Hemingway újra bizakodik

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Hemingway újra bizakodik

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.07.09. 18:53

Kispesti érkezők és távozók.

Hemingway újra bizakodik


A Honvéd közleményét változtatás nélkül közöljük:


 


Sikeres időszak áll a Budapest Honvéd FC mögött, hiszen a 2016–2017-es idényben bajnoki címet szerzett a csapat, a legutóbbi szezonban pedig a negyedik helyen végzett, egyúttal ismét kiharcolta a nemzetközi szereplés lehetőségét. A Honvéd július 11-én a macedón Rabotnicski otthonában lép pályára az Európa-ligában, ahol Supka Attila együttese új mezben és új játékosokkal a soraiban fut majd ki a pályára.


 


A nyári átigazolási időszakban – eddig – hat játékos kötelezte el magát a Honvédhoz. Balmazújvárosból érkezett Uzoma Eke, Sopronból Holdampf Gergő, az ukrán Chornomoretsből a guneai-francia Fousseni N’Ganon Bamba, az FTC-től Batik Bence, az örmény Alshkertből a horvát Dino Skvorc, míg a honkongi Kitchee együtteséből Vadócz Krisztián igazolt a Honvédhoz.


 


A keret tagjai a következő szezonban már új mezben lépnek pályára, viszont továbbra is a Macron öltözteti a Honvédot. Az olasz cég felszereléseit 2015. július 1. óta viselik a Honvéd labdarúgói, s ugyan a klub és az olasz sportszergyártó közötti megállapodás csak 2019. június 30-án járt volna le, a felek azonban már most meghosszabbították a szerződést, amely 2023. június 30-ig érvényes. A Macron Európa harmadik legnagyobb sportszerbeszállítója, a dinamikusan fejlődő olasz cég termékeit viseli többek között a Lazio, a horvát Hajduk Split, a francia Nice, a német 1860 München, a portugál Sporting, a szerb Crvena zvezda, a török Trabzonsport, vagy éppen a spanyol Levante, s ennek az illusztris társaságnak lesz továbbra is a tagja a Bp. Honvéd.


 




George F. Hemingway: „Évek óta megbízható és minőségi szponzorunk a Macron, amelytől komoly támogatást kapunk, és reméljük, ez a kooperáció nemcsak tovább folytatódik, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy minél többen ismerjék meg Magyarországon a céget. Azt várom, amit az előző két szezonban is vártam a csapattól, hogy kivívja az Európa-liga-indulást. Legyünk az első háromban, vagy nyerjük meg a Magyar Kupát, ezt a célt tűztük ki Supka Attila edző elé is.”


 


Supka Attila: „A felkészülés kezdetén átbeszéltük a lehetőségeket Hemingway úrral, és ennek megfelelően próbáltunk igazolni. A hiányposztokra, a védelembe és a középpályára megtaláltuk azokat, akik a segítségünkre lesznek. Nagyon szeretnénk még két csatárt szerződtetni, akik pótolják a távozókat. Danilo nehéz helyzetben van, hiszen a Rabotnicski ellen neki kell gólokat szerezni, de bízom benne és abban is, hogy az elvégzett munka megfelelő lesz ahhoz, hogy eredményesek legyünk a macedón csapat ellen. A hazai porodon – csakúgy, mint minden évben – a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a cél a bajnokságon, vagy a Magyar Kupán keresztül, s mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy ezt az eredményt elérjük. Ha rövid időn belül tudunk két csatárt igazolni, akkor komplett lesz a keretünk, és jó eredményekre lehetünk képesek.”


 


BUDAPEST HONVÉD FC 2018–2019


Kapusok: Berla Attila, Gróf Dávid, Horváth András


Védők: Baráth Botond, Batik Bence, Deák István, Uzoma Eke, Heffler Tibor, Kovács Nikolasz, Tonci Kukoc-Petraello, Ivan Lovric, Dino Skvorc, Temesvári Attila


Középpályások: Fousseni N’Ganon Bamba, Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Holdampf Gergő, Holender Filip, Djordje Kamber, Nagy Gergő, Pölöskei Zsolt, Szendrei Norbert


Támadók: Danilo Cirino, Cipf Dominik, Lukács Dániel, Májer Milán, Tömösvári Bálint


Vezetőedző: Supka Attila


Pályaedző: Híres Gábor


Kapusedző: Tóth Iván


Érkezett: Fousseni N’Ganon Bamba (Chornomorets), Batik Bence (FTC), Uzoma Eke (Balmazújváros), Holdampf Gergő (Sopron), Dino Skvorc (Alashkert), Vadócz Krisztián (Kitchee)


Távozott: Bobál Dávid (Dukla Praha), Eppel Márton (Kajrat Almati), Dark Kadima Kabangu, Tomas Kosút, Patrick Ikenne-King (MTK), Davide Lanzafame (FTC)

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 151 vendég