Oldal: 1 / 4

Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 19:14
Szerző: nb1.hu12
Szombathely - A klub szerette volna, ha marad!

Haladás: visszavonult a védelem oszlopa


Íme, a Haladás közleménye:


 


"A 35 esztendős belga belső védő, Stef Wils három éve, 2015 nyarán a Cerce Bruges együttesétől igazolt a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz – testvérével, a védekező középpályás, Thomas Wilsszel együtt. Thomas egy év után távozott Szombathelyről, Stef viszont maradt. Alapembere volt a szombathelyi együttesnek, nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is profin teljesített – elképzelhetetlen volt nélküle a vasiak összeállítása. Összesen 90 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Haladásban, és hét gólt szerzett – a legtöbbet fejjel.


 


Szerződése június 30-án lejár, s bár a klub egy évvel szerette volna meghosszabbítani kontraktusát, a védő befejezi pályafutását, már a civil életre készül, az utánpótlással szeretne foglalkozni, és kitanulni a játékosmegfigyelői szakmát.


 



null



null




– Nehéz döntést hoztam, hiszen a futball a mindenem volt, a labdarúgásról szóltak a napjaim – mondta Wils, aki szerdán az öltözőben elbúcsúzott immáron volt csapattársaitól. Érdekesség, hogy a védőt éppen Thomas kísérte el Szombatelyre. – Pályafutásom utolsó három évét a Haladásban töltöttem, ahol az első perctől elfogadtak, remekül éreztem magam, rengeteg barátra tettem szert. Úgy tekintettem a klubra, a csapatra, mint második otthonomra, családomra. Márpedig a családját fájó szívvel hagyja ott az ember. Ám augusztusban leszek 36 éves, s gondolnom kellett a jövőmre is. Menedzserem, a belga válogatott csapatkapitányát, Kevin de Bruyne-t is képviselő Patrick De Koster olyan lehetőséget vázolt fel, amit nehéz volt visszautasítani. Fiatalokkal kell foglalkoznom, nekik segíteni, az edzéseket figyelni, emellett rövidesen játékosmegfigyelőként is dolgozhatok. Ahogy említettem is, nehéz döntést hoztam azzal, hogy itthagyom a Haladást – de remélem jól döntöttem. Rengeteg felejthetelen pillanatban volt részem a Haladás futballistájaként. Például az új stadionban, kilencezer szurkoló előtt parádés hangulatban 2-1-re vertük az FTC-t. Majd két hét múlva az utolsó percben szerzett góllal legyőztük a későbbi bajnok Videotont. De a régi stadionban és Sopronban is sok-sok remek meccset vívtunk, s noha persze akadtak kudarcok is, az idő megszépíti az emlékeket. A jövőben is figyelem majd a Haladás eredményeit, és drukkolok a csapatnak.


 




– Szerettük volna, ha még egy évet marad Wils, többször is tárgyaltunk vele még ma is győzködtük – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Ám családjával közösen úgy döntöttek, hogy a világ egyik leghíresebb játékosügynöke mellett dolgozik tovább. Kiváló játékost, nagyszerű embert, egy vérbeli profit ismertem meg benne. Büszkék vagyunk rá, hogy nálunk futballozott, remek igazolásnak bizonyult.  Ugyan érkezett a védelembe Tamás László, de Stef helyére szeretnénk még igazolni."

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 19:29
Szerző: nick2005
Jó játékos (volt) és egy nagyon szimpatikus és szerény igazi sportember. Sok sikert a továbbiakban!

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 19:41
Szerző: ManBat
Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 19:58
Szerző: Savaria1919
Kedveltem, remek (sport)ember. További sok sikert!

Saláta Kornélt szívesen látnám a védelmünkben.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 19:59
Szerző: Savaria1919
ManBat írta:Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Június közepe van, nem érdemes már ilyenkor temetni a csapatot, lesznek még igazolások.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 20:04
Szerző: kristof98.haladas
Savaria1919 írta:
ManBat írta:Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Június közepe van, nem érdemes már ilyenkor temetni a csapatot, lesznek még igazolások.

Nagyon bízom benne. Csak ezt az NB2-ből igazolást kéne elfelejteni,mert azzal nem megyünk semmire.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 20:22
Szerző: ManBat
kristof98.haladas írta:
Savaria1919 írta:
ManBat írta:Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Június közepe van, nem érdemes már ilyenkor temetni a csapatot, lesznek még igazolások.

Nagyon bízom benne. Csak ezt az NB2-ből igazolást kéne elfelejteni,mert azzal nem megyünk semmire.

