Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.08.03. 09:50

Vignjevics mester karrierje csúcspontjához ért.

Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

Mint ismeretes, a Sevilla csapata 3-1-re nyert csütörtök este a Szusza Ferenc Stadionban, így 7-1-es összesítéssel búcsúztatta az Újpestet az Európa-ligában. A találkozót követően a két mester értékelt.

"Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy idáig eljutottunk, itthon, majdnem telt ház előtt fogadhattuk a Sevillát, egy ilyen nagy futballklubot. Sok nehézségen mentünk keresztül mire eljutottunk idáig, de megmutattuk, hogy az álmok valóra válhatnak, ha hiszünk bennük és keményen dolgozunk értük nap mint nap. Szakmai karrierem csúcspontja volt a mostani és a múlt csütörtöki mérkőzés, de én többet szeretnék elérni, és bízom benne, hogy ezzel a mai nappal nem véget ért valami, hanem folytatódik a megkezdett munka, amivel jövőre újra eljuthatunk erre a szintre vagy még tovább” - fogalmazott Nebojsa Vignjevics, a lilák vezetőedzője.

"Összességében megérdemelten jutottunk tovább, hiszen már az első meccsen nagy lépést tettünk. A visszavágón az volt a célunk, hogy az Újpest ne tudjon igazán a játékba lendülni, mert ha vérszemet kaptak volna, akkor a szurkolótáborának köszönhetően alaposan megnehezíthették volna a dolgunkat. Az első góllal azonban úgy érzem, lezártuk a kérdést, még úgy is, hogy az Újpest jól játszott, és mindent megtett azért, hogy gólt szerezzen. Ez sikerült is neki. Elismerésem a klubnak!" - mondta Pablo Machín, a Sevilla trénere. 

BSTH

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: BSTH » 2018.08.03. 10:13

Én nem tudom. Nekem akkor is fáj, hogy régen láttam, ahogy a TBSC majdnem továbbjut a Real ellen, vagy ahogy az Újpest is 1 góllal marad alul a Sociedaddal szemben. Aztán átmásztunk ebbe a gödörbe. Mert ebbe igazán pottyanni lehet, és sose lesz felelőse: jaj de jó, kivertünk egy balkáni csapatot (szinte majdnem), vagy partiban voltunk a spanyol középpel. 1-7-nél. Szar ez, nem kell az ámítás.
Tudom: helyén kezelni mindent. Meló nélkül ez nem fog menni. Már harminc éve nem megy. Akik dolgozni kezdtek a félamatőrből csináltak jó kis közepest (Norvégia, Svájc, vagy lehetne már törpéket is sorolni).

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 11:04

BSTH írta:Én nem tudom. Nekem akkor is fáj, hogy régen láttam, ahogy a TBSC majdnem továbbjut a Real ellen, vagy ahogy az Újpest is 1 góllal marad alul a Sociedaddal szemben. Aztán átmásztunk ebbe a gödörbe. Mert ebbe igazán pottyanni lehet, és sose lesz felelőse: jaj de jó, kivertünk egy balkáni csapatot (szinte majdnem), vagy partiban voltunk a spanyol középpel. 1-7-nél. Szar ez, nem kell az ámítás.
Tudom: helyén kezelni mindent. Meló nélkül ez nem fog menni. Már harminc éve nem megy. Akik dolgozni kezdtek a félamatőrből csináltak jó kis közepest (Norvégia, Svájc, vagy lehetne már törpéket is sorolni).

melózni....fú de el vagy tévedve...mi a labdarúgást művészi szinten űztük egykor, benne van a génjeinkben. pont az ilyen kártékony megállapítások miatt jutottunk idáig, a sok kártevővel megáldva (Mezey dr.) az újpesti skacok valszeg életükben először játszottak ilyen sebességen, ami világszinten még mindig semmi, de messze az nb1 feletti. volt egy olyan labdakihozataluk ami élményszámba ment. ebben áll az egyik fő ok: mivel elszoktunk a gyors focitól, ezért nem alakultak ki a technikai és döntési készségeink. ha már fiatal koruktól ez lenne a nívó, akkor lenne sokkal fejlődőképesebb az egész történet. egy nagyon jó up program kellene mint egy falat kenyér

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 11:22

velasco írta:

Pont ezért nincs meló, mert elhitetjük magunkkal, hogy "benne van a génjeinkben". A géneidtől max. kékszemű szőke leszel, nem focista.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 11:36

