Vb: örömhír az oroszoktól, bizakodhatnak a drukkerek

[MindigÚjpest]

Te is feszengsz. Vajon miért?

Úgy látszik feszengő nap van.

Lehet. Csak minek.

Valamivel el kell tölteni az időt.

[SAW]

Való igaz, h az orosz válogatottból szinte mindenki a hazai bajnokságban játszik, ami ebben a mai össze vissza, eurómilliókért igazolgató világban sztem jó dolog. Többször olvastam, h az öt topliga után az orosz bajnokságot tartják Európában a legerősebbnek.

Szerintem ezt beárazza, hogy mire mennek a klubcsapataik a nemzetközi kupákban.

Az alapján valóban a 6. hely környékén vannak.

Megosztott 6. helyen.
Nem masszív téglája a szuperhatalmi toposznak.

[nyúl]

Na ez a feszengés.
Van egy tippem, hogy Nyúl pl. röhögni fog rajta.

Semmi gond ezzel.

Például rokonszenves az oroszokban, hogy nem éltek vissza a hazai pályával, nem kezdtek színészkedni, időt húzni, nem is vicsorogtak, rugdosódtak, és a közönségük is visszafogott. A lányok a lelátón szépek, nem cicababák (ízlés kérdése, nekem mindig nagyon tetszettek a keleti szláv nők). Nekik ünnep ez a negyeddöntő is, hiszen 1966 óta nem jártak ilyen magasságban.
Az orosz lélek jelen volt a spanyol meccsen. Szerény méltósággal, türelemmel és szorgalommal állták ki a hatalmas nyomást 120 percen át. Ehhez temérdek belső erőt is kellett mozgósítani, hiszen folyton a labdát kellett nyomozni, alárendelt szerepben kellett hősiesen védekezni. De ez a vasakarat a lelkükben kódolva van és parancsszóra nem megy. Ezek az orosz játékosok lépni is alig tudtak, de megnyerték a tizenegyes párbajt. Megértették a helyzet számukra történelmi tétjét és lélekben felnőttek a feladathoz. Világsztárok ellen az orosz bajnokság túlnyomórészt névtelenjei tették ezt. S az orosz válogatottban az is tetszik, hogy nem szabvány izomzatú, tetovált, csillogó hajú macsók.

Nyuszi, kicsit piszkállak, épülésünkre.
Melyik orosz lélek? Dosztojevszkij korai vagy késői?

A szláv csajokkal kapcsolatos észrevétellel egyetértek, legalábbis külsőleg, de ne vizsgáljuk mélyebben a kérdést, nem vállalhatunk tudományos szintű szociológiai elemzést magunktól Európa bordélyházairól, meg nem is vagyunk hívei az általánosításoknak.

A nagy részével egyetértve annak amit írtál, azért a hispánok elleni meccshez hozzátartozik, hogy a 11-es leesett nekik, meg az impotens spanyol válogatott is, de a játékukban nyoma sem volt egyébként a gólnak.

Én azért szavazok most a horvátokra, mert bennük tartásban, játékban és fizikumban is többet érzek.
Azt, hogy ki kinek szurkol egy ilyen tornán (kitekintek a topikra) nevetséges számon kérni, mindenkinek szíve joga. A nemzetek történelmi szereplését felhozni érvként egy elsősorban érzelmi döntés mentén, meg maximum szórakoztató hepaj.

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

[Adamek]

Egy-egy gyengébb meccs törvényszerűen benne van, bármelyik csapatról is beszélünk. A dánok ellen ilyen volt. Előtte meg nem. Szerintem mindenki látta, hogy mit tudnak a horvátok, ha felpörögnek. Attól mindenképp többet, mint amit legutóbb mutattak, meg attól is, amit az oroszok képesek lehozni maxon. Csalódott lennék, ha innen nem jutnának döntőbe, de igazából azon sem lepődnék meg, ha behúznák a végén a három pontot.

szerintem a tudásukat nem lehet elvitatni, de én ettől függetlenül tartom, hogy idén már túl vannak a csúcsaikon, az meg sose jó ebben a szakaszban

Iparos csapat. :cool:

kb azok, mert nagy szellemi újítást nem is nagyon tudnak felmutatni, erős középpálya egy közepes bekksorral, elöl egy kifelé araszoló centerrel
ha hagyják őket játszani akkor van kedvük, de egy fegyelmezett csapat ellen kevés dolog lapul a batyuban

[SAW]

Semmi gond ezzel.

