnemitelt chealsea tizi azert azt irmom mert az volt elöbb igen a vidinek is volt megnemadott.

Gyava jatek köszönhetöen az edzönek pedig biztam annyira benne hogy meg akar a masodik feliböbe tudodott volna valtozatani , mivel
neki is latni kelett hogy az ellenfel vedelme egy faek egyszerü.

Inakbb lett egy bunker foci 1-0 mint egy jo mecs 5-2 , bele lehet törödni hogy ugyan annyi pontot er, söt ettöl meg rosszab lett
a magyar foci megitelese is.

Sok sikert idegnebe a vidinek ilyen taktikaval egy Paok ellen.

Jó meccsen 8-0. Mindenki elégedetten csettintett volna.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 35068
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Szarka » 2018.10.05. 09:45

laller89 írta:Vagy akkor ki kell mondani hogy Nikolocs ennyit tud ez a taktika amit vezet , a selejtetzöbe eleg volt de ez mar nem a seljtezö itt mutani is
kell valamit.

Nincs ezzel semmi gond kiderült hogy europa liga csoportkörbe mar elfogy a tudomanya.

Kár ezen a témán pörögnöd. Lehet egy zseni talált volna jobb taktikát erre a keretre, ezen ellenfél ellen, de nem tudnék ellenpéldát hozni.
A tény, hogy egy jóval gyengébb képességű keret igenis hasonló taktikával próbálkozik még topligákban is.
Különösen furcsa ezt az ellen a Chelsea ellen felhozni, amely top csapatként is úgy játszott évekig, hogy beparkolta a kapu elé a kék buszt. :)
A riporterek és szagértők persze jönnek azzal, hogy 3 kapott gól alatt már jó, stb... de nem így fut ki az edző, hanem stabil védekezés mellett bízva a kevés helyzet kihasználásában. Valamint számukra jobb az 1-1, amire végig esélyük is volt. Amíg a 2. gólt nem lövi be a Chelsea, addig nem változik a taktika, mert bíznak egy jó kontrában, egy pontrúgásban. Nem egyszer ez be is szokott jönni, de persze gyakoribb a sima bukta. Ezt magyaros tévedésnek beállítani mégis butaság, mert a topligák kiesőitől egészen topcsapatokig láttuk már alkalmazni.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.10.05. 09:47

laller89 írta:Es akkor a valosag

https://www.uefa.com/uefaeuropaleague/s ... ml?iv=true

1 megnemitelt chealsea tizi azert azt irmom mert az volt elöbb igen a vidinek is volt megnemadott.

Gyava jatek köszönhetöen az edzönek pedig biztam annyira benne hogy meg akar a masodik feliböbe tudodott volna valtozatani , mivel
neki is latni kelett hogy az ellenfel vedelme egy faek egyszerü.

Inakbb lett egy bunker foci 1-0 mint egy jo mecs 5-2 , bele lehet törödni hogy ugyan annyi pontot er, söt ettöl meg rosszab lett
a magyar foci megitelese is.

Sok sikert idegnebe a vidinek ilyen taktikaval egy Paok ellen.

Pattoghatsz, mint a kergebolha, de a Zala megyényi Izlandnak EB-negyeddöntőt ért az ilyen játék.
A Vidinek minden elismerés, te meg ásd már el magad.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Döglégy
Légiós
Hozzászólások: 5526
Csatlakozott: 2010.03.23. 00:15

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: Döglégy » 2018.10.05. 10:09

laller89 írta:Es akkor a valosag

https://www.uefa.com/uefaeuropaleague/s ... ml?iv=true

1 megnemitelt chealsea tizi azert azt irmom mert az volt elöbb igen a vidinek is volt megnemadott.

Gyava jatek köszönhetöen az edzönek pedig biztam annyira benne hogy meg akar a masodik feliböbe tudodott volna valtozatani , mivel
neki is latni kelett hogy az ellenfel vedelme egy faek egyszerü.

Inakbb lett egy bunker foci 1-0 mint egy jo mecs 5-2 , bele lehet törödni hogy ugyan annyi pontot er, söt ettöl meg rosszab lett
a magyar foci megitelese is.

Sok sikert idegnebe a vidinek ilyen taktikaval egy Paok ellen.

Nem törték amúgy fel a profilodat? Konkrétan Igazság-velasco, a stílus ugyanaz. Régen csak simán bebasztál meccs közben, most meg bízol a kormánycsapatban és attempts on target statisztikát mutogatsz, valami nincs rendben.
BSTH szövegei semmivel sem erősebbek adrenalinénál.
BSTH tiltása kettős mérce.
BSTH tiltása nevetséges, oldjátok fel!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.10.05. 10:28

MindigÚjpest írta:
Gunners írta:Szép volt srácok! Remélem a PAOK ellen sikerül nyerni.
Arra van zsugám. :)

Fogadási szempontból kiváló eredmény a londoni 0:1, ennek a következménye, h PAOK - Videoton meccsre 1,40 a hazai
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.10.05. 10:31

SuperDepor írta:
MindigÚjpest írta:
Gunners írta:Szép volt srácok! Remélem a PAOK ellen sikerül nyerni.
Arra van zsugám. :)