ManBat írta:

ezzel a mentalitással olyan játékosaink jönnének ki mint dárdai turul palika: szürke, rakkolós, brusztos, fantáziátlan tucatjátékosok. a másikkal: deák bamba, sárosi dr, puskás, bene feri, varga zoli stb...igenis van olyan ami a génjeinkből jön. "meló" azért nincs, mert fogalmuk nincs mit kell csinálni és hogy. amikor nincs szellemi tőke, abból lesz a melózni, melózni duma. melóztak a srácok mexikóban is a déli edzéseken. mi lett belőle? Magyarország azon kevés országok egyike volt, akinek volt saját futball stílusa. csak újra rá kéne találni és felzárkózni a modern focihoz. meg kell nézni az aranycsapatot hogy ahhoz az időhöz képest milyen gyorsan tették vették a labdát és milyen technikai tudással bírtak. tele volt kreativitással ötlettel a játékunk. aztán jöttek a mezey dr. félék sajnos. sokan rájöttek már erre

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 12:08

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:melózni....fú de el vagy tévedve...mi a labdarúgást művészi szinten űztük egykor, benne van a génjeinkben. pont az ilyen kártékony megállapítások miatt jutottunk idáig, a sok kártevővel megáldva (Mezey dr.) az újpesti skacok valszeg életükben először játszottak ilyen sebességen, ami világszinten még mindig semmi, de messze az nb1 feletti. volt egy olyan labdakihozataluk ami élményszámba ment. ebben áll az egyik fő ok: mivel elszoktunk a gyors focitól, ezért nem alakultak ki a technikai és döntési készségeink. ha már fiatal koruktól ez lenne a nívó, akkor lenne sokkal fejlődőképesebb az egész történet. egy nagyon jó up program kellene mint egy falat kenyér

Pont ezért nincs meló, mert elhitetjük magunkkal, hogy "benne van a génjeinkben". A géneidtől max. kékszemű szőke leszel, nem focista.

ezzel a mentalitással olyan játékosaink jönnének ki mint dárdai turul palika: szürke, rakkolós, brusztos, fantáziátlan tucatjátékosok. a másikkal: deák bamba, sárosi dr, puskás, bene feri, varga zoli stb...igenis van olyan ami a génjeinkből jön. "meló" azért nincs, mert fogalmuk nincs mit kell csinálni és hogy. amikor nincs szellemi tőke, abból lesz a melózni, melózni duma. melóztak a srácok mexikóban is a déli edzéseken. mi lett belőle? Magyarország azon kevés országok egyike volt, akinek volt saját futball stílusa. csak újra rá kéne találni és felzárkózni a modern focihoz. meg kell nézni az aranycsapatot hogy ahhoz az időhöz képest milyen gyorsan tették vették a labdát és milyen technikai tudással bírtak. tele volt kreativitással ötlettel a játékunk. aztán jöttek a mezey dr. félék sajnos. sokan rájöttek már erre

A stílus elsajátítandó, nem öröklendő.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 12:15

ManBat írta:
velasco írta:
ManBat írta:Pont ezért nincs meló, mert elhitetjük magunkkal, hogy "benne van a génjeinkben". A géneidtől max. kékszemű szőke leszel, nem focista.

ezzel a mentalitással olyan játékosaink jönnének ki mint dárdai turul palika: szürke, rakkolós, brusztos, fantáziátlan tucatjátékosok. a másikkal: deák bamba, sárosi dr, puskás, bene feri, varga zoli stb...igenis van olyan ami a génjeinkből jön. "meló" azért nincs, mert fogalmuk nincs mit kell csinálni és hogy. amikor nincs szellemi tőke, abból lesz a melózni, melózni duma. melóztak a srácok mexikóban is a déli edzéseken. mi lett belőle? Magyarország azon kevés országok egyike volt, akinek volt saját futball stílusa. csak újra rá kéne találni és felzárkózni a modern focihoz. meg kell nézni az aranycsapatot hogy ahhoz az időhöz képest milyen gyorsan tették vették a labdát és milyen technikai tudással bírtak. tele volt kreativitással ötlettel a játékunk. aztán jöttek a mezey dr. félék sajnos. sokan rájöttek már erre

A stílus elsajátítandó, nem öröklendő.

egy bizonyos fokig el lehet igen. de az csak másolat marad. jobb esetben belőled jön. belőlünk évtizedekig jött, aztán elkezdtünk másokat másolni.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 12:28

