Oldal: 1 / 1

A Puskás ismeri a Lokit, a Loki nem ismeri annyira a Puskást

Elküldve: 2018.07.21. 10:00
Szerző: nb1.hu12
Hamarosan jön az első bajnoki.

A Puskás ismeri a Lokit, a Loki nem ismeri annyira a Puskást


Puskás Akadémia-DVSC mérkőzéssel rajtol el az új bajnokság 17 órától, a két szakvezető a felcsútiak honlapjának nyilatkozott:


 


„Nagy tisztelője vagyok Herczeg Andrásnak, hiszen azon magyar trénerek közé tartozik, akikre mindenki teljes joggal néz fel, nemcsak az eredményessége okán, hanem az edzői stílusa miatt is – olyan szakember, aki sok fiatal kollégának válhat példaképévé. Ismerjük a Debrecent, kielemeztük a játékukat, ugyanakkor tudjuk, hogy náluk is voltak változások, még ha nem is olyan mértékűek, mint a mi klubunknál. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint hogy legyőzzük a Lokit, még akkor is, ha az említett mérleg valóban negatív. Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy lehetetlen feladat előtt állunk, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy újabb lehetőségünk lesz arra, hogy a korábbi szériát megszakítsuk” – fogalmazott a régi-új szakvezető.


 




Az ellenfél mestere, Herczeg András szerint az újonnan érkezőkkel: Ezequiel Calventével, Erik Cikossal, Haris Attilával, Albion Avdijajjal és Szécsi Márkkal valóban erősödött a piros-fehér csapat, ám így is vannak gondjai a sok sérült miatt.


 


„Bényei, Ferenczi, Könyves, Jovanovics és Tabakovic jelenleg nem áll rendelkezésünkre. Jelen pillanatban tehát ebből a szempontból felemás a helyzetünk – ha az említettek bevethetők lennének, én is azt mondanám, erős a keretünk. Nagyon szeretnénk ponttal vagy pontokkal távozni Felcsútról, de a mostani Puskást nem ismerjük annyira, mint amellyel tavaly ötször játszottunk, hiszen új az edzői stáb, és a keretben is voltak változások. Azt persze tudjuk, hogy jó kezekben van a szakmai irányítás, illetve hogy ellenfelünk játékosállománya továbbra is kiváló. Mindezeket figyelembe véve nagy küzdelmet és szoros mérkőzést várok” – nyilatkozta a debreceniek trénere.