Fogadási szempontból kiváló eredmény a londoni 0:1, ennek a következménye, h PAOK - Videoton meccsre 1,40 a hazai
A Vidi-PAOK-ra van jegyem nem a PAOK-Vidire.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.10.05. 10:34

MindigÚjpest írta:
SuperDepor írta:
MindigÚjpest írta:Arra van zsugám. :)

Fogadási szempontból kiváló eredmény a londoni 0:1, ennek a következménye, h PAOK - Videoton meccsre 1,40 a hazai
A Vidi-PAOK-ra van jegyem nem a PAOK-Vidire.

vágom, h a hazai meccsre gondolsz, én azért írtam a kommentemet, mert először a görögországi meccs lesz
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: laller89 » 2018.10.05. 10:57

Szarka írta:
laller89 írta:Vagy akkor ki kell mondani hogy Nikolocs ennyit tud ez a taktika amit vezet , a selejtetzöbe eleg volt de ez mar nem a seljtezö itt mutani is
kell valamit.

Nincs ezzel semmi gond kiderült hogy europa liga csoportkörbe mar elfogy a tudomanya.

Kár ezen a témán pörögnöd. Lehet egy zseni talált volna jobb taktikát erre a keretre, ezen ellenfél ellen, de nem tudnék ellenpéldát hozni.
A tény, hogy egy jóval gyengébb képességű keret igenis hasonló taktikával próbálkozik még topligákban is.
Különösen furcsa ezt az ellen a Chelsea ellen felhozni, amely top csapatként is úgy játszott évekig, hogy beparkolta a kapu elé a kék buszt. :)
A riporterek és szagértők persze jönnek azzal, hogy 3 kapott gól alatt már jó, stb... de nem így fut ki az edző, hanem stabil védekezés mellett bízva a kevés helyzet kihasználásában. Valamint számukra jobb az 1-1, amire végig esélyük is volt. Amíg a 2. gólt nem lövi be a Chelsea, addig nem változik a taktika, mert bíznak egy jó kontrában, egy pontrúgásban. Nem egyszer ez be is szokott jönni, de persze gyakoribb a sima bukta. Ezt magyaros tévedésnek beállítani mégis butaság, mert a topligák kiesőitől egészen topcsapatokig láttuk már alkalmazni.


Akkor neked is kár ezen a témán pörögnöd, mer zseninek se kellett lenni hogy eszre vegye valki hogy siman at lehetett futni ezen a gyenhebb nem lap chealse hatvedsoron es meg is voltak az emebri a padon akit csak 82!! percen cserelelt be.

Na ez volt geniuszi huazas nem ez bunker foci taktika.

Avatar
imici
Aranylabdás
Hozzászólások: 17925
Csatlakozott: 2005.08.11. 16:30
Tartózkodási hely: Tengeri fõd

Re: Chelsea-Vidi: Székesfehérvár duplán megmutatta

HozzászólásSzerző: imici » 2018.10.05. 11:23

laller89 írta:
Szarka írta:
laller89 írta:Vagy akkor ki kell mondani hogy Nikolocs ennyit tud ez a taktika amit vezet , a selejtetzöbe eleg volt de ez mar nem a seljtezö itt mutani is
kell valamit.

Nincs ezzel semmi gond kiderült hogy europa liga csoportkörbe mar elfogy a tudomanya.

Kár ezen a témán pörögnöd. Lehet egy zseni talált volna jobb taktikát erre a keretre, ezen ellenfél ellen, de nem tudnék ellenpéldát hozni.
A tény, hogy egy jóval gyengébb képességű keret igenis hasonló taktikával próbálkozik még topligákban is.
Különösen furcsa ezt az ellen a Chelsea ellen felhozni, amely top csapatként is úgy játszott évekig, hogy beparkolta a kapu elé a kék buszt. :)
A riporterek és szagértők persze jönnek azzal, hogy 3 kapott gól alatt már jó, stb... de nem így fut ki az edző, hanem stabil védekezés mellett bízva a kevés helyzet kihasználásában. Valamint számukra jobb az 1-1, amire végig esélyük is volt. Amíg a 2. gólt nem lövi be a Chelsea, addig nem változik a taktika, mert bíznak egy jó kontrában, egy pontrúgásban. Nem egyszer ez be is szokott jönni, de persze gyakoribb a sima bukta. Ezt magyaros tévedésnek beállítani mégis butaság, mert a topligák kiesőitől egészen topcsapatokig láttuk már alkalmazni.


Akkor neked is kár ezen a témán pörögnöd, mer zseninek se kellett lenni hogy eszre vegye valki hogy siman at lehetett futni ezen a gyenhebb nem lap chealse hatvedsoron es meg is voltak az emebri a padon akit csak 82!! percen cserelelt be.

Na ez volt geniuszi huazas nem ez bunker foci taktika.

"gyenhebb nem lap chealse " foci mint a magyar.
Hajrá Fradi! Hajrá Nagyvárad!
DePower, minden másra ott a Mászterkárd


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 110 vendég