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:ezzel a mentalitással olyan játékosaink jönnének ki mint dárdai turul palika: szürke, rakkolós, brusztos, fantáziátlan tucatjátékosok. a másikkal: deák bamba, sárosi dr, puskás, bene feri, varga zoli stb...igenis van olyan ami a génjeinkből jön. "meló" azért nincs, mert fogalmuk nincs mit kell csinálni és hogy. amikor nincs szellemi tőke, abból lesz a melózni, melózni duma. melóztak a srácok mexikóban is a déli edzéseken. mi lett belőle? Magyarország azon kevés országok egyike volt, akinek volt saját futball stílusa. csak újra rá kéne találni és felzárkózni a modern focihoz. meg kell nézni az aranycsapatot hogy ahhoz az időhöz képest milyen gyorsan tették vették a labdát és milyen technikai tudással bírtak. tele volt kreativitással ötlettel a játékunk. aztán jöttek a mezey dr. félék sajnos. sokan rájöttek már erre

A stílus elsajátítandó, nem öröklendő.

egy bizonyos fokig el lehet igen. de az csak másolat marad. jobb esetben belőled jön. belőlünk évtizedekig jött, aztán elkezdtünk másokat másolni.

Vagy inkább a nagy generációk csesztek átadni a tudásukat. Az Aranycsapat után a hatvanas évek olimpiai bajnokai még nagyobb részben álltak jó játékosokból, majd utána a 70-es, 80-as évekre maradt 3-4 klasszis mint fémjel, végül még annyi se.
A genetikádból maximum annyi jön le, hogy futni tudsz-e jól, vagy mekkora magas leszel. Nem az alléljeid tesznek focistává, hanem a tudásod.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 12:39

ManBat írta:
velasco írta:
ManBat írta:A stílus elsajátítandó, nem öröklendő.

egy bizonyos fokig el lehet igen. de az csak másolat marad. jobb esetben belőled jön. belőlünk évtizedekig jött, aztán elkezdtünk másokat másolni.

Vagy inkább a nagy generációk csesztek átadni a tudásukat. Az Aranycsapat után a hatvanas évek olimpiai bajnokai még nagyobb részben álltak jó játékosokból, majd utána a 70-es, 80-as évekre maradt 3-4 klasszis mint fémjel, végül még annyi se.
A genetikádból maximum annyi jön le, hogy futni tudsz-e jól, vagy mekkora magas leszel. Nem az alléljeid tesznek focistává, hanem a tudásod.

esetleg senki nem kérdezte meg őket erről? Öcsi bácsi azt mondta a 90-es évek elején, hogy adjanak neki 5 évet, hogy ő egyedül megcsinálhassa a magyar focit. Adtak? Nem. Érdekük volt a dilettánsoknak magukat pozícióban tartani? Igen. A nagy hanyatlás azért következett be az aranycsapat után, mert központosították az edzőképzést és elvitték a magyart egy teljesen tőlünk idegen irányba. Ezért a szép fokozatos visszaesés, majd a tetszhalál. A genetika nem csak a fizikai paraméterekre hanem a gondolkodásmódra is hatással van. Illetve a magyar nyelv ami nagy szerepet játszott. Eleve ez egy képi nyelv, ami teljesen egyedülálló a világon. Ezekből eredeztethető le, hogy miért voltunk a világ legjobbjai között. A magyar futballgondolkodásnak köszönhetően voltunk ekkora tudás birtokában. Ha a szellem hanyatlik, vele együtt a többi is. Ez történt itt.

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28198
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2018.08.03. 12:40

velasco írta:
BSTH írta:Én nem tudom. Nekem akkor is fáj, hogy régen láttam, ahogy a TBSC majdnem továbbjut a Real ellen, vagy ahogy az Újpest is 1 góllal marad alul a Sociedaddal szemben. Aztán átmásztunk ebbe a gödörbe. Mert ebbe igazán pottyanni lehet, és sose lesz felelőse: jaj de jó, kivertünk egy balkáni csapatot (szinte majdnem), vagy partiban voltunk a spanyol középpel. 1-7-nél. Szar ez, nem kell az ámítás.
Tudom: helyén kezelni mindent. Meló nélkül ez nem fog menni. Már harminc éve nem megy. Akik dolgozni kezdtek a félamatőrből csináltak jó kis közepest (Norvégia, Svájc, vagy lehetne már törpéket is sorolni).

