Oldal: 1 / 1

Korrekt Vidi-nyilatkozat Luxemburg után

Elküldve: 2018.07.11. 08:17
Szerző: nb1.hu12
Nem beszélt félre a vezetőedző.

Korrekt Vidi-nyilatkozat Luxemburg után


Mint jeleztük, 1-1-et játszott a luxemburgi bajnok otthonában a Vidi, mely eredményre egyáltalán nem lehet büszke. És nem csak magára a végeredményre, hanem a mérkőzés döntő, inkább a második felében mutatott játékára sem. Marko Nikolics eléggé korrekt nyilatkozatot adott a lefújás után:


 




"Sajnos azt kell mondanunk, hogy a döntetlen jó eredmény számunkra. Az első félidőben nálunk volt az irányítás és a lehető legjobbkor szerzett gólt Huszti Szabolcs. A második játékrészben elkezdtük elveszíteni a labdákat és a párharcokat a középpályán, a Dudelange pedig nagyon veszélyesen kontrázott. Három-négy helyzetük volt, egyszer be is találtak, többi alkalommal Kovácsik Ádám mentett meg minket. Nem voltunk jó formában, nem voltunk frissek, nem vagyok elégedett. Van most hét napunk felkészülni a visszavágóra. Biztos vagyok benne, hogy jobb teljesítmény nyújtunk Felcsúton. Köszönöm szépen a szurkolóinknak, hogy ilyen messzire is eljöttek értünk. Köszönjük a vendéglátást a hazaiaknak és gratulálok nekik a teljesítményhez."


 

Re: Korrekt Vidi-nyilatkozat Luxemburg után

Elküldve: 2018.07.11. 08:19
Szerző: BSTH
Tényleg korrekt. Pintér már megindokolta volna valamivel. Bíró, széljárás, fingszag. Ugyanakkor mit csináltak eddig a Vidi játékosai, edzői? Tudták mikor és ki lesz az ellenfél. Aztán egy olyan meccs, ahol simán ki is kaphattak volna.

Re: Korrekt Vidi-nyilatkozat Luxemburg után

Elküldve: 2018.07.11. 09:05
Szerző: Gunners
Nincs is mit szépíteni, ez kurva gyenge volt! Össze kell szedni magunkat aztán itthon rúgni kell legalább 3 gólt.

Re: Korrekt Vidi-nyilatkozat Luxemburg után

Elküldve: 2018.07.11. 09:52
Szerző: Blowfish
Méltó kezdete volt ez a szokásos európai vergődésnek. Ma és holnap folyt. köv.