Azok közé a sportújságírók közé tartozom, akik felvállalják, melyik csapatoknak szurkolnak. A magyar válogatott után nálam ez a sorrend: Argentína, Uruguay, Mexikó, majd egyszerre Paraguay, Chile, Bolívia, Ecuador, Kolumbia, utána jön az összes megmaradt amerikai válogatott, kivéve Brazíliát és az Egyesült Államokat.
A braziloknak azért nem tudok szurkolni (ez nálam nem azt jelenti, hogy akkor gyűlölöm is őket vagy bármelyik másik csapatot, mely nem tartozik a favoritjaim közé), mert nem ismerik el, hogy Argentína mindig is jobb volt, most is jobb és mindig is jobb lesz náluk, míg az amerikaiakkal az a bajom (vagyis csak egyetlen emberrel), hogy kiléptek a klíma egyezményből és megijedtek Észak-Koreától.
Imádom a latin-amerikai temperamentumot, a jó értelembe vett hazafiasságukat, szenvedélyességüket, hagyományőrzésüket (ez sajnos nem jellemző mindegyikükre), de a legjobban azt, hogy az egész földterület egykor a mainál szerintem sokkal értékesebb civilizációk hazája volt.
Uruguay nem feltétlenül a futballja miatt a második nálam. Azt is imádom, hogy kétszeres világbajnokok, azt meg pláne, hogy az egyiket éppen a Maracanában nyerték meg a brazilok ellen, de a leginkább azért szurkolok nekik, mert kicsik.
Az Uruguayi Keleti Köztársaság, spanyolul: República Oriental del Uruguay ugyanis a második legkisebb független ország Suriname után Dél-Amerikában. „Ugyan kisebb nála Francia Guyana is, de az nem független állam, hanem Franciaország tengerentúli megyéje. Legmagasabb pontja az 514 méter magas Cerro Catedral.” Ennél még egyébként a világ legszebb és legmagasabb hegycsúcsa, a Kékestető is kétszer nagyobb!
null
null
Az első európaiak a 16. század elején érkeztek a mai Uruguay területére, nyilván spanyolok és portugálok voltak, a csatát a hispánok nyerték. A 19. század elején azonban itt is kitörtek a függetlenségi lázadások, móresre is tanították a spanyolokat, cserébe utána a portugálok megszállták a területet. 1821-ben azonban már Brazíliáé volt kábé minden, mely a szintén önállósodott Argentína ellen aratott győzelmet. 1825 augusztus 25-re viszont révbe ért a függetlenségi mozgalom, az utolsó megszálló egységeket is elkergették.
Ám mindenhol a világon, Uruguay élén is voltak és még sajnos minden bizonnyal lesznek is állatok: „Uruguay őslakosságát, a Charrúa indiánokat három évszázad alatt gyakorlatilag teljesen kiirtották, illetve asszimilálták. A népirtás csúcspontja 1831. április 11. volt Salsipuedesben, amikor Uruguay első elnöke, Fructuoso Rivera tábornok seregével rajtaütött az indiánokon. Ezzel a Charrúa kultúra és nép megsemmisült – noha sok uruguayi mondhatja magát Charrúa származásúnak a spanyolok és az indiánok keveredésének köszönhetően.”
A spanyol kulturális emlékek ellenére az ország fele olasz származású. A 2011-es népszámlálás szerint „Uruguay lakosságának 87,7%-a fehér, 7,8%-a afro-uruguayi, 2,35%-a mesztic és 0,23%-a ázsiai.”
És szerintem most jön a legkeményebb adat: Uruguay lakossága nem sokkal több, mint 3 millió fő.
null
null
Azaz, hiába fociznak sokan a lakosság összlétszámához viszonyítva, ez a szám sokkal alacsonyabb, mint bármelyik olyan országé, melynek válogatottja Uruguay szintjén van.
Ők bizonyítják be a foci egyik alaptörvényét, amit sokan pont az ellenkezőjeként értelmeznek és használnak: nem az számít elsősorban mennyien, hanem az, hogy akik fociznak, milyen minőségben teszik azt meg. És utána jön az, hogy minél többen legyenek.
Uruguay 14 órakor kezd ma Egyiptom ellen. Teljesen mindegy, mi lesz a végeredmény, továbbra is a harmadik kedvenc válogatottam marad!