Például rokonszenves az oroszokban, hogy nem éltek vissza a hazai pályával, nem kezdtek színészkedni, időt húzni, nem is vicsorogtak, rugdosódtak, és a közönségük is visszafogott. A lányok a lelátón szépek, nem cicababák (ízlés kérdése, nekem mindig nagyon tetszettek a keleti szláv nők). Nekik ünnep ez a negyeddöntő is, hiszen 1966 óta nem jártak ilyen magasságban.
Az orosz lélek jelen volt a spanyol meccsen. Szerény méltósággal, türelemmel és szorgalommal állták ki a hatalmas nyomást 120 percen át. Ehhez temérdek belső erőt is kellett mozgósítani, hiszen folyton a labdát kellett nyomozni, alárendelt szerepben kellett hősiesen védekezni. De ez a vasakarat a lelkükben kódolva van és parancsszóra nem megy. Ezek az orosz játékosok lépni is alig tudtak, de megnyerték a tizenegyes párbajt. Megértették a helyzet számukra történelmi tétjét és lélekben felnőttek a feladathoz. Világsztárok ellen az orosz bajnokság túlnyomórészt névtelenjei tették ezt. S az orosz válogatottban az is tetszik, hogy nem szabvány izomzatú, tetovált, csillogó hajú macsók.

Nyuszi, kicsit piszkállak, épülésünkre.
Melyik orosz lélek? Dosztojevszkij korai vagy késői?

A szláv csajokkal kapcsolatos észrevétellel egyetértek, legalábbis külsőleg, de ne vizsgáljuk mélyebben a kérdést, nem vállalhatunk tudományos szintű szociológiai elemzést magunktól Európa bordélyházairól, meg nem is vagyunk hívei az általánosításoknak.

A nagy részével egyetértve annak amit írtál, azért a hispánok elleni meccshez hozzátartozik, hogy a 11-es leesett nekik, meg az impotens spanyol válogatott is, de a játékukban nyoma sem volt egyébként a gólnak.

Én azért szavazok most a horvátokra, mert bennük tartásban, játékban és fizikumban is többet érzek.
Azt, hogy ki kinek szurkol egy ilyen tornán (kitekintek a topikra) nevetséges számon kérni, mindenkinek szíve joga. A nemzetek történelmi szereplését felhozni érvként egy elsősorban érzelmi döntés mentén, meg maximum szórakoztató hepaj.

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

Jó, jó, de melyik Dosztojevszkijé? :)

Dicséretes a válogatásod, de bármelyik közepes pedigréjű futballkultúrából össze lehet válogatni 6-8-10 játékost, aki hivatkozható pozitívan.
És persze ezt teszi az egyszeri magyar drukker, hisz a sajátja nincs ott, s ahogy korábban írtam engem senki szimpátiája sem zavar, mert bármi és bárminek az ellentettje alátámasztható, hitem szerint ez elsősorban érzelmi döntés.

[Kamenev]

Semmi gond ezzel.

Például rokonszenves az oroszokban, hogy nem éltek vissza a hazai pályával, nem kezdtek színészkedni, időt húzni, nem is vicsorogtak, rugdosódtak, és a közönségük is visszafogott. A lányok a lelátón szépek, nem cicababák (ízlés kérdése, nekem mindig nagyon tetszettek a keleti szláv nők). Nekik ünnep ez a negyeddöntő is, hiszen 1966 óta nem jártak ilyen magasságban.
Az orosz lélek jelen volt a spanyol meccsen. Szerény méltósággal, türelemmel és szorgalommal állták ki a hatalmas nyomást 120 percen át. Ehhez temérdek belső erőt is kellett mozgósítani, hiszen folyton a labdát kellett nyomozni, alárendelt szerepben kellett hősiesen védekezni. De ez a vasakarat a lelkükben kódolva van és parancsszóra nem megy. Ezek az orosz játékosok lépni is alig tudtak, de megnyerték a tizenegyes párbajt. Megértették a helyzet számukra történelmi tétjét és lélekben felnőttek a feladathoz. Világsztárok ellen az orosz bajnokság túlnyomórészt névtelenjei tették ezt. S az orosz válogatottban az is tetszik, hogy nem szabvány izomzatú, tetovált, csillogó hajú macsók.

Nyuszi, kicsit piszkállak, épülésünkre.
Melyik orosz lélek? Dosztojevszkij korai vagy késői?

A szláv csajokkal kapcsolatos észrevétellel egyetértek, legalábbis külsőleg, de ne vizsgáljuk mélyebben a kérdést, nem vállalhatunk tudományos szintű szociológiai elemzést magunktól Európa bordélyházairól, meg nem is vagyunk hívei az általánosításoknak.