melózni....fú de el vagy tévedve...mi a labdarúgást művészi szinten űztük egykor, benne van a génjeinkben. pont az ilyen kártékony megállapítások miatt jutottunk idáig, a sok kártevővel megáldva (Mezey dr.) az újpesti skacok valszeg életükben először játszottak ilyen sebességen, ami világszinten még mindig semmi, de messze az nb1 feletti. volt egy olyan labdakihozataluk ami élményszámba ment. ebben áll az egyik fő ok: mivel elszoktunk a gyors focitól, ezért nem alakultak ki a technikai és döntési készségeink. ha már fiatal koruktól ez lenne a nívó, akkor lenne sokkal fejlődőképesebb az egész történet. egy nagyon jó up program kellene mint egy falat kenyér

Tajti nyilatkozta, hogy amikor kikerült Spanyolországba, csak lesett, hogy a 8-10 éves gyerekek milyen sebességgel tolták az egypasszos játékot.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 12:48

HattoriHanzo írta:

olvastam én is. aranycsapat -> holland totális foci -> cruyff barcelonája, la masia megalapítása -> gurdiola, messi
ők mentek a jó irányba, minket meg eltérítettek. most meg kimegy a magyar gyerek és meg van döbbenve. ritka egyedülálló egy helyzet. amúgy tajtin nagyon látszott hogy más sebességen játszik mikor beállt a diósgyőrbe múlt héten. én sokat várok tőle

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 13:01

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:egy bizonyos fokig el lehet igen. de az csak másolat marad. jobb esetben belőled jön. belőlünk évtizedekig jött, aztán elkezdtünk másokat másolni.

Vagy inkább a nagy generációk csesztek átadni a tudásukat. Az Aranycsapat után a hatvanas évek olimpiai bajnokai még nagyobb részben álltak jó játékosokból, majd utána a 70-es, 80-as évekre maradt 3-4 klasszis mint fémjel, végül még annyi se.
A genetikádból maximum annyi jön le, hogy futni tudsz-e jól, vagy mekkora magas leszel. Nem az alléljeid tesznek focistává, hanem a tudásod.

esetleg senki nem kérdezte meg őket erről? Öcsi bácsi azt mondta a 90-es évek elején, hogy adjanak neki 5 évet, hogy ő egyedül megcsinálhassa a magyar focit. Adtak? Nem. Érdekük volt a dilettánsoknak magukat pozícióban tartani? Igen. A nagy hanyatlás azért következett be az aranycsapat után, mert központosították az edzőképzést és elvitték a magyart egy teljesen tőlünk idegen irányba. Ezért a szép fokozatos visszaesés, majd a tetszhalál. A genetika nem csak a fizikai paraméterekre hanem a gondolkodásmódra is hatással van. Illetve a magyar nyelv ami nagy szerepet játszott. Eleve ez egy képi nyelv, ami teljesen egyedülálló a világon. Ezekből eredeztethető le, hogy miért voltunk a világ legjobbjai között. A magyar futballgondolkodásnak köszönhetően voltunk ekkora tudás birtokában. Ha a szellem hanyatlik, vele együtt a többi is. Ez történt itt.

Ez egy mellébeszélő faszság, ami megint csak egy önámítás. Nem attól fogsz három biciklicselt letolni, hogy dobro pozsálováty helyett üdvözlömöt mondasz.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 13:05

ManBat írta:
velasco írta:
ManBat írta:Vagy inkább a nagy generációk csesztek átadni a tudásukat. Az Aranycsapat után a hatvanas évek olimpiai bajnokai még nagyobb részben álltak jó játékosokból, majd utána a 70-es, 80-as évekre maradt 3-4 klasszis mint fémjel, végül még annyi se.
A genetikádból maximum annyi jön le, hogy futni tudsz-e jól, vagy mekkora magas leszel. Nem az alléljeid tesznek focistává, hanem a tudásod.

esetleg senki nem kérdezte meg őket erről? Öcsi bácsi azt mondta a 90-es évek elején, hogy adjanak neki 5 évet, hogy ő egyedül megcsinálhassa a magyar focit. Adtak? Nem. Érdekük volt a dilettánsoknak magukat pozícióban tartani? Igen. A nagy hanyatlás azért következett be az aranycsapat után, mert központosították az edzőképzést és elvitték a magyart egy teljesen tőlünk idegen irányba. Ezért a szép fokozatos visszaesés, majd a tetszhalál. A genetika nem csak a fizikai paraméterekre hanem a gondolkodásmódra is hatással van. Illetve a magyar nyelv ami nagy szerepet játszott. Eleve ez egy képi nyelv, ami teljesen egyedülálló a világon. Ezekből eredeztethető le, hogy miért voltunk a világ legjobbjai között. A magyar futballgondolkodásnak köszönhetően voltunk ekkora tudás birtokában. Ha a szellem hanyatlik, vele együtt a többi is. Ez történt itt.

