A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.07.17. 16:42

Hivatalos bejelentés.

A Málaga magyarját igazolta le a DVTK


A DVTK színeiben folytatja pályafutását Tajti Mátyás, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott középpályása. A fiatal játékos korábban a Puskás Akadémia és a Barcelona utánpótlás akadémiáján pallérozódott, legutóbb pedig a spanyol Málaga B csapatában szerepelt.


 


Tajti Mátyás 2014-ig a Puskás Akadémia felcsúti akadémiáján tanulta a labdarúgás alapjait, majd a spanyolországi gigász klub, a Barcelona utánpótlás műhelyébe, a La Masiá-ba igazolt. Két évet töltött a katalán klubnál, majd 2016 nyarán a fejlődése érdekében országon belül váltott klubot és a Málaga játékosa lett. Az első éven az utánpótlás csapatban szerepelt, majd az előző idényben a Málaga B csapatával megnyerte a spanyol negyedosztályt. 


 


Szerepelt korábban a magyar U17-es, és U18-as válogatottban is, majd 2018. június elején meghívót kapott a magyar U21-es nemzeti csapat összetartására. Első mérkőzésén góllal debütált az Azerbajdzsán elleni 3-3-as mérkőzésen.


 




- Rendkívül boldog vagyok, hogy végre itt lehetek, és elkezdhetem a csapattal és Fernando Fernandezzel a közös munkát - nyilatkozta Tajti Mátyás. - Konkrét célokat nem szeretnék megfogalmazni, azért fogok dolgozni, hogy minél sikeresebben szerepeljünk. Itt voltam a Videoton elleni utolsó hazai meccsen, magával ragadott a szurkolók által teremtett atmoszféra, már nagyon várom, hogy ilyen közönség előtt játszhassak. Ez lesz az első évem a magyar élvonalban, készen állok arra, hogy megmutassam magam.


 


- Úgy gondolom, hogy Tajti Mátyás leigazolása remek hír a klub és a szurkolók számára - tette hozzá Fernando Fernandez, a DVTK vezetőedzője. - Kiváló fiatal játékos, akinek ha a fejlődése töretlen lesz, akkor az U21-es válogatott egyik alapembere lehet. Köszönettel tartozunk a Málagának, mert mindenben együttműködtek velünk annak érdekében, hogy Matyi Diósgyőrben folytathassa a pályafutását. Biztos vagyok benne, hogy a segítségünkre lesz.

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Norby » 2018.07.17. 16:52

Barca utánpótlás. Malaga B.
20 évesen azért megérett az NB1-re...

:D

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.07.17. 16:54

Oda került, ahova az összes retardált amatőr.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: alehndr » 2018.07.17. 17:11

Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51352
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.07.17. 17:34

alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.07.17. 17:39

Maradonapoli írta:
alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

Megmosolyogtató, ahogy titokban reménykedik az egyszeri hülye drukker.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51352
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.07.17. 17:42

Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

Megmosolyogtató, ahogy titokban reménykedik az egyszeri hülye drukker.

az ideiglenesen hazatérők közül Kádár és Futács azért bevált itt is, meg utánunk is alakítottak valamit külföldön... hazai szinten meg még Elek is elment, azt nem tom Boratéknál milyen

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2018.07.17. 17:48

Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

Megmosolyogtató, ahogy titokban reménykedik az egyszeri hülye drukker.

az ideiglenesen hazatérők közül Kádár és Futács azért bevált itt is, meg utánunk is alakítottak valamit külföldön... hazai szinten meg még Elek is elment, azt nem tom Boratéknál milyen

Mondom én, bízol, nincsen ezzel semmi baj. Mondjuk én lófaszt nem nézek ki ebből a gyerekből. Minden szinten megmért, és könnyűnek találta a spanyol foci, ezért hazajön a mocsokba, mert vélhetően többet kaszál, mint Malagá(ba)n. Senkiházi labdakergető ez is, nem profi labdarúgó. Mondanám, hogy cáfoljon rám, de egyrészt nem fog, másrészt meg a kurva anyjára cáfoljon rá egy ilyen kis buzi, akit már egyszer leírtam. Na!
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: alehndr » 2018.07.17. 18:05

Maradonapoli írta:
alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára alehndr 2018.07.17. 18:14-kor.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51352
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.07.17. 18:13

alehndr írta:
Maradonapoli írta:
alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.

Kitl Bekő szerelme volt + ő egy másik vonulat... Matyika a külföldről hazatántorgók rendjébe sorolható, nem a helyi csiszolatlan gyémántok közé

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13657
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: alehndr » 2018.07.17. 18:15

Maradonapoli írta:
alehndr írta:
Maradonapoli írta:azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.

Kitl Bekő szerelme volt + ő egy másik vonulat... Matyika a külföldről hazatántorgók rendjébe sorolható, nem a helyi csiszolatlan gyémántok közé

Most olvasom, hogy fater a sportigazgató. Akkor igazából nincs is több kérdésem :D

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51352
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.07.17. 18:16

alehndr írta:
Maradonapoli írta:
alehndr írta:persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.

Kitl Bekő szerelme volt + ő egy másik vonulat... Matyika a külföldről hazatántorgók rendjébe sorolható, nem a helyi csiszolatlan gyémántok közé

Most olvasom, hogy fater a sportigazgató. Akkor igazából nincs is több kérdésem :D

igen, véletlenek nincsenek :)

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.07.18. 07:18

Ezt a gyereket annyian ekézik, mint Komant, Rudolfot és Bajzátot közösen, ezek után nem jöhet más csak az, h a végén még jó lesz.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Robi90
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2666
Csatlakozott: 2006.03.10. 20:12

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Robi90 » 2018.07.18. 08:01

SuperDepor írta:Ezt a gyereket annyian ekézik, mint Komant, Rudolfot és Bajzátot közösen, ezek után nem jöhet más csak az, h a végén még jó lesz.