A nagy részével egyetértve annak amit írtál, azért a hispánok elleni meccshez hozzátartozik, hogy a 11-es leesett nekik, meg az impotens spanyol válogatott is, de a játékukban nyoma sem volt egyébként a gólnak.

Én azért szavazok most a horvátokra, mert bennük tartásban, játékban és fizikumban is többet érzek.
Azt, hogy ki kinek szurkol egy ilyen tornán (kitekintek a topikra) nevetséges számon kérni, mindenkinek szíve joga. A nemzetek történelmi szereplését felhozni érvként egy elsősorban érzelmi döntés mentén, meg maximum szórakoztató hepaj.

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

Ezek a hasonlatok, nagyon jók. :)

[Pauly D]

Emberek ez csak foci :D semmilyen történelmi vagy akármilyen más háttere nincs számomra

[banok]

Emberek ez csak foci :D semmilyen történelmi vagy akármilyen más háttere nincs számomra

Számomra se.

[BSTH]

Emberek ez csak foci :D semmilyen történelmi vagy akármilyen más háttere nincs számomra

Számomra se.

"Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb."

:cool:

[Adamek]

Semmi gond ezzel.

Például rokonszenves az oroszokban, hogy nem éltek vissza a hazai pályával, nem kezdtek színészkedni, időt húzni, nem is vicsorogtak, rugdosódtak, és a közönségük is visszafogott. A lányok a lelátón szépek, nem cicababák (ízlés kérdése, nekem mindig nagyon tetszettek a keleti szláv nők). Nekik ünnep ez a negyeddöntő is, hiszen 1966 óta nem jártak ilyen magasságban.
Az orosz lélek jelen volt a spanyol meccsen. Szerény méltósággal, türelemmel és szorgalommal állták ki a hatalmas nyomást 120 percen át. Ehhez temérdek belső erőt is kellett mozgósítani, hiszen folyton a labdát kellett nyomozni, alárendelt szerepben kellett hősiesen védekezni. De ez a vasakarat a lelkükben kódolva van és parancsszóra nem megy. Ezek az orosz játékosok lépni is alig tudtak, de megnyerték a tizenegyes párbajt. Megértették a helyzet számukra történelmi tétjét és lélekben felnőttek a feladathoz. Világsztárok ellen az orosz bajnokság túlnyomórészt névtelenjei tették ezt. S az orosz válogatottban az is tetszik, hogy nem szabvány izomzatú, tetovált, csillogó hajú macsók.

Nyuszi, kicsit piszkállak, épülésünkre.
Melyik orosz lélek? Dosztojevszkij korai vagy késői?

A szláv csajokkal kapcsolatos észrevétellel egyetértek, legalábbis külsőleg, de ne vizsgáljuk mélyebben a kérdést, nem vállalhatunk tudományos szintű szociológiai elemzést magunktól Európa bordélyházairól, meg nem is vagyunk hívei az általánosításoknak.

A nagy részével egyetértve annak amit írtál, azért a hispánok elleni meccshez hozzátartozik, hogy a 11-es leesett nekik, meg az impotens spanyol válogatott is, de a játékukban nyoma sem volt egyébként a gólnak.

Én azért szavazok most a horvátokra, mert bennük tartásban, játékban és fizikumban is többet érzek.
Azt, hogy ki kinek szurkol egy ilyen tornán (kitekintek a topikra) nevetséges számon kérni, mindenkinek szíve joga. A nemzetek történelmi szereplését felhozni érvként egy elsősorban érzelmi döntés mentén, meg maximum szórakoztató hepaj.

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

mondjuk a 88-as EB döntőn konkrétan egy orosz játszott aki méginkábbább tatár volt (meg két fehérrépa orosz kapott még szerepet)

[nyúl]

Nyuszi, kicsit piszkállak, épülésünkre.
Melyik orosz lélek? Dosztojevszkij korai vagy késői?

A szláv csajokkal kapcsolatos észrevétellel egyetértek, legalábbis külsőleg, de ne vizsgáljuk mélyebben a kérdést, nem vállalhatunk tudományos szintű szociológiai elemzést magunktól Európa bordélyházairól, meg nem is vagyunk hívei az általánosításoknak.

A nagy részével egyetértve annak amit írtál, azért a hispánok elleni meccshez hozzátartozik, hogy a 11-es leesett nekik, meg az impotens spanyol válogatott is, de a játékukban nyoma sem volt egyébként a gólnak.

Én azért szavazok most a horvátokra, mert bennük tartásban, játékban és fizikumban is többet érzek.
Azt, hogy ki kinek szurkol egy ilyen tornán (kitekintek a topikra) nevetséges számon kérni, mindenkinek szíve joga. A nemzetek történelmi szereplését felhozni érvként egy elsősorban érzelmi döntés mentén, meg maximum szórakoztató hepaj.