Ez egy mellébeszélő faszság, ami megint csak egy önámítás. Nem attól fogsz három biciklicselt letolni, hogy dobro pozsálováty helyett üdvözlömöt mondasz.

Az eredményeink és több ember kutatása nem a te véleményedet támasztják alá.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 13:10

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:esetleg senki nem kérdezte meg őket erről? Öcsi bácsi azt mondta a 90-es évek elején, hogy adjanak neki 5 évet, hogy ő egyedül megcsinálhassa a magyar focit. Adtak? Nem. Érdekük volt a dilettánsoknak magukat pozícióban tartani? Igen. A nagy hanyatlás azért következett be az aranycsapat után, mert központosították az edzőképzést és elvitték a magyart egy teljesen tőlünk idegen irányba. Ezért a szép fokozatos visszaesés, majd a tetszhalál. A genetika nem csak a fizikai paraméterekre hanem a gondolkodásmódra is hatással van. Illetve a magyar nyelv ami nagy szerepet játszott. Eleve ez egy képi nyelv, ami teljesen egyedülálló a világon. Ezekből eredeztethető le, hogy miért voltunk a világ legjobbjai között. A magyar futballgondolkodásnak köszönhetően voltunk ekkora tudás birtokában. Ha a szellem hanyatlik, vele együtt a többi is. Ez történt itt.

Ez egy mellébeszélő faszság, ami megint csak egy önámítás. Nem attól fogsz három biciklicselt letolni, hogy dobro pozsálováty helyett üdvözlömöt mondasz.

Az eredményeink és több ember kutatása nem a te véleményedet támasztják alá.

Az eredményeink és a nyelv közt nincs párhuzam (az Aranycsapat a Klebelsberg-féle kultúrfölény sportpolitikájából és a Rákosi-rezsimből táplálkozott), a "több ember kutatásáról" pedig kíváncsi lennék valami hiteles forrásra is azon felül, hogy ideböfögöd.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 13:27

ManBat írta:
velasco írta:
ManBat írta:Ez egy mellébeszélő faszság, ami megint csak egy önámítás. Nem attól fogsz három biciklicselt letolni, hogy dobro pozsálováty helyett üdvözlömöt mondasz.

Az eredményeink és több ember kutatása nem a te véleményedet támasztják alá.

Az eredményeink és a nyelv közt nincs párhuzam (az Aranycsapat a Klebelsberg-féle kultúrfölény sportpolitikájából és a Rákosi-rezsimből táplálkozott), a "több ember kutatásáról" pedig kíváncsi lennék valami hiteles forrásra is azon felül, hogy ideböfögöd.

Te azt mondod nincs. Olimpiai aranyak tekintetében viszont még mindig 8. helyen vagyunk a világon. Az ideböfögést inkább a te írásodból érzem. Te a tipikus erő diadala az ész felett vonalat képviseled.

"A labda engedelmes szolgája legyen a játékosnak, mindig pontosan oda menjen, ahová az küldeni akarja. A játékosnak viszont legyenek elgondolásai, ismerje mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a labdával meg lehet oldani. Testének úgyszólván minden részével le kell tudnia kezelni a különböző erejű és magasságú átadásokat. Cselezni, labdát vezetni, szerelni, egyformán jól kell tudnia mindkét lábával, minden játékosnak" (Bukovi Márton, 1954)

"Stílus az, amiben egy csapat megjeleníti a tudását. A stílus egy vertikum, átfogja az oktatást a gyerekkortól a felnőttkorig, és reprezentálja egy nemzet edzői gondolkodását a játékról" (Pillinger Mihály)

kiváló cikk a témában:
https://nepszava.hu/1153553_pillinger-m ... s-a-magyar

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 13:31

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:Az eredményeink és több ember kutatása nem a te véleményedet támasztják alá.