Szerintem bejárja a Koman, Filkor féle utat. Nyilatkozataiból meg sokszor kicsit Bajneres.
De legyen igazad, legyen valóban kiemelkedő játékos!

sznot
Admin
Hozzászólások: 43792
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: sznot » 2018.07.18. 09:04

Maradonapoli írta:
alehndr írta:
Maradonapoli írta:azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.

Kitl Bekő szerelme volt + ő egy másik vonulat... Matyika a külföldről hazatántorgók rendjébe sorolható, nem a helyi csiszolatlan gyémántok közé


Kitl nálunk nagyon jól nyomta.
Amúgy valami lehet ezekkel a játékosokkal, talán a kecskeméti levegő teszi, hogy aki máshol szar az itt megtáltosodott, illetve aki itt jól játszott az máshol besült.
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Tesoro
Tartalék
Hozzászólások: 1201
Csatlakozott: 2009.08.15. 22:04
Tartózkodási hely: Debrecen

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Tesoro » 2018.07.18. 09:06

Neki még simán vezethet vissza az út Nyugat-Európába, még csak 20 éves. Habár ez a hazajövetel azt mutatja, hogy nem ő lesz a Primera Divísion következő magyar sztárja...

Avatar
Szpari4Life
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2709
Csatlakozott: 2014.07.06. 14:22
Tartózkodási hely: Borsigplatz
Kapcsolat:

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Szpari4Life » 2018.07.18. 09:37

alehndr írta:
Maradonapoli írta:
alehndr írta:Hát akkor leves. Üdv a posványban, innen mar csak lefelé vezet az út.

azért akad pár ellenpélda is - ha nem is sok

persze, de ha akkora spiler lenne, nem hiszem, hogy hozzatok igazolna. Így hirtelen Kitl ugrik be, akit nagy ígéretként elvittetek egy jo szezon, fel szezon? után, aztán nem is tudom volt-e meccse nálatok.

Ó hagyjátok már. Bűzlött ez az egész már akkor, amikor a katalánoktól eljött. Ha akkora talentum lett volna, max kölcsönbe engedik, de még a Malaga sem ragaszkodott hozzá. Pedig, ha érne valamit, akkor 20 évesen már be lett volna dobálgatva és nem a negyedosztályban szopna. Kovács, Radó, Kitl, Pekár, Kleinheisler, Otigba, Sallai, Nagy és még sorolhatnánk. Selejt mind. Hagyomány, hogy akiket fiatalon felszopkodunk még az átlagot sem érik el. Érdekes a horvátoknál volt egy Halilovic, akit félistennek tartottak, a végén meg egy forintot sem ért, de mégis lett helyette hat másik.

Szoboszlaiból meg Szántóból talán lesz valaki. Utóbbit annyira nem ismerem, előbbi befuthat egy Gera-szintű karriert.
kanoczrobert.hu

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96330
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.07.18. 09:46

SuperDepor írta:Ezt a gyereket annyian ekézik, mint Komant, Rudolfot és Bajzátot közösen, ezek után nem jöhet más csak az, h a végén még jó lesz.

Ahhoz képest mérik, hogy őt harangozták be a spanyol liga leendő magyar sztárjának. Ehhez képest ott a negyedosztályig jutott, majd hazajött. Ettől még az nb1-ben simán beválhat, akár fejlődhet is. A spanyol négynél talán még az nb1 is hasznosabb. 20 éves, ideje bőven van rá, hogy később eligazoljon valami jobb bajnokságba.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28198
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2018.07.18. 13:01

Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:Megmosolyogtató, ahogy titokban reménykedik az egyszeri hülye drukker.

az ideiglenesen hazatérők közül Kádár és Futács azért bevált itt is, meg utánunk is alakítottak valamit külföldön... hazai szinten meg még Elek is elment, azt nem tom Boratéknál milyen

Mondom én, bízol, nincsen ezzel semmi baj. Mondjuk én lófaszt nem nézek ki ebből a gyerekből. Minden szinten megmért, és könnyűnek találta a spanyol foci, ezért hazajön a mocsokba, mert vélhetően többet kaszál, mint Malagá(ba)n. Senkiházi labdakergető ez is, nem profi labdarúgó. Mondanám, hogy cáfoljon rám, de egyrészt nem fog, másrészt meg a kurva anyjára cáfoljon rá egy ilyen kis buzi, akit már egyszer leírtam. Na!

Nem a vakvilágba bízik, hanem tényeket sorolt fel mint pozitív ellenpéldák.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40699
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: A Málaga magyarját igazolta le a DVTK

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.07.18. 13:12

Cselszky írta:
SuperDepor írta:Ezt a gyereket annyian ekézik, mint Komant, Rudolfot és Bajzátot közösen, ezek után nem jöhet más csak az, h a végén még jó lesz.

Ahhoz képest mérik, hogy őt harangozták be a spanyol liga leendő magyar sztárjának. Ehhez képest ott a negyedosztályig jutott, majd hazajött. Ettől még az nb1-ben simán beválhat, akár fejlődhet is. A spanyol négynél talán még az nb1 is hasznosabb. 20 éves, ideje bőven van rá, hogy később eligazoljon valami jobb bajnokságba.

persze, vágom, h magasra tette a mércét meg az is hülyén néz ki, h itt apuci a főnöke, egyébként Fernandot még az itteni munkája elején kérdezték Tajtiról - az apja még nem volt itt -, képben volt maximálisan.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 123 vendég