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

mondjuk a 88-as EB döntőn konkrétan egy orosz játszott aki méginkábbább tatár volt (meg két fehérrépa orosz kapott még szerepet)

Igen, az túlnyomórészt ukrán társaság volt. De akkor még nem tudtuk.

[Adamek]

Nem tudok válaszolni "tudományos" igényességgel, csak azt írhatom le, amit érzek.
Ha van néplélek, és szerintem van, akkor az koronként legfeljebb árnyalódik, színeket kap, de a magja valami állandó. Például Ignasevics olyan baltával faragott arcú, becsületes orosz munkásember benyomását kelti, mint egy Putyilov gyári sztahanovista. Vagy Eduard Sztrelcov, a Torpedó gulágot megjárt legendája, hogy maradjak a focinál. Golovin szorgalma olyan, mint egy Gorkij regény hajón szolgáló matrózáé. Jura Zsirkovban pedig még mindig megvan az egykori orosz művész (emlékezz a 2005-ös UEFA Kupára, a 2008-as EB-re), még akkor is, ha már jobbára fát vág. Csercseszov példás visszafogottságát önkéntelenül szembe állítom például Antonio Conte magából kivetkőzéseivel, amikor kapitányként minden olasz gól után felmászott a kispad tetejére a beültetett üstökét lobogtatva, öklét rázva. Csercseszovnak nincs szüksége hajfestékre, méltósággal viseli korát, kopaszságát, nincs szüksége Armani öltönyre, s mégis ő komoly embernek, apafigurának tűnik, akinek a szavára odafigyelsz.

Semmi bajom azzal, hogy a horvátoknak szurkolsz. Nekem sem ellenszenvesek, becsülöm őket, de ők a mai kor tipikus focistái. Mandzukics igazi tenyészcsődör, az a furcsa hajú copfos védő tőről metszett mai verőlegény, s még Modrics Lukács tagadhatatlan klasszisában is van valami kiszámított ipari tudás, ami lefojtja az ihletet. Az oroszok viszont alkatilag olyanok, mint 88-ban az EB-döntőn. Bennem nosztalgiát keltenek egy olyan kor iránt, amelyet jobban szerettem, amelynek embertípusával jobban azonosultam.
A saját érzésem szerint tehát akár dosztojevszkiji hősök is lehetnének.

mondjuk a 88-as EB döntőn konkrétan egy orosz játszott aki méginkábbább tatár volt (meg két fehérrépa orosz kapott még szerepet)

Igen, az túlnyomórészt ukrán társaság volt. De akkor még nem tudtuk.

de már sejtettük, '88 szeptemberében már nem volt kötelező a piros nyakkendő az évnyitón és az akadályverseny is elmaradt később a Fegyveres Erők Napján

[nyúl]

mondjuk a 88-as EB döntőn konkrétan egy orosz játszott aki méginkábbább tatár volt (meg két fehérrépa orosz kapott még szerepet)

Igen, az túlnyomórészt ukrán társaság volt. De akkor még nem tudtuk.

de már sejtettük, '88 szeptemberében már nem volt kötelező a piros nyakkendő az évnyitón és az akadályverseny is elmaradt később a Fegyveres Erők Napján

Erre már nem emlékszem. Még avattam kisdobost úttörőként. Talán 89-ben. De a következő évben már ledöntötték a Tanácsköztársaság szobrot és csak a lába maradt. Sprayvel a talapzatra írták: ez is Tisza cipő.

Egyébként a szovjeteknek szurkoltam azon az EB-n. Apám ki volt akadva.

[Adamek]

Igen, az túlnyomórészt ukrán társaság volt. De akkor még nem tudtuk.

de már sejtettük, '88 szeptemberében már nem volt kötelező a piros nyakkendő az évnyitón és az akadályverseny is elmaradt később a Fegyveres Erők Napján

Erre már nem emlékszem. Még avattam kisdobost úttörőként. Talán 89-ben. De a következő évben már ledöntötték a Tanácsköztársaság szobrot és csak a lába maradt. Sprayvel a talapzatra írták: ez is Tisza cipő.

Egyébként a szovjeteknek szurkoltam azon az EB-n. Apám ki volt akadva.

én is nekik, kurva szépen játszottak, na meg a dánoknak akik simán pottyantak akkor még ki
a németeket meg a hollandokat már akkor is utáltam, ott kezdett berobbanni a homorítókirály Klinsi na meg a három holland tulipán, Makarónihaj, Láma és Üvegtérd Van Basten