Az eredményeink és a nyelv közt nincs párhuzam (az Aranycsapat a Klebelsberg-féle kultúrfölény sportpolitikájából és a Rákosi-rezsimből táplálkozott), a "több ember kutatásáról" pedig kíváncsi lennék valami hiteles forrásra is azon felül, hogy ideböfögöd.

Te azt mondod nincs. Olimpiai aranyak tekintetében viszont még mindig 8. helyen vagyunk a világon. Az ideböfögést inkább a te írásodból érzem. Te a tipikus erő diadala az ész felett vonalat képviseled.

"A labda engedelmes szolgája legyen a játékosnak, mindig pontosan oda menjen, ahová az küldeni akarja. A játékosnak viszont legyenek elgondolásai, ismerje mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a labdával meg lehet oldani. Testének úgyszólván minden részével le kell tudnia kezelni a különböző erejű és magasságú átadásokat. Cselezni, labdát vezetni, szerelni, egyformán jól kell tudnia mindkét lábával, minden játékosnak" (Bukovi Márton, 1954)

"Stílus az, amiben egy csapat megjeleníti a tudását. A stílus egy vertikum, átfogja az oktatást a gyerekkortól a felnőttkorig, és reprezentálja egy nemzet edzői gondolkodását a játékról" (Pillinger Mihály)

kiváló cikk a témában:
https://nepszava.hu/1153553_pillinger-m ... s-a-magyar

Nem. Én azt mondom, hogy mindig is egy kiemelt jelentőségű területnek számított Magyarországon a sport, aminek világszintű képzése volt itthon hosszú ideig, egyes sportokban mind a mai napig. De ennek semmi köze a genetikához, mert a genetika nem határozza meg a képességet, technikát, csak az alapokat adja meg neki (pl. 2 méter 10 centivel nem leszel cselgép, mert magasan van a súlypontod). A nyelvet idekeverni meg abszolút hülyeség, mert ennyi erővel a csehek aztán teljesen esélytelenek lennének bármiben, mégis eggyel több futballtornáról van aranyérmük, mint nekünk.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 13:33

Az "erő az ész felett" pedig pont a te érvelésedben gyökeredzik. Nem kell ide képzés, nem kell ide a sport eltanulása, nem kell ide semmi, hiszen benne van a vérünkben az egész. Amíg ez a hozzáállás, addig nem lesz előrelépés, annyi szent.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 13:43

ManBat írta:
velasco írta:
ManBat írta:Az eredményeink és a nyelv közt nincs párhuzam (az Aranycsapat a Klebelsberg-féle kultúrfölény sportpolitikájából és a Rákosi-rezsimből táplálkozott), a "több ember kutatásáról" pedig kíváncsi lennék valami hiteles forrásra is azon felül, hogy ideböfögöd.

Te azt mondod nincs. Olimpiai aranyak tekintetében viszont még mindig 8. helyen vagyunk a világon. Az ideböfögést inkább a te írásodból érzem. Te a tipikus erő diadala az ész felett vonalat képviseled.

"A labda engedelmes szolgája legyen a játékosnak, mindig pontosan oda menjen, ahová az küldeni akarja. A játékosnak viszont legyenek elgondolásai, ismerje mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a labdával meg lehet oldani. Testének úgyszólván minden részével le kell tudnia kezelni a különböző erejű és magasságú átadásokat. Cselezni, labdát vezetni, szerelni, egyformán jól kell tudnia mindkét lábával, minden játékosnak" (Bukovi Márton, 1954)

"Stílus az, amiben egy csapat megjeleníti a tudását. A stílus egy vertikum, átfogja az oktatást a gyerekkortól a felnőttkorig, és reprezentálja egy nemzet edzői gondolkodását a játékról" (Pillinger Mihály)

kiváló cikk a témában:
https://nepszava.hu/1153553_pillinger-m ... s-a-magyar

Nem. Én azt mondom, hogy mindig is egy kiemelt jelentőségű területnek számított Magyarországon a sport, aminek világszintű képzése volt itthon hosszú ideig, egyes sportokban mind a mai napig. De ennek semmi köze a genetikához, mert a genetika nem határozza meg a képességet, technikát, csak az alapokat adja meg neki (pl. 2 méter 10 centivel nem leszel cselgép, mert magasan van a súlypontod). A nyelvet idekeverni meg abszolút hülyeség, mert ennyi erővel a csehek aztán teljesen esélytelenek lennének bármiben, mégis eggyel több futballtornáról van aranyérmük, mint nekünk.

