Oldal: 1 / 1

Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.22. 19:52
Szerző: nb1.hu12
Magyarország - Fontos információk a következő sorozatról.

Még lehet nevezni a Magyar Kupába


Még két hét, és lezárul a nevezés a 2018/2019-es Magyar Kupa sorozatra, ugyanis az MLSZ által kiadott nevezési lapot, valamint a mellékleteit július 6-án, pénteken 12 óráig kell benyújtani - emlékeztetett a boon.hu.


 


Megyei játéknapok


A kupát a Magyar Labdarúgó Szövetség írja ki, szervezi és működteti, viszont az 1-5. forduló mérkőzéseit az MLSZ megbízásából a Megyei-Budapesti Igazgatóságok szervezik. A megyei játéknapok az alábbiak: augusztus 1., augusztus 8., augusztus 15., augusztus 22., augusztus 29. Az MLSZ versenybizottsága a nevezések számának ismeretében július 20-ig meghatározza, hogy igazgatóságonként hány csapat jut a Magyar Kupa 6. fordulójába, amely a 128-as országos főtáblát jelenti.


 



null



null




Kiemeltek lesznek


Az is lényeges információ, hogy a 6. fordulóban (országos főtábla, első kör, 64 mérkőzés) a 2018-2019. évi NB I és NB II osztályú bajnokságban szereplő 32 csapat kiemelt lesz, a forduló sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra.


 


A 7. (32 közé kerülés) és 8. fordulóba (16 közé kerülés) továbbjutott 2018-2019. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek lesznek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nem lesz területi kiemelés.


 


A döntőt jövőre, 2019 májusában a Ferencváros stadionjában, a Groupama Arénában rendezik meg.

Re: Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.23. 12:08
Szerző: moti77
Megint a szürke 50 árnyalatában kell játszani az Mk döntőt? Máshol nem is lehet? Áhá, értem.

Re: Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.23. 12:24
Szerző: Cselszky
moti77 írta:Megint a szürke 50 árnyalatában kell játszani az Mk döntőt? Máshol nem is lehet? Áhá, értem.

Úgy tudom, ez lesz az utolsó, hál' Istennek. 2020-tól már a Puskásban rendezik.

Re: Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.23. 12:36
Szerző: Maradonapoli
Cselszky írta:
moti77 írta:Megint a szürke 50 árnyalatában kell játszani az Mk döntőt? Máshol nem is lehet? Áhá, értem.

Úgy tudom, ez lesz az utolsó, hál' Istennek. 2020-tól már a Puskásban rendezik.

Vicces lenne ott egy Gyakadémia-Mezőkövesd finálé.

Re: Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.23. 12:38
Szerző: ManBat
Maradonapoli írta:
Cselszky írta:
moti77 írta:Megint a szürke 50 árnyalatában kell játszani az Mk döntőt? Máshol nem is lehet? Áhá, értem.

Úgy tudom, ez lesz az utolsó, hál' Istennek. 2020-tól már a Puskásban rendezik.

Vicces lenne ott egy Gyakadémia-Mezőkövesd finálé.

:cool:

Re: Még lehet nevezni a Magyar Kupába

Elküldve: 2018.06.23. 12:53
Szerző: MindigÚjpest
ManBat írta:
Maradonapoli írta:
Cselszky írta:Úgy tudom, ez lesz az utolsó, hál' Istennek. 2020-tól már a Puskásban rendezik.

Vicces lenne ott egy Gyakadémia-Mezőkövesd finálé.

:cool:
Na látod ez lenne a neked való,meg is nézetném veled.