Hehe, üdv a klubban :)

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 20:26
Szerző: Reginald McFreez
ManBat írta:Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Ráadásul állítólag Lipták oda tart Wils helyére.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.20. 20:52
Szerző: Savaria1919
Reginald McFreez írta:
ManBat írta:Lesznek még itt gondok Szhelyen.

Ráadásul állítólag Lipták oda tart Wils helyére.

Anno három éve majdnem minket választott. Így esett Wilsre a választás. Asszem jobban jártunk.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.21. 15:22
Szerző: Savaria1919
A rangadó.hu szerint Kiss Tamás Felcsútra igazol.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.21. 15:31
Szerző: ManBat
Savaria1919 írta:A rangadó.hu szerint Kiss Tamás Felcsútra igazol.

Nagyon lerabolódtok, igazolásokról meg nem nagyon hallok. Kár lenne, ha kiesnétek, szóval kapjátok össze magatokat.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.21. 16:25
Szerző: Cselszky
Savaria1919 írta:A rangadó.hu szerint Kiss Tamás Felcsútra igazol.

Átirányítják a vőtől az apóshoz.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.21. 19:26
Szerző: MindigÚjpest
ManBat írta:
Savaria1919 írta:A rangadó.hu szerint Kiss Tamás Felcsútra igazol.

Nagyon lerabolódtok, igazolásokról meg nem nagyon hallok. Kár lenne, ha kiesnétek, szóval kapjátok össze magatokat.
Nem sok diósgyőr szurkoló gondolja így.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.21. 21:08
Szerző: RC
ManBat írta:
kristof98.haladas írta:
Savaria1919 írta:Június közepe van, nem érdemes már ilyenkor temetni a csapatot, lesznek még igazolások.

Nagyon bízom benne. Csak ezt az NB2-ből igazolást kéne elfelejteni,mert azzal nem megyünk semmire.

Hehe, üdv a klubban :)

Kiesik mindkét csapat, úgyis jobb az nb2 szurkolói szempontból.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 14:08
Szerző: ManBat
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:
Savaria1919 írta:A rangadó.hu szerint Kiss Tamás Felcsútra igazol.

Nagyon lerabolódtok, igazolásokról meg nem nagyon hallok. Kár lenne, ha kiesnétek, szóval kapjátok össze magatokat.
Nem sok diósgyőr szurkoló gondolja így.

Halmosit utáljuk, a Halit nem.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 20:07
Szerző: MindigÚjpest
ManBat írta:
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:Nagyon lerabolódtok, igazolásokról meg nem nagyon hallok. Kár lenne, ha kiesnétek, szóval kapjátok össze magatokat.
Nem sok diósgyőr szurkoló gondolja így.

Halmosit utáljuk, a Halit nem.
Halmosi maga a Haladás.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 20:08
Szerző: ManBat
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:
MindigÚjpest írta: Nem sok diósgyőr szurkoló gondolja így.

Halmosit utáljuk, a Halit nem.
Halmosi maga a Haladás.

sőt, a Plymouth Argyle és a Hull is

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 20:10
Szerző: MindigÚjpest
ManBat írta:
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:Halmosit utáljuk, a Halit nem.
Halmosi maga a Haladás.

sőt, a Plymouth Argyle és a Hull is
Hát ha hülye vagy,akkor hülye vagy.

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 20:19
Szerző: ManBat
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:
MindigÚjpest írta: Halmosi maga a Haladás.

sőt, a Plymouth Argyle és a Hull is
Hát ha hülye vagy,akkor hülye vagy.

ha egy 99 éves klubot egyenlősítesz egy kb. 6-7 évet ott lehúzó játékossal, akkor ugyan dobálózhatsz ilyen szavakkal, csak nem biztos, hogy nem öngól

Re: Haladás: visszavonult a védelem oszlopa

Elküldve: 2018.06.22. 20:33
Szerző: MindigÚjpest
ManBat írta:
MindigÚjpest írta:
ManBat írta:sőt, a Plymouth Argyle és a Hull is
Hát ha hülye vagy,akkor hülye vagy.

ha egy 99 éves klubot egyenlősítesz egy kb. 6-7 évet ott lehúzó játékossal, akkor ugyan dobálózhatsz ilyen szavakkal, csak nem biztos, hogy nem öngól
Nyilván nem csak miatta,hanem apja miatt is mondtam. Meg nyilván egy kicsit túloztam is,de amit te írtál az ordas baromság. Még esetleg,ha a lokit írtad volna.