de mitől lett világszínvonalú? mert nagyon magas szintű elméleti tudással is rendelkeztünk. a genetikának annyiban van köze, hogy mivel itt rengeteg nép keveredett, ezért egy teljesen egyedi génállomány jött létre, gyakorlatilag multikulturális társadalom voltunk évszázadokon át. A képességeket valóban nem határozza meg döntően, viszont a nyelv a gondolkodásmódot igen, lásd a fenti idézeteket. Futballkultúra. Ez az ami meg lett ölve. Kizárólag erre vezethető vissza a magyar foci hanyatlása. Nincs még egy olyan ország, aki egykor a világ legjobbjának számított és ekkora visszaesést produkált, csak mi. Kizárólag az említett okoknak köszönhetően.

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.03. 13:44

ManBat írta:Az "erő az ész felett" pedig pont a te érvelésedben gyökeredzik. Nem kell ide képzés, nem kell ide a sport eltanulása, nem kell ide semmi, hiszen benne van a vérünkben az egész. Amíg ez a hozzáállás, addig nem lesz előrelépés, annyi szent.

olvasd el a cikket amit belinkeltem. nem eltanulni kell másoktól mert akkor sosem leszünk világszintűek. magunknak kell megalkotni a sajátunkat. ami már megvolt, csak elveszett.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Elismerő, mit nyilatkozott a Sevilla mestere az Újpestről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.03. 13:46

velasco írta:
ManBat írta:
velasco írta:Te azt mondod nincs. Olimpiai aranyak tekintetében viszont még mindig 8. helyen vagyunk a világon. Az ideböfögést inkább a te írásodból érzem. Te a tipikus erő diadala az ész felett vonalat képviseled.

"A labda engedelmes szolgája legyen a játékosnak, mindig pontosan oda menjen, ahová az küldeni akarja. A játékosnak viszont legyenek elgondolásai, ismerje mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a labdával meg lehet oldani. Testének úgyszólván minden részével le kell tudnia kezelni a különböző erejű és magasságú átadásokat. Cselezni, labdát vezetni, szerelni, egyformán jól kell tudnia mindkét lábával, minden játékosnak" (Bukovi Márton, 1954)

"Stílus az, amiben egy csapat megjeleníti a tudását. A stílus egy vertikum, átfogja az oktatást a gyerekkortól a felnőttkorig, és reprezentálja egy nemzet edzői gondolkodását a játékról" (Pillinger Mihály)

kiváló cikk a témában:
https://nepszava.hu/1153553_pillinger-m ... s-a-magyar

Nem. Én azt mondom, hogy mindig is egy kiemelt jelentőségű területnek számított Magyarországon a sport, aminek világszintű képzése volt itthon hosszú ideig, egyes sportokban mind a mai napig. De ennek semmi köze a genetikához, mert a genetika nem határozza meg a képességet, technikát, csak az alapokat adja meg neki (pl. 2 méter 10 centivel nem leszel cselgép, mert magasan van a súlypontod). A nyelvet idekeverni meg abszolút hülyeség, mert ennyi erővel a csehek aztán teljesen esélytelenek lennének bármiben, mégis eggyel több futballtornáról van aranyérmük, mint nekünk.

de mitől lett világszínvonalú? mert nagyon magas szintű elméleti tudással is rendelkeztünk. a genetikának annyiban van köze, hogy mivel itt rengeteg nép keveredett, ezért egy teljesen egyedi génállomány jött létre, gyakorlatilag multikulturális társadalom voltunk évszázadokon át. A képességeket valóban nem határozza meg döntően, viszont a nyelv a gondolkodásmódot igen, lásd a fenti idézeteket. Futballkultúra. Ez az ami meg lett ölve. Kizárólag erre vezethető vissza a magyar foci hanyatlása. Nincs még egy olyan ország, aki egykor a világ legjobbjának számított és ekkora visszaesést produkált, csak mi. Kizárólag az említett okoknak köszönhetően.

Fúb+. Ennyi faszságra inkább beveszek egy Advilt, és hagyom a faszba az egészet.
Oké. Azért tudtunk focizni, mert a 22. kromoszómánk csavartabb, mint a svájciaké. Legyen így, ha neked ezzel könnyebb élni.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